Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)
1990-05-19 / 35. szám
2 1990. MÁJUS 19. 400 milliárdos Marshall-segély Kelet-Európának? (Folytatás az 1. oldalon) Helmut Kramer, az Osztrák Gazdaságkutató Intézet igazgatója felszólalásában annak a véleményének adott hangot, hogy a kelet-európai fejlemények századunk legnagyobb gazdasági kihívását jelentik, leszámítva talán a nagy gazdasági világválság idejét. Véleménye szerint a kelet-európai térség gazdasági megújulása hoszú távú, nehéz folyamat lesz. A konferencián Jeszenszky Géza külügyminiszter-jelölt is szót kért. Elmondotta: Magyar- ország sokat hangoztatott szándéka az, hogy ismét csatlakozzon Európához. Ez a törekvés akkor lehet sikeres, ha az olyan intézmények munkájában is egyre intenzívebben részt vesz, mint az Európa Parlament. A háromnapos konferencia végén a résztvevők közös nyilatkozatot fogadtak el. Ebben hangsúlyozzák, hogy Kelet-Európá- ban stabilitás, jólét, béke, politikai pluralizmus, demokratikus rendszerek és sikeres piacgazdaság nélkül aligha biztosítható. Éppen ezért a térségben alapvető reformokra van szükség. A jelentős gazdasági változások során azonban el kell kerülni a társadalmi feszültségek növekedését. Erre egyetlenegy lehetőség van: az átalakulással párhuzamosan a kelet-európai országokban megfelelő szociális hálót építenek ki az elesettek, a legrászorultabbak helyzetének javítására. Az Európa Tanács hozzálát a strasbourgi terv kidolgozásához, amelyet a múlt héten fogadtak el a parlamenti közgyűlésen. A strasbourgi terv keretében az Európa Tanács koordinálni kívánja a fejlett világ erőfeszítéseit a kö- zép-kelet-európai régió megsegítésére. A konferenciát követő sajtótájékoztatón további részletekről számoltak be a strasbourgi tervvel kapcsolatban. Az Európa Tanács vezető tisztségviselői szerint ez a Marshall-tervhez hasonlóan működne és megvalósítása során mintegy 400 milliárd dollárt tudnának Kelet-Közép-Eu- rópa pénzügyi finanszírozására, az átalakítás gyorsítására fordítani. A strasbourgi terv végrehajtásába bekapcsolódna az OECD, a Közös Piac, a Világbank, az IMF, valamint Kanada, Új-Zé- land és Ausztrália is. Anders Björck, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke elmondotta, hogy pénteken találkozott Antall József kijelölt miniszterelnökkel. Tájékoztatta őt arról, hogy Magyar- ország valószínűleg még az idén novemberben teljes jogú tagja lehet az Európa Tanácsnak. Antall Józsefet Anders Björck meghívta Strasbourgba. A leendő miniszterelnök szeptemberben tesz eleget a meghívásnak, s a tervek szerint részt vesz Magyarország teljes jogú tagságával kapcsolatos Európa tanácsi vitán. Bush fogadta Göncz Árpádot (Folytatás az 1. oldalról) ról. Szó volt arról, hogy milyen támogatást igényel és kaphat Magyarország. Göncz tiszteletére ebédet adott Bruce Gelb, a kormány tájékoztatási hivatalának elnöke. Jelen voltak a szervezet irányítói, valamint vezető kormány- tisztviselők a Nemzetbiztonsági Tanácsból és a külügyminisztériumból. Az államfő felkereste a hivatalhoz tartozó Amerika Hangja rádió szerkesztőségét és nyilatkozott a nemzetközi, illetve a magyar adásnak. Ezután az Amerikai Magyar Szövetség és a Magyar Emberi Jogi Alapítvány adott fogadást az államfő tiszteletére egy washingtoni magyar étteremben. Az igen meleg hangulatú összejövetelen, amelyen az amerikai politikai élet számos vezető képviselője is megjelent, Göncz Árpád a Magyar Köztársaság második legmagasabb kitüntetését, a Rubinokkal Ékesített Zászlórendet adta át Tom Lantosnak, az amerikai képviselőház magyar származású képviselőjének. Lantos a II. világháború után vándorolt ki az Egyesült Államokba. Kaliforniai közgazdaprofesszor, aki immár az ötödik ciklusban demokratapárti képviselő. Nagy szerepe volt a magyar ügy törvényhozási felkarolásában. Segített kivívni a kereskedelmi könnyítéseket, kezdemé- nyezően lépett fel az emberi jogok védelmében, különösképpen az erdélyi magyarságéban. A köztársasági elnököt tegnap, közép-európai idő szerint 16 órakor fogadja George Bush amerikai elnök. Magyarország élen jár a demokratikus folyamatokban, és számíthat az Egyesült Államok fokozódó támogatására, mondotta az MTI tudósítójának kérdésére Göncz Árpád, a köztársaság ideglenes elnöke, George Bush amerikai elnökkel folytatott mintegy 40 perces megbeszélése után. Bush az ovális irodában Dán Quayle alelnök, valamint Lawrence Eagleburger, a külügyminiszter első helyettese és Robert Blackwill, a Nemzetbiztonsági Tanács kelet-európai főosztály- vezetője jelenlétében fogadta a magyar államfőt. Az MTI-nek arra a kérdésére, szóba kerültek-e a magyar nemzetiségi problémák is, az elnök kijelentette: - Igen, a kérdés napirenden volt Románia vonatkozásában. Azzal kapcsolatban, hogyan vélekedett az amerikai elnök, Göncz Árpád közölte: „George Bush tisztában van a problémával, annak súlyával, a kérdésben kitűnően, a legapróbb részletekig tájékozott,,. Az államfő a nemzetközi sajtó előtt hangsúlyozta, hogy minden várakozását felülmúlta az a megértés, szívélyesség, sőt, barátság, amellyel mindenhol fogadták. Arra a kérdésre, mit kért az amerikai kormánytól, kijelentette: összegekről nem volt szó, hiszen „nem segélyt, hanem segítséget kértünk,,. Mindenekelőtt a nemzetközi gazdasági intézményeknél, valamint abban, hogy a magántőke beruházzon Magyarországon, ahol stabilak a politikai viszonyok, és nem nagyobb az üzleti kockázat, mint másutt a világon. Az ideglenes államfő nem hivatalos amerikai látogatása ma befejeződik, s az elnök igen sikeres útjáról még ma hazaindul. Aláírták a német—német államszerződést (Folytatás az 1. oldalról) idegen államok képviselői, hanem honfitársak és barátok tárgyaltak egymással, akik nem akarják az egymástól való elide- genítettség fenntartását. A szerződés kompromisszum, mégsem előnyökért való alkudozás eredménye, hanem jó, kiegyensúlyozott munka, az ökológiai szempontokat is érvényesítő szociális piacgazdaság bevezetésének hiteles menetrendje. A kelet-berlini miniszterelnök szavai szerint a nyugati márka bevezetése, a dinamikusan fejlődő nyugdíjak és a munkanélküli- biztosítás meghonosítása, nemkülönben az NDK államháztartásának nyújtott segélyek az NSZK nagyvonalú politikai gesztusai. - Senki ne ringassa magát hiú ábrándokban az NDK-gazdaság válságának mélysége felől, mert már nem tudtunk és nem is tudunk továbbra is úgy cselekedni, mint eddig - mondotta De Maiziere, de hozzáfűzte: az államszerződéssel kapcsolatban nem minden álom vált valóra.- Ám tény, hogy senki sem fog szociális vonatkozású részeinek rosszabbul járni, mint eddig, sőt, fontosságát, és azt a személyes éppen ellenkezőleg. És ugyan meggyőződését, hogy az egység melyik ország mondhatja el ma- folyamatának eredményeképA szerződést aláíró két államférfi, Walter Romberg, az NDK és Theo Waigel, az NSZK pénzügyminisztere gáról rajtunk kívül, hogy egy szerződéssel ilyen előnyös kiindulási helyzetbe hozták? - kérdette a miniszterelnök. - Most azonban rajtunk a sor, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki a dolgokból. - De Maiziere külön hangsúlyozta az államszerződés pen egyetlenegy német sem lesz szegényebb, hanem a németségnek együtt jobban fog menni a sora. Méghozzá nem Európa kárára, hanem a békés, szabad, jólétben és szociális igazságosságban végbemenő összeurópai fejlődés javára. A gyerekek kiszolgáltatottabbak (Folytatás az 1. oldalon) A fejlődő szervezetre különösen káros hatással van az ilyen fajta szennyezettség. Rontja az oxigénellátást, és így károsítja az agyat. Ez a károsodás persze nem látványos, hiszen kis mértékű. A gyerekek szervezete sokkal több ólmot vesz fel a környezetéből, mint a felnőtteké, és az jobban fel is szívódik. Különösen azok a gyerekek veszélyeztetettek, akiknek a szülei dohányoznak. A gyerekek passzív dohányzása és a levegő ólomszennyezettségének hatása ugyanis összeadódik. A Biometód Kft. ügyvezető igazgatója az Ózon kipufogógázszűrő tapasztalatairól számolt be. Kiállításon mutatták be a szűrőt, illetve olyan szűrőbetéteket, amelyekben már benne volt a gépkocsik kipufogógázából kiszűrt ólom, olaj, kátrány, korom. A Biometód kft. ügyvezető igazgatóját, Varga Zsigmondot arról kérdeztem a szünetben, hol tart az Ózon szűrő népszerűsítése.- Azt hiszem, nem lehet úgy elérni, hogy használják, ha eladunk 8-10 ezer darabot. Az emberek azt gondolják, nem az én kocsim kipufogójának a szennyezését szívom be, hanem az előttem haladóét. Azt hiszem, az lenne a megoldás, ha erős támogatással, széles körben bevezetnénk. - Arra gondol, hogy tegyék kötelezővé?- Nézze, a bukósisak és a biztonsági öv is csak a kötelezővé tétel után terjedt el. Addig hiába hirdették, hogy óvja az emberek életét, nem volt igazán hatásos. Ugyanakkor a Ózon szűrő árát le kellene szorítani. Elengedhetnék például a termék áfáját. Vagy a környezetvédelmi alapból támogatást biztosítanának, hogy még olcsóbban lehessen adni. Gorbacsov fogadta az amerikai külügyminisztert Mihail Gorbacsov szovjet államfő a Kremlben tegnap délelőtt fogadta James Baker amerikai külügyminisztert. A találkozón jelen volt Eduard Sevardna- dze szovjet külügyminiszter is. Baker hétfőn este érkezett Moszkvába, hogy szovjet kollégájával a hónap végén kezdődő szovjet-amerikai csúcstalálkozó előkészítéséről tárgyaljon. A találkozó kezdete előtt Mihail Gorbacsov a szovjet-amerikai párbeszéd témáit érintve újságíróknak úgy nyilatkozott: a két félnek mindent meg kell tennie a hadászati támadófegyverzet csökkentését célzó szerződés mielőbbi aláírása érdekében. Szavai szerint a Szovjetunió és az Egyesült Államok közel áll a szerződés megkötéséhez, de egyelőre nem lehet még azt állítani, hogy a csúcstalálkozón aláírják a dokumentumot. „Mi minden lehetséges lépést megteszünk a megállapodás érdekében,, - jelentette ki. Gorbacsovot megkérdezték, hogy a Szovjetunió miért tart az egyesített Németország NATO- tagságától? - És az Egyesült Államok miért fél attól, hogy az ország a Varsói Szerződéshez csatlakozna? - válaszolt kérdéssel a szovjet államfő. Gorbacsov kitért a litvániai eseményekre, hangsúlyozva, hogy e folyamatoknak mindenképpen az alkotmányos keretek között kell maradniuk. „Úgy vélem, hogy az amerikaiaknak nem kell nagyobb pánikba esniük, mint azt maguk a szovjetek teszik,, - mondta. A Kremlben kezdődött találkozót megelőzően tegnap reggel rövid négyszemközti megbeszélést tartott Sevardnadze és Baker, s a szakértői munkacsoportok is folytatták eszmecseréiket. Mihail Gorbacsov szovjet államfő a Kremlben fogadta James Baker amerikai külügyminisztert. A találkozón jelen volt Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter is. (MTI Telefotó) Csehszlovákia — négypárti nyilatkozat A követelés egyenlő a CSKP törvényen kívül helyezésével A parlament nem tárgyal róla Varsói Szerződés . .lm, —■ Ta nácskozás Moszkvában Hazaérkezett a magyar katonai küldöttség Moszkvából, ahol Lőrincz Kálmán altábomagynak, a magyar honvédség parancsnokának vezetésével május 15. és 17. között részt vett a Varsói Szerződés Tagállamai Egyesített Fegyveres Erői Katonai Tanácsának soros ülésén, valamint a VSZ létrehozásának 35. évfordulója alkalmából rendezett hadtudományi konferencián. Ezeken a rendezvényeken a magyar delegációval együtt részt vettek a Katonai Tanács tagjai, valamint a szövetséges hadseregek és az Egyesített Fegyveres Erők vezetői. Az ülésen a fegyveres erők felkészítésével összefüggő tennivalókat vizsgálták meg. A hadtudományi konferencián a Varsói Szerződésnek a béke megőrzésében betöltött történelmi szerepéről tárgyaltak és tevékenységét pozitívan értékelték. Megvitatták továbbá az új politikai gondolkodás alapelveivel és az egész világban végbemenő folyamatokkal összefüggésben a szövetséges országok katonai együttműködésének irányait. Önfeloszlatásra szólította fel a CSKP-t csütörtökön négy másik politikai párt elnöke. A Csehszlovák Szociáldemokrácia, a Csehszlovák Szocialista Párt, a Csehszlovák Néppárt és a Szlovákiai Demokrata Párt elnökei nyilatkozatukban a kommunista pártot tették felelőssé az ország súlyos helyzetéért. Közölték, hogy ha a CSKP nem hajlandó önként visszavonulni a politikai színtérről, tevékenységének beszüntetése érdekében a parlament elnökségéhez fordulnak. Vasil Mohorita, Csehszlovákia Kommunista Pártja első titkára meglepetését hangoztatta afölött, hogy milyen szélsőségesen antikommunista kampányt folytat néhány más párt. A CSKP második embere (az első ugyanis Ladislav Adamec pártelnök) különösképpen azon a csütörtöki négypárti nyilatkozaton ütközött meg, amely a kommunista párt adminisztratív úton való lehetetlenné tételét, gyakorlatilag törvényen kívül helyezését követeli. A szocialisták, a szociáldemokraták, a néppártiak és a szlovák demokraták közös nyilatkozatát egyébként az a Polgári Fórum is elmarasztalta, amely pedig éppenséggel a kommunista diktatúra megdöntésének novemberi hevületében született. Jan Urban, a Fórum vezető személyisége egy sajtóértekezleten „éretlennek,, minősítette a négypárti felhívást, és megállapította: „Ha a csehszlovákiai demokratikus erők nem lesznek képesek politikai eszközökkel semlegesíteni a kommunista pártot, akkor Csehszlovákiának nincs helye a demokratikus Európában.,, A csehszlovák szövetségi gyűlés elnöksége tegnap úgy foglalt állást, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja a pluralista politikai rendszer szerves része, s politikai, illetve alkotmányjogi okokból semmi alapja sincs a négypárti javaslat vitára bocsátásának.