Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)

1990-06-21 / 63. szám

1990. JÚNIUS 21. 3 Néplap Ha nem fekszik le, fegyelmit kap Ha kell, elmennek az Atyaistenig is, mert igazuk van. Elég volt évekig a főnök zsarnoksága, szemtelensége, nem tűrnek tovább. Úgy összegyűlt már akeserűség, hogy valaki egyszer elkapja egy sötét utcában, és megveri. Amikor a csapatot fagyasztják Mint köztudott, a játékra váró korongot fagyasz­tani szokás a hokipályák mellett. Az ok kézenfek­vő: amikor kiveszik a pezsgőtartóhoz hasonlatos termoszból, éppen úgy kell csúsznia, mintha órák óta játékban lenne. Jászberényben az egész hoki­csapatot fagyasztják. Legalábbis erre utal Kercsó Csaba edző siráma. A szakvezető elmondta, hogy a novemberi BEK-mérkőzéssorozatra készülnének, amikor is Bolzanoban kellene a továbbjutást kivív­ni csoportjukban. Ehhez persze illő felkészülés du­kálna, arról nem is szólva, hogy ugyancsak novem­berben kezdődik a hazai bajnokság, ahol kötelező bajnokként harcba szállni a cím megvédéséért. Namármost, ebben a pillanatban (a beszélgetés­kor június 18-át írtunk) a játékosoknak még nincs szerződése, teljes a létbizonytalanság, de a legérde­kesebb az, amit a Hűtőgépgyár, mint a műjégpálya tulajdonosa kinyilvánított. Először is a magyar baj­nok együttes vezetői a vezérigazgatóval kívántak beszélni programjukról. Kérem szépen, az úgy du­kálna, hogy fogadja őket, ehelyett küldözgette a szakvezetőket osztályról osztályra, míg végül egy gyári hivatalnok írt egy levelet a szakosztálynak, ami siralmas jövőt ígér a sportágnak ebben a vidéki fellegvárban. íme a levél: "A vállalat kizárólagos tulajdonát képező műjégpályát a Hűtőgépgyár az 1990-91-es idényben is üzemeltetni kívánja, és használatát mind a versenysport, mind a mozogni, korcsolyáz­ni kívánók részére lehetővé teszi. Az időjárástól függően december eleje, közepe lesz a nyitás idő­pontja, zárása február közepe, vége. A vállalat által egyébként is támogatott Lehel SC jégkorongszak­osztály részére a jégpályát a hét öt munkanapjának délelőttjén, mint további természetbeni támogatást ingyen bocsájtja rendelkezésre. Délutánonként és a hétvégeken - szombat, vasárnap - a vállalat dolgo­zói, a város lakói és a környék lakosai rendelkezé­sére áll a mindenkori érvényes belépődíj ellenében. Előre egyeztetett program szerint lehetőség van a jelzett időponttól eltérően a pálya igénybevételére edzés vagy valamilyen rendezvény céljából, de erre az időre bérleti díjat, bajnoki mérkőzés esetén be­vételarányos részesedést kell fizetni. A vállalat a bérletből, részesedésből származó bevételeit a fenntartás üzemelésköltségeinek egy részére, az egyéb sportágak támogatására, a szociális, kulturá­lis igények bővítésére fordítja." Először is: ha normális tél vagyon, úgy decem­ber eleje közepétől február közéjjé végéig bárme­lyik kubikgödör jegén lehet korcsolyázni. Aműjég- pálya azt tudja, hogy ott akkor is van jég, amikor azt a természet a hokisoktól megtagadja. Másodszor: Kercsó Csaba elmondta, hogy ak­kor, amikor a létükért - és most az anyagi létet kell érteni! - küzdenek, egy olyan rendszer, ahol az előkészítő csoportosok délutáni edzéséért fizetni kell, no meg minden programtól eltérő szolgáltatá­sért - az maga a csőd. Harmadszor: a bajnokcsapat pályázat útján ti­zenötmillió forintot kapott arra, hogy befedje belő­le a műjégpályát. Tessék mondani, ilyen hozzáállás mellett kinek lenne kedve, bátorsága a tetőre fordí­tani a pénzt? Hiszen a Hűtőgépgyár bármikor érvé­nyesítené a fedél alatt is jogait. Negyedszer: a nyugatnémet Krupp cég egy ké­zilabdacsapatot kívánt szervezni. Olyat, amelyik kikerül a nemzetközi porondra. Bár ráment a család birtokának egy része, a terv nem sikerült. A Lehel kijutott a nemzetközi küzdőtérre, és játéka Európa- szerte jelent reklámot, legelébbis a gyárnak. Annak a gyárnak, amelyik éppen most lépett frigyre a svédekkel. Azzal a nemzettel, amelyik kultúrájá­nak részeként tiszteli pont a jégkorongot. Tessék mondani, milyen bölcs meggondolás az, amelyik mindezek ellenére lehetetlenné teszi a jégkorong- sportot? Ötödször: biztos, hogy a hoki iránti ellenszenv­ben személyes indulatok is játszanak meghatározó szerepet. De ezeket éppen az öt-hatezer néző érde­kében kellene félretenni, azok érdekében, akikre nem kis demagógiával a pálya használatakor hivat­kozik a levél írója. Csakhogy ők a csapat mellett a bajnoki cím ünneplésekor már voksoltak. És azért a demokrácia korában ez se semmi!- pb ­A megrendelő igénye: szentírás Nem tűrnek tovább Ez a néhány mondat - helyzet- jelentés. A Szolnoki Tejipari Vállalat kunszentmártoni sajt­üzemében dolgozó asszonyok a nyilvánossághoz fordultak segít­ségért. Panaszaikat Rácz Imréné raktáros, Apatóczki Józsefné ta­karítónő és Szaszkó Kálmánná portás foglalta össze:- Sok rendes nő elment már innen a megaláztatások miatt. Állandó idegfeszültségben dol­gozunk. Ha látjuk, hogy jön az üzemvezető, már menekülünk, vagy próbálunk olyan helyet ke­resni, ahol nem vagyunk egye­dül. Az a szokása, hogy kilesi a nőt; egyedül van-e, aztán simo­gatja, fogdossa, elkapja a száját. Tűrik, mert féltik a munkahelyü­ket, ezt a kevés fizetést. Aki nem adja be a derekát, az hallgat­hat utánna. A főnök mindenbe beleköt, ordítozik, kiabál vele. Vagy fegyelmivel fenyegeti, ha nem fekszik le vele. Szaszkó Kálmánná:- Egyik nap bejött ide, a por­tára, és szemtelenkedni kezdett. Rákiabáltam, hogy ne merje még egyszer rám tenni a kezét, mert nem tudom, mit csinálok. Erre azt mondta, hogy ittas va­gyok, azért kiabálok. Követel­tem, hogy szondáztassanak meg. A főművezető, Varga D. Sándor megszondáztatott. Termé­szetesen a szonda semmit nem mutatott... Mindezt beírtam az eseménynaplóba, az üzemveze­tő azonban kitépte. Eddig is tudott erről minden­ki, de nem mertünk szólni, mert úgy tudjuk, hogy a főnök jól "fekszik" Szolnokon, a Tejipari Vállalatnál. A napokban észre­vettük, hogy Apatóczkiné Kati ideges, ki van sírva a szeme. Ha nyílt az ajtó, reszketett. Nem csoda, a főnök még az öltözőbe is bement utána.- Fordultunk panasszal a köz­ponthoz, a Tejipari Vállalathoz is. Kijöttek az üzembe, de nem a dolgozókat hallgatták meg, ha­nem a művezetőket... Mielőtt ki­jöttek volna, a főnök úgy járkált itt, mint a lekötött szárnyú ga­lamb, mikor elmentek, már mo­solygott, és megint nyeregben érezte magát... Varga D. Sándor, főművezető:- Én már három évvel ezelőtt elmondtam ezt a vállalat főmér­nökének. A jelenlegi főmérnök­nek is említettem, de azt felelte, hogy amíg az üzemvezető visel­kedése nem megy a munka ro­vására, addig magánügy... Nem tudok segíteni, mert se szakszervezeti vezető nem va­gyok, se az üzemvezető főnöke... Nem is akarok részt venni ebben az ügyben, mert olyan felhangja van, hogy én bájtom fel az em­bereket, mert az üzemvezető he­lyére pályázom. Hát nem pályá­zom! Bállá László főgépész:- A főnök mindig kiabált ve­lem, mert meg mertem mondani a véleményem. A szakszervezet­hez is fordultam, de hiába, mert az szb-titkár is kiabált velem... Szervák András raktárvezető:- Én a nők pártján állok, de nem tudom megvédeni őket. Ha szétteszik a lábukat, a főnöknél jók lesznek, csak akkor meg a főnök szeretője nyírja ki őket. A szolnoki központ megvédi a fő­nököt, itt voltak kint, de szóba se álltak velünk. Besúgói vannak, és ha valamit mondanak valaki­re, a főnök meg se hallgatja a szerencsétlent, hogy valóban úgy történt-e, hanem rögtön or­dítani kezd... Doór Zoltán üzemvezető elő­ször az öltözőbe vezet, és mutat­ja a mosdó fölötti piszkos üveg­lapot.- Ez minősíti a takarítónő munkáját. Azért lázadtak fel el­lenem az asszonyok, mert mind­egyik olyan munkakörben dol­gozik, amelyikben várhatóan le­építés lesz. A raktárosnő például azért van ellenem, mert raktárve­zető szeretne lenni, de meg­mondtam neki, hogy nem lesz. A takarítónő munkájával pedig nem vagyok megelégedve. Leültet a szobájában. Az író­asztala fölötti falon nagy, piros betűs felirat: Az őszinteség a legszebb emberi tulajdonság!- Tehát az, amivel önt vádol­ják, nem igaz?- Igaz, hogy meg-megszidom őket. Ez exportra termelő üzem, mindennek kifogástalannak kell lennie. Egyszer idejött egy ame­rikai üzletember, meglátott két legyet, nem kellett neki a saj­tunk. Ez kérem, pártügy- És a szexuális zaklatás? Az sem igaz?- Nézze, ötvenkilenc éves va­gyok. Miért hívnám az erdőbe a takarítónőt, amikor egyedül élek a szép lakásomban? Az én csalá­domban jól szituált, befutott em­berek vannak. Csak nem gondol­ják, hogy én takarítónőkkel...? Igaz, van egy szokásom, hogy akinek a munkájával meg va­gyok elégedve, annak megsi­mogatom a fejét. De a fiúk fejét is... Szeretném, ha ezeket a váda­kat tanúsítaná is valaki.- Akkor ön szerint miért ilyen nagy a felzúdulás?- Ez kérem, pártügy. Ezek az asszonyok bábuk. A volt párttit­kár, Varga D. Sándor és még né­hány volt pártfunkcionárius és párttag mozgatja őket. A Tejipari Vállalat szolnoki központjában az igazgató, Tóvi- zi Ernő és a személyzeti vezető, Szilágyi Lajos fogad.- Arról már korábban is tud­tunk, hogy az üzemvezető meg­szégyeníti a dolgozókat, a faliúj­ságra, úgynevezett szégyentáb­lára kiírja, hogy ki mit hibázott - mondja az igazgató. - Felhívtam a figyelmét, hogy erre nincs szükség, más eszközökkel kell rendet tartani. Nőügyekről éve­kig nem volt szó. Egyszer "összehozták" egy kolleganőjé­vel, de utána csend lett. Feltehe­tően az robbantotta ki ezt a vál­ságot, hogy Doór Zoltán nemso­kára eléri a nyugdíjkorhatárt, és kérte, hogy maradhasson to­vábbra is az üzemben. Mennie kell- Az emberek pedig úgy érzik, hogy tovább már nem tudnak tűrni. Szilágyi Lajos személyzeti vezető:- Hogy kinek van igaza, nem lehet eldönteni. Egyébként be­széltünk a dolgozókkal is. Én voltam az üzemben a vállalati szb-titkárral. Két asszonnyal már itt, Szolnokon beszéltem, ők jöttek be panaszt tenni. Egy asszonyt pedig ott, az üzemben hallgattunk meg. Tóvizi Ernő:- Ha előbb jelzik, hogy gond van, a végére jártunk volna... Ak­kor nem is lett volna téma, hogy dolgozik-e tovább...- Van egy olyan vélemény a dolgozók között, hogy a központ­nak teljesen mindegy, mit csinál az üzemvezető, a lényeg, hogy kimagasló eredményeik vannak.- Ebben van némi igazság, mert az a legfontosabb, hogy jól működjék az üzem. Ha tehát va­laki egy ilyen cél érdekében használ agresszívebb hangne­met, az talán nem olyan nagy tragédia. A nők panaszának biz­tos van alapja, de az is biztos, hogy eltúlozzák...- Marad az üzemvezető?- Holnapra munkásgyűlést hívtunk össze a problémák meg­beszélésére. Attól is függ, hogy mi történik majd a gyűlésen. A munkás gyűlés után telefo­non hívom az igazgatót. Döntése lényege: Doór Zoltán a nyugdíj- korhatár eléréséig (pár hónap) se maradjon az üzemben, hanem a vállalat másik üzemébe helyezik át dolgozni. (?) A kunszentmár­toni üzem vezetői munkakörére pályázatot írnak ki, addig is megbízott irányítja majd a mun­kát. Eszembe jut, hogy amikor ki­léptem Doór Zoltán irodájából az udvarra, a raktárépület fehérre meszelt falával találtam magam szemközt. Egy József Attila idé­zet töltötte be a fehérséget: "A mindenséggel mérd magad!" Arra gondoltam, hogy elég lett volna "csak" emberséggel. Paulina Éva Sokan állítják, hogy ajó házas­ság feltétele a rugalmasság, meg az, hogy az együttélők képesek legyenek rendszeresen megújul­ni. A Szolnok Megyei Tanács Tervező és Építőipari Vállalata - közismertebb nevén a SZOTÉV -, már tavalyelőtt azt tette, amit számos cég még csak most ter­vez. Magyarán: kisebb és hatéko­nyabb egységekbe tömörülve - kft.-t és részvénytársaságokat alapítva - próbált előre evezni a gazdaság zavaros vizein, és meg­újulni. S hogy ez mennyire sike­rült, azt talán legérzékletesebben két szám mutatja: 1988-ban, va­gyis az átalakulás előtt a cég összes árbevétele 1,3 milliárd fo­rint volt, az idén viszont már 2,5 milliárd forint elérését tűzték ki célul. Ez az összeg természetesen a négy egység összesített árbevé­telét mutatja, ugyanis a SZOTÉV mint alapító vállalat továbbra is megmaradt, de mellette létrejött a Tervező Részvénytársaság, az Ipari és Építőipari Rt., valamint a SZOTÉV UNIMAX nevű kft. Négy egység összmunkája Ezek közül, ha az árbevételt nézzük, kétségkívül az Ipari és Építőipari Rt. viszi el a pálmát, hisz az idei tervük 1,7 milliárd forint. Mint Vincze Sándor elnök ügyvezető igazgatótól megtud­tuk, az Rt. 1989. január 1-jével kezdte a munkát. S hogy nem is rosszul, erre bizonyíték: már az első év végén 8,6 százalékos osz­talékot fizettek rész­vényeseiknek, így a SZOTÉV- nak, amelyik az alaptőke 52 szá­zalékát adta, de a többi 18 ma­gyar cégnek is, amelyek ugyan­csak beszálltak a vállalkozásba. Ma már osztrák részvényesük is van, ami bizonyítja életképessé­güket, hisz egy tőkés csak olyan üzletbe fektet pénzt, ahonnan azt busásan és kamatosán vissza is kapja. A részvénytársaság tevékeny­ségét főleg az építőiparban fejti ki, s ebben a beruházásínséges világban nem elhanyagolható szempont, hogy idei kapacitásai­kat "csaknem" teljesen lekötöt­ték. Ebben az esetben a "csak­nem" szónak nagy jelentősége van, mert, mint hallottuk, 100 százalékos "leterhelésre" nem is törekszenek, elsősorban azért, mert ha évközben valamilyen jó üzlet kínálkozik - úgy tartják, azt vétek lenne kihagyni. Az elmúlt másfél esztendő alatt bankszék- házakat, iskolákat, tornaterme­ket építettek, s ők voltak a fővál­lalkozói annak a világbankihitel­ből megvalósult 3,5 milliárdos beruházásnak is, amely a Kőbá­nyai Gyógyszerárugyár korsze­rűsítését szolgálta. Nem válogatósak Nem válogatósak, ha munká­ról van szó. Állítják, hogy szá­mukra csak egy a fontos: a meg­rendelő igényének maximális kielégítése. Nem akarnak vissza­utasítani egyetlen üzletet sem, mert az véleményük szerint egyenlő a piacvesztéssel. Persze akárhogy is szépítjük a dolgokat, munkájuknak valamelyest gátat szab ma már a magyar vállalato­kat gúzsba kötő fizetőképtelen­ség. Ám a részvénytársaság ve­zetői többek között ennek a gondnak a kivédése, vagy leg­alábbis csökkentése érdekében nemrégiben újabb ötlettel álltak elő. Ugyanis a fizetőképességük megtartása és a forgóeszköz-ál­lományuk növelése érdekében tervezik, hogy július 1-től 20 mil­lió forint értékben dolgozói köt­vényeket bocsátanak ki, ezzel egyben jobban érdekeltté téve a náluk munkát vállalókat. S így, akinek megtakarított pénze van, lehetősége nyílik arra, hogy köt­vényt vásároljon, amely után a mindenkori bankkamatnál 3 szá­zalékkal többet fizetnek. Ami pedig a jövőt illeti: létre­hoztak egy munkacsoportot an­nak érdekében, hogy az 1995-ös világkiállítás tükrében felmérjék feladataikat. Készülnek a világkiállításra Ezen a téren már eredményeik is vannák. Hisz Budapesten épül majd egy bevásárlóközpont. Há­rom és félmilliárdos beruházás­ról van szó, s már szándéknyilat­kozatot is aláírtak, hogy annak kivitelezésében egy NSZK társ- vállalkozóval együtt részt vesz­nek. S ha már a lehetőségeikről esik szó, kár lenne elhallgatni, hogy az általuk gyártott gyorsla­kóházaik nemcsak belföldön, ha­nem külföldön is keresettek. Nagy az érdeklődés az NSZK- ból, ahol az NDK-ból és Romá­niából áttelepültek részére ilyen házakból 4 ezret akarnak meg­építeni jövőre. Nyilván ennyit nem tudnak elvállalni, de 400 házra már megkötötték a szerző­déseket. Izraelből is kértek tőlük árajánlatot ezekre az épületekre, s úgy néz ki, hogy ez az üzlet sem esik kútba. Ipari tevékenységeik között komoly súllyal esik latba még a bútorlap gyártása. Már ezen a területen is előreléptek, hisz számítógép vezérlésű faipa­ri megmunkálógépeket vásárol­tak, melyek segítségével komp­lett konyhabútorokat készítenek, s ezek mintaj>éldányait a tavaszi BNV-n is bemutatták. Nem akar­nak a tömegtermelésre ráállni, inkább az egyedi igények kielé­gítésére törekszenek. Tetszetős konyhabútoraik nemcsak itthon, hanem Olaszország, Ausztria, NSZK, Franciaország és Svédor­szág piacain is kelendőek. Nos, ezek a példák az egyre szigorodó gazdasági játékszabá­lyok tükrében egy valamit meg­mutatnak: ki tud megmaradni a piacon. N.T. napló A karcagi kórház előtt egy öregember ül a pádon és elmerülten játszik hangszerén. Furulyá­ja szép hangja szárnyal, kristálytiszta dallama tölti be a hatalmas épület előtti teret. Magyar népdallamok oldják a betegekben a szorongást. Az öreg j>edig ül és játszik. Egyszerűen azért, mert szeret furulyázni. S azért itt, mert itt az otthona, lévén a szociális otthon lakója. Játszik, mert ezzel örömet szerez másoknak. Játszik, mert hátha vesz tőle valaki egy ilyen szép hangú furu­lyát. Játszik, mert egyszer talán melléje telepszik valaki, akinek elmondhatná, hogy ő Rab István, aki Tiszaroffról került be az öregek otthonába, aki citerákat és furulyákat készít, aki zenei ver­senyeket nyert még a közelmúltban is, aki nagy záportapsokat kapott a közönségtől, akinek meg­halt a párja, akit annyira szeretett... Ha valaki melléje ülne a padra, annak azt is elmondaná, hogy a zenei, telt hangú citeráját is el kell adnia - és itt, ezen a ponton elsírná magát, mintha még meglévő, egyetlen társától kellene megválnia. Elmondaná, hogy magányos, senki sem látogat­ja, pedig lenne hozzátartozója nem is egy, akinek eszébe juthatna. Az érdeklődő azt is megtudhat­ná, hogy Rab István szívesen tanítana főleg fia­talokat citerázni és furulyázni. Talán úgy érzi, bennük élne tovább... Végül, távozóban, az em­ber hallaná, hogy ismét felszámyal a dal, a kris­tálytiszta dallam betölti a hatalmas épület előtti teret. Szépen ível a "Búcsúzik az árva madár" dallama. Égy élettől búcsúzó ember ajándéka. Körmendi Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom