Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)

1990-06-15 / 58. szám

r 1990. JÚNIUS IS. 3 Kivel fognák pereskedni? Őrült hajtás kezdődött A nehézségek ellenére tartja magát a Jászberényi Cipőipari Vállalat Február végén még arról adtunk hírt, hogy a szocialista piac össze­omlása rendkívüli állapotot terem­tett az addig termelésének túlnyo­mó többségét Keletre szállító Jász­berényi Cipőipari Vállalatnál. A vállalat vezetői és a dolgozók lel­kileg felkészültek a lehető leg­rosszabbra, ami náluk a teljes átál­lást jelentette. Szanálás, leépítés szóba sem jött, fizetésképtelenség réme sem fenyegetett közvetlenül, sőt az át­álláson is csak a belföldi, illetve a nyugati megrendelések felhajtását értették. Az egyértelmű lépést azonban akadályozta, hogy a drasztikus stop élét a kormány ígérgetésekkel igyekezett elvenni, vagyis megmaradt a mézesma­dzag az esetleges keleti kiszállítá­sok engedélyezésére. Ez azért volt vonzó, mert legyártva raktáron vá­rakozott már 50 ezer pár cipő, és mintegy 15 milliós készlettel to­vábbi szovjet és NDK-beli meg­rendelésre készültek fel. Jó lett volna tehát legalább valamennyit megmenteni az alapanyagból. Mindenesetre egyik napról a másikra beszüntették a termelést Keletre, és megkezdték az egyéb­ként biztonsági tartalékként kezelt hazai piacra a gyártást. Sikerült itt­hon újabb megrendeléseket felku­tatni - jó és aránylag olcsó modell­jeikkel végül is ez nem okozott nagy gondot. Legalább' dolgozni tudtak (a meglévő, Keletre szánt anyagból). Eközben az NDK várta a maga 150 ezer páros igényét, de Jászbe­rényben az egyébként is roppant szűk határidő ellenére sem mertek kockáztatni. ígérgetésen túl sem­milyen garanciát nem kaptak, nem kaphattak, a külkereskedő partne­rüktől, a Taninpextől. Végül bekö­vetkezett, amitől a tél végén tartot­tak: olyan későn oldották fel a ti­lalmat, hogy már nem volt esélyük a határidőt tartani. Próbálták ugyan azt június közepére kitolni, de a megrendelő nem fogadta el. Március utolsó hetében a terme­lés azért csak megkezdődött, de eleve 40 ezer párral kevesebbet terveztek. A baj azonban nem jár egyedül. Az Olaszországból im­portált talpak egy része ugyanis nem érkezett meg idejében. így eb­ben a lázas tempóban is vissza kel­lett térni a hazai szandálok gyártá­sára. Idegesség, feszültség uralko­dott a vezetők és a dolgozók köré­ben. Szűk két hét volt már csak, mikor mégis megérkeztek a hiány­zó talpak. És akkor kezdődött egy őrült hajtás. Két hétig tizenkét órás mű­szakokat szerveztek, melyben részt vettek az alkalmazottak is. A dolgozók megértették, hogy min­den áldozatot vállalni kell, mások­tól nem várhattak segítséget. Igaz, a vezetés 100 százalékos túlóra­pénzzel, szombat, vasárnapra is dupla fizetéssel és később kiadott pihenőnappal növelte a munka­kedvet, sőt az erőltetett munkában részt vevő 110 dolgozónak utólag még több, mint félmillió forint ju­talmat is kiosztottak. Éjjel-nappal folyt a termelés, az irodákban egymást váltották az al­kalmazottak, de a lemaradást így is csak csökkenteni tudták. Összes­ségében 28 millió forint'árbevétel­től és mintegy hatmillió nyereség­től esett el a vállalat a huzavona miatt, amit még feltehetőleg tetéz­ni fog az NDK-beliek jogos köt­bérigénye. Hosszú pereskedésre van kilátás, mondja Kárpáti József igazgató, a külkereskedőkkel, az olaszokkal, no meg a nem tudni melyik kormánnyal. Alighanem a jászberényi vállalat húzza a rövi- debbet, pedig az ott dolgozókon semmi nem múlott. Van azonban biztatóbb híre is az igazgatónak. Az április elsején Tű­ző Kft. névvel megalakult vállalati gazdasági egység nem bír a (nyu­gatnémet igénnyel. A rendkívül munkaigényes cipőfelsőrészeknél nem a minőséggel van gond, ha­nem jóval több bérmunkára volna szükség. A vállalat 1987-től dol­gozik Nyugatra, azóta fokozatosan nőtt az árbevétel, annyira, hogy bérmunkára érdemes volt a tüzö- de,‘ a szabászat és az előkészítők részvételével kft.-t alakítani. Ez a munka az év első négy hónapjában csaknem háromszor annyi árbevételt hozott, mint ta­valy ilyenkor. A nyugati partner­nek azonban ez sem elég. Növelni kellene a létszámot. Hiába van azonban állandó felvétel a vállalat­nál, úgy látszik nem elég vonzó a kft.-ben dolgozók havi 8-12 ezer forintos keresete. A nem mindennapi nehézségek ellenére a vállalat azért eredmé­nyesnek tekinti az év eddigi részét, nyereségük is meghaladja a tavalyi időarányost. Probléma azért ma­radt a következő hónapokra is, mert a Szovjetunióba továbbra is csak apránként engedélyezik a ter­melést, holott a gyártásra több hó­napos előkészítés, anyagbeszerzés szükséges. - lp ­Svájci szemmel... Falakkal a zaj ellen Az Új Néplap tegnapi számában számoltunk be arról, hogy Szolnok háromnapos nemzetközi zajvédel­mi konferenciának ad otthont, e héten szerdától péntekig. Az ese­mény egyik vendég előadója a svájci dr. Willy Aecherli, aki Lu- zemben gyakorló ügyvéd, ugyan­akkora svájci zajellenes liga titká­ra. Szakterülete a közúti közleke­dés és a zajvédelem viszonya. Vele beszélgettünk a tanácskozás egyik szünetében.- Aecherli úr, a magyar laikus köztudatban a környezetvédelem eddig főként a víz- és levegő­szennyezés, valamint a veszélyes hulladékok elleni harcot jelentette. Lehet, hogy a zajjal egy újabb nagy veszély jelent meg az életünk­ben?- Nem lehet, hanem biztos! A kibocsátott zaj alapvetően más, mint a többi környezeti ártalom. Az egyes embereket külön-külön éri, és mi egyedül vagyunk kiszol­gáltatva neki. Sajnos, félhetünk. Hogy mennyire, ahhoz csak egy adalék: a drogfogyasztó nyugati fiatalok lelki vizsgálatakor meg­lepve látták, hogy a droghoz me­nekülés egyik jelentős oka éppen a környezeti ártalmaktól való fél­elem, rettegés volt.- Nem tudom, mennyire észlelte Aecherli úr, hogy Szolnok milyen sajátos helyzetben kínlódik az át­menő forgalom miatt...- Sok nagy nyugat-európai vá­ros küszködött és küszködik ilyen bajokkal. Ott elkerülő utakkal, körgyűrűkkel próbálják kirekesz- teni a kamionforgalmat, több-ke­vesebb sikerrel. Ezen túl, a kívül­ről érkezőket arra ösztönzik, hogy akkor se menjenek be a városba személygépkocsijukkal, ha ott van dolguk. Parkoljanak le, szánjanak valamilyen tömegközlekedési jár­műre.- A környezetvédelem, így a zaj elleni védekezés is, költséges do­log. Svájc nagyságrendekkel gaz­dagabb ország nálunk, többet tud költeni a polgárai egészségére.- A pénz nagyon lényeges, de fontosabb a szemléletmód. Nálunk egyébként, biztosan tudja, a vilá­gon talán a legsűrűbb az autópá­lya-hálózat. Mi az autóutaink mentén zajtól védő falakat vagy dombokat emelünk. A városokon átvezető nagyforgalmú utak mellé ugyancsak falakat húzunk. De vafinak forgalomszervezési lehe­tőségek is...- Például?- Svájcban a világon az elsők között tiltottuk meg a teherautók éjszakai, illetve vasárnapi közle­kedését. Este tíz órától reggel ötig le kell állniuk, miként a hét pihe­nőnapján is.- Végezetül: mit tanácsolna Ae­cherli úr egy ilyen lehangoló köz­lekedési helyzetben lévő város el­keseredett lakóinak?- Ha a városi és a magasabb szinten lévő hatóságok nem cse­lekszenek elég határozottan, pol­gári kezdeményezésekkel kell bombázni őket! A környezetvédő mozgalmak sok eredményt értek már el, ezt ne felejtse! Harcolni kell a zaj ellen is! L.M.L. Hogyan élünk ? /Folytatás az 1. oldalról./ A lakosság életszínvonalát, jövedelmét és fogyasztását a 70- es évek végétől kezdve jelentő­sen eltérő hatások érték. A jöve­delmi viszonyokat alapvetően meghatározó reálbér 1978. és 1989. között mintegy egyötödé­vel csökkent. A társadalom tag­jai a főjövedelmükben jelentke­ző hiányt a főmunkaidőn kívüli jövedelemkiegészítő tevékeny­séggel igyekeztek pótolni. En­nek köszönhetően a személyen­kénti reáljövedelem 1987-ig még emelkedett, és csak az ezt követő években mérséklődött. Ehhez hasonló tendencia mutat­kozott a lakossági fogyasztás alakulásánál is. Az életszínvonal jelentős csökkentésére 1988-tól került A megkérdezés során a csalá­dok saját anyagi-megélhetési színvonaluk alapján két csoport­ba sorolhatták magukat. A felke­resett háztartások közül egy sem érezte, hogy gazdag, de a jómó- dúaak aránya sem érte el az egy százalékot. Átlagosnál kissé jobban élőnek minden tizenhat­tizenhetedik, átlagos színvona­lon élőnek minden második-har­madik, ennél kissé rosszabbul élőnek minden hatodik-hetedik család vallotta magát. Szeré­nyen élt minden harmadik-ne­gyedik és szegényen minden ti­zedik-tizenegyedik háztartás. Ettől alapvetően eltért a lakos­ság megítélése akkor, ha a kér­dés nem saját családjával, ha­nem szűkebb és tágabb környe­zetével, a társadalommal volt kapcsoaltos. Csak a két szélső pólust kiemelve : a felkeresett háztartásokban élők a lakoosság Az életszínvonal társadalmi méretű kedvezőtlen alakulása és a családok életében bekövetke­zett természetes változások (munkába állás, nyugdíjazás, gyermekszületés, tartós beteg­ség, stb.) az egyes háztartások anyagi körülményeit nagy mér­tékben befolyásolták, s ezek együttesen megmutatkoztak az életszínvonal alakulásáról alko­tott lakossági véleményekben. A háztartások egyharmada vé­lekedett úgy, hogy életszínvona­la néhány évre visszatekintve nem változott. Legnagyobb há­nyaduk (mintegy 60 százalékuk) anyagi-megélhetési helyzetének kisebb vagy nagyobb mértékű romlását tapasztalta. Kisebb ja­vulást minden tizenhat-tizenhe­tedik háztartás érzékelt, nagyobb mértékű javulásról a megkérde­zetteknek csak egy százaléka számolt be. E szubjektív megíté­lés szerint is az életszínvonal dif­ferenciáltsága fokozódott. A ma­gukat jómódúnak, illetve átla­gosnál kissé jobban élőknek tartó háztartásoknak ugyanis csaknem háromtizede vélte úgy, hogy életszínvonala az elmúlt néhány évben javult. A háztartások a következő né­hány évi életszínvonaluk alaku­lására vonatkozó válaszok tekin­tetében voltak a legbizonytala­nabbak. A családok egytizede ja­vulást vár, harmada a jelenlegi­vel nagyjából azonos helyzettel számol, közel fele pedig kedve­zőtlenebb anyagi-megélhetési színvonalat feltételez. Ezek az arányok megközelíthetően azo­nosak azzal, amit az elmúlt évek életszínvonal alakulásával kap­csolatosan nyilatkoztak. Az életszínvonal különböző fokán élő háztartások jövőre vo­natkozó várakozása eltérő. A jó­módúak és az átlagosnál kissé sor, melynek legfőbb eszközei a kétjegyűvé váló infláció és az adóreform bevezetése voltak. Az utóbbi három év alatt.köz.d 47 százalékos fogyasztói árszín­vonal-növekedés következett be, ezen belül az alapvető fo­gyasztási javak árai az átlagos­nál gyorsabban emelkedtek, el­térően érintve a különböző jöve­delmi helyzetű háztartásokat. Mindezek együttesen az el­múlt évtizedben a lakosság erő­teljes életszínvonalbeli differen­ciálódásához vezettek. Az átla­gos szinten, vagy annak közelé­ben élők folyamatosan csökkenő tömege mellett kialakult a jómó- dúaak és a gazdagok rétege, va­lamint jelentősen bővült a szeré­nyen élők és a kifejezetten sze­gények köre. jelentős hányadát, közel egyötö­dét tekintették gazdagnak és mintegy kétötödét szegénynek. A vélemények igen szélsősége­sek voltak, arányokkal kifejezve mindkét esetben 5 és 60 százalék között szóródtak. A jobb módú­ak kevesebb gazdagot "láttak" a társadalomban, és az átlaghoz közelebb állónak érezték magu­kat, mint a szegények, de a sze­génység megítélésében is alulér­tékeltek. A gazdagok homogénebb, a szegények differenciáltabb tár­sadalmat véltek. Szorosan idetartozó kérdés, hogy a jelenlegi jövede­lemkülönbségeket hogyan ítélte meg a lakosság. A megkérdezet­tek 90 százaléka azt igazságta­lannak tartotta, egy részük ami­att, hogy túlzottak, mások, hogy nem elégségesek a jövedelmi el­térések. Ez az arány az átlagos színvo­nalon élőknél márcsak mitegy 8 százalékos volt, míg a szegények csoportjában ilyen változást egyetlen háztartás sem érzékelt. Ezzel szemben a jómódúak és az átlagosnál kissé jobban élők há­romtizede, az átlagos színvona­lon élők fele, a szegények há­romnegyede nyilatkozott úgy, hogy anyagi-megélhetési szín­vonalát az elmúlt néhány eszten­dőben megőrizni sem volt képes. Azok a háztartások, amelyek életszínvonaluk javulásáról szá­moltak be, annak fő okaiként - a válaszok gyakoriságának sor­rendjében - az aktív keresők szá­mának (arányának) növekedé­sét, a főtevékenységükből szár­mazó keresetek emelkedését, to­vábbá a különböző forrásokból (külön munkából, egyéb- hely­ről) származó jövedelmek belé­pését, illetve bővülését jelölték meg. Azok pedig, ahol az életkö­rülmények romlását tapasz­talták, ennek okait kétharmad részben abban látták, hogy a fo­gyasztói árak, a megélhetési költségek gyorsabban emelked­tek, mint a háztartások jövedel­mei. jobban élők a nyolcvanas évek végén tapasztaltakhoz képest a helyzetük némi romlásával, az átlagos színvonalon élők a ko­rábbival lényegében megegyzeő helyzettel számolnak. Az átla­gosnál kissé rosszabbul, vala­mint a szerényen élők kismérté­kű, a szegények pedig jelentő­sebbjavulást várnak. A lakosság nagy része már nem tudja elfo­gadni életszínvonala további csökkenését. A megkérdezettek kétharmada szerint a lakosság további terheket nem képes elvi­selni és csak minden hatodik-he­tedik család -főként a jobb anya­gi körülmények között élők) nyi­latkozott úgy, hogy feltételekhez kötötten még vállalná az átmene­ti életszínvonal-visszaesést. Mire telik A családok egynegyedének, ezen belül a szegények háromne­gyedének - annak ellenére, hogy az elmúlt években a főmunkahe­lyen szerzett jövedelmeket, a tár­sadalmi juttatásokat igyekeztek külön jövedelmekkel, bevételek­kel is kiegészíteni, illetve növek­vő mértékben folytattak pénz- megtakarító, kiadáscsökkentő tevékenységet (otthoni tartósí­tás, varrás, lakáskarbantartás, stb.) - véleménye szerint nem jut elég pénze a napi megélhetésre sem. Majdnem eléri az 50 száza­lékot azoknak a háztartásoknak az aránya, ahol az úgynevezett személyes rendelkezésű jövede­lem csak a szűkén értelmezett na­pi kiadásokra nyújt fedezetet. Igényesebb szolgáltatások (üdü­lés, szórakozás stb.) igénybevé­telére is telik a lakosság nem egé­szen egyharmadának (ez az arány az átlagos színvonal felett élőknél közel 80, az átlagos szín­vonalon élőknél mintegy 50, az átlag alatt élőknél 10 százalé­kos). Mindössze minden huszon­ötödik családnak van lehetősége felhalmozásra (nagy értékű tar­tós fogyasztási cikkek, ingat­lanok vásárlására, befektetésre, jelentősebb megtakarításra), s ezek döntő része a magas jöve­delműek közül kerül ki. Jövedelem­szükséglet A kialakult életszínvonal, a kereseti lehetőségek és a fo­gyasztási szokások más-más összegű anyagi fedezetet igé­nyelnek az egyes háztartások­ban. A megkérdezettek a KSH által számított társadalmi és lét­minimum (1989-ben egy főre számítva 4650 és 3980 Ft) közöt­ti értéket, személyenként 4300,- Ft-ot jelöltek meg a szegénységi küszöb szintjének. Úgy tartották, hogy ennél egyharmaddal na­gyobb havi jövedelemből beosz­tással, takarékosan, a társadalmi minimum szintjén meg lehet él­ni. Megítélésük szerint további egyharmaddal magasabb szemé­lyenkénti jövedelem szükséges ahhoz, hogy társadalmi átlagnak megfelelően éljenek. A minden gond nélküli életvitelhez pedig a családoknak az előbbi másfél- szeresére, a szegénységi küszöb majdnam háromszorosára, mint­egy 12 ezer forintra len ne szük­ségük. Lakáshelyzet­kilátások A lakosság életszínvonalról alkotott véleményének meghatá­rozó elem lakáshelyzetének megítélése. A felvételkor a meg­kérdezett háztartások 97 százalé­ka rendelkezett önálló lakással, közöttük 20 százalék körüli arányt képviseltek azok a csalá­dok, amelyek nem voltak elége­dettek jelenlegi lakásviszonyaik­kal. Ennek okaiként első helyen a lakás nem megfelelő minősé­gét, második helyen az előbbi mellett a nem megfelelő méretét kifogásolták. A lakáshelyzetük­kel elégedetlen háztartások fele úgy látja, hogy lakásproblémáját nem tudja megoldani. További egyharmad részük csak jelentős hitelek felvétele, valamint mun­kahelyi és tanácsi támogatás mellettt képes a szükséges pénz­ügyi fedezetet előteremteni. A lakásviszonyaikon változtatni szándékozók egyötöde kíván építkezni, de ehhez hasonló a la­kást vásárolni, illetve cserélni kí­vánó háztartások részaránya is. Fekete-Szabó Sándor Gazdagok és szegények Differenciálódó társadalom Jövőbeni várakozások

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom