Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)
1990-05-23 / 38. szám
I. évf. 38. szám. 1990. május 23., szerda Ára: 4.30 Ft JÁSZNAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP KORMÁNYAL/tfÓTÓ PARLAMENTI ÜLÉSEN A nemzeti megújhodás programja Antall József ismertette a kormányzás irányelveit Állást foglaltak a képviselőcsoportok vezetői—Ma folytatódik a program vitája Fontos állomásához érkezett a másfél hónappal ezelőtt újonnan megválasztott Országgyűlés: kedden 15 órakor kormányalakító ülésszakra szólította a képviselőket a parlamenti csengő. A korszakos jelentőségű ülésszakot Szabad György, az Országgyűlés megbízott elnöke nyitotta meg. Rövid köszöntő szavai után azonnal arra kérte jegyző képviselőtársát, ismertesse az igazoltan távol lévők névsorát. Mindössze öt név hangzott el: Bokros Lajosé (MSZP), dr. Kávássy Sándoré (FKgP), dr. Horváth Lászlóé (FKgP), dr. Ómolnár Miklósé (FKgP) és Haraszti Miklósé (SZDSZ). Mint a bejelentésekből kitűnt, az igazoltan távollévők közül négyen az Interparlamentáris Unió bonni leszerelési világtalálkozóján képviselik a magyar Ország- gyűlést. Szabad György a bejelentések sorában szólt arról is, hogy az elmúlt napokban több büntetésvégrehajtási intézetből - Balassagyarmatról, Márianosztráról, Pálhalmáról és Szegedről - több száz elítélt aláírásával érkeztek petíciók a T. Házhoz. A petíciók az igazságszolgáltatással, illetve az ítéletvégrehajtással foglalkoznak, ezért véleményezésre megkapta azokat az Alkotmányügyi, Törvényelőkészítő és Igazságügyi, valamint az Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság. A megbízott házelnök arra kérte a bizottságokat: mihamarabb írásban terjesszék véleményüket a plénum elé. A plénum határozatképességének megállapítása után - 353 képviselő volt jelen a teremben - vette kezdetét az érdemi munka. „Dr. Antall József kijelölt miniszterelnök úr benyújtotta a kormányprogram irányelveit és megnevezte az új kormány miniszterjelöltjeit. A Házszabály rendelkezéseinek megfelelően hétfőn és kedden délelőtt az illetékes bizottságok a miniszterjelölteket meghallgatták” - mondotta az ülésszak tárgysorozatának megállapításakor bevezetőjében Szabad György, majd hangsúlyozta: a kormányalakítás olyan jellegű esemény az Országgyűlés és az ország életében, amely indokolja, hogy a plénum önálló ülésen tárgyalja. Ezért indítványozta - s ezzel a Parlament tagjai 349 igenlő szavazattal, 3 tartózkodás mellett egyetértettek -, hogy az ülésszak napirendje a kormányprogram ismertetése, továbbá vitája, a program elfogadásáról és a miniszterelnök megválasztásáról szóló határozathozatal, a Minisztertanács tagjainak bemutatkozása, valamint a miniszterelnök és a kormány tagjainak ünnepélyes eskütétele legyen. Ezután dr. Antall József kijelölt miniszter- elnök lépett a szónoki emelvényre. A nép kormánya kívánunk lenni Elnök úr! Tisztelt Ország- gyűlés! Honfitársaim! Hölgyeim és Uraim! Ünnepi pillanatban állok a magyar Országgyűlés és az egész nemzet nyilvánossága előtt, olyan pillanatban, amelyet végtelennek tűnő várakozás előzött meg, s amelyről gyakran hittük, hogy talán sohasem fog eljönni; de ha el is jön valaha, azt közülünk kevesen érik meg. Megrendülve gondolok azokra a társainkra, nevesekre és névtelenekre, akik nem élték meg e hőn áhított napot. A pillanat ünnepi voltát azért is hangsúlyozom, mert bizony néha fáradtak és türelmetlenek vagyunk mindnyájan, politikusok és a közvélemény egyaránt. Vannak honfitársaink közt olyanok, akik még alig-alig fogták fel, mert aligha foghatták fel körülményeik folytán, hogy ütött a nagy változás órája, hogy Magyarországon forradalom zajlott le, amely ha követel is még lemondást és türelmet, mégis mindnyájunk számára az emberi jogok teljes körű szabadságát hozza el, az egyéni és nemzeti méltóság helyreállítását, a tehetség és a jobbra törekvés kibontakozását ígéri, és véget vet a kettős nyelv, a hazugság és az elhallgatott igazságok négyévtizedes országlásának. Itt vannak azok a honfitársaink is, akik át- érezték a közelmúlt eseményeinek jelentőségét, akik cselekvő részesei voltak az elmúlt két esztendő békés forradalmának, de ha hisznek is benne, olykor lassúnak, tétovának érezték. A békés forradalomhoz belátásra volt szükség, a hatalom és az ellenzék együttes igyekezetére, a végletek elkerülésére. Tisztelt Ház! Ami az elmúlt két évben történt, az páratlan a mi történelmünkben, de egész Európa történetében sem akad sok párja. Rendkívüli tudatossággal és keménységgel, mégis egyetlen csepp vér ontása nélkül vittünk végbe egy forradalmat, úttörőként és példaként egész térségünk számára. És ezt így tartja számon a világ. A bemutatásra váró kormány a Magyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt koalíciós kormánya lesz, amely az európai és a magyar politika irányvonala szerint a középerők, a centrum kormánya kíván lenni. A kormány, amelynek irányvonalát programbeszédem hivatott meghatározni, négy alapelv szellemében fog a működéshez, ha megkapja és megkapom az Országgyűlés bizalmát. Ezeket az alapelveket történelmi követelményként támasztja magával szemben a kormány, és csak akkor tud nyugodtan szembenézni a maga lelkiismeretével és az utókor ítéletével, ha ezektől nem tántorodik el. Ezek után Antall József a kormány programjának irányelveit fejtette ki, melyeket ezúttal terjedelmi okokból rövidítve adunk közre. Beszédét teljes egészében holnapi, csütörtöki 16 oldalas lapszámunkban közöljük. Az Antall-kormány programjának irányelvei négy alapelvet határoznak meg, amelyek a kabinet működését vezérlik majd. A program első .alapelvként kimondja, hogy ez a kormány a szabadság kormánya kíván lenni. Ez azt jelenti, hogy „minden magyar állampolgár ugyanazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezzen a törvény előtt, a hivatalokban és egymás iránt is”. Az új kormány híve a sajtó és a kultúra teljes körű szabadságának, a nevelési és oktatási szabadságnak, s korszakos feladatnak tartja a vállalkozási, gazdasági szabadság helyreállítását. A második alapelv: az új kormány a nép kormánya kíván (Folytatás a 2. oldalon) A Szolnoki Agro- ker Vállalat megkezdte az olasz Ferrari típusú traktorok minta utáni értékesítését. Képünkön a 30 lóerős, összkerék- meghajtású típus látható, amely sokoldalúan alkalmazható a farmergazdaságokban. Ára azonban nem csekély, hiszen félmillió forintot kell a vevőnek leszurkolnia érte. fotó: N.Zs. Országosan bevezetik a számítógépes gyógyszertári rendszert, melynek előnye többek között, hogy csökkenti az adminisztrációs munkát, figyelemmel kísérhetők vele a gyógyszertári készletek, valamint gyorsítja az egyéb munkák elvégzését, például a receptek elszámolását a Társadalombiztosítási Igazgatóságnak. Megyénkben jelenleg 20, nagyobb forgalmú gyógyszertárba már kihelyezték, de "élesen" még csak a szolnoki Széchenyi gyógyszertárban használják. A gyógyszerészek a betegek és vásárlók elnézését kérik, ha netán egy kicsit többet keü várakozni, de mikorra kellő gyakorlatot szereznek, maggyorsul a gyógyszerek kiadása. Iliescu már Románia elnökének tekinthető Az RMDSZ második a pártok versenyében Romániában befejezéshez közeledik a szavazatok összesítése. Tegnap 14,00 órakor már több mint 12 millió szavazatot összesítettek a 16 millióból. Az újabb vok- sok erősítették az országos irányzatot: Iliescu behozhatatlan előnnyel vezetett, már több mint 10 és félmillió szavazatot kapott. A pártok versenyében a Nemzeti Megmentési Front kétharmados többséggel várta a végeredményt. Második helyen a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség állt, míg harmadik a Nemzeti Liberális Párt volt. A képviselőházba jutásért a Front jelöltjeire 7 millió 894.420 szavazat jutott (67,5 százalék). Az RMDSZ szavazatainak száma 871.566 (7,4 százalék). A Nemzeti Liberális Párt jelöltjei 691.905 vokssal rendelkeztek (5.9 százalék). A szenátusba jutásért ez a legfrissebb összkép: NMF 8 millió 160.198 (68,4 százalék), RMDSZ 885.899 (7,4 százalék), Nemzeti Liberális Párt 753.639 (6,3 százalék). A szavazatok összesítése lapzártakor még tartott. Kiosztották a tavaszi BNV díjait NEFAG-termék a legjobbak között Hét ipari gyártmány BNV Nagydíjat, további 14 pedig Vásárdíjat kapott tegnap, a BNV megnyitása előtti napon az immár hagyományosan megrendezett díjkiosztó ünnepségen. Horváth János, a BNV igazgatója köszöntőjében külön is felhívta a figyelmet, hogy gazdaságunk átalakulása közepette mind nagyobb figyelmet keltenek a fejlesztési, újítási lehetőségek. Kelemen Lajos, a díjkiosztó bizottság elnöke beszédében értékelte a három fokozatban lebonyolított zsűrizést, majd a díjazott termékek gyártóinak átadta az elismeréseket. A tavaszi BNV nagydíjas termékei: a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság faipari szárítóberendezése; a Kohászati Gyárépítő Vállalat rövidhullámú kvarc infravörös sugárzóeleme; a PEKO Acélipari Művek energiatakarékos önélező ekevasa; a Salgótarjáni Üveggyapot Rt. Therwoolin üveggyapotfilce; az Itex Lézer- és Számítástechnikai Kft. lasergraph készüléke; a Tiszai Vegyi Kombinát Tipplen K-597 típusú polipropilén blokk kopoliner terméke és a Komáromi Kőolajipari Vállalat Ralox-3S oldata. A nagydíjas termékek már megjelentek a hazai és külföldi piacon, s a vásárlók körében sikert arattak. Környezetvédelem a Közép-Tisza vidékén Ülést tartott Szolnokon a Magyar Hidrológiai Társaság területi szervezete A környezetvédelem összetett feladat, beletartozik a víz, a levegő, a termőföld, a település, a természet és a táj védelme, a zaj, a rezgés, a sugárzás, a veszélyes hulladékok elleni védekezés. A téma fő kérdéseit kötötte csokorba a tegnapi előadóülés, amelyet a Magyar Hidrológiai Társaság szolnoki területi szervezete a Jász-Nagykun-Szol- nok megyei környezet- és természetvédelmi hetek keretében rendezett Szolnokon a Tudomány és Technika házában. A Köti-Kövizig szakembereinek a környezet állapotáról szóló előadásai egyértelműen megfogalmazták a térség már-már kritikus környezeti helyzetét, és a helyzet ismeretéből fakadó tennivalókat. A tucatnyi téma közül kiemelt helyen szerepelt a vizek állapota, a folyóvizek, a kutakból nyert ivóvizek aggasztó helyzete. Csak egy példát említünk: a Tisza valamennyi vízminőségi komponenst tekintve szinte első osztályú minőségben érkezik hazánk területére. Állapotát azonban erősen rontják - főleg a Szamos és a Sajó által szállított - szennyező anyagok. Szolnokon, annak idején sokan fogadták örömmel a vízügyi igazgatóság regionális laboratóriumának üzembe helyezését. A térségi feladatokat ellátó tudományos műhely lényegében csak a mikrokom- ponensek értékeit képes elemezni. Megfelelő műszerezettség híján nem rendelkezik adatokkal a számtalan szerves mikroszennyezőről, amelyek között sajnos sok káros, esetenként rákkeltő vegyület is van. Fontos követelmény, - elsősorban az ivóvíz fogyasztás miatt - a mikroszennyezők mielőbbi rendszeres mérésének a biztosítása és az adatok tisztességes nyilvánosságra hozása. A Tisza vízgyűjtő területén fontos, hogy a tervezett tisztítókapacitások - először - a Szolnok feletti szakaszon épüljenek meg, mivel a megyeszékhely lakossága a Tisza vizéből nyert ivóvizet fogyaszt.