Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)

1990-05-29 / 43. szám

Néplap 1990. MÁJUS 29. Rácsodálkozott a pompás valóságra Fotókiállítás Jászjákóhalmáról Horni« úr Dort minidből érkezett Most, amikor össznemzeti ér­dek és törekvés az Európához való csatlakozás, különösen fon­tos számunkra, mit gondolnak rólunk, hogyan látnak minket, magyarokat a (Nyugat)-európai- ak. Mint aki nincs tisztában érté­keivel, úgy akarunk mindenben hasonlítani hozzájuk, hagyva kötődéseinket, múltban gyöke­rező világunkat. És akkor jön egy idegen, és csodálkozva, lelkendezve beszél erről a mi megtagadni vágyott világunkról, szépnek, érdekes­nek talál sok olyan dolgot, ami mellett közömbösen megyünk el: Egyáltalán más az értékrend- szere. Talán azért, mert idegen, de lehet, hogy ő valóban azt látja, amit a valóság mutat, s szeme elől nem takarja el a lényeget a hétköznapi megszokottság. A kíváncsi jak óhalmiak szem­bekerülhetnek most önmaguk­kal a május 21-én nyílt fotókiál­lításon, melyet Hans Joachim Hornig úr, egy dortmundi köny­velő készített számukra. Hómig úr 18 éve járt először a faluban, azóta rendszeresen visszajár, többen már csak János bácsinak szólítják. A Ruhr-vidék túlcivili­zált városrengetegéből kiszaba­dulva Jászjákóhalmán bizonyo­san egy számára archaikus vilá­got talált, ahol azután mindenre rácsodálkozott. Egy közkifolyó­ra, lovaskocsira csakúgy, mint a szabad ég alatt főző cigány­asszonyra, vagy egy aszta­losmester műhelyére, egy kocs­mai kártyapartira. Szenvedélyes fotós lévén élményeit fotókon rögzítette, s német precizitással azokat albumba foglalta össze. Az egyik kocsmai beszélgetésen vetődött fel, úgy két éve, hogy érdemes volna azt a falunak is megmutatni. így készült el a ki­állítás. Hómig úr mintegy négyszáz képből válogatta ki azt a százöt­venet, amiről úgy gondolta, ér­dekes lehet a jákóhalmiaknak. Egyszerre ennyi képet a néző elé ömleszteni nem lehet, ezért két részre bontva mutatja be az anyagot. Egy hétig a falusi em­berek életéről, közösségeiről szóló sorozat látható, majd má­jus 28-tól pedig a falu hangulatát leginkább visszaadó utcák, há­zak, kerítések, házrészletek. Azt hisszük, jól ismerjük szü­lőfalunkat, közvetlen környeze­tünket, és mégis ez a kiállítás rádöbbent, hogy a valóság sok­kal gazdagabb, mint amilyennek a mindennapi rohanásban mi azt hisszük. A fényképeken tetten- érhető az a megfoghatatlan kol­lektív tudatalatti tudatosság, amely az évszázadok során hal­mozódott fel, s örökül hagytak az ősök ablakkereteken, deszka- kerítésekben, tetőformákban, ut­caelrendezésben. Nem véletlen Jákóhalmának az a viszonylagos rendezettsége, építészeti fegyelmezettsége, ha­nem a megújulásnak, átépülés- nek egy lehetséges és összessé­gében nem is szerencsétlen mód­ja. A kiállítás is elárulja azonban, hogy több szépet kínál a múltból megőrzött építmény nemes egy­szerűségével, megmunkált rész­leteivel, mint a sematikus jelen. A mai házak még nem találják helyüket, többnyire idegenül áll­nak környezetükben. Az új panel ABC elfoglalta például a régi, hangulatos piacteret, némelyik butik pedig kifejezetten ellensé­gesen pöffeszkedik a számára helyet szorító téren, utcazugban. A modem azonban mégis észre­vétlenül beépül a nagy egészbe, mint például a ritmikus vaskerí­tések, a magasfeszültségű háló­zat, vagy a burkolt árok. A fény­kép azért csalafinta dolog is, mert általában a szépiet mutatja, s kitakarja (lehagyja) a képből a disszonáns elemeket. Ezzel a vé­letlen, vagy tudatos szelekcióval irányítja a figyelmet a többi kö­zött észrevétlenül megbúvó ér­dekességre. Készültek felvételek már Jászjákóhalmáról a harmincas években is. Kálmán Kata szo- ciofotói a helyi honismereti szakkörnek féltve őrzött kincsei. Hornig úr amatőr fotósként nem kívánt versenybe szállni velük (nem is igen tud róluk), csak egy ötletnek engedve saját szemével láttatja a jákóhalmiakkal faluju­kat. Ezen túl készít egy leltárt, ami hiányos ugyan - hiszen ha szándéka lett volna, se tartal­mazhatna minden fontosat -, de a német szisztematikusság még­is példát mutat: vegyük számba, s becsüljük meg, amink van. Lehet, hogy a kiállítás képiéi­ből a jákóhalmiak nem tudják meg, milyenek is valójában, le­het, hogy másnak hiszik magu­kat, Hómig úr érdemeit azonban ez nem csorbítja. A falunak aján­dékozott képiek piedig nemcsak szépiek, hanem egyszer doku- mentum-értékűek is lesznek. LP Vendégünk volt a Goethe Intézet Zenével, tankönyvvel, ösztöndíjjal — segíteni a nyelvtanulást A TIT megyei szervezete az idegennyelv-oktatáson kívül gondot fordít a tanárok tovább­képzésére is. Jó kapcsolatokat épített ki a különböző országok kulturális intézeteivel, köztük a Goethe Intézettel. Az NSZK-beli intézetnek hatvanöt országban létesült eddig képviselete. Az egyik legfiatalabb intézet Buda­pesten nyílt meg 1988-ban. A nyelvi osztály vezetője, dr. Al­fred Walter a napokban Chri­stoph Stahlin előadóművészt kí­sérte el Szolnokra, ahol a német nyelvtanárok szemináriumán sa­ját megzenésített verseit mutatta be az NSZK-ból érkezett ven­dég.- Egy koncertsorozat utolsó előtti állomásaként jöttünk Szol­nokra - mondja dr. Alfred Wal­ter. Christoph Stahlin az ország több városában mutatkozott be, s a műsor után természetesen be­szélgetett a résztvevőkkel. Jó al­kalmat kínálnak ezek a találko­zások arra, hogy a németnyelv­tanárok, s az érdeklődő diákok Dr. Alfred Walter: "ősszel újabb előadássorozatot indítunk" Christoph Stahlin megzenésített verseivel népszerűsíti anyanyel­vét tökéletesítsék tudásukat, kiejté­süket.- Milyen benyomásokat sze­reztek a körút során?- Változó yolt az érdeklődés, akárcsak a német tudás színvo­nala. A Dunántúl városaiban úgy tűnik, többen tanulnak németül - jegyzi meg az előadóművész.- Úgy gondolom azért, mert a Dunántúlon nagyobb az idegen- forgalom, az ott élőknek fontos, hogy tudjanak németül valami­lyen szinten - véli dr. Alfred Walter. - Bár azt hiszem, hogy most, amikor egyre szélesednek a magyar-német kapcsolatok, nagyobb lesz az érdeklődés majd a németnyelv-tanulás iránt. S eb­ben szeretne segíteni többek kö­zött a budapiesti intézetünk. Köz­reműködünk a tanárok tovább­képzésében, tankönyveket adunk, ösztöndíj lehetőséget közvetítünk pedagógusoknak, hallgatóknak, s természetesen ezen túl is segítjük a német kul­túra megismerését. A közeljövő­ben újabb intézetek megnyitását tervezzük Moszkvában, Varsó­ban, Prágában is.-tg­I.F.VF.I.F.K A HAZÁBÓL A HONBA Tiszteletlen ház /I./ Árpádom, néha bosszankodtam, hogy neked szánt tudósításaimban ide-oda csapon­gók, hogy piéldául, nemrég anyósom je­lenéseinek szüneteiben voltam kényte­len említeni a történelmi eseménynek számító új országgyűlési első partiját. Kénytelen, mondom, mert az inkohe­renciát szívesen kenném a változatos események záporozására s az ebből adó­dó kényszerre. Kezdek megnyugodni, a jelek szerint az összefüggéstelenség, a kapkodás nem csak a magamfajta "többszörösen hátrányos helyzetű" (ta­nulgatom az itteni hivatalos bikkfanyel­vet) kisemberen hatalmaskodik el, ha­nem megesik a "helyzetben lévő" pro­fikkal, hisz piéldául, a tévések a parla­menti közvetítés szüneteiben értekeztek a romániai választásokról, egy adott pil­lanatban pedig egyszerre kísérelték meg közvetíteni az ország házából az új kor­mány bemutatását, a tévéhíradót és egy focimeccset (hogy miként sikerült, lásd a későbbiekben). Miután legalább kétharmados több­séggel egyedül is megszavaztam jelen levelem két napirendi pontját - a válasz­tásokat nálatok és a kormányalakulást nálunk -, külön-külön szólnék hozzá az egyszerre általányos és részeges vita ke­retén belül, melyet ezennel megnyitok. (Eddig érted?) Szólnék, tehát csak meg­próbálom; hogy mi lesz belőle, lásd a végén. Tisztelt koma-képviselőtársam, én úgy gondoljuk (parlamenti nyelvtan), hogy sikerült úgy összeügyeskednünk a helyzetet, hogy én-mi sem itt, sem ott nem voksolhattam-tunk. Ezen keresz­tény hazában elsődlegesen azért nem, mert nincs meg az állampxilgárság; má­sodlagosan, de elsősorban döntő szem­pont (stílus ugyanonnan), hogy bár bő­ven több mint kétszer tizennyolc évesen sem vesznek felnőtt-emberszámba; mert ha annak vennének, akkor szárma­zásomat tekintve, ugyanakkor figye­lembe véve, miszerint három esztendeje parkolok itt hűségesen, akár magyar is lehetnék Magyarországon. (Tisztelettel ajánlom töretlen figyelmedbe, hogy ez­zel a logikai bukfencem-cünk köre be­zárult.) Azon piogány világ hatalmassá­gainak szertartásos fölkenésében piedig azért nem vehettem ki tényleges-tevőle­ges részem, mert onnan száműztem ma­gam. Noha hitetlen vezetőtök üzente, hogy menjek nyugodtan haza vasárnap, aztán békésen visszajöhetek, de neki meg én nem hiszek. Ugyebár azt mond­ta minap, hogy a "forradalom" után ki­látásba helyezett kisebbségi minisztéri­um (akárcsak a nemzetiségi jogok elis­merése) elhamarkodott ígéret volt csu­pán, alapiosan át nem gondolt kijelentés. (A másik főkolompiosotok meg egyene­sen le is tagadta az ígéreteket.) Namár- most, mi a garancia arra, hogy miután békésen leszavaztam (őt meg a pártját) hagy engem nyugodtan távozni? Jelleg­zetes ravaszdi mosolya kíséretében mondhatja, hogy elhamarkodott ígéret volt csupán (a másik meg letagadja)... Még egy lehetőség lett volna, hogy a budapiesti román követség néven emle­getett erődítményben járuljak a szentély elé. Sokezren oda is zarándokoltak, de hiába az egésznapios ostrom, csak töre­déküknek jutott osztályrészül a kéj, hogy részt vehettek a színjátékban. Mert a helybéliek hiába bocsájtottak rendel­kezésükre a magyar népünnepélyen alig használt sok-sok szavazófülkét és urnát, szavazóbizottság csak egy volt a követ­ségen, és ők alapiosan, körültekintően dolgoztak. Körültekintettek, és amikor meglátták, hányán álldogálnak az épü­let körül, aggódni kezdtek: ha valaki netán mégis komolyan veszi az itt összehajtogatott cédulákat, a bukaresti 41 -es választókörzetben (csak ennek je­löltjeire lehetett tippelni) - kész csúfság - az RMDSZ győz. Hogy végül is győ­zött-e, nem jutott tudomásomra. Az vi­szont igen, hogy ha Budapiesten választ­ják az elnököt, akkor az nem Iliescu elvtárs-úr, hanem Mr. Campieanu, aki nyolcvanvalahány százalékos, gyanú­san elsöprő diadalt aratott. Tényleg, mi­ért nem választják a román fővezért kül­földön, mint az már annyiszor bevált? Egyszer bízták rájuk a történelemben, akkor is negyedszázados diktatúra kö­vetkezett... Ja, hogy én miért nem tüle­kedtem a követség kapujánál? Legalább nyolcadrendű szempiont, de azért, mert a tisztelt ház ilyen feltételt is szabott a rendezvényen való részvételre: az ille­tőnek érvényes útlevéllel kell rendel­keznie. Az enyém meg két éve nem érvényes. Sem oda, sem ide, sehova... Azt hihetnéd, sajnálkozom a "kétsze­res kirekesztettség" miatt, és hogy ve­szek meg azért, hogy szavazhassak. Bár még sohasem próbáltam ki, hogy mi­lyen érzés, sokkal különb ejakulációkat tudok elképzelni magamnak. Egyetlen egy alkalommal kísértett meg a dolog, még egyetemista koromban adva volt a lehetőség, s el is határoztam, hogy csak a hecc kedvéért elmegyek, megnézem közelről. De elnyúlt a házibuli, még reg­gel is úgy véltem, túl jól rockozik a csajom, kár lenne abbahagyni, s mivel neki is hasonló volt az álláspontja, hát ennél maradtunk. Aztán ebből láttam, hogy az eredményhirdetéskor nem ha­zudnak, a körzetben 99,99 százalék volt a részvételi arány (pontosan ennyien szavaztak a pártra és bölcs vezérére), az a hiányzó egy század voltunk mi, már­mint én és a csaj... Most képzeld el, ha nem egymást választjuk, és elmegyünk: idejekorán evidenciát nyer számomra (stílus a fenti) a hatalmi turpisság, hisz hiába jelentik be a száz- százalékos részvételt, azt csak nem ismerhetik el, hogy volt két ellenszavazat. Nos, nem-s'zavazótárs-komám, a ná­latok sietve nyélbe ütött nagy, népi dön­téshozatalból való kimaradásom miatt nem lettem mélabús. Az egyetemi évek után az otthoni politikai szokásokban- viselkedésekben (is) mélyen elmélyed­ve, a turpisság kifejezés túlságosan hí­zelgő lenne arra, ami ott folyik. Még most is. Ha a "győztes" kilétét és sikerét nem épp a közelmúlt (fenti) abszurd arányában, de a végül hivatalosan kö­zölt formában csak az álmodozó meg a naív politikai totózó nem látta előre. Profi politológusok, avatott szakem­berek magyarázták ezt előtte is, utána is. Én-mi úgy vélem-jük, hogy mindenik meglátásban van valami... az éppien ha­talmon lévők manipulálták a szavazó­polgárt és a szavazást - már az manipu­láció, hogy nem halasztották el, nem hagytak időt a még gyengélkedő pártok talpraállására; mondták, eleve kész, szavazatokkal megtöltött urnákat vittek a helyszínekre, hogy egy óvatlan pilla­natban kicserélhessék a valódiakkal; láttam a tévében a titkos videofelvételt, úgy estefelé hordták be egy szavazóhe­lyiség hátsó bejáratán nagy titokban a rendeltetését illetően aligha kétséges lá­dákat, míg egy másik helyen a szavazó­bizottság piecsételt-szavazott a bugyu­ta(?) nénikék helyett; ellenzéki szóno­kokat vertek meg "spontán", és a kis pártok székhelyeit dúlták fel (hogy kik, az rejtély, akárcsak a marosvásárhelyi programok szervezőinek kiléte); szabad tévétek nyilvánossága csaknem kizáró­lag az új diktátoroknak volt szabaddá téve; lehetett szavazni személy­azonosságival, katonakönyvvel, hajtási jogosítvánnyal, születési anyakönyvi bizonyítvánnyal, gyári igazolvánnyal (talán még védőoltási igazolvánnyal is) - tehát, elvileg annyiszor kedvelhettetek valakit, ahányszor akartátok... Talán a manipulációkat ellensúlyo­zandó, az itteni tévések is beletenyerel- tek a "választási csendbe", póntekén és szombaton toboroztak híveket az RMDSZ-nek. Ráadásul hogyan!? Azt mondatják az egyik nagyváradival: rongy ember az a magyar, aki most el­megy szavazni, és nem magyarra sza­vaz! Jujujj... Hát megmondom őszintén (ez a stílusfordulat még az itteni pártál­lamtól ragadt rám), csodálkoztam is, hogy eltelt egy hét, és még nem tiltako­zott a román vezetés a Panoráma "meg­nyilvánulásai" ellen. Mert a "csöndhá- borításon" kívül ez a kijelentés (még ha így is érzi az ember) nem éppien diplo­matikus. Mondanánk, nacionalista ízű, ha román mondja a román változatát. És hányán "szívják fel a vizet”, ha az itteni választási hadműveletek közepette hangzik el ugyanez?... Ezzel rá is térhetnék a mi kormá­nyunk megalakulására, de a felszólalási időm lejárt, a honatya-tyák fáradt-ak, különben is vacsoraidő van, nem kell elsietni, folyamatosan ülésezünk és egyáltalán... (Ezek mind érvek a zárszó­ra, amikor uncsi.) Tiszteletlen házi par­lamentünk második napirendi piontját szabad elnökként a következő hétre ha­lasztja komád, Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom