Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)
1990-07-19 / 87. szám
990. JULIUS 19. Néplap 3 SzandaszőIAs központjában, a Munkácsy Mihály úton hétfőn adták át azt a tizenkét lakásos sorházat, melyet a megyei Állami Építőipari Vállalat épített. A tervezett négy épületsorból ez készült el másodikként. Fotó: I. Cs. A gyerekkori daganatok nagy része gyógyítható Az idő életet jelenthet Gyermekek daganatos betegségei - még kimondani is szörnyű, még rágondolni is rossz. Mégis beszélnünk kell róla, mert az utóbbi időben több ilyen esetről hallottunk, mint azelőtt. Tüdőm, a szülők nem szeretik ezt a témát. De ha a homokba dugjuk a fejünket, attól a probléma még létezik. A gyermekek daganatos betegségeiről beszélgettem a megyei kórház gyermekosztályának orvosaival abban a reményben, hogy tanácsot, biztatást kapunk tőlük. Kérdéseimre dr. Darvas Éva neurológus szakorvos, dr. Pintér Sándor osztályvezető főorvos, dr. Czeczon Zoltán urológus és dr. Kövesdi György gyermeksebész válaszolt. Több a megbetegedés- Igaz-e, hogy az utóbbi években több a gyermekek daganatos megbetegedése? P.S.: - Az utóbbi kébhárom évben egyértelműen több esettel találkoztunk. A megyében évente tizenöt-húsz újabb megbetegedés fordul elő. Egészen más daganatfélék tapasztalhatók, mint a felnőtteknél. Nagy részét a vérképző rendszer, a csont és az idegrendszer daganatai teszik ki. Ugyanakkor a gyerekeknél lényegesen ritkább a rosszindulatú daganatps betegség, mint a felnőtteknél. Azt is el kell mondani, hogy amíg néhány évtizeddel ezelőtt tehetetlenek voltunk a gyermekkori daganatokkal szemben, most 50-80 százalékuk gyógyítható, ha idejében észlelik.- No ez az, hogy idejében észlelni. De a szülő nem is gondol daganatra, amikor a gyerek panaszkodik valamire. K.Gy.: - Nem is akar... P.S.: - Mivel olyan ritkán fordul elő, ezért nem is szabad elsőként erre gondolnia! Cz.Z.: - Pedig sokszor a szülő veszi észre. Például tapint valamit a gyerek hasában. D.E.: - Az orvosnak kell gondolnia erre adott esetben. Ha például fejfájós gyerek jelentkezik az ideggyógyásznál, akkor az gyanakodhat idegrendszeri daganatra. Ilyen egyébként évente 3-4 van a megyében. Csernobil?- Nagyon sokan azt mondják, hogy a daganatos betegségek - így a gyerekeké is - megszaporodtak a csernobili katasztrófa óta. P.S.: - Nem tudnék erre felelősséggel válaszolni. Korai lénne még tapasztalatokról beszélni. Egy-két év múlva, országos statisztikák birtokában talán már lehet megbízhatóan felelni erre a kérdésre. K.Gy.: - Szerintem a fejlődési rendellenességekben már megmutatkozott volna Csernobil káros hatása. De a rendellenességek száma nem szaporodott meg azóta.- Ha nem Csernobil, akkor hát micsoda? Mi az oka a gyerekek daganatainak? Hiszen ahhoz még keveset éltek, hogy tönkretegyék magukat... P.S.: - A genetikai adottságok a döntőek. Az öröklött hajlamok és esetleg a terhest ért ártalmak. K.Gy.: - A környezeti ártalmak is szerepet játszanak, de egyelőre még azt se tudjuk, hogy mi ártalmas. Sok mindenről kiderült már, hogy daganatkeltő hatású - például a dohányzás -, de újabban olyanokat is lehet hallani, hogy a tévé sugárzása is lehet káros, ha nem megfelelő távolságra ülnek tőle. De erről pontos felvilágosítást most még Nyugaton se tudnak adni.- Említették, hogy az idő életet jelent. Mi a tapasztalat; általában mennyi idő telik el a panasztól addig, amíg felismerik a daganatot? D.É.: - Egy fölmérés szerint - amely 10 évet ölel át - az ideg- rendszeri daganatoknál egy héttől egy évig terjed ez az időszak. K.Gy.: - Sokszor nagyon nehéz fölismerni a gyermekkori daganatot. A csontrendszeri például összetéveszthető a gyakori csontgyulladásokkal - még a laboratóriumi és a röntgenleletek birtokában is. Ahhoz, hogy a felismerés hamarabb történjen, computertomográf nevű készülékre lenne szükség, amely egyáltalán nincs a megyében. Nézze, ha én mintát veszek egy daganatból, közben megbolygattam a daganatot és a nyirok-, valamint a vérkeringés viszi szét a szervezetben. Mindez elkerülhető volna, ha lenne CT, vagyis computertomográf a kórházban. D.É.: - Ha például agydaganatra gyanakszunk, alkalmaznunk kell az agyfestést, ami nem veszélytelen. A CT-vel rögtön meg lehet állapítani, hogy van-e daganat és az a vizsgálat nem terhelné a gyerek szervezetét. P.S.: - A gyerekkori daganatokat azért is nehéz felismerni, mert ritka és sokszor nem típusos. Gyermek és felnőtt körzeti orvos életében lehet, hogy csupán egy vagy két esettel találkozik, vagy még annyival sem. A CT-vizsgálat viszont egyértelműen igazolná vagy megdönte- né a gyanút. Akárhogy is fűzzük a szavakat, ennek a megyének is szüksége volna ilyen készülékre. Mert most, amíg a klinikán előjegyeznek valakit egy CT-vizs- gálatra, több hét is eltelhet... A megoldás harminc-hatvan millió forint- És mennyibe kerülne egy CT?- Harminc-hatvan millió forint értékű valutáért lehetne szerezni. A megyei kórház vezetői mindent megtesznek, hogy megszerezzék - már ígéretet is kaptak a segítségre.- Mit tanácsolnak a szülőknek? Hiszen sokszor rajtunk múlik, elkerül-e időben a daganatos gyerek az orvoshoz. Mire figyeljünk, milyen tünetekre gyanakodjunk? P.S., D.É., K.Gy., Cz.Z.:- A tartós fejfájásra és hányásra, a látászavarra, a visszatérő vérszegénységre, a nyirokcsomó elváltozásaira, a bizonytalan eredetű duzzanatokra a test bármely részén, a tartós lázra, amely,nem hurutos betegségtől van, a kiütésekre, a bevérzésekre a bőrön, a bizonytalan eredetű végtagfájdalmakra /főleg azokra, amelyek éjszaka jelentkeznek/, a nagyfokú izzadásra, az étvágytalanságra, a fogyásra. Paulina Éva AVAGY: AZ ÉRTELMISÉG FELELŐSSÉGE Nemrég Bukarestben a Zsil-völgyi bányászok különös elszántsággal emelték egyenhu- sángjukat szemüveges, nyakken- dős, zakós emberekre, azaz: értelmiségi külsejű állampolgárokra, akiket ily módon vontak felelősségre az ország nyomorúságos állapotáért. (A munkásosztály e dicső harci osztagai - érdekes módon - rendkívül tájékozot- tan mozogtak a fővárosban: jól ismerték az ellenzéki vezérek lakcímeit, s tettek ott hathatós látogatásokat az érintettek távollétében is.) Ismert, változatlan és szomorú képlet. A posztsztálinista rendszerek nálunk is és másutt Közép-Kelet-Európában, alapjukban véve értelmiségellenesek voltak, egy elvont "munkásosztály" igézetében folyvást gyanakodtak a "nadrágos emberek"-re, az entellektüelekre. A múlt káros csökevényeiként tartották számon őket; még akkor is, ha kitermelődött időközben egy munkás és paraszt származású új értelmiség is; még akkor is, ha a politikusok, a pártmunkások - munkás és paraszt eredetük egyidejű hangoztatásával - szívesen tekintették önmagukat is értelmiségi státuszban lévőnek. Eme furcsa és tragikus ellentmondás hatott a föntebb említett konfliktus során is: úgy látszik, elnök megy (a föld alá), elnök jön, de a politikai nóta dallama ugyanaz, csaknem a szöveg is. Felelős-e az értelmiség egy adott társadalom, ország működéséért, körülményeiért? Ha úgy vélekedünk, hogy az intelligencia (mint osztály, réteg, nevezhetjük bárhogyan) az ismeretanyag hivatásos megter- melője, fölhalmozója és to- vábbadója - márpedig az -, valóban ő a felelős a közállapotokért, hiszen a vezetők is voltaképpen az értelmiség körébe sorolandók. (Hogy ez a hazai köztudatban is így van, emlékezhetünk: az első szabad választások idején is meglehetős hajsza folyt - bár szerencsére tettlegességre nemigen vetemedve - a "doktorok", az értelmiségi képviselőjelöltek ellen.) No de másfelől arról is olvashatunk, hogy maga Kádár János és Gáspár Sándor sem volt tájékozott az ország nyugati eladósodásának mértékéről. Lehet persze kételkedni a vallomás őszinteségében, igazságában. Nemrég Andrassew Iván író, újságíró beszélt a televízió Stúdió ’90. adásában az értelmiség felelősségéről. A saját felelősségéről egyszersmind. Arról, hogy az elmúlt évtizedekben rengeteg értelmiségi - pedagógus, művész, könyvtáros stb. - igenis együttműködött a rendszerrel, mely az idén megbukott történelemből. Együttműködött - azzal, hogy nap nap után megkötötte a maga kis kompromisszumait, megalkudott; hallgatott olyankor is, amikor bizony ki kellett volna nyitni a száját. S nem biztos, hogy minden esetben betörték volna érte a fejét. Igen ám, teszem hozzá most, a magam felelősségét is végiggondolva, csakhogy nagyon sokunk el nem tudott volna képzelni rendszerváltozást. Figyeltük, mi történik a Szovjetunióban, s ahhoz képest fölbátorodva vagy elbizonytalanodva próbáltunk apró lépésekben, reformokban gondolkodni. Bizonyos értelmiségi posztokon - írtam már erről - a hatalom érzete- tudata is elfogta már az entellek- tüelt: az írót, újságírót, az MSZMP Politikai Bizottságával levelező filmrendezőt. Kint is volt, meg bent is. Ahogyan a szocializmus néven időközben leszerepelt kísérlet groteszk modelljét 1966-ban megalkotó Václav Havel mondatja a Kern ünnepély Pludekjével, amikor Hugó fia magas beosztást vállalt: "Nem kellett volna egyszerre elvállalnia és visszautasítania?" S az említett Hugó pontosan fejti ki a darab végén a rendszer működési elvét, "ideológiáját": "A mai kor már nem a statikus és változ- hatatlan kategóriák kora, amikor az A csak A volt, és a B mindig B; ma jól tudjuk, hogy az A gyakran lehet egyidejűleg B is, és a B lehet A is; hogy a B lehet B, de A és C is; ugyanúgy a C lehet nemcsak C, A, B és D, de bizonyos körülmények között egyenesen F, O, Q, Y és R is! Voltak persze már ebben az időben is, akik szembefordultak a hatalommal, üldöztetést szenvedtek, ellenzéki szerepet vállaltak. Értelmiségiek legtöbbnyire; 1956, 1968 szemnyitogató tanulságain okulva. Tájékozottabbak voltak, mint az értelmiségiek többi része? Látszólag aligha, hiszen nemrégiben is, immár a hatalom különféle posztjait véve át, alulinformáltságukról panaszkodtak. Sokunk annak idején egy kissé őket is a rendszer kelléktárához sorolta, "őfelsége ellenzékét", a "legvidámabb barakk" s a többi "szocialista ország" demokratizmusához képest fejlettebb magyar közéleti kultúra sakkfiguráit látva bennük. Pedig - utóbb derült ki - az informáltság bizonyos szintjein mégiscsak tájékozottabbak voltak. Személyes forrásokból vagy érintettség okán 1956 értékelésében például. S a hasonló helyzetben lévő többi ország hasonló helyzetben lévő értelmiségiéivel is kapcsolatot találtak. Mint a Hrabal- és Havel-féle megtűrt vagy alig tűrt entellektüelekkel, nevesekkel és kevésbé ismertekkel. S tőlük és általuk tudhatták, hogy a "szocialista rendszer": megreformálhatatlan. S az ismeretanyag cseréje kölcsönössé vált. Tehát nem pusztán történelmi véletlen, hogy az ellenzéki entellektüel került ma hatalomra. Egyetértek Andrassewvel: nézzünk a tükörbe, vessünk számot önmagunkkal. Aztán, akiben van még tettvágy és a haza, a társadalom iránt felelősség, kötelességérzet: keresse meg a helyét. Az értelmiségi szerepvállalás kijelölte vezető helyét, alsó, közép és felső fokon. Az óvónőtől az új önkormányzati rendszer polgármesteréig, és így tovább. S ebben a láncolatban mindenki nélkülözhetetlen. Illyés Gyula útmutatása szerint, nem a "honnan jössz", hanem a "hova mész" jegyében. Kőháti Zsolt napló Reggel az ember siet, igyekszik a munkahelyére, még kissé hűvös szellő fújdogál, ám elég kevés meggyőződésssel ahhoz, hogy egész nap kitartson, hamarosan már a délelőtti órákban valósággal katlanban érezzük magunkat, de most, reggel viszonylag hűvös van, a sietségtől mégis gyöngyözni kezd az emberek homloka. Ilyenkor nincs idő beszélgetni. Az ebédidő rövid, munka után mindenki rohan bevásárolni, maszekolni, az állatait ellátni, a kertbe, haza, akkor pedig azért nem állunk meg egymással beszélgetni. Vagy csak ritkán. Pedig hiányoznak a jóízű diskurálások. A minap régipénzt-gyűjtő emberekkel hozott össze az egyik üzlet előtt a vakszerencse. E nemes szenvedély /vagy inkább betegség?/ rabjai hosszán és érdekesen beszéltek mániájuk szépségeiről. Később, már elválásunk után, a gyűjtés járt a fejemben. S egy nagy kunhegyesi gyűjtő, Oláh Lajos, akinek a közelmúltban láttam számomra fantasztikus gyűjteményét, a legénybotokat, tányérokat, különféle cserepeket, fegyvereket, az 1848-as eseményeket a maguk teljességében bemutató gyűjteményét, a régi iskolai életet, tűzoltóságot, s a többi, stb... elénk varázsoló tárgyait. Tetszett Oláh Lajos rendkívüli tájékozottsága, teljességre való törekvése, amivel egy-egy fontos korszakot igyekszik bemutatni látogatójának. S amikor e gyűjtési szenvedély forrása felől érdeklődtem, kunhegyesi padagógusokat nevezett meg, akiknek a többiekkel együtt ő is segített kisdiákkorában gyűjteményük rendezgetésében és gyarapításában, így szinte ráragadt a szenvedély. Azon töprengek: bizonyosan segítene átvészelni életünk egy-egy nehéz korszakát, ha gyűjtők lennénk. Azon töprengek: vajon vannak-e most is olyan pedagógusok a magyar településeken, mint akik Oláh Lajost és még sok-sok ifjú embert, módjuk úgy, megfertőztek? Ha sok lenne belőlünk, bizonyosan többször meg- állnánk az utcán és diskurálnánk egy jóízűt, mert lenne miről. Körmendi Lajos "V
