Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)

1990-06-04 / 48. szám

1990. JÚNIUS 4. Néplap "Légy résen!" Cserkészavató Jászberényben /Folytatás az 1. oldalról / A Cserkész Szövetségtől kapott engedély alapján 858-as Jász Cser­kész Csapat névvel (mint a háború előtt) ez év januárjában kezdődött meg a jászberényi cserkészek fel­készülése. Farkas Mátyás apát­plébános és Bárdos Ferenc lelkész tisztek vezetésével, irányításával ötven 10-18 éves korú fiatal kezdte meg a lelki és testi kiképzést, hogy egy újfajta szellemiségben fogant gyermekközösséget alkosson, és annak törvényei szerint éljen. Fog­lalkozásaikat a nagytemplomban, valamint a város határában lévő homoki templomnál tartották, ahol egy leendő cserkészközpont kiala­kítását is tervezik. Reggel fél kilenckor a szentmi­sére összegyűlt és a templomot zsúfolásig megtöltő hívek gyűrűjé­ben vonultak be a megilletődött egyenruhás jelöltek, és foglaltak helyet elöl, az oltár közelében. A hangulat feszültségét kábelek, erő­sítők, reflektorok, valamint fotó­sok, videósok fokozták, bár a templomban már elszállt az az iz­galom, mely a sorakozó idején még odakint, az egész csapatot és a ki- képzqliszteket is elfogta. A pünkösdi nagymisét dr. Kanal Ernő, az egri Hittudományi Főis­kola rektora tartott. Szentbeszédé­ben kitért a cserkészélet méltatásá­ra, beszélt a világi és vallásos élet­módot összekapcsoló, kisebb és nagyobb közösségek elhivatottan, ugyanakkor szórakozva munkál­kodó cserkészekről, akik nem egy­szerűen a szabadidejüket töltik együtt, hanem egy hosszú időre le­tűnt nemes és tartalmas életformát elevenítenek fel. A szentmisét követően fanfárok hangzottak fel, majd dr. Kartal Er­nő megszentelte a csapatzászlót. Ezután a cserkészek fogadalmat tettek, hogy híven teljesítik köte­lességüket, melyet Istennek, hazá­nak és embertársaiknak tettek. A fogadalomtételt követően az egy­begyűltek elénekelték a Himnuszt, majd az árvalányhajjal díszített zöldsapkás csapat a templom mel­letti téren vigyázzmenetben tisztel­gett a zászló és a kiképzői előtt.-Ip ­Hagyományőrzés és megújulás Az egyesület létrejött, elnökség még nincs Heves vita a TIT megyei közgyűlésén / Folytatás az 1. oldalról l Az elmúlt három esztendő két kiemelkedő sikerét hozta a me­gyei szervezetnek a Gasztronó­miai Nyári Egyetem, amely az országban első és egyedülálló vállalkozás, valamint a nyelvis­kola létrehozása, amelynek kere­tében 187 orosz szakos tanár át­képzését vállalták fel. Ugyan­csak sikeresnek mondható a Ti­sza Nyári Egyetem, amelyet elő­ször 1985-ben tartottak meg, de tavaly már külföldi résztvevője is volt. A társulat jó együttműködést épített ki különböző közművelő­dési intézményekkel, vállalatok­kal, szinte nem volt olyan kultu­rális vagy egyéb területi, orszá­gos rendezvény, amelyben ne vállalt volna szerepet esetleg szakosztályai révén. A megyei szervezetnek egyébként huszon­két szakosztálya van. A beszámoló nem kavart külö­nösebb vitát, a felszólalók az ér­tékek megőrzését, a klasszikus ismeretterjesztés minden lehet­séges eszközzel való folytatását szorgalmazták. "Válallkozói vagy előadói" TIT-re van szük­ség - vetették fel többen is a jövő kulcskérdését. S válaszként szin­te mindenki azt mondta: mind­kettőre. A gyűlés második napirendje­ként az alapszabályt vitatta meg a hetvenöt küldött. A tervezet kanév, fogalmazta meg találóan dr. Pápay László ellenszavazatát, de valamennyi felszólaló a ha­gyományos elnevezésre voksolt. A szavazás végül azzal zárult, hogy Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Tudományos Isme­retterjesztő Társulat lesz ezentúl a megyei szervezet neve. Az alapszabályt kisebb-nagyobb változtatásokkal elfogadták a küldöttek. Ezután következett az elnök­ség megválasztása. A beterjesz­tett névsorral a küldöttek többsé­ge nem értett egyet. Azt tették szóvá, hogy az öt, már megvá­lasztott városi elnök mellé tizen­egy olyan, egyébként egyénileg nem kifogásolt személyt javasolt a megyei elnökségbe a jelölőbi­zottság, akik egy kivétellel szol­nokiak. Jóllehet a megye 703 TIT-tagja közül nem sokkal több száznál a szolnoki. Két órás he­ves vita bontakozott ki az ülésen, amelyben a demokrácia és a gaz­daságossági szempont voltak az ellenfelek, a megye és a megye- székhely képviselőinek érvei. Már-már úgy tűnt, hogy nem szü­letik kompromisszum az idegőr­lő, esetenként indulatos vitában. A százhuszadik perc táján azon­ban mégis sikerült egyezségre jutni. A közgyűlés módosította a két órával előbb elfogadott alapsza­bálynak azt a pontját, amely úgy szerint ötven TIT-tag után küld­hetnek a megyei elnökségbe egy képviselőt a területi szervek. Vagyis száz tag esetén már ket­tőt, de hogy ne maradhassanak ki a testületből a kisebb létszámú szervek sem, úgy foglaltak állást, hogy minden városi vagy területi szerv legalább egy elnökségi tag­gal képviseltetheti magát. A közgyűlés így a megyei el­nökség tagjait nem tudta megvá­lasztani, ebből a szempontból dolgavégezetlenül ért véget az értekezlet. A megyei elnököt azonban megválasztották a kül­döttek, változatlanul dr. Szarvas Pál személyében. Ugyancsak megválasztották azt a nyolc kül­döttet is, akik majd a megyét képviselik az országos értekezle­ten, majd kitüntetéseket adtak át. Aranykoszorús TIT-jelvénnyel ismerték el Pafféri Zoltán, Hajdú István és Deák Györgyné mun­káját. A TIT megyei szervezete Kátai Gábor Emlékérmet alapí­tott az idén. Ezzel az elismeréssel jutalmazták meg a városi ülése­ken dr. Draskovits Dénesi, Ka­posvári Gyulát, Macsi Sándort, dr. Mohai Ferencet, dr. Szabó Lászlót, Sturmay Ernőt, dr. Tóth Albertet és Várdai Jánosáét. Kátai Gábor - noha a közgyű­lés résztvevőinek egy része úgy vélte, hogy kevésbé ismert - Kar­cagon született 1831-ben, ő volt a Természettudományi Társulat Már majdnem visszakapták a legelőt, de ki fizesse a gulyást? Akaratlanul is a tévéreklám jut az eszembe: "megyek vásárolni a kölcsönzőbe, -bői, -tői". Merthogy hallom: Fegyverneken vissza-, oda- vagy talán átadták a legelőt a tehenesgazdáknak. "Vincze Lász­lót", a jó hírű - jó nevűnek ma már aligha mondható - helyi Vörös Csillag Tsz elnökét kérdem: miről is van szó tulajdonképpen?- Valamikor a hetvenes évek első felében megszűntek, pontosabban megszüntették a legeltetési bizott­ságokat. Legtöbb településen a nagyüzemek vállalták a helyi te­héntartók állatainak bérlegelteté­sét. így volt ez eddig itt, Fegyver­neken és Szapárfalun is. Nemrégen jöttek a kisgazdák, hogy márpedig ők ezentúl újra saját legelőn, saját maguk kívánják tartani a tehenei­ket. Soha nem tartozott a jövedel­mező tevékenységeink közé a lege­lők karbantartása, a bérlegeltetés, de hát vállaltuk, hiszen a mi téesz- tagjaink háztáji teheneiről is így gondoskodhattunk. Meg kellett ér­teniük a legelőt igénylőknek, hogy a valamikori legeltetési bizottság tulajdonának visszaadása nem aka­rat, hanem törvény kérdése. Az Or­szággyűlés által még most is csak módosítgatott jelenlegi földtör­vény nem tette lehetővé a kérésük teljesítését, a szövetkezet tulajdo­nába került terület visszaadását. Végül is - mint abban Bransted- ter János, a Független Kisgazda- párt fegyvemeki szervezetének tit­kára megerősít - jók voltak az érte­süléseim: hatvan hektár téeszlege- lőn már csak maszek tehenek legel­nek a fegyvemeki határban.- Megelégedésünkre a szövetke­zet vezetői mégiscsak megtalálták a módját, hogyan juttassák, ha csak ideiglenesen is, legelőhöz az újjá­alakult legeltetési bizottságot. A törvény szerint vissza nem adhat­ták a területet, átadták hát hatvan hektár legelő kezelői jogát a nagy­községi tanácsnak. A tanács meg odaadta hasznosításra a tehenes­gazdáknak. Az egy-egy hold kaszálót igény­lők fűbéréből - hallom a Kisgazda- párt titkárától - meg a hat hónapi legeltetésért tehenenként járó 1200 forintokból már van is 140 ezer forint közös pénzük. Bajban vol­tak, amikor bankba akarták tenni, nem lévén jogi személy a legelteté­si bizottság. Végül is "Tehéntartó gazdák" jeligével tudhatják bizton­ságban. Aipi a jogi személyiség kérdését illeti, van azzal más bajuk is - sorolja a titkár.- Gulyást kellett fogadniuk a te­henesgazdáknak, de hát ki fizesse? A téesz gulyását nem tudják meg­fizetni, meg aztán annak ők hogyan biztosítsanak még háztáji földet is? A tanácsnál segítettek volna, hogy törvényes keretek között működ­hessen a legeltetési bizottság, el is készítették az egyesületi alapsza­bályunkat. A cégbíróság viszont hogyan jegyezze be a téesz tulajdo­nában lévő területre? Branstedter János még nem tud­ta azt, amit én fél órával később a nagyközségi tanácsnál kopogtatva Nagy József tanácselnöktől meg­tudtam: A legeltetési bizottság vál­lalja, hogy kifizeti az alkalmazott személy bérének társada­lombiztosítási járulékát a tanács­nak, így mi a Gamesz állományába felvesszük a tehénpásztort. Ha meggondolom, hogy van olyan mezőgazdasági nagyüzem is kis megyénkben, amelyiknek az elnöke megengedte magának, hogy a téesztagsági jog elvesztésé­hez kösse a földtörvény szerint már visszaadható járadékos földek ki­adását, akkor talán túlzás nélkül példaértékűnek tarthatom a fegy­vemeki téesz és a tanács hozzáál­lását. Temesközy F. A küldöttek dr. Szarvas Pál beszámolóhoz fűzött ajánlását hallgatják "Kátai Gábor" Tudományos Is­meretterjesztő Egyesület nevet javasolt a megyei szervezetnek. Nos, az, hogy egyesületként mű­ködjön a továbbiakban a szerve­zet, megértésre talált. Annál na­gyobb ellenérzéssel fogadták vi­szont a névváltozást. A TIT már­rendelkezett, hogy "Az egyesület elnöksége a küldöttgyűlés által megválasztott elnökből és tizen­egy tagból, továbbá az ötven fő taglétszámot meghaladó területi szervek által közvetlenül megvá­lasztott egy-egy fő elnökségi tag­ból álló testület." A módosítás első titkára. Élete, munkássága példa lehet a mai TIT-tagok, tisztségviselők számára. Az ér­met egyébként Győrfi Sándor Munkácsy-díjas szob­rászművész készítette. TG. Biztos, hogy a tiszaörsi fürdő fél évszá­zados történelmének a legmozgalmasabb tíz esztendeje zárult a hét végén. A "Fut a falu” tulajdonképpen egy ártatlan ötletből lett népes családi esemény. Amikor divat volt ebben az országban futólépésben köz­lekedni - vagy legalábbis ezt hirdetni - fu­tott a Pest, futott Buda és futott a búr, a búr, a búrkalapban, nekilódult Tiszaörs is. Mert hát az akkoron odakerült tanácselnököt ten- niakarás feszítette, és ambíciójához jó me­cénásokat talált a termelőszövetkezet helyi és megyei vezetőiben. Volt idő, amikor vas­tagon ömlött a pénz a TOT bőségszarujá­ból, és rendeztek is 1982-ben hetedhét or­szágra szóló szövetkezeti ifjúsági találko­zót. De hát ez akkor nem volt kunszt. A szép a dologban az, hogy az idén is megtartották a tizediket, amikor pedig már csak csurrantak-cseppentek a központi fo­rintok, de ez a rendezésen egyáltalán nem látszott meg. Jóllehet, a fürdő maga is az utolsókat sóhajtozza: azok a földhöztapadt szerény épületek, melyek mára düledeznek, a harmincas évek végén, amikor a fürdő épült, felvonulási épületként szolgáltak. Na már most, felettük sem állt meg az idő, porladnak, rogyadoznak, miközben a me­dencék vizét meg felkapta a nagyérdemű. Jó helyen a fürdő igaz, éppen félúttájt Abádszalók és Tiszafüred között, ráadásul hírlik, a víz maga a szoboszlói val vetekszik. Mindenesetre itt is jár legenda elhajított mankókról. Csakhát a felépített hétvégi há­Fut a falu - ballag a vezető zakhoz ivóvíz is dukálna, így viszont a kö­zös tanács Örs, Igar és Nagyiván mellett akár negyedik községként tarthatná számon a fürdőt, amikor pénz a háromra sincs. Bordás Imre tanácselnök elmondta, hogy tőkéstársat keresnének, aki itt valami pihe­nő-gyógyító helyet alakítana ki. Persze nem ők akarnak tranzakciókba kezdeni, mert a falu futott, a választott vezetése azonban ezúttal alighanem ballagott - hanem az új önkormányzati testületnek készítik elő a talajt. Döntsön az új polgármester az elöl­járóságával, és úgy látszik, lesz is miről. A kőolajosok vállalkozási csoportja már je­lentkezett érdeklődőként, de a fürdő meg­hirdetése hamarosan napvilágot lát a Ma­gyar Hírlapban is. Legyen hát verseny, és aki nyer, az merjen is vállalkozni. Megéri. A helyszínnél azért időztünk ilyen hosszan, mivel az elmúlt időszak során bi­zony a résztvevők szívéhez nőtt a fürdő. De essék most szó a résztvevőkről is. A legér­dekesebb kocogó a Piccardiából érkezett Yveline Bellut volt. A foglalkozása erdő- mérnök, és hol élne másutt, mint Párizsban - már amikor nem a munkahelyén van, vagy nem a világot járja. Mert a nyári hónapok­ban felkerekedik és irány az öt kontinens. Közlekedik busszal, vonattal, gyalogstop­pal, ló- és teveháton, járt már Amerikában, Afrikában, az Antillákon, Thaiföldön, Kí­nában, Indiában, Egyiptomban - de aligha­nem azt kellett volna felsorolni, hogy hol nem fordult meg. Arra kértem, mondjon néhány értékelő szót az udvariasság mellő­zésével hazánkról. A válaszát nagyjából mi is "kitotózhatnánk": A magyar emberek nyitottak, vendégszeretők, de kommunikál­ni velük lehetetlen nyelvi ismeretük híján. Na és az infrastruktúra? Egyszerűbben: a fabudi az udvar sarkában egy bugaci ven­dégháznál. Ilyet Afrikában látott legköze­lebb ide, igaz más, úgymond szocialista országban még nem volt. Vagy azt sem érti, miért árulják pénzért az üzletekben a rek­lámszatyrokat. Nem, ez sehogy sem megy a fejébe, természetesen nem az anyagi okok miatt. Hogy találkoztunk, az teljesen vélet­len: Afrikába jelentkezett egy férfi kollégá­jával, az Elza és kölykei könyv szerzőjének misszióját akarta folytatni, ám a férfit fo­gadták Afrikában, őt nem. Talán éppen a természetimádó írónő tragikus halála miatt nem tudják garantálni biztonságát. A fran­cia hölgy egyébként kocogott és harmadik lett'a női mezőnyben. A nap slágere - immár évtized óta a vad- kacsafogó verseny. Persze, hogy ez pro­dukció legyen, ahhoz kell egy vagány szár­nyas is, hiszen előfordul, hogy némelyik kezesen megadja magát, ám az sem ritka, hogy a kacsa lesz a főszereplő. Lebukik a medence egyik végében, és még jó, ha a másik végében felbukkan. De ezúttal em­berére talált: Fényes Csaba egyszerűen el­kapta a nyakát és kész.- Honnan ez a jártasság? - kérdeztem a győztest.- Ez bizony Vajdahunyadról. Romániá­ból jöttem át öt barátommal a zöld határon, éltem a menekültek életét, aztán kaptam egy telefont Tiszaigarról, hogy az egyik fogadós munkát adna. Na, ez a foglalkozás nem jött be, viszont megismertem Tiszaör- sön a feleségemet, akinek nagyszülei Csík­szeredáról származtak. Összehoztak ben­nünket, ma férj, feleség vagyunk, én pedig immár tiszaörsi polgár. Magam pedig csak azt mondanám, resz­kessenek az örsi vadkacsák... A versenyek véget érnek, és ezúttal kicsit nosztalgikus a búcsú. Mintha a szervezők nem lennének teljesen biztosak benne, hogy jövőre ugyanígy, ugyanitt. Bordás Imre tanácselnökről úgy hírlik, a Tisza-tó partjára húzza vissza a szíve. Azok, akik a pénzt összekuporgatták - így a termelőszö­vetkezetből Jobbágy Sándor - arról panasz­kodnak, hogy rövidesen megszűnik az álla­mi támogatás, ami a hátrányos közgazdasá­gi környezettel jár, aztán - és Jobbágy Sán­dor széttárja a kezét. Mindegy, ezt a tíz évet már nem lehet elvenni a résztvevőktől!- pb -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom