Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)

1990-05-08 / 25. szám

1990. MÁJUS 8. 3 Néplap Szolnokon az Eötvös tér régi, lebontásra váró házai ihlették alkotásra Krisztián Ká­roly festőt, aki kissé szokatlan helyen, a város egyik forgalmas pontján - a Thö­köly és Ady E. út találkozásá­nál - állította fel festöállványát. Fotó: K.É. Rólunk nélkülünk senki nem dönthet Távolmaradásért igazolatlan nap? Téesztagok a nyílt levélről, a vagyonfelosztásról a zagyvarékasi Békében Mondom, hogy ki vagyok, meg kozás nem talál viszonzásra, az adj ’ hogy mi járatban, és sorban kezet istenen kívül véletlenül sem hang­rázok a szászberki határban a bor- zik el egyikük neve sem. Aki az- sótábla gyomirtásával foglalatos- után a szót viszi közülük, meg is kodó négy téesztaggal. A bemutat- magyarázza. Kettős félelemben?- Tudja, az az igazság, hogy kétfelől is szorul az emberben az őszinte szó. Megszoktuk itt a té- eszben, ki hosszabb, ki rövidebb idő alatt, hogy ha nem szól a szám, nem fáj a fejem. Úgy gon­dolom, ha valaki a vezetők elle­nében nyilvánítana véleményt, az foghatná a kalapját, a botját, mehetne másutt szerencsét pró­bálni. Másfelől meg tart az ember azoktól is, akik most hétvégén is mikrofonos autóval biztattak bennünket Szászberek meg Ré- kas-szerte, hogy bojkottáljuk a részközgyűlést. Mert hogy azok között olyanok is vannak, akik már beígérték nekünk, téeszta- goknak, hogy mehetünk majd a maszek földjükre dolgozni, napi egy köcsög aludt tejért, meg egy fej vöröshagymáért. Amíg az éppen kiürült vegy­szeres tartályban megérkezik az utánpótlás, mégiscsak véle­ményt nyilvánítanak - ragasz­kodva persze továbbra is a név­telenséghez - a többiek is. Egyi­kük a vagyonfelosztás tervezett módjával szemben bizalmatlan:- Azt rendben lévőnek találom, hogy mindenki, akinek azt a tör­vény lehetővé teszi, kap 50 ezer forint úgynevezett alapvagyon­részt. Még azt is, hogy a feloszt­ható közös vagyon további ré­szének nevesítésénél figyelembe veszik, ki mennyi ideje dolgozik vagy dolgozott aktív tagként a szövetkezetben. Az viszont, hogy az alap vagyonrészen kívüli felosztható vagyon 30 százalé­kából ki-ki az ötévi átlagkeresete alapján részesedjen, az bizony nagy aránytalanságokra adhat le­hetőséget. Mert ugye vannak 40 ezer forintos havi vezetői kerese­tek is ebben a téeszben, meg 8-10 ezres tagi keresetek is. No persze az lesz szerdán a dolgunk - mi szászberkiek akkor tartjuk ugyanis a részközgyűlést - hogy azt megvitassuk. Mert hát pártok felhívása ide vagy oda, ott a he­lyünk a gyűlésen. Döntöttek már éppen elégszer rólunk, nélkü­lünk a fejünk felett. Az évek súlya nagyobb A szolnoki kerületben hét asszony hajlong a szalmakalapok alatt, a napraforgót kapálják, Puszta Istvánná irányításával. Mint mondja, az asszonycsapat is a szászberkiek véleményén van:- Az áll a felhívásban, hogy kizárólag a tagság dönthet a va­gyonfelosztásról. Hogyan dönt­sünk, ha nem megyünk el a gyű­lésre? Meg aztán ki is van ez találva nagyon: a gyűlések nap­jaira nem szervezhettek munkát a szakvezetők. Tehát ha távol ma­radnánk, igazolatlan lenne a na­punk. Annak pedig szankciói vannak, amik érintik a háztájit, a nyereséget, és hát egy nap sza­badság is veszendőbe menne.- No persze mindezt - veszi át a szót egy idősebb asszony - nem biztos, hogy tudják azok a pár­tok. Azt viszont igen, sőt hirdeti is mindegyik, hogy mindennek meg kell találni a valós tulajdo­nosát. Akkor hát mi miért tilta­koznánk a tényleges vagyonne­vesítés ellen? Azt meg már en­gedje meg: felnőtt emberek va­gyunk. Ne kívülállók próbálják fogadatlan prókátorként rábe­szélni a téesztagokat, hogy részt vegyenek-e vagy sem a saját dol­gaikat tárgyaló, saját legmaga­sabb fórumukon. A zagyvarékasi kerületben a központi gépműhelyben dolgo­zók ritkán veszik kezükbe mun­kába indulás előtt a napi lapokat. Igaz, ahogy Szőnyi József szere­lő mondja, ő végig sem olvasta volna a felhívást, a nyílt levelet. Az általa mutatott másolatot vi­szont tételenként cáfolja:- Honnan veszik, hogy a tag­ság véleményét semmibevevő határozati javaslat kerül a rész- közgyűlés elé? Nagyon is átbe­széltük azt a munkahelyi tanács­kozásokon. így változott fele­fele arányról 70-30 százalékra, az aktívan ledolgozott évek javá­ra az alapvagyonrészen felül fel­osztható vagyonból való része­sedésünk. így azután van olyan elnökhelyettes, akire kevesebb vagyon nevesíthető, mint példá­ul egy gépkocsivezetőre. Az is a munkahelyi vélemények alapján került a javaslatba, hogy aki tag­ként aktívan részt vesz a közös munkában, az mindenki meg­kaphassa az 50 ezer forintos in­duló vagyonrészt. Azért, hogy ezzel is a téeszhez kössük a fia­talokat.- Az áll itt, hogy gondosan át­tanulmányozták a határozati ja­vaslatot - szól közbe a nyílt levél soraiba beleolvasó Gara László gépvezető -, pedig az sem fedi a valóságot, hogy a baromfiüzem dolgozóit kizátják a vagyonrész megszerzésének lehetőségéből. Aki ott tagként dolgozik, arra ugyanúgy érvényesek a vagyon­felosztási alapelvek, mint a nö­vénytermesztőkre, vagy a jó­szággondozókra. Egyébként, ha kíváncsi a véleményemre, én a nyílt levelet aláíró egyik párt leg­harsányabb helyi képviselőjét még nem láttam egy jóízűt dol­gozni, legfeljebb a lapátnyelet tá­masztani! Törvényes, de aktuális? Budai Kálmánnak, a Béke.Tsz elnökének a pártok nyílt levelé­nek azon bekezdésével kapcso­latban tettem fel a kérdéseket, amelyik a vagyonfelosztás alap­jául szolgáló tavalyi törvény ak­tualitását kérdőjelezi meg:- Az új kormány, ezen belül az új mezőgazdasági tárca megala­kulása, az új szövetkezeti tör­vény megjelenése előtt nem tart­ja időszerűtlennek a tagság elé döntésre vinni a vagyonfelosztás kérdését?- Nézze, én téeszelnök va­gyok, nem pedig látnok vagy jós. Sem én, sem a vezetőség egyet­len tagja nem tudhatja, milyenek lesznek az új szövetkezeti jog­szabályok. Hangsúlyozom, a szövetkezeti törvényről van szó, mint ahogyan most a közös va­gyon felosztásáról, nem pediglen földosztásról. Az utóbbit valóban a nyűt levélben említett új föld­törvény fogja majd szabályozni. A választások előtt meghirdetett részközgyűlésekre még valóban nem tudtuk kellően előkészíteni a vagyonelosztási határozati ja­vaslatot. Ezt a mostanit viszont részleteiben megvitatták a mun­kahelyeken. Változtattunk is a korábbi elképzeléseinken. Nem vásároltatjuk meg például a föl­det a tagjainkkal, a vezetők pré­miumát nem vesszük figyelembe a nevesítésnél és így tovább. Nem sorolom, hiszen ahogyan a pártoknak, úgy magának is birto­kában van a határozati javaslat. A holnapi, holnaputáni részköz­gyűlésünket is meghallgathatja, hogy a jelenlegi törvények sze­rint kedvező megoldást javas- lunk-e a tagjainknak. Termé­szetesen, ha később az új parla­ment és a kormány a téeszek saját vagyonának felosztását is érintő új jogszabályokat dolgoz ki, azok alapján majd karbantartjuk a mi határozatunkat, amelyről most döntenek a tagok. T.F A napokban bejelentett hír kellemesen bizser- gette fülünket: ezután az NSZK-ba és Nyugat- Európa összes országába vízum nélkül utazhat a magyar. Aztán helyesbítettek: az NSZK-ba már most vízum nélkül, Nyugat-Európa összes országába pedig a jövő évtől kezdve. Lényegé­ben mindegy, fő az, hogy rövidesen oda me­gyünk, ahová akarunk. Nem kell hetekig várni a vízumra és izgulni azon, hogy esetleg valami­lyen tévedés folytán megtagadják a beutazási engedélyt, nemkívánatos személynek nyilvánít­va a magyar honpolgárt. Utazni jó, világot látni érdemes - ezt mindenki tudja. Az akadályok, úgy látszik teljesen elhárultak, újabban az útlevelün­ket sem pecsételik le a magyar határőrök az osztrák határon. Eddig azt hittük, hogy a túloldalra átlépve a "sógorok" hanyagságból teszik ezt. Most vált világossá, hogy a stempli hiánya tulajdonkép­pen a szabad mozgás szimbóluma Persze mi nem elégszünk meg Nyugat-Euiópával, végső célunk, hogy az egész világot vízum nélkül ba­rangolhassuk be. Az országhatárokon való szabad átlépés lehe­tősége az emberi jogok, a szabadság állapotának fokmérője. Nem könnyen, hanem nehezen, és hosszú időn át, araszolgatva jutottunk el az áhí­tott utazási szabadsághoz. Először csak kelet felé utazhattunk, persze oda se mindenki, csak aki megérdemelte. A zöm pedig "másodkézből" cserkészte be Moszkvát, Leningrádot, hajózott a Fekete-tengeren - meghallgatta a diavetítéses élménybeszámolót, míg az előadó mégegyszer átélte az utazás örömeit. Aztán fokozatosan ki­tárult a világ előttünk, legalábbis annak keleti része. Megkaptuk az úgynevezett "piros útleve­let", amellyel már szabadon mozoghattunk a keleti fertályon, illetve ott se mindenütt, mert egyes országok ragaszkodtak a külön engedély­hez, pecséthez. Mert mit lehet tudni, a magyar veszélyes nép, még hódító szándékkal jön. A kék útlevél ritka madár volt, nem is kaphatta meg mindenki. Nyugati irányba gyanús volt menni és egyébként is: semmi szükség arra, hogy a kapitalizmus káros ideológiai hatásait esetleg behurcoljuk az országba. Ha megláto­gatni nem is, szidni azért illett - és kellett is - a Nyugatot, mint halódó, deviáns társadalmat. Hosszú időbe telt, míg az illetékesek rájöttek arra, hogy felesleges kétszínű útleveleket kiad­ni, elég az egyszínű is. Aki kérte, hosszú sorba­állás után meg is kapta új útlevelét, ami már szabad belépést biztosított keletre, nyugatra egyaránt. Az új lehetőséggel sokan éltek és ér­dekes módon inkább Hegyeshalom felé vették az irányt, talán azért, hogy megnézzék, kiket szidtunk oly sokáig. Nos tehát, nem kell már sokat várni a teljes utazási szabadságra. Milyen egyszerű lesz a do­log! Csak gondolunk egyet, összepakoljuk a családot, felkapunk a Trabantra, és irány Auszt­ria vagy az NSZK, esetleg még távolabbra is merészkedhetünk. A szabad mozgás érzése pe­dig csodálatos dolog! Félő azonban, hogy sokak számára csak az érzés marad meg. Olyan szá­munkra ez a szabadság, mint a papagájnak a nyitott kalitka: kirepülhet, de nem nagyon érde­mes, mert nem jut messzire. Szó mi szó, as évi ötven dolláros valutakerettel mi sem nagyon ugrálhatunk. Persze vannak, akik ezt simán megoldják, de a többség feltehetően nincs ilyen helyzetben, sőt még az ötven dollárra sincs meg a magyar forintja. Egyesek úgy mesterkednek, hogy konzervekkel, tartós tejjel pakolják meg a kocsi derekát, szálloda helyett a hátsó ülést használják, csakhát az ötven dollár így sem lesz több. Utazzon tehát a magyar - ha van neki miből! Vízum már nincs, de valuta sincs. Ha valaki ezek után mégis rászánja magát az uta­zásra, magára vessen, ha nyugaton "csóró ma­gyarnak" nézik, és nem kapja meg a vendégnek kijáró tiszteletet. És még csak meg sem tudja magyarázni sanyarú helyzetét, mert nem beszél németül vagy angolul, csak magyarul. Igaz, az ötven dollár elköltéséhez a magyar nyelvtudás is elegendő. Talán inkább vegyük az irányt megint kelet felé! Igen ám, de az egyik ország­ban kötelező a dollárbeváltás, a másikban ben­zint nem adnak, a harmadikba nem kívánatos a magyart* "bemenetele", a negyedikbe nem na­gyon érdemes - és folytathatnánk a sort tovább. Tehát ebbe az irányba sem csábítók a lehetősé­gek. Marad még egy megoldás az utazni vágyók számára, pl. egy hazai körút. De úgy látszik, hogy ez sem sima ügy, mert kényszerűségből sokan lemondanak róla. Az igazi megoldás az, hogy maradjon mindenki otthon? Komolyra fordítva a szót: az utazás pótolha­tatlan élményekkel és gondolatokkal gazdagítja az embert. Betekinteni más népek kultúrájába, szokásaiba, természeti és építészeti környezeté­be - a sokat emlegetett "európaiság" kelléke. Kár, hogy hosszú évtizedeken keresztül nem adatott meg számunkra ez a lehetőség. Bezárt­ságunk egyre nehezebben viselhető el, sajnos elszigeteltségünk csak igen lassan oldódik. Ör­vendetes, hogy vízum már nem kell az utazás­hoz - de a világútlevél birtokában sokaknak mégis nagyon messzinek tűnik Európa. B.L Otthon áldozzunk * a meggyőződésünk oltárán! Negyven évünk volt rá, hogy megszokjuk: ha egy vita végére takaros csomót kívánt kanyarí- tani az erőfölényben lévő vitapartner, felemel­kedett néhány arasznyira a földtől és onnan dörögte alá: "Elvtársam, ez politikai kérdés!" Slussz, passz. Ilyenkor nem volt más, mint meg- adóan bólogatni, és a vitát villámgyorsan befe­jezni. Mert a politikai kérdés tabu volt. így emelkedett e magaslatra egy gyámoltalan lab­darúgócsapat szereplése - ezért volt, hogy a vezető kinevezésének jogát a politikai testület tartotta fenn magának - és a politikai kérdés szférájába szárnyalt az a tény is, ha a város központjában a legnagyobb eitiber felesége szikkadt kenyeret kapott aznap. Az emberek tehát ájult ijedelemmel néztek fel a politika magaslatára, és ha tehették - mert hát ki akar bajt magának - távol tartották magukat tőle. Nem tudom, ez a szó hogy "politika" meg- ússza-e, mert ahogyan, s amire használták, úgy szívfájdalom nélkül kitörölném köznyelvünk tárából. Értelmét mindenesetre már elveszítette, legalábbis a politikai bűncselekmény összefüg­gésében. Mert mennyivel más lett volna néhány évvel ezelőtt az az értelmetlen vagánykodás, amikor a választások előtt két férfi behatolt a Szocialista Párt székházába, és onnan hivatalos iratokkal megrakodva Pest felé indult. Kalando­kon, sajtótájékoztatókon, bírósági tárgyaláso­kon át tisztázódott úgy-ahogy a homályos törté­net, mindenesetre a szereplők belekóstolhattak a nyilvánosság mámorító légkörébe. Kaptak né­mi formális büntetést - szerencséjükre csak rossz emlék a politikai bűncselekmény kategó­ria -, aztán tették a dolgukat a szürkeségben, míg újra rá nem éreztek a köz előtt való szereplés izgalmára Ezúttal egy halványabb ötlettel áll­tak elő: ellopták Szolnok város zászlaját, ám ők úgy vélték, jó kis móka azért ez is, keresi majd a rendőrség fenemód, mígnem remélhetően le­füleli őket. Én ugyan le nem írom a nevüket - ennyit azért nem ért meg ez a nem túl szellemes kitaláció -, de akit érdekel a személyük, az az Uj Néplap hétfői számának utolsó oldalán talál­kozhat velük. Persze, ezúttal is kanyarítottak némi ideológiát az otromba cselekményhez, azt mondták: a címerben lévő csillag irritálta őket, majd a rendőrségi számonkérés alkalmával is­mét az italos üveget emlegették fel, mint felbuj­tót. Persze a rizikó nem volt túl nagy, hiszen Szolnok Városi Tanácsa 1974-ben kelt 3. számú rendeletében hívta életre a zászlót, és szabály- sértésnek minősíti azt az esetet, ha valaki meg­sérti. A taksa pedig mindezért nem több úgy ezer forintnál. Elképzelhető hát, hogy jogi előtanul­mányt is végeztek azok, akik így akartak kitűnni a szürke tömegből. Ez akriminológiailag sápadt eset azért túlmu­tat önmagán. A tabuk ledőltek, ma már csak a jóízlés az, ami féken tarthatja az elszabadult deheroizáló fantáziát. Ám hamarosan valami mással is védeni kellene a közösség nagyobb fele számára szent jelképeket, mivel úgy látszik, a jóízlés olykor esendő. Nem szívesen lámám ugyanis nemzeti jelképeinket a porban, de még a várost szimbolizáló zászlót sem megtépve. Más kérdés, hogy azok az intézmények, me­lyeknek dolga egy település irányítása, ne pro­vokálják a lakosságot akármilyen irányú elkö­telezettséget hirdető szimbólummal. A megyét végigjárva a tanácsok folyosóján a Tanácsköz­társaságot éltető, márványba vésett dicshimnu­szok, felszabadulást dicsőítő megkoszorúzott emléktáblák bántják a másként vélekedők érzé­kenységét. Ha már eldöntetett, hogy közintéz­ményekben nincs helye a politikának, tartsák is azt be az illetékesek, és a megyei bíróság jó példáját követve biztosítsanak semleges köze­get a közigazgatásnak. Az ilyen-olyan elkötelezettség éppen a kéré­sünkre, a lelkiismereti szabadság szférájába tar­tozik, s mint ilyen, magánügy. A meggyőződé­sének oltárán tehát mindenki otthon áldozzon!-pb­JeßifzetCapof^a Vízum nélkül

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom