Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)

1990-05-29 / 43. szám

1990. MÁJUS 29. 3 Lesz-e béke az almafák alatt? A fasorok közötti talajműveléssel is a gyümölcsös vízháztartását igyekeznek javítani a fegy verneki téeszben. IFolytatás az 1. oldalról/ Az idei új szezont ezért már önál­ló, a téesz és a DEKO által Fruc- tamix néven alapított közös vál­lalatként kezdi a konzervgyár. A 115 milliós állóeszköz értéken és a még törlesztésre váró 40 milli­ós beruházási hitelállományon fele-fele arányban osztoznak az alapítók, a 20 milliót érő forgó­eszköz - félkész termékek, ládák, miegymás - a DEKO tulajdonát képezi. A téesz vezetői bíznak abban, hogy nem csupán betűcserét - GT helyett KV - jelent az átala­kulás. A korábbi, túlzás nélkül mondhatni a téesz-t gyarmatként kezelő megállapodások helyett a fegyvemekieknek is kedvezőbb társasági szerződést kötöttek. Megszűnt például a debreceniek kizárólagos termékértékesítési joga, ami miatt az előző négy évben jószerivel csak az örmé- nyesi vasútállomásig, a vagoní- rozásig tudták követni a téeszbe- liek a késztermék útját. A DEKO korábbi vezetésétől alig-alig kaptak információt arról, hogy a Fegyvemeken gyártott befőttet vagy dzsemet hová, milyen ha­szonnal értékesítik. Most a közös vállalat keretében olyan egyez­séget kötöttek, hogy bár a kom­binát mindig első vevőnek szá­mít, ha a téesz kedvezőbb piacot talál, akkor oda szállítják a ter­mékeiket. A korábban két évig a téesz, két évig pedig a DEKO gesztorságával működtetett kon­zervgyár "egy lábon állása" sem bizonyult gazdaságosnak. Egy­részt, mert nem tudták kellően kihasználni a fegyvemeki gyár 7-8 ezer tonnás késztermék kibo- csájtó kapacitását, másrészt pe­dig, mert nem tudtak rugalmasan alkalmazkodni a hazai és a kül­piaci kereslethez. A közös válla­lat éppen ezért termékskála bőví­téshez fogott: az évi termejő ka­pacitás 30 százalékát már zöld­ségfélék feldolgozásával, sava­nyúság gyártással kívánják idén kitölteni. A fegyvemeki téeszben 50 hektáron termelnek ehhez pa­radicsom alakú és kaliforniai pri- taminpaprikát és társgazdasá­gokban is termeltetnek vegyes­vágott savanyúság készítéséhez uborkát, káposzta- és paprikafé­léket. A termékskála bővítése a téesz több mint félezer tagjának és alkalmazottjának jövedelem viszonyait is javíthatja, hiszen a savanyúság alapanyagokat első­sorban az intenzív háztájiban célszerű megtermeltetni. A kö­zös vállalat a korábbinál jobban ki akarja használni azt az előnyt, hogy a konzervgyár a fegyveme­ki téesz 270 hektáros gyü­mölcsösének közepén és a török- szentmiklósi, a tiszaburai, a nagykörűi, valamint a kőtelki nagyüzemi gyümölcsösök kö­zelségében üzemel. A tőkés pia­cokon egyelőre szinte korlátla­nul értékesíthető magozott meggy, puding alma és szilva alapanyagának lehető legna­gyobb hányadát a megyében szeretnék felvásárolni. Nem csak az a céljuk, hogy a feldol­gozandó gyümölcsöt minél ke­vesebbet utaztassák, hanem az is, hogy a belföldre szánt kész­termék is lehetőleg a megyei élelmiszer üzletekben találjon gazdára. Ami a helyből történő alap­anyag ellátást illeti: a fegyveme­ki téesz gyümölcsösében na­gyon vegyesek a termés kilátá­sok. A fákat éppen virágzásban érte az erős lehűlés és a sok köd, ami valószínűleg megfelezte a meggy és a cseresznye termést. Jelenleg még jó közepes termés mutatkozik az almafákon, és az átlagosnál jobb hozam várható barackból, körtéből és szilvából. Mindez még csak becslés termé­szetesen, merthogy a téesz gyü­mölcskertészeinek szokatlan el­foglaltságuk akad ezekben a na­pokban: aszályt jelent a termés­növelés időszakában a gyü­mölcsfáknak a talajvízszint nagymérvű lehúzódása, ezért meg kellett kezdeni a 270 hektá­ros kert árasztásos öntözését. T.F. Előre is, de hátra is dőlhet a dominó IFolytatás az 1. oldalról/ rendeléseinek nagy része is a MÁV-tól ered. A termelési érték több mint 90 százalékát ezek je­lentik. A szabad kapacitásaikat felhasználva produkáltak az el­múlt évben a MÁV megrendelé­seinek teljesítése felett még 120 millió forintos termelést. Igazta­lanok lennénk, ha ezt a tevé­kenységet, lehetőséget lebecsül­nénk, hiszen ez adja meg a helyi üzem számára a kapacitások dik­tálta szükségszerű mozgékony­ságot. Ennek a munkának a meg­szervezése, gazdaságossága - a kis volumen ellenére is - komoly lehetőséget teremt az üzem szá­mára az egyéb nehézségek ellen- súlyozására. Az 1989-től kezd­ve, a liberalizáltabb belső elszá­molásnak köszönhetően, s rész­ben a szabad munkák jó eredmé­nyeire alapozva, sikerült a múlt évben 25 százalékos keresetnö­vekedést elérni. Sajnos - emelte ki Sándor János - így is csak a környező vasipari szakmák átla­gát sikerült utolérni. Az ered­ményt ajavuló árképzés és piac­kutató tevékenységnek is kö­szönhették. Mindezzel elérték azt is, hogy a létszám eláramlása megszűnt. Ebben közrejátszott az említetteken kívül a munkae­rőpiac helyzete is, no meg egy új bérezési forma, amely aVGMK- k helyett jött létre. Ennek lénye­ge az, hogy amíg korábban a VGMK keveseknek adott lehe­tőséget a jó keresetek elérésére, addig az új rendszer napi nyolc órában is lehetőséget ad jóval na­gyobb rétegnek minderre. így vált kiegyensúlyozottá a munka­erőhelyzet, csökkent a betegál­lomány. A munkaellátottságban termé­szetesen továbbra is tudomásul kell venni, hogy a MÁV igényeit kell kielégíteni. Ez pedig függ a MÁV anyagi helyzetétől, a szál­Függés a MÁV-tól Takarékosság minden területen Számítógéppel a sorban állás ellen lítási feldatoktól. Ez azt jelenti, hogy ebben az évben csökken az igény, főleg a teherszállító jár­műveknél. Ez a szolnoki üzem­nél is csökkenést jelent. A kapa-. citásuk azonban, a létszámból kiindulva, így is 115 százalékra van lekötve, emiatt még némi munkásfelvételre is sor kerül. Az is bizonyos, hogy a MÁV anagy- teljesítményjű M-62-eseket leál­lítja, helyettük a kisebb teljesít­ményűek végzik a munkát. Ez elsősorban a pesti üzemek néme­lyikét sújtja, de minthogy a szol­nokiak éppen a kisebbekkel fog­lalkoznak, őket kevésbé érinti az átállás. A takarékosság viszont minden területet érint. A szolno­ki üzemről szólva nem hagyhat­juk figyelmen kívül a ma is még újnak számító csarnokok leter­heltségét. Mint megtudtuk, itt még vannak tartalékok, hiszen az egyműszakos termelés nem jelent teljes kapacitáskihaszná­lást. A három műszakot csak a legértékesebb gépeknél tudják biztosítani, a kisebb értékű gé­pek viszont csak egy műszakban dolgoznak. Az eredeti tervek szerint két műszakban kellene üzemelnie a csarnokoknak. A jövőt illetően vegyes a kép. A MÁV a járműjavítóknál új ko­csik gyártásával próbálkozik. Ehhez azonban tőke kell. Ha megvalósul, Szolnok számára több javítást jelent, hiszen má­sok munkáját is átvennék ezen a területen, ugyanakkor bedolgo­zási lehetőséghez is jutnának. Az előrelépés érdekében meg kell oldani a bevezetőben is említett sorban állást. Ez ma komoly gondokat okoz a MÁV egészé­nek, de a járműjavítóknak is. A MÁV számára a szaldó ugyanis pozitív, de a fizetésképtelenség miatt anyaghiánnyal küszköd­nek. A MÁV nagy adósai között a közismert kohászati, ércelőké­szítő és bányavállalatok szere­pelnek. A MÁV-nál mindeneset­re a nem fizetők kiszűrésére szi­gorúbb számítógépes rendszert vezettek be, hiszen eddig olyan­nak is fizettek, akik nem teljesí­tették a MÁV-val szembeni köte­lezettségeiket. Nagy gond ma még nincs, de könnyen kiéleződ­het a helyzet, hiszen nem lehet előre kiszámítani, hogy a domi­nó milyen irányban fog eldőlni. F.I. Jegyze tíapof^^ 500 Felhívtam a bútorgyár igazgatóját, mert nem hittem a hímek. Azt mondta, bizony úgy igaz, s már második hónapja így van náluk. Kicsit csa­lódott volt a hangja, azt meg is mondta, nagyobb érdeklődést, részvételt várt, dehát úgy látszik, a jóhoz se szokik hozzá gyorsan az ember manap­ság. Pedig a dolgozók térítése ugyanannyi, mint ezelőtt. Még a végén én vigasztaltam, mondván, ha valóban jó lesz, előbb-utóbb úgyis rákap min­denki, hiszen drága, nagyon drága az élet, s benne manapság leginkább az étel. Erről van szó, az ételről! A bútorgyár megállapodott a Gyermek- és Munkahelyi Étkeztetési Leányvál­lalattal kora tavasszal. Az üzemi ebéd legyen bőséges és négyfogásos! Kapjon a famunkás előételt, s a szokásos két fogás után desszertet. Gondolom, az volt a megállapodás oka, hogy vezető is tudja magáról, éhes hassal dolgozni se könnyű. Meglehet, az orvos is javasolta, vagy jóváhagyólag rábólintott, hiszen ebben az akjív korú dolgozókat mindenféle betegséggel, bajjal sújtó jelenben egyáltalán nem mindegy, eszik-e legalább napjában egyszer főtt ételt az ember. S miközben ezen az egyedüli példán gondol­kozom, tudom azt is: egyre több munkahely szakít a régi, megszokott rendszerrel. Nem akar rosszat senki se a saját dolgozójának, sőt. így atán rendre olvasható üzemi újságokban, hallha­tó munkahelyi tanácskozásokon, hogy "minden­ki" megelégedésére rendet tett a vezetés az üze­mi étkeztetésben, fölemelte a hozzájárulás díját- s nemcsak nagyobb összeget fizet egy-egy embere étkezési hozzájárulásaként, hanem rá is bízza az emberekre, hol, mire költik. Jobbára havi ötszáz forintot divat manapság étkezési hozzájárulásként egy-egy dolgozónak kifizetni- és pontosan ez történik, kifizetik. Sok helyen a bérfizetéssel egy időben - igaz, külön jegyzék­ről, mert ez nem bérként, költségként könyvel­hető, nem adózik utána se a munkahely, se a dolgozó. Kényelmes, mondhatná bárki, hiszen így, egy összegből jobban tud gazdálkodni mindenki, el­döntheti, betér-e az üzemi étterembe vagy nem. Nos, január óta érdekes a tapasztalat: a dolgozó egyre inkább nem tér be az üzemi étterembe! Hoz otthonról valamit, amivel elveri éhét, vagy vesz valamit az üzemi büfében - vagy ki tudja. A lényeg: a megyében több helyen megszűntek a tálalókonyhák, dolgozók egységesen jelentik ki, nincs szükségük munkahelyi étkeztetésre, megoldják máshogy. Azt mondják a sza^vállalatiak, nem a munka- nélküliségtől félnek. Másik nagy megyei ellátási feladatukban csak törékeny, kis rész volt eddig is az üzemi étkeztetés. Összesen tizenöt gyár­ban, intézményben volt főzőkonyha, ahonnét 35-40 helyre szállítottak üzemi ebédet. Most már hónapról hónapra egyre kevesebbet, s tény­leg van olyan munkahely is, ahol bezárt az étte­rem. Ahol még vari rá szükség, lassan fele annyian se veszik igénybe, mint még mondjuk tavaly. 500 forint plusz. Ennyi általában a térítési díj. Ebben a makacsul nehezedő világban talán elég a havi villanyszámlára, vagy kiteszi a lakbér emelését. Vagy - egyáltalán nem mindegy? El­megy másra, az ebéd meg? Ki figyel oda? Leg­feljebb a szervezet sínyli meg, de hát amíg nagy baj nincs, ki törődik, törődhet a kicsivel? Tiszafüredtől Túrkevén át Martfűig egyre ke­vesebb ember ül az üzemi étkezdék asztalaihoz délidőben. Hogy meglehet, néhányan többet el­költenek a büfékben, mások elaprózzák azt az Adyt egy-egy sörre hazafelé menet? Á bútorgyári példa nekem jobban tetszik. Nagy igazság lehet abban, jóllakott ember jól is dolgozik. Vagy ez is teljesen mindegy? (SJ) Vigyázat, észrevesszük! Autómmal bearaszolok a parkolóba, s még ki sem szállók, máris ott terem a táskás ember. Leszurkolok neki parkolási díj címén egy hú­szast, jegyet persze nem kapok. Tényleg, minek is az a kis fecni? Közben sorra érkeznek az újabb kocsik. Figyelem a parkolóőrt. Van, akinek ad jegyet, de többen járnak úgy, mint én. Persze akadnak olyanok is, akik a felkínált papírcetlit otthagyják, amit a derék parkolóőr elad meg egyszer, kétszer, sőt, lehet, hogy még harmad­szor is. Nyilván saját zsebre dolgozik, s ugyan mutassanak neki valakit - mondaná biztos ma­gyarázatul, ha szóvá tennénk "trükkjeit" - aki­nek nem jön jól egy kis mellékes ebben a percről percre dráguló világban. Éppenséggel tudnánk mutatni neki olyanokat, akik nála sokkal jobban rászorulnának arra a pár forintra, de hiába, nem viszi rá őket a lelkiisme­ret. Nyilván számosán dolgoznak a szolgáltatás­ban, a kereskedelemben és az élet más területén is emberek, akikre mindenféle kétkedés nélkül rábízhatjuk magunkat. Pedig nincsenek éppen agyonfizetve. Csak az a baj, hogy mások, mint afféle élhetetlenekről, pancserekről beszélnek róluk. És pontosan azoknak van ilyesfajta véle­ményük a tisztességes emberekről, akik eleve hülyéknek, amatőröknek, mazsoláknak nézik például a vásárlókat, miután nem szólnak azért, ha mondjuk tíz deka felvágott helyett csak nyol­cat mérnek nekik. Érjék be annyival, hogy árán számolnak és nem keverik össze a főzőkolbászt a sonkaszalámival, ha fizetésre kerül a sor. Nem véletlen jutott eszembe ez, hisz épp a napokban olvastam, hogy egy év alatt 23 milliárd forinttal csapták be a kereskedők a vevőket. Trükkök, csalafintaságok, amelyek szép lassan minden­napi életünk kísérői lesznek. Más. Az autómat négy hét alatt négyszer tör­ték össze úgy, hogy még a közelében sem vol­tam, hisz minden ajkalommal a parkolóban állt a kocsi. Még szerencse, hogy vannak olyanok, akikbe azért szorult annyi tisztesség, hogy a betétlapjukat a szélvédőüvegre tették, vagy megkerestek, hogyha már bosszúságot és kárt okoztak, akkor legalább a javítás ne kerüljön nekem pénzbe. Ám legutóbb - a múlt hét csütör­tökén - még ez sem történt meg. Az autó egyik oldala ma már leginkább a dunántúli dombvi­dékhez hasonlít, s aki mindezt "megformázta", röhög a markába. Elfelejtette a betétlapját ott­hagyni. Pedig neki aztán egy fillérjébe sem ke­rült volna a dolog, legfeljebb csak a lelkiisme­rete lenne tisztább. Figyelmeztető jelenségek ezek, amiket nem lehet csupán egy kézlegyintéssel elintézni, mert megtűrtté tehetnek olyan dolgokat, amelyek ki­merítik a károkozás vagy a szabálysértés fogal­mát. És ezek az esetek gyanakvást, bizalmatlan­ságot ébreszthetnek ott is, ahol az teljességgel indokolatlan, s úgy kezdhetnek ki alapjaiban formálódó kapcsolatokat, hogy eleinte észre sem vesszük. Vagy igen? N.T. A hévízi Bányász-üdülőben az új gyógyászati épületrész átadásával befejeződött a több éve tartó bővítés. Iszappakoló, orvosi rendelő, gyógytornaterem, fizikoterápiás részleg teszi gyorsabbá a betegek gyógyulását. Az ötvenmillió forintba kerülő épületrész kivitelezője a Zala Megyei Állami Építőipari Vállalat. Képünkön a gyógytornaterem látható.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom