Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)

1990-06-15 / 58. szám

2 1990. JÚNIUS 15. A román vezetés ura a helyzetnek Katonák és bányászok közösen járőröznek Bukarestben (.Folytatás az 1. oldalról) felkötötték a forradalmi karsza­lagokat és ”Le a vandálokkal!”, ’’Véget vetünk a vandalizmus­nak!” jelszavakkal járták a vá­rost. A Victoria téren a déli órákban nagygyűlést tartottak. Ion Iliescu elnök a kormányszékház erké­lyéről beszédet intézett a tömeg­hez. A nap folyamán ez volt a második beszéde, mert hajnal­ban szintén szónokolt az egybe­gyűltekhez, főként a vidékről ér­kezett bányászokhoz. Déli be­szédében megismételte: a szer­dai rendzavarás mögött külföld­ről támogatott vasgárdista ele­mek húzódnak meg, akik félre­vezetett embereket hajszoltak bele az esztelen pusztításba. Ha­tározottan szólt arról, hogy a kormány, a hadsereg és a Nem­zeti Megmentési Front mindent megtesz a rend és a nyugalom helyreállítása érdekében. Bukarestben egyébként a had­sereg teljesen ura a helyzetnek. Menesztették Mihai Chitac román belügyminisztert, és meg­szüntették a román hadsereg de­mokratizálásáért küzdő akcióbi­zottság tevékenységét. Ez a két intézkedés jelzi, hogy a bukares­ti vezetés megszilárdította hely­zetét, úrrá lett a polgárháborús válságon. A belügyminiszter leváltását a miniszterelnök javaslatára Ion Iliescu elnöki rendeletével haj­tották végre. Az új belügymi­niszter a 37 éves Doru Viorel Ursu lett, aki eddig a bukaresti katonai törvényszék elnökeként tevékenykedett. Tisztségében első teendője volt, hogy közölte Petre Roman kormányfővel: ha­ladéktalanul tárgyalásokat kezd a diákok vezetőivel. Ebbéli szán­dékát a miniszterelnök jóvá­hagyta, s kérte a belügyminisz­tert, hogy a június 13-14-i ese­mények figyelembevételével hozzon megfelelő intézkedése­ket a törvénnyel összhangban annak érdekében, hogy biztosí­tsák a rendet és a köznyugalmat. Chitac volt belügyminiszter személye körül már hosszabb idő óta különböző híresztelések keringtek. A temesvári kiáltvány kezdeményezői Chitac menesz­tését február óta követelik. Azzal vádolták, hogy a forradalmi időkben mint katonai vezető olyan intézkedéseket rendelt el, amelyek ’’sértették a nép érde­keit”. Az esti órákban közleményt adtak ki arról, hogy ülést tartott Bukarestben a védelmi miniszté­rium legfelső katonai tanácsa. A testület tudomásul vette a kor­mány tegnap hozott határozatait. Kormányközleményt is köz­zétették, amely leszögezi: az Egyetem téri tüntetések illegáli­sak voltak s felszámolásukat a rendőrség a teljes törvényesség alapján hajtotta végre. Elmarasz­talja a belügyi szerveket a hosszabb ideje tanúsított habozó magatartásért, azért, hogy nem korábban léptek közbe a szélső­ségek felé sodródó helyzet kéz­bentartására. Hangsúlyozza, hogy a rendőrség a szerda hajnali akcióját a lakosság egyetér­tésével hajtotta végre. Több politikai párt, így a Nemzeti Liberális Párt és a Nem­zeti Parasztpárt elítélte az Egye­tem téri beavatkozást, azt nem tartja törvényes lépésnek. Azzal viszont a pártok egyetértenek, hogy az Egyetem téren rendet kellett teremteni. A tér megtisztítása megtör­tént, most más erők foglalták el a fiatalok ’’kommunistamentes övezetét”. Zsil völgyi és mára- marosi bányászok lepték el a te­ret, és ellenőrzésük alatt tartják. Nem engedélyezik, hogy ott kor­mányellenes tüntetés bontakoz­zon ki. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság tájékoztatása szerint a 24. játékhéten a lottó nyerőszá­mai a következők: 7, 23, 30, 72, 75. Csak Szolnokon nem tartják _______a határidőt?_______ S zámvetés szovjet laktanyákban (Folytatás az 1. oldalról) légiúti csomópont, s ezért kato­nai szempontból jó támaszpont­nak számít, avagy egyéb okok vannak a háttérben? A szovjet helyőr­ségparancsnok azt kérte, két hé­ten belül adjon választ a tanács arra, hogy milyen épületre tart igényt. Nagyon rövid idő az ér­demi válaszra. Az például egyér­telmű, hogy a Besenyszögi úti laktanyában lévő és a szovjetek által épített klubra /melynek ér­téke közel félmillió rubel/ nem tart igényt a tanács, mert az épü­let állaga olyan, amilyen. - Bont­sák le - Javasolták a szovje­teknek. - így hagyjuk itt, ahogy van - mondták azok. Tapasz­talható a másik véglet is: a Vörös Csillag úti laktanyában európai színvonalú, ötezer adagos kony­ha és étterem van, mellette pedig egy olyan korszerű, háromeme­letes új körlet, melyet könnyen át lehetne alakítani kollégiumnak. Van ott korszerű, százharminc­nyolc lakást tömörítő új lakó­tömb is. Az minden lakásigénylő kedvére való lenne. Nem így a Besenyszögi úti, de az ottani la­kások is menyországnak számí­tanának a szükséglakásokban él­őknek. Arról nem is szólva, hogy a lakbérüket nem fizetőket lenne hová kiköltöztetni. Kár, hogy a tanácsnak nincs ideje a mérlegelésre, mert pénz hiányában esetleg azt sem tudja megvenni, amire szüksége vol­na. A Besenyszögi úti laktanyá­ban például máris üresen áll egy terület, - kibetonozott utakkal, még használható színekkel. Ha volna idő az üzletélésre, el lehet­ne adni például a József Attila úton lévő kommunális üzemet, s kiköltöztetni a laktanyába. Pénzt nyerhetne rajta a tanács, tisztább, rendesebb körülményeket a vá­ros lakossága. De hát, úgy lát­szik, kénytelen-kelletlen hűbele- balázs módra kell sok mindent csinálni. Az elszalasztott lehető­ségekért meg esetleg később va­karhatjuk a fejünket. Nemcsak a határidő-módosí­tás, hanem más is érthetetlen és elfogadhatatlan a magyar fél szempontjából. A Vörös Csillag úton igénybe vett területet példá­ul négy részletben, más-más ha­táridővel akarják átadni a szov­jetek. így nemcsak az épületek hasznosítása, hanem a terület őr­zése is nagy nehézségeket okoz­na. Az átadásra váró épületek többsége nedves, jelentős felújí­tásra szorul, főleg a József Attila úton. Ott nemcsak a katonák, ha­nem néhány szovjet család is szinte emberhez nem méltó kö­rülmények között, dohos ter­mekben él. Az előzetesen együtt megállapított határidők betartá­sa azért volna szükséges, hogy a hasznosítás előtti nélkülözhetet­len rekonstrukciós munkákat idejében el lehessen végezni. Simon Béla Leváltotta a tagság az elnököt és a vezetőséget Maratoni közgyűlés a Tiszaroffi Aranykalász Tsz-ben (Folytatás az 1. oldalról) Sem ez, sem pedig Balogh La­josnak a törvényességre, az alap­szabályra és vezetőségi határo­zatokra való hivatkozása nem tudta eltéríteni a tagságot a trón­fosztástól. Legfőbb érvként hangzott el, hogy az utóbbi idő­ben egyre kevésbé vették figye­lembe a vezetők és a vezetőség tagjai a munkahelyi gyűlések kezdeményezéseit, és a tagsági érdekeket fokozatosan háttérbe szorították. Minden eddiginél demokrati­kusabb volt a tiszaroffi tsz tegna­pi közgyűlése. Az elnök és a ve­zetőségi tagok visszahívása, az új tisztségviselők megválasztása rendre úgy történt, ahogyan azt nem régen a lapunkban is közölt nyílt levelükben a tisztújítást kezdeményezők kérték. A törvényességnek minden te­kintetben megfelelő titkos sza­vazás után most első ízben a ta­gok jelenlétében történt nyílt ur­nabontás és szavazatszámlálás Után következett az "eredmény- hirdetés”. A Tiszaroffi Aranyka­lász Tsz tagsága megvonta a bi­zalmat az elnöktől és a vele együtt kilenc tagú vezetőségtől, kivéve az utóbbi testület egy tag­jától, aki maga is a személyi vál­tozások kezdeményezői közé tartozott. A szövetkezetben 1980 óta üzemgazdászként dolgozó Kiss Szabolcs elnökké választá­sa és az új vezetőség megválasz­tása után a közgyűlés - figyelem­be véve, hogy a szövetkezet mű­ködőképességét az átmeneti idő­szakra is biztosítani kell - arra kötelezte az új tisztségviselőket, hívják össze mielőbb a küldött- gyűlést, és az tárgyalja meg a hatáskörébe tartozó főkönyvelő és a főagronómus visszahívását, valamint számoltassa be korábbi tevékenységéről a volt MSZMP üzemi titkárt és a személyzeti ve­zetőt. T.F. Mondiale ’90 Kamerun már továbbjutott Kamerun-Románia 2-1 /0­0/. Bari, 35 ezer n., v.: Silva Arcé /chilei/. Tizenhatezer dollár ütötte az afrikaiak markát Argentína le­győzéséért. Nyepomnyascsij mester a két kiállított és egy-egy mérkőzésre eltiltott labdarúgóját Libiih és Pagal pótolta. Jenei Im­re Hagit állította csatasorba, ugyanis a Real Madrid újdonsült szerzeménye eltiltás miatt nem részesedett a szovjet skalpból. A B-csoport győztesei tudták, amelyikük nyer, biztos tovább­jutó. Mégis mintha kezdetben az egyik ponttal is elégedettek let­tek volna a csapatok. Meglehet, a nagy meleg /28 C-fok/ tette bágyadttá a stoplis cipősöket. A 14. percben a felfutó Andone perdítette kapura Lacatus átadá­sát, M’Fédé pedig a közel két­méteres Lung portáját vette cél­ba távolról, rosszul. Nem akadt ok az elégedettségre az első fél­órában, kivéve Hagi 28 méteres szabadrúgását, és a három vb-s, 35 esztendős N’Kono parádés védését. Kocogós iramban, né­hány eltévedt, távoli bombát ke­zelhettek le a labdaszedő gyere­kek a játéktéren kívül. Szünet után Kamerun tűnt élénkebbnek, feltehetően jobban bírták a káni­kulát. M’Bouh fejese helyzet­gyanús volt a 48. percben. Két percre rá a bozóthajú Makanaky elől mentett kivetődve Lung. A félidő utolsó negyedórája hozta a gólokat. Adone és Miller pár­harcából utóbbi eszmélt koráb­ban a 16-oson, és a 39 éves cse­recsatár bevette Lung kapuját a 79. percben, 1-0. Sürgős lett egy­szeriben a románoknak. Mindent megpróbáltak, de a 86. percben Miller betörés után újabb gólt szerzett, 6 méterről, 2-0. És még nem volt vége. Egy bal oldali beadás a 88. percben tiszta lesen megtalálta Bálintot a kapu előtt, és a magyar nemzetiségű fiú szé­pített, 2-1. Kamerun megviccel­te a futballvilágot, újabb győzel­mével elsőként biztosította he­lyét a tizenhatos döntőben. Javítottak a jugoszlávok Jugoszlávia-Kolumbia 1-0 /0-0/. Bologna, v.: Agnolin /olasz/. Tisztújítást hajtott végre Ivica Oszim, a jugoszlávok kapitánya abban bízva, hogy a németek nagy pofonja észhez téríti déli szomszédainkat. Kolumbia leg­jobbjainak egy 200 ezer dolláros Lamborghini csodaautó a jutal­ma továbbjutás esetén. -Az aján­dék megsokszorozza erőnket, bár nélküle is mindent megte­szünk - mondta Higuita kapus. A 28. percben Katanec cente- rezés utáni fejese alig szállt fölé, a szünet előtti percben Ivkovics tenyerelte ki Ga. Gomez alsó sarkos labdáját. Fordulás után sem tudtak döntő fölénybe ke­rülni a plávik, mind a két kapu­nál ordító helyzetek maradtak kihasználatlanul. A mérkőzést eldöntő találat a 74. percben esett. Szuszics bejátszását Jozies mellel maga elé tette, és a leve­gőből meglőve nagy gólt ragasz­tott a kolumbiai hálóba, 1-0. Na­gyot változott az iram a végére, de az eredmény már nem, mert Hadzsibegics büntetőjét Higuita megfogta. Elmaradt a gólszüret Olaszország-USA 1-0 /1-0/. Róma, 85 ezer n., v.: Mendez /mexikói/. Minden tudásunkra szükség lesz, hogy elkerüljük a katasztro­fális vereséget - kesergett jóelőre Bob Gansler, az amerikai "pari­pák" trénere. Vicini mesternek az okozott fejtörést, vajon kivel helyettesítse a félisten Ancelot- tit. Végül Berti mellett döntött. Telt ház várta türelmesen az első olasz gólt. Már a 10. perc­ben felbillenni készült a pálya, Vialli mégsem tudta befejelni Donadoni mértani ívelését. A 12. percben aztán Giannini meg­nyugtatta a kedélyeket. Egy ke­resztbe passzolt labdával kibújt a védők közül, és 14 méterről a jobb sarokba helyezett, 1-0. La­zábbra vették a gyeplőt a házi­gazdák, megkönnyítve az ameri­kaiak dolgát, akik minden gól nélkül megúszott percnek örül­tek. A félidő derekán jutottak először Zenga közelébe, Harkes fejese azonban hidegen hagyta az Inter kapuvédőjét. Csak a kö­telező métereket tették meg a kék-fehérek, félgőzzel játsza­doztak, mígnem Berti a 33. perc­ben kierőszakolt egy büntetőt. Vialli helyből, flegmán a jobb kapufát lőtte ki. S lám, milyen a közönség, zúgó tapssal tájékoz­tatta egyetértéséről kedvencét. Egykapuzás következett, Zenga akár sátrat is verhetett volna saját tizenhatosán, a tengerentúliak a félvonalat is csak saját térfelük­ről láthatták. Szünet után hason­ló volt a forgatókönyv, annyi kü­lönbséggel, hogy Meola kapuja előtt hemzsegtek a gólhelyzetek. A 73. percben majdnem meg­nyílt a föld. Zenga egy szabadrú­gást Vermes elé ütött, az egykori győri csatár lövését Zenga és Bergomi közös erővel tisztázta. Hajrá nem volt ezen a mérkőzé­sen, szép csendesen véget ért. Az amerikaiak elérték céljukat, el­kerülték a nagy "zakót", az ola­szok pedig besétáltak a követke­ző körbe. -ni­IMondi-Hlorzsák Belga baleset Kedden súlyos közlekedési baleset résztve­vői voltak a belga csapatjátékosainak feleségei, Veronába való megérkezésük előtt. Szerencsére egy nagyobb ijedséggel megúszták a dolgot. Egykori világbajnokok a németekről Fritz Walter: - Fia a csapat továbbra is így fog játszani, semmi kétségem afelöl, hogy világ­bajnok lehet belőlük. Uwe Seeler: - Csodálatraméltó volt, hogy Franznak sikerült a játékosokat csúcsformába hozni. Én csupán annyit akarok hozzátenni: csak így tovább! A pápa is szurkol II.János Pál pápa is rendkívüli figyelmet szentel a vb-nek, és szurkolóinak. Az olaszor­szági megnyitójáték idején egyik miséjét idő előtt befejezte csütörtökön, s az úmapi körme­net idejét is egy órával előrehozta Rómában. így az érdeklődők időben leülhettek a képernyők elé, amikor megkezdődött az Olaszország-USA meccs. Manoló és zenekara Saját fúvósegyüttessel érkezett a spanyolok gólkirálya, Manuel Sanchez "Monolo" Olaszor­szágba. A zenészek mind-mind az Atletico Madrid játékosának támogatói, hívei, és sárga­piros népviseletbe öltözve akarnak a csatárnak drukkolni. Fiesta Argentínában A Kamerun elleni "gyászmérkőzés" után is­mét bizakodó a hangulat Argentínában. A Szov­jetunióval játszott 2-0 után az emberek kitódul­tak az utcára, ünnepelték Maradonát és társait, a fiesta hosszú-hosszú órákon át tartott. Carlos Menem államfő, aki a labdarúgók legnagyobb rajongója és pártfogója, minisztereivel, legfon­tosabb politikusaival együtt szurkolta végig a Casa Rosada kormányépületben a szerda esti 90 percet. Kolumbiai panasz A vb rendkívüli biztonsági intézkedések kö­zepette zajlik, minden csapatot szigorúan őriz­nek, kísérnek, nehéz a közelükbe férkőzni. A kolumbiaiak panaszkodnak, hogy túlzásba vi­szik az ellenőrzéseket. A Bologna melletti fő­hadiszállásukról elindulva ők is belekerültek egy szigorú kontrollba. Nem volt pardon, a csendőrök megállították autóbuszukat, s csak igazoltatás után engedték őket tovább. Felhívás zárva tartásra Egy olasz vendéglátóipari szövetség, amely­nek láncolatába 4 ezer 500 étterem és bár tarto­zik, felszólította tagjait: pénteken tartsanak zár­va a vb-helyszíneken, így tiltakozzanak az al­koholárusítási tilalom ellen. A szövetség szer­dai közleménye hangsúlyozza, hogy az alko­holellenes rendelet a kereskedelmi egységeket és a vásárlókat sújtja. Tessék várni! Olaszországban is felvetődött, hogy engedé­lyezni kellene az angol klubok visszatérését az európai kupákba. Ezzel kapcsolatban a Reuter hírügynökség kérdést szegezett Lennart Jo­hansson UEFA-elnöknek, aki szinte ellentmon­dást nem tűrően válaszolta: "Tessék várni!" Halálos gól A vb mérkőzései sok százmillió embernek nemcsak szórakozást, hanem izgalmat is jelen­tenek. A Hollandia - Egyiptom találkozón, ami­kor Abdelghani belőtte az egyenlítő gólt, Jalal Omar Bazlamit 25 éves jordániai futballbarát otthonában hirtelen örömében szívrohamot ka­pott, s hiába szállították kórházba, már nem tudták megmenteni az életét. Beckenbauer cáfol Franz Beckenbauer, a nyugatnémetek kapitá­nya cáfolja, hogy a vb után a Bayern München vagy az Intemazionale edzője lenne. Mindkét csapatnak ragyogó a szakvezetője, miért kelle- nék én? - mondta Ferenc császár. Királyi gratuláció Nemcsak az "egyszerű földi halandókat" ra­gadja magával a Mondiale, hanem a felségeket is. Husszein jordániai király telefonon gratulált Hoszni Mubarak egyiptomi elnöknek hazája válogatottjának kitűnő teljesítménye, a Hollan­dia elleni döntetlen után. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom