Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)
1990-06-30 / 71. szám
2 1990. JÚNIUS 30. Drasztikus áremeléseket hoz július és augusztus Mondiale ’90 Az Új Néplap kommentátora: Somogyvári József A pénzé a főszerep a játék helyett (Folytatás az 1. oldalról) Ez utóbbi átlag jelentős szóródással alakul ki, Budapesten és a kiemelt nagyvárosokban 44 százalékos, az egyéb településeken 19 százalékos lesz a áremelés mértéke. A falvakban és a kisközségekben nem változik a villanyáram ára. A háztartási tüzelőolaj ára szintén emelkedik, de ennek mértékét az árhatóság még nem kalkulálta ki. A kormány szociálpolitikai intézkedésekkel igyekszik kompenzálni az áremeléseket, ösz- szességében 2,5 milliárd forintos csomagtervet terjeszt hamarosan az Országgyűlés elé. A szándékok szerint augusztustól gyermekenként 100 forinttal emelkedik a családi pótlék, a 4700 forint alatti nyugdíjak 300 forinttal emelkednek, a 4700 forint fölötti, de 5000 forintot el nem érő nyugdíjakat 5000 forintra egészítik ki. Háromszáz forinttal szándékoznak emelni a rokkantsági nyugdíjasok nyugdíját, a házastársi pótlékot, a GYED és a GYES összegét. Az áremelésekkel párhuzamosan jelentősen csökkentik az állami támogatások körét, illetve mértékét. Erősen mérséklik - összesen 2,6 milliárd forint értékben - a nyugati exportra kerülő mezőgazdasági és élelmi- szeripari termékek esetében az exporttámogatási kulcsot. A költségvetési intézményekben csaknem 500 millió forinttal csökken az állami támogatás összege. A Központi Műszaki Fejlesztési Alap támogatása 2 milliárd forinttal lesz kevesebb. A külkereskedelemben a különböző ösztönző alapokból - mint például a Kereskedelempolitikai Alap vagy az Általános InterPártközi megbeszélések Thürmer Gyula, a Munkáspárt (MSZMP) elnöke, aki a CSKP meghívására kétnapos látogatást tett a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságban, tegnap hazaérkezett. Látogatása során megbeszélést folytatott Vasil Mohori- tával, a CSKP KB el ső titkárával, Peter Weiss-szel, a szlovák és Josef Machalikkal, a cseh-mor- vaországi párt vezetőjével. Megállapodtak, hogy a CSKP küldöttséggel képviselteti magát a Kádár János halálának első évfordulója alkalmából, július 6-án rendezendő megemlékezésen. Alkotmányellenesnek és a szövetkezés durva megsértésének minősítette az Országgyűlés által a közelmúltban alkotott, a mezőgazdasági szövetkezetek tulajdonában lévő földek elidegenítéséről és haszonbérbe adásáról, valamint a szövetkezeti vagyonrész megállapításáról szóló törvényt, a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei termelőszövetkezetek nyilvános küldött- közgyűlése Nyíregyházán. .A tanácskozáson részt vevő mintegy háromszáz tsz-tag és alkalmazott állásfoglalásában hangsúlyozta: egyetértettek és támogatják a tulajdonreformot, a tulajdonsérelmet szenvedettek teljes erkölcsi és anyagi rehabilitációját, de tiltakoznak a földtörvény olyan elképzelései ellen, amelyek újabb sérelmeket szülnek, nem a realitásokból indulnak ki, s erőszakos beavatkozással bizonytalanná teszik á ma földből élők létalapját. Ezért támogatják a Mezőgazdasági Szövenciós Alap - 0,5, illetve 1 milliárd forintot von el a költségvetés. A vállalkozói nyereségadó kedvezményeinek mérsékléséből közel 2 milliárd forintnyi megtakarítás származik majd. Az állami tulajdon utáni osztalék 18 százalékról 25 százalékra emelkedik, ezáltal csaknem 4 milliárd forint bevételre tesz szert a költségvetés. A tervezett áremelések némelyikéhez törvénymódosításra is szükség van, ezért a kormány a tervet jövő héten a Parlament elé terjeszti. Még az áremelések bejelentését megelőzően Matolcsy György, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára tájékoztatta az újságírókat arról, hogy a kormány elkészítette gazdasági gyorsprogramját. Ennek célja az idei kedvezőtlen gazdasági folyamatok megállítása, visszafordítása, valamint kedvező alap teremtése a jövőre induló hároméves kormányprogramhoz. A program, amelyet hamarosan részleteiben is nyilvánosságra hoznak, még júliusban megkezdődhet, s augusztus közepén már azok az elemei is működhetnek, amelyek törvénymódosítást, illetve új törvényt igényelnek. Az államtitkár hangoztatta: a terv nem lesz sem válságkezelő, sem sokkterápiás jellegű, tisztán az ésszerűségen alapul. László Balázs a továbbiakban a kormány ülésén szereplő egyéb témákról adott tájékoztatást. A testület tárgyalt egyebek között az állami kitüntetések rendszeréről. A különböző csillag- és zászlórendeket eltörlik. Megmarad ugyanakkor a Kossuth- és a Széchenyi-díj, vala(Folytatás az 1. oldalról) Halász István az MDF képviselője nem tartotta megrázónak a dolgozók alacsonynak mondott jövedelmét, hiszen az áfész egy kvázi részvénytársaság, így annyi fizetést adjon, amennyit megtermel. Vincze Kálmán a Kisgazdapárti honatya is meglepetésének adott hangot, hogy az áfész és a takarék- szövetkezet az önkormányzati választásokon harcba akar indulni a voksokért. Miután nem politizál, így milyen érdeket képviselne? Hámori Csaba a Magyar Szociavetkezők és Termelők Országos Szövetségének a földtörvény alkotmánybírósági megsemmisítését szorgalmazó kezdeményezését. A küldöttközgyűlés résztvevői új földtörvény megalkotására szólították fel a kormányt, és követelték, hogy a törvénytervezetet elkészítők előbb kérjék ki a földművelők véleményét, s azt messzemenően vegyék majd figyelembe. Ä szabolcsi termelőszövetkezeti dolgozók tiltakoztak a kormány tervezett, a mezőgazdaságot további milliárdokkal sújtó elvonáspolitikája ellen is. Hangsúlyozták: az árkiegészítés, a nyereségadókulcs, az adókedvezmény és a szubvenciók jelenlegi mértékének megváltoztatása működésképtelenné teheti a .nagyüzemeket és a kistermelőket egyaránt. A tervezett elvonások következtében -r véleményük szerint - összeomolhat az ország egyetlen jövedelmező ágazata, a mezőgazdaság. mint a kiváló és az érdemes művész kitüntetés. Több régi érdemrendet, illetve rendjelet visszaállítanak. A leendő címerről is szó volt a kormányülésen. Megállapodtak, hogy a kormány a Parlament ülésén csak a koronás címerről szóló határozatot terjeszti elő. Kérdések kapcsán szóba került az is, hogy a kormány felmondta a légi és vasúti közlekedésben a sokoldalú transzferábilis elszámolást. Ez jelentős tarifaemeléssel jár. * ** Július 1 -tői emelkednek a Budapestről az NDK-ba induló légi utazások tarifái. A Budapest- Berlin teljes árú retúrjegy ára a továbbiakban 16600 forint lesz. Július 1-től a prágai járaton 40 százalékos díjemelést vezetnek be. A már megváltott, illetve lefoglalt repülőjegyek a jegy érvényességi idején belül felhasználhatók. A Malév tarifaemelései a légi áruszállításra is kiterjednek. Holnaptól jelentősen megemelkednek a nemzetközi vasúti személyforgalom díjtételei. így július 1-jétől az NDK-beli célállomásokra kiadott menetjegyek ára mintegy háromszorosára emelkedik, a Lengyelország, Románia, Bulgária, valamint a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság felé induló járatokra pedig átlagosan 40 százalékkal emelkednek a tarifák. Az áremelés a menetjegyekre és a hálókocsijegyekre egyaránt vonatkozik. A június 30-ig elővételben megváltott, s a régi áron kiadott menetjegyek érvénytartamukon belül utazásra felhasználhatók. lista Párt országos listáján mandátumot szerzett képviselő azt kérdezte, milyen a pénzforgalom a takarékszövetkezeteknél, és ez milyen prognózist jelent a közeljövőre? Petronyák László MDF-es képviselő úgy vélte, a nagy gazdasági egységek általában akadályai a piaci viszonyoknak, de ha az áfész képes alkalmazkodni, úgy maradjon jelenlegi formájában. A válaszadás során Bartus Pál elmondta, miszerint csak fenntartják azt az elhatározásukat, hogy az önkormányzatba szeretnének beleszólni. Hogy az áfész monopo- lisztikus lenne? Ugyan kérem, van ahol az áfész az áfésszel konkurál, de a nyitottságukra jellemző, hogy a Hangya szövetkezetét is létrehozták az első kérő szóra. A betétcsökkenés 1990-ben 27 millió forint volt a takarékszövetkezetekben, és ténykérdés, hogy nincs kereslet a magas kamatozású kölcsönök iránt. A 30 százalék fölötti kamat az egyik szövetkezeti elnök szerint elrettentő. Igaza van! Szó esett vezetőellenességről, és arról is, hogy az elnökök és közeli munkatársaik bizony magas jövedelmet vágnak zsebre. Az ellenérv az volt, hogy sokat dolgoznak, és jelentős kockázatot vállalnak. Úgy láttam az arcokról, hogy ezekkel az ellenérvekkel nem sikerült meggyőzni a képviselőket. Dr.Kőrösi Imre az MDF országos listáján indult képviselő szóvá tette, hogy az adminisztrációt le kellene építeni, példaként egy maszek gazdát hozott fel, aki egy veszteséges téesz földterületen sikeres farmerré vált, miután nem kellett jövedelméből bizonyos irodai "vízfejet" eltartania. A házigazdák elmondták, hogy a tavalyi 86 milliós nyereségükkel harmadikok voltak az országos rangsorban - vízfej ide, vízfej oda. Szégyenkezni tehát nem volt okuk, árúikor a munkájuk ellenértékét felvették. Paiágyi Béla Három és fél évtizeden át ült megszakítás nélkül a kispadon. Pedig ez a nem formatervezett ülőalkalmatosság néha igen kényelmetlen. Elsősorban kemény, de az sem ritka, mikor inog az edző alatt, főleg akkor, ha a pályán lévők tartósan "kútban vannak". Somogyvári József mindig átvészelte a nehéz időket, s büszke lehet arra, hogy 35 éves pályafutása alatt nyolcszor kovácsolt bajnokcsapatot. A megyei másodosztálytól az NB I B-ig oktatta a labdarúgás tudományát, az Olajbányásztól kezdve a Vegyiműveken és Szajolon át Rákóc- zifalváig. Volt mestere az egykori MTE-nek is, legutóbb pedig éppen a Cukorgyár együttesét vezette az NB Ill-ba. Jó néhány focista megfordult a keze alatt, legszívesebben Miiére, Sebőkre, Nagyra, Himmerre, Kolláthra és Papp Lajosra emlékezik. Nyugdíjasként is a futball világa tölti ki élete nagy részét, ezért mi sem természetesebb nála a nyári holtszezonban, mint a vb szemmel tartása.- Számomra újat hozott ez a világbajnokság. Sziklaszilárd védelmek előtt megerősített középpályások harmonikáznak, elöl legfeljebb egyetlen vérbeli csatár tartózkodik. Eltűnt a tá• madójáték látványossága, most a taktikázás, a mindenáron való továbbjutásra való törekvés dominál.- Mi ennek az oka?- A régi ötletgazdag játék idejét múlta, s mivel ma már az üzleti szempontok irányítják a labdarúgást, mindenki az eredményességre törekszik. A pénzé a főszerep a játék helyett. Legjobb példa erre a brazil együttes. Az ő jelenlétük mindig üde színfoltja volt a világversenyeknek, erre a vb-re azonban egyéniségek nélküli "munkáscsapattal" érkeztek.- Mit szól a nagy esélyesek idő előtt búcsújához?- Nagyon sajnálom a hollandokat és a belgákat, mintha a frissesség hiányzott volna belőlük. Nem haraptak úgy, ahogy azt megszoktuk tőlük. Valahol az edzők felkészítési módszerében lehet a hiba, de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a két válogatott játékosai tavasszal rendkívüli módon le voltak terhelve. Többször a közönség is nemtetszésének adott hangot, és joggal fütyültek egy- egy enervált játék láttán.- Milyen erőt képvisel a nyolcas mezőny?- Szerintem nem a legjobbak jutottak túl a második körön. A jugoszlávok eddigi "mutatványa" kevés lehet, de ide sorolnám Írországot is. Helyettük szívesebben néztem volna tovább a brazil, holland, netán a belga nemzeti tizenegyet.- Egyénileg kinek a játéka ragadta meg a figyelmét?- A románok szélsője, Bálint, a veterán olasz söprögető Baresi, a fiatal argentin csatár Caniggia, a németeknél Littbarski és Matthäus. Végül Maradonát emelném ki, aki amellett, hogy nagy focista, színésznek sem utolsó.- A játékvezetők mindig főszerepet játszanak egy edző életében. Azt gondolom, olaszországi működésűk megerősíti a megállapítást.- Kár róluk beszélni is. Egyszerűen nincsenek egy hullám> hosszon, és a végletek emberei. Nekem egyedül a nevelő szándékkal dirigáló Smidhuber működése tetszett. Kirívó részrehajlások, elhamarkodott ítéletek sorozatát mutatták be idáig.- Jövő szerdán kik örülhetnek, mint elődöntősök?- Olaszország mindenképpen, várhatóan Beckenbauer gárdája, és miután az angolok megállítják Kamerunt, ők is ott lehetnek, utoljára Argentínára tippelek. A döntőben a házigazdák ellenfele Anglia lesz, és erősen megkeseríti a végső győztes Olaszország sorsát.- Ez váratlan párosítás, a szakemberek zöme az NSZK-t jelöli a finisbe.- A szigetországiak játszák a legenergikusabb bajnokságot. Való igaz, ők nem játékosságukkal jutnak ötről a hatra, hanem hallatlan fizikai erejükkel. Éppen ezért gondolom, hogy "bedarálják" magukat a döntőbe, bár azt se felejtsük, a 40 éves Shilton személyében ragyogó képességű irányító kapussal rendelkeznek. Július 8-án kiderül, tévedtem-e. /néder/ Mondiale-ITlorzsák Madonna vb-lázban A híres popénekesnő, Madonna is Mondiale- lázban ég. Bejelentette ugyanis, hogy a helyszínen szeretné megnézni a július 8-i döntőt, s kérte, biztosítsanak számára jegyet a rendezők. Míg július 8-án Madonna figyeli a labdarúgósztárok produkcióját egyébként nem titkolta, hogy az itáliai legénységnek szurkol két nappal később felcserélődnek a szerepek: a labdaművészek tapsolhatnak Madonnának, aki a fináléba jutott csapatok játékosait meghívta római koncertjére. Hässler bizakodó Thomas Hässler, az NSZK válogatottjának középpályása újra jókedvű. A 24 éves játékos a Kolumbia elleni összecsapáson sérült meg, de már nem érez fájdalmat, s az orvosok szerint is szépen gyógyul izomhúzódása.- Vasárnap már szeretnék a kispadon ülni, s ha ennél több is sikerül, vagyis pályára léphetek a csehszlovákok ellen, nagyon boldog leszek - mondta. Bonner szobrot kap Hazájában és szülővárosában immár nemzeti hősként ünnepük Pat Bonner kapust, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy Írország a legjobb nyolc közé jutott. Bonner szülőhelyén, az ország északnyugati részében fekvő Gweedore- ban a városatyák elhatározták, hogy a település sportközpontját büszkeségükről nevezik el. Ollie Delaney szobrászművész pedig legújabb alkotásával azt a pillanatot szándékozik megörökíteni, amikor Bonner a sorsdöntő 11-est kivédte. Lineker csak a cserepadon? Elképzelhető, hogy a négy évvel ezelőtti világ- bajnokság gólkirálya, az angol Gary Lineker csak a cserepadról nézheti végig csapata Kamerun elleni negyeddöntő mérkőzését. A szigetországiak gólerős csatára ugyanis sérült lábujja miatt fájdalom- csillapító injekciókkal játszotta végig az utolsó két találkozót, és Bobby Robson szövetségi kapitány bevallása szerint két hete nem edzett. A szakvezető most bejelentette, hogy nem mer kockáztatni, ezért Linekert csak akkor állítja be a kezdőcsapatba, ha edzésen is fel tudja mérni tanítványa formáját. Az írek sikeres "jegyharca" Kétnapos, viharos tárgyalássorozat után Írország sportvezetői tízezer jegyet "harcoltak ki" válogatottjuk olaszok elleni negyeddöntő mérkőzésére, amelyre Rómában kerül sor. A vb szervezői eredetileg mindössze kétezer belépőt akartak biztosítani a házigazdák ellenfeleinek, de az írek nyomatékos kérésére a kontingenst tízezerre növelték. Schillaci a legnépszerűbb Egy olasz közvélemény-kutatás szerint a világ- bajnokság legnépszerűbb hazai játékosa címet Salvatore Schillaci érdemelte ki. A Toto becenévre hallgató, cseresorból előlépett csatár a 22 millió szavazatnak 12.1 százalékát szerezte meg, és ezzel "orrhosszal" előzte meg Baresit (11.9 százalék). Matthäus hosszabbított A világbajnoki címre esélyes nyugatnémet válogatott egyik kulcsembere, Lothar Matthäus újabb kétéves szerződést írt alá csapatával, az olasz Intemazionaléval. A milánói együttes évi 1 millió dolláros jövedelmet biztosít idegenlégiósának. Koreai önkritika A dél-koreai válogatott szövetségi kapitánya, Lee Hoe Taik csütörtökön hivatalosan is benyújtotta lemondását. Az ázsiai szakvezető ezzel a lépésével vállalta a felelősséget csapata gyászos világbajnoki szerepléséért. Mint ismeretes, a Koreai Köztársaság pont nélkül zárta a csoportmérkőzéseket. Az olaszok félnek Torino lakosságát már most félelem tölti el arra a gondolatra, hogy stadionjukban esetleg angolnyugatnémet elődöntőt rendeznek július 4-én. A hírhedt brit és nyugatnémet szurkolóktól tartva sokan már most jelezték, hogy eladásra kínálják fel jegyüket arra az esetre, ha a papírforma beigazolódik. Nápolyi jelentés szerint a helyi rendőrség 5 ezer fős gárdát mozgósít a vasárnapi Anglia-Kamerun összecsapásra. Maradona a célpont A világbajnokság statisztikai adatai azt bizonyítják, hogy az argentin Diego Maradona vált leginkább a védők célpontjává. Ellene követték el eddig ugyanis a legtöbb szabálytalanságot, szám szerint 34-et. Őt a kolumbiai Carlos Valderrama követi 21 buktatással. Az UEFA a brit kormányra vár Lennart Johansson, az UEFA svéd elnöke bejelentette, hogy az angol szurkolók által pár nappal ezelőtt Riminiben elkövetett incidens sem változtatta meg a testület álláspontját, azaz továbbra is várják a brit kormányjelentését az angol csapatok kupaszereplésével kapcsolatban. A képviselők szerint: azért a piac szavazzon! Új földtörvényt követelnek a szabolcsi tsz-ek