Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)
1990-07-28 / 95. szám
7 1990. JÚLIUS 28. Néplap A vályogvetés nem egyemberes munka ...majd óvatosan kihúzni a fakeretból. Ha a massza két órát szárad, nincs az az eső, amelyik kárt tenne benne Két markos férfi naponta ötszázat elkészít Először jó alaposan meg kell "vágni" azaz elkapálni odalenn a bányában a földet Tiszaburán a telep szomszédságában az úgynevezett Piroska részen hatalmas kubik- gödrök ásítanak. Többségüket benőtte a fű, a tetejükön kórókat kerget a szél, az aljukon pedig egy-egy kiadós égi áldás után víz tocsog. Most csontszárazak az ártatlanok, hiszen a hónap, meg az esztendő is adós néhány elmaradt zuháréval. Valamikor innen épült a falu, és részben ma is innen épül, a gödrök út melletti részén emberek hajlonga- nak, izzadnak a tikkasztó júliusi napon. Szélről a Fátyol család veti a válykot, saját házukat csinálják majd meg belőle, távolabb pedig Fehér János és Fehér Rudolf szorgoskodik. Ők már nem nap mint nap dagasztják a sarat, hiszen a 32 éves János egyéni gazdálkodó lett. A szakma csínját bínját édesapjától leste el, aki messzeföldön ismert vályogvető volt. Azt mondták róla, annyit kivetett, hogy egy kisebbfajta falut fel lehetne belőle építeni. A fiát, Jánost már tízévesen befogta, és Tápió- szele, Nagyrév, Óbög lakói a megmondhatói, mennyire elégedettek voltak vele. Társa, Fehér Rudolf öt esztendővel idősebb, és a szakmába szó szerint ő is beleszületett, elvégre a nagyapja is ezt a munkát csinálta. Ő Fehér Rudolf vízzel locsolja a masszát, míg társa, Fehér János belekapálja a sárba a töreket A taligával felhordott sarat a mintázóban el kell egyengetni, a tetejét pedig lesimítani... pedig tizenegyévesen már tolta a taligát, hordta a gödörbe a töreket, és taposta, dagasztotta a sarat. Ma már ő is másféle foglalkozást űz, a seprűüzemben dolgozik, de ha az ismerősök megkérik, akkor Jánossal együtt vállalja pár ezer vályog kivetését. A faluban szívesen dolgoztatnak velük, mert ez a két ember megbízható. Magyarul: amit ígérnek, teljesítik, még ha bugylibicskák hullanak is az égből. Ami magát a vályogvetést illeti, itt talán a legfontosabb szempont a terep kijelölése. Akad vidék, ahol fekete földből is vetnek válykot, de hát az nem jó, hiszen ehhez másféle minőségű talaj, mégpedig sárgaföld szükséges. Éppen ezért a felső ásónyomot, vagy nyomokat lefejtik és szétszórják. Ha ez megvan, marad egy négyszögletes, vagy téglalap alakú mélyedés, amelyet maguk között csak bányának neveznek. Ezt a területet egy ásónyom mélységig felássák, majd kapával átvágják. Először csak úgy üresen, azután töreket és vizet adnak hozzá abból a kútból, amelyet a gödör sarkában alakítanak ki. Igyekeznek minél jobban a masszába kapálni a szalmát, töreket. A következő hanalig ez az irdatlan mennyiségű sár dagad, kel, azaz érik. Másnap is korán kezdődik a munka, hajnali négy után, amikor még a nap is laposan figyeli a szorgoskodókat. A sarat - biztos ami biztos - még egyszer átforgatják, megkapálják, ahol szükséges, további törekkel vegyítik, szórják le, amelyet azután beletaposnak, belekapálnak. Ezt követően villával, lapáttal az egyikőjük taligára rakja a nyersanyagot, majd a bányából feltolja. Nyikorog a kerék, ropog a derék, egy alaposan megrakott taliga száz, százhúsz kilót is nyomhat. A lent szorgoskodó lebontja a sarat, a másik a fent lévő, vagy szaknyelven formás pedig egy 15x30-as széles fakerettel már formázza is. Előzőleg vízzel locsolja meg a keretet, hogy jobban kijöjjön belőle a késztermék. A válykokat pedig szép, katonás sorban egymás mellé sorakoztatja, ahol négy, öt napig száradnak. Itt arra kell vigyázni, hogy a hét- kilós, vizes, oszlopszerű testeket legalább egy-két óráig süsse a nap, vagy addig szikkadjanak, mert ha rögtön vizet kapnak, széthullanak. Viszont pár óra teltével jöhet rájuk akár a jégeső is, kárt aligha tesz bennük, legfeljebb kissé cirádás lesz a tetejük. így szárad néhány napig a vályog, és veszít a súlyából pár kilót, majd következik a kúpolás, azaz a válykok összerakása. Két markos ember naponta ötszáz darabot is kivet. Egy házhoz 10-12 ezer szükséges, ami közel egyhavi munka, főleg ha zivatar is színesíti a napokat. Egyébként a vályogvetést délelőtt kilencre, tízre befejezik, mert attól kezdve már odalenn, a bányában kell csinálni, megdolgozni azt a sarat, amelyből másnap újabb négy-ötszáz vályog lesz. Ami a keresletet illeti, az megint jelentős, hiszen újólag felfedezzük a vályogépületek praktikusságát. Azt, hogy a 45 centis fal nyáron hűvösebb, télen melegebb bármilyen panellnál, betonnál. Éppen ezért újraéledt a szakma, hiszen háromezer jóféle vályogból megépül egy átlagos istálló, de ólak, füstölők, kamrák készítésére is szívesen használják ezt a természetes építőanyagot. A szomszéd bányában Fátyoléknál a feleség is segít a férjének. Egyébként ők maguknak vetik a válykot, amelyekből saját házukat építik majd. Fotók: Nagy Zsolt Egy tény, kegyetlenül nehéz ez a munka és bizony erős kar, jó derék kell hozzá. Ebben a községben olykor öt bányában is készítik a sarat, azaz ennyi csapat veti a válykot. Ez legalább tíz személy, hiszen mint korábban mondottuk: ez az a művelet, amelyik még véletlenül sem egyemberes munka... D.Szabó Miklós Adalékok egy eltűnt szoborhoz A közelmúltban Szolnok főteréről elszállították azt a bronzszobrot, amit azzal a céllal állítottak fel, hogy a Tanácsköztársaság mártíijainak emlékét idézze. Sorsa ugyanúgy rendszerváltozás következtében teljesedett be mint a 40-es években itt felállított Horthy István-em- lékműnek. 1942. augusztus 20-án Horthy István - aki február 19. óta Magyarország kormányzóhelyettese volt - a keleti fronton repülőszerencsétlenség áldozata lett. Horthy Miklós fiának tragikus halála a mai napig találgatásokra ad okot: a németek merénylete vagy baleset következtében vesztette-e életét az ifjú Horthy azon az augusztusi napon. Horthy István kiváló vadászpilóta volt, több felszállást hajtott végre. A RE-2000 "Héja" vadászgépet is jól ismerte, ám mégis olyan manőverre vállalkozott, amit ezzel a típussal veszélyesnek tartottak. Földközelben alacsony magasságban fordult gépével, dugóhúzóba került és lezuhant. A halálesettel kapcsolatos következtetések feltárása a történészekre marad, most csupán Horthy István Szolnok városhoz fűződő kapcsolatáról szólunk. A kormányzóhelyettes a front- ravonulás előtt Szolnokon teljesítette katonai szolgálatát, ezért a városi közgyűlés 1942. szeptember 5-én úgy döntött, hogy Szolnokon a főtéren (Kossuth tér) a Horthy-fiú emlékének egy szoborral adóznak. A létesítendő művészeti alkotás költségeit gyűjtéssel kívánták fedezni, már az akció kezdésekor 20 ezer pengő állt rendelkezésre. Az emlékmű felállításával kapcsolatos ügyek lebonyolítására egy szoborbizottságot alakítottak. 1943. február 10-én Budapesten a Szépművészeti Múzeumban az elkészült pályamunkákat megtekintették a város és a megye vezetői, valamint Horthy Miklós és családja. A Múzeumban hat szobrász Vastag György, Medgyessy Ferenc, Kisfaludy Strobl Zsigmond, Borbereki Kovács Zoltán, Gács Demeter, Antal Károly alkotásait mutatták be. A szoborbizottság véleménye alapján Vastag György szobrászművész alkotását fogadták el kivitelezésre. Az emlékműről egyelőre nem került elő fényképábrázolás,. így az alkotást az eredeti megrendelés leírása alapján ismertetjük. A szobor a kormányzóhelyettest pilóta főhadnagyi díszegyenruhában ábrázolja. A talapzat három méter magas obeliszk kiképzésű, ezen áll a bronzszobor három és fél méter magas alakja, mely sapkáját levéve jobb kezében tartja, bal kezében térképet fogva néz a távolba A szobor talapzatára bronz koszorút helyez egy magyar ruhás mellékalak, az Alföld népének tiszteletét kifejezve. A szobor végleges helyének a Városháza előtti teret jelölték meg, ezért szükségessé vált a téren lévő ártézi kút eltömése. 1943. márciusában, miután a kutat megszüntették, kitűzték a szobor helyét a Városháza főbejáratának tengelyvonalában. Vastag György a szóbor alapozásával Patonai József vállalkozót bízta meg. Horthy István szobra 1944. márciusára készült el, de ma még nem lehet megállapítani, hogy a háborús viszonyok és a meginduló bombatámadások következtében sor ke- rült-e a felavatására Az emlékmű nagyon rövid ideig állt a város főterén. Horthy bronzalakját 1945-ben leemelték, a Városháza pincéjébe vitték le, majd ismeretlen helyre elszállították. Az emlékmű mellékalakja, az ú.n. "szűrös parasztember" a koszorúval 1949 nyaráig ott maradt a tér közepén. 1949 augusztusában Bagi Mátyás kőfaragó mester a szobrot szakszerűen levéste a talapzatról és kiszállította a szolnoki temetőbe. A mellékalák ezután egy másik műalkotás a D. világháború magyar áldozatainak emlékére felállított emlékmű részét képezte. (Az alkotást részletesen ismerteti dr .Cseh Géza, a Szolnoki Közélet 1989. 2. számában) A Horthy-szobomak a betonalapzata maradt legtovább a helyén. Eltávolítására 1950-ben került sor, amikor a Kossuth téren az irodaházzal párhuzamosan egy díszes tribün felállítását tervezték. A városi tanács intézkedésére az év őszén Bagi Mátyás elbontotta a volt Horthy István emlékmű maradványát a Szent- háromság szoborral együtt. Szikszai Mihály levéltáros Régi kívánsága Rákócziújfalu lakóinak, hogy a településnek saját temetője legyen. Ez most teljesül. Szeptember közepéig átadják az Epszöv kivitelezésében épülő különleges vonalú ravatalozót és halottasházat a haranglábbal. Az épületegyüttest Kovács József Gábor tervei alapján a megyei tanács 3 millió forintos támogatásával és a helyi kezdeményezésekből összegyűjtött 2 millió forintból tudták felépíteni. Fotó: I.Cs.
