Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)
1990-06-13 / 56. szám
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP Horn Gyula, Orbán Viktor és Deutsch Tamás az ülésteremben. MTI fotó: Kovács Attila Szabad György elnökletével néhány perccel 10.30 óra után folytatta munkáját a Parlament. A május 24-én megkezdett ülésszak tegnapi munkanapján 308 képviselő vett részt. A napirend előtt kért szót Molnár Péter (Fidesz), és arra hívta fel képviselőtársai figyelmét, hogy a sajtóprivatizációt vizsgáló bizottságban született döntés - amely a bizottság esetében zárt ülések tartását rendeli el - veszélyezteti a nyilvánosságot. Ezt követően az MDF képviselőcsoportjának padsorából Gre- zsa Ferenc kapott szót, és felolvasta az MDF parlamenti frakciójának nyilatkozatát. A nyilatkozat szerint az MDF-es képviselők úgy látják, hogy jelenleg kettős hatalmi rendszer van hazánkban, mivel a városokban, településeken, az egyes kerületekben, a gyárakban és az üzemekben még mindig él a régi rendszer. Az MDF képviselőcsoportja különösen fontosnak tartja az önkormányzati törvény mielőbbi megalkotását, mert határozott álláspontjuk, hogy csak az őszi hely- hatósági választások után lehet befejezettnek tekinteni a rendszerváltást. Ezért leszögezik, hogy a nyári időszakban is folytatni kívánják a parlamenti munkát, mindaddig, amíg megszületik az önkormányzati törvény. Mindehhez Grezsa Ferenc - még mindig az MDF-képviselő- csoport álláspontját tolmácsolva - hozzáfűzte: minden olyan kísérlet, amelynek nyílt vagy burkolt célja a helyhatósági választások megtartásának hátráltatása, súlyos támadás a kibontakozó demokrácia ellen. E körbe sorolta a jelenleg folyamatban lévő nép- szavazási kezdeményezést. A nyilatkozat elhangzása után azonnal szót kért Pozsgay Imre, az MSZP parlamenti frakcióvezetője. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzati törvénnyel való késlekedésért éppen a kormányt terheli a felelősség, hiszen a kormány vitte bele a Parlamentet az alkotmánymódosítás meddő vitájába, ahelyett, hogy e fontos törvénytervezetet beterjesztette volna. Torgyán József, a Kisgazda- párt frakcióvezetője ugyancsak lelkesen csatlakozott az MDF felhívásához, bejelentve, hogy akár egész nyáron át hajlandók dolgozni annak érdekében, hogy ne csupán az önkormányzatok ügyét rendező törvény, hanem a földtörvény is megszülessen. (Folytatás a 2. oldalon) Demisz helyett Szabadidő Társulás Egy szervezet, amely nem politizál Aki netán keresné a Demisz Szolnok Városi Tag- szervezetét, az feleslegesen fáradna, mert úgysem találná meg. Helyét ugyanis jogutódja, a Szabadidő Társulás foglalta el, amely - mostanában szokatlan módon - hangsúlyozottan politikamentes szervezet. Hogyan lett a Demisz-tagszervezetből Szabadidő Társulás? Úgy, ahogy annak idején a KISZ-ből Demisz. A többszöri jogutódlás pedig folyamatosan vezetett el a politikamentességig, illetve a tagok teljes politikai szabadságáig. Az alapszabály értelmében a Szabadidő Társulás - nevéből adódóan - elsősorban a fiatalok szabadidős tevékenységét kívánja segíteni önképző, kulturális, sport- és szórakoztató programok szervezésével. A Demisz-központhoz csak ezen a ponton kapcsolódik. Évi 120 forint díj ellenében bárki tagja lehet a szervezetnek. Jelenleg körülbelül ötszázan vannak. Politikai programokat tehát nem, de mégis mit kínál a Társulás? Például nyári önképző tábort Esztergom mellett, szabadidős napokat Balatonszepezden, egyhetes késő nyári üdülést a görög tengerparton stb. Az árak csábítóak: a görög út tarifája a tagok számára nem éri el a hétezer forintot. A Szabadidő Társulás tevékenysége ma még kevéssé ismert, jövője sem számítható ki. Kérdés az is, meddig tartható a kollektív politikamentesség manap-. ság egy szervezetben? B.I. BUDAPEST VENDÉGE A BELGA KIRÁLYI PÁR * Háromnapos látogatásra Budapestre érkezett I. Baldvin belga király és felesége, Fabiola királyné. Kíséretükben van Mark Eyskens külügyminiszter. I. Baidvin koszorút helyezett el a Magyar Hősök Emlékművén a Hősök terén. Ezután Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök és Szabad György az Országgyűlés megbízott elnöke találkozott a belga uralkodóval, majd közösen indultak az Országgyűlés plenáris ülésére, ahol a király beszédet mondott. Este Göncz árpád díszvacsorát adott a vendégek tiszteletére. Képünkön: Fogadás a Parlament előtti téren A bizonytalanság általános Patthelyzet az élelmiszergazdaságban Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Tegnap - a politikai pártok képviselőinek részvételével - ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Napirenden szerepelt egy jelentés a megye élelmiszergazdaságának 1989. évi teljesítményéről, továbbá egy másik a megye szociálpolitikai szakemberellátottságáról és az ilyen irányú képzés feltételeinek hosszabb távú stabilizálásáról. A testület döntött a megyei tanács díjainak adományozásáról is. A pártok képviselői helyiséggondjaik megoldásához ismételten kérték a megyei tanács támogatását. Bár az első napirend csupán a tájékoztatás igényével készült, élénk érdeklődést és parázs vitát váltott ki. Nem véletlen ez, hiszen a téma óhatatlanul felveti az egész agrárszektor ezernyi gondját. Mégpedig mindenekelőtt a tulajdonviszonyok mielőbbi rendezésének elodázhatatlan szükségességét. Ennek hiánya ugyanis hallatlan feszültségeket, nagymérvű bizonytalanságot szül a mezőgazdaságban, s igen káros következményekkel járhat. És ha pontosak akarunk lenni, akkor nem is beszélhetünk feltételes módban. A kormány "pénzszűkítő" politikája mellett ugyanis a földkérdés rendezetlensége is hozzájárul ahhoz, hogy a szakmailag indokoltnál nagyobb mérvű a csökkenés a műtrágya, a növényvédőszer, a gépalkatrész vásárlásában. A költségmegtakarítás egyenes következménye a talaj kizsarolása, ami semmiképpen nem szolgálhatja az ország érdekét. (Folytatás a 3. oldalon) A cseresznyével utazik a haszon is Sportnyelven szólva már a második félidőben tart a cseresznyeszüret Nagykörűben. Valamennyi felvásárló egyformán fizet a gyümölcsért, de a szolnoki Zöldért Leányvállalat más felvásárlókkal ellentétben a cseresznyefák között megtermelt borsót, burgonyát és egyéb konyhakerti növényeket is átveszi. (Beszámolónk a nagykörűi cseresznyeszüretröl a 3. oldalon) Fotó: Korényi Éva Dávid András családjával együtt az utolsó fát "szabadítja meg" a cseresznyétől. Nagy forgalom a Bács-Kiskun Megyei Zöldért átvevötelepén. A nagykörűi Haladás Tsz gyümölcsösében a hütőházból a kamionba kerül az exportáru. Irány: Ausztria. Bolgár választások Az első forduló eredményeiből Nincs még hivatalos információ a bulgáriai választások vasárnap megtartott első fordulóján a pártokra adott szavazatokról. Az egyéni választókörzetekről viszont csaknem teljes az eredmény: a legutóbbi jelentés szerint a 200-ból 115-ben eldőlt a verseny (85 körzetben csak a második forduló hoz döntést). Eszerint a Bolgár Szocialista Pártnak 72, a Demokratikus Erők Szövetségének 32, a török-muzulmán pártnak (Mozgalom a jogokért és a Szabadságért) 8 jelöltjét választották meg. Kívülük egy-egy jelöltet a nem marxista Szociáldemokrata Párt és a Hazafias Szövetség részéről, illetve egy független jelöltet. A megválasztottak között van Alekszandr Lilov, a BSZP főtanácsának elnöke. A második fordulóban dől viszont el, hogy egyéni választókörzetében képviselő lesz-e Dobri Dzsurov nemzetvédelmi miniszter, az összes közvéleménykutatás által legnépszerűbbnek kihozott szocialista vezető, valamint Luka- nov miniszterelnök és Szemer- dzsiev belügyminiszter. \ A sok interpelláció miatt felfüggesztették a vitát