Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)
1990-05-15 / 31. szám
4 1990.6 MÁJUS 15. Bérbe vette a Hernádvecsei Búzakalász Termelőszövetkezet területének felét, 800 hektár szántóterületet és 300 hektár erdőt Szabó Zoltán Antal. A földért, eszközökért, épületekért bérleti díjat fizet a vállalkozó. A gazdálkodás beindításához támogatásul váltót kapott a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalattól, a Konkordia Kft. és a Vetőmagtermeltető Vállalat pedig megelőlegezte a magvakat. Számítása szerint huszonöt dolgozójával együtt jövőre már tisztes nyereségre is számíthatnak. Képünkön: határnézőben. MTI-fotó:Kozma István Pedagógusok egyesülete Az új magyar iskoláért Nevezetes épületeink A Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola modern épülete A Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola, tervezte Kamarássy Jenő építészmérnök Hazánk társadalmi változásai nem hagyják érintetlenül az iskolát sem. Már a választási harcok során új oktatási programok születtek, amelyek közös vonása: az eddiginél jobb, hatékonyabb iskolára van szükség. A programok tulajdonképpen nyitott kapukat döngetnek. A még hivatalban lévő európai gondolkodású művelődési miniszter, Glatz Ferenc több, a minőséget célzó, rendeletet "hozott", mint elődei együttvéve az utóbbi néhány évtized során. A változás, az oktatás minősége iránti igény belülről is jó ideje feszíti máraz iskolát. Intézmények százai, pedagógusok ezrei vállalkoztak ígéretes kísérletekre. E kísérletek közül Zsolnai József értékközvetítő, képesség- fejlesztő programja jutott el a legtovább, néhány éve alternatív tantervként választható. A teljes programot az ország több mint ötven általános iskolájában, köztük Szolnokon, a Kodály Zoltán Általános Iskolában tanítják, míg az anyanyelvi részt hatszáz iskola választotta az 1978-as tanterv helyett. Az értékközvetítő, képesség- fejlesztő program jövőjéért felelősséget érző pedagógusok egyesületet alakítottak a napokban. Jóllehet az alternatív tantervet vállaló nevelők között már eddig is létezett egy látens szakmai összetartozás, amelyet most az Új Magyar Iskoláért Pedagógiai Egyesület legalizál. Az egyesületbe a pedagógusokon, szülőkön, egyetemi, főiskolai hallgatókon kívül is bárki beléphet, aki elismeri - többek között - a pedagógiai pluralizmus létjogosultságát, aki az értékközvetítő, képességfejlesztő programot az iskola megújításának egyik alternatívájaként elfogadja. Az egyesület célja: a hazai pedagógiai progresszió hagyományainak újraélesztése, és e tradíciók alkalmazása az oktatónevelő munka színvonalának emelésével, egy személyiségorientált és teljesítményelvű pedagógiai rendszer felvállalásával. Az egyesület többek között szakmai továbbképzéseket, konferenciákat szervez, Minőség és Pedagógia címmel periodikát jelentet meg, védi a pedagógusok szakmai, munkavállalói érdekeit, segíti az iskolai önkormányzat kialakítását. Az alakuló ülésen Zsolnai Józsefet az egyesület elnökévé, s külön öröm számunkra, hogy egyik társelnökévé Nagy J. Józsefet, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola főigazgatóját választották meg. T.G. A vasútállomástól a központba vezető Baross utcán a Polgári Fiúiskola 1913-ban, a Gépipari Szak- középiskola 1927-ben épült pompás épületét 1941-ben követte a Városi Felsőkereskedelmi Iskola építése. Kamarássy Jenő budapesti építész - az akkor már hazánkban is népszerű Bauhaus-stílusban - tervezte meg a kétemeletes, U-ala- kú épületet. Az előkertesen a főút- ra néző főhomlokzat bal oldalán előugró falsík a lépcsős főbejárat és a sokablakos megvilágítású lépcsőház elhelyezésére szolgál. Az épülethomlokzat többi részét nyugodt ritmusú három ablaksor tagolja. 1943-ra tető alá került a nyeregtetős, alápincézett épület, amelyet a háborús veszélyeztetettség miatt légoltalmi óvóhellyé alakítottak ki. 1944 tavaszán sor is került a használatára. Mivel Magyarország német megszállását követően, 1944. április 7-én az angolszász légierők már bombázták Pestet, a polgár- mester határozata értelmében Szolnok város archívumának értékesjegyzőkönyveit és a V árosháza irodahelyiségeiben lévő 75 értékes festményt "... az új kereskedelmi iskola óvóhelyére helyeztük el, mely két lakattal lesz lezárva, az egyiknek kulcsa Kemény László kereskedelmi iskolai igazgatónak, míg a másik lakat kulcsa a polgár- mesteri páncélszekrénybe leendő elhelyezésre..." kerül. Az 1944. június 2-i és az azt követő bombázások nem kímélték az iskola épületét sem. Az udvar felőli mindkét szárnyát bombabecsapódás rombolta össze. A lakosság nagy része polgári kiürítés folytán vidékre települt, így 1944 őszén 4-5 ezer embernél több nem tartózkodott a városban. A szovjet hadsereg a budapesti ostrom idején Szolnok majd minden nagyobb épületét katonakórháznak rendezte be. A megindult újjáépítés során, 1946-ban az Országos Építésügyi Kormánybiztosság közreműködésével elkészült Szolnok város területfelhasználási terve. Az új Kereskedelmi Középiskola befejezési munkálataira a pályázat- kiírás is megtörtént. "Az ellenőrzéssel továbbra is Kamarássy Jenő okleveles építészmérnököt bíztuk meg, aki az épületet tervezte" - olvasható az 1947. február 5-i polgármesteri jelentésben. 1948 szeptemberében került sor az iskola avatására. Dr. Kemény László igazgató - a számára biztosított igazgatói lakásról lemondva - kollégiumi célra alakíttatta át az épület keleti szárnyát, létrehozva ezzel egy 85 fős kollégiumot. A tornaterem megépülte után, 1955. március 26-án sor került az iskola névadó ünnepségére is, a HNF és a TIT közreműködésével. Kemény László igazgató emlékezett meg Vásárhelyi Pálról, a nagy vízimémökről, Széchenyi István munkatársáról a Tisza- völgy rendezési munkálataiban. Az ünnepség keretében leleplezték Vásárhelyi Pál arcképét, Chio- vini Ferenc mesteri alkotását is. Az iskola előkertjében, a lépcsőtől jobbra van elhelyezve Vásárhelyi Pál mellszobra, Tősér János jászárokszállási szobrászművész alkotása. A reformkor világhírű vízimémökének ábrázolását már 1956-ban megcsodálhatták a múzeum kiállításán a szolnokiak. Vásárhelyi Pál arcéle, jövőt kutató tekintete, nemes vonásai - már a gipszszobrot látva - megnyerte a látogatók tetszését. Közóhajként felmerült a bronzba öntésének terve is. A tervből valóság lett, 1957. április 13-án sor került a leleplezőünnepségre is, amelyen Kemény László, a tanítványok és a szülők szeretett "Laci bácsi”-ja szokott ékesszólásával méltatta a Tisza és az Al-Duna szabályozó mérnökének, városunk sorsát is meghatározó érdemeit. Kaposvári Gyula Vásárhelyi Pál, a Tisza-szabályozás kiváló vízimérnökének mellszobra, alkotója Tősér János szobrászművész LEVEL A KOMATOL Kedves Lajos! Bizonyára meglepődsz, hogy írok, pedig nem írok. Csak azt akarom elmondani, hogy eddig nem írtam, mert nem írhattam meg azt, amit akartam volna. Most azonban nem akarom megírni azt, amit lehet. Mert minek? Mint leveleidből kiderül, te jobban tudod, hogy mi van itt. Mert mi nem nagyon tudjuk. Egy biztos: volt egy boldog napunk. Egy! December 22., amikor mindenki üvöltötte, hogy a gazember eltűnt. Aztán lőttek. Lőttek mindennek. Ez a rettenetes tolakodás, ami itt folyik, nehezen elviselhető. Aki fenn volt (úgy középmagasán), az ragaszkodik a státusához, hőskölteményeket fabrikál magáról; aki lenn volt, igyekszik felkapaszkodni. Közös ismerősünk, aki eléggé bemocskolta magát hazafias verseivel a bukott rendszerben (nem árulom el, kicsoda, mit tudom én, kik olvassák most a leveleket), nem restell arról panaszkodni, hogy milyen kár volt eltüntetni azokat a bizonyítékokat, amelyek meghurcoltatását tanúsítanák. A rettenetes az, hogy mindez érthető, sőt várható volt. Emberi. Hirtelen változások idején gyorsan kell megragadni az alkalmat, mert betelnek a székek, s aztán nehezebb helyezkedni. Csak az eszközök förtelmesek. A mocskolódás. Ennek kétféle stratégiája van. Aki lent volt és távol a fazéktól, amelyért érdemes lett volna bepiszkolódni, az kutyátmacskát (bukaresti magyarul ez jelenti a kígyót-békát) összehord a fentiekre (középmagas). A fentiek pedig ösztönzik ezt a hadjáratot abból a meggondolásból, hogy legyen csak minél nagyobb a nyilvánosan bemocskoltak serege, mert így könnyebben meglapulnak benne. Ugye, nagy tömegből nehezebben csíphető el az egyén - ezért repülnek seregesen a seregélyek is. És közben lassú köszörűn éleződnek a nagy ellentétek. Szerencsénkre nagy erőket kötött le a kommunistaellenes- ség, aztán a parasztpárt vadsága terelte el rólunk a figyelmet, de nem eléggé. Ami szintén várható volt, és amit én jóelőre megjósoltam, lassan bekövetkezik: minden csau-vívmányt szívesen lebontanak, de a nemzetiségek eltüntetésében elért eredmények felszámolásán szívesen elgondolkoznak. Mélyen. Azt hiszem, ha nem Tőkés és Temesvár indítja el a lavinát, most nem is gondolkoznának. Nehéz a folytatás. Azt mondják, tanév közepén osztályokat kitenni, költöztetni - forrongást szül. Bár megértés esetén ebből semmilyen probléma nem adódna, hiszen néhány napi elveszett tanórát könnyűszerrel pótolni lehetne a felszámolt hülye műhelygyakorlatok helyett beiktatott órákon. De itt az ok az akadékoskodásra és az időhúzásra, hát megragadják. Magyar részről pedig mindez fokozza a türelmetlenséget, melynek egyik jele például, hogy amióta lapunkban közöljük az MTV műsorát, nincs nyugtom a telefontól, követelik, hogy legyen átjátszórelé a Hargitán. Hiába vigasztalom őket, hogy én sem látom a közölt műsort, visszapofáznak, hogy hallgassak, még jól megy sorom, láthatom a bolgár tévét, ők még azt sem. Pedig esküszöm, december 22. óta csak akkor kapcsoljuk át a bolgárokra a tévét, amikor szapulják a törököket (félek, hogy a román szomszédaink is, tapasztalatszerzés végett). Különben mi többet hallottunk rólad, mint gondolnád. Például, itt a követségi emberek valami olyasmiket suttogtak még a tavaly, hogy rendszeresen kijártál a pályaudvarra az Orient Expresshez, meg a Balt Őriemhez, és üzengettél az akasztófáravalónak, a volt diktátornak (megesküdtem, hogy többé nem írom le a nevét), és nem valami szépeket. Még drukkoltunk is neked, nehogy kirepüljön egy vonatablakból valami üres vod- kásüveg. Mert tudjuk, hogy az üres üveg mindig elszomorító képzettársításokat idéz elő nálad. Képzeld, itt még mindig nincs pia! Az üzletek olyan üresek, mint régen. Se kaja, se pia. Ha ezt egyszer meg tudná valaki magyarázni, hogy mitől nem döglünk éhen, és a hónap végére miből gyűl össze annyi üres üveg?... Mikor jössz vissza? Van egy rakás üres állás. Látod, ha annak idején átmész az Előréhez, sohasem kellett volna megválnod a szülőföldtől. Mert ettől a főszerkesztőtől (nevet most sem írok, mert nincs kellően apró betű a gépemen) sosem kaptál volna útlevelet, illetve nem járult volna hozzá. Bár ki tudja? Téged kedvelt. Csillapodj, ezzel be is fejeztem. Átadom a keresztfiunk keresztanyjának (nem nevezem nejemnek, mert ez túl hízelgő lenne számára), folytassa ő a bemocskolásod. Ja, te, még csak egyet. A napokban a büfében a pénztárszékről lehízott asz- szonyság zsíros derűvel az arcán ezt mondta: azt hittük, ha megszabadulunk egy idiótától, minden jól alakul, most meg kiderül, hogy helyette több száz idióta pofázik. Tökéletes helyzetjellemzés! írjatok továbbra is, most már válaszolunk. A kocka úgyis el van vetve! Ölel komád, Árpi Drágáink! Árpi januárban írt levele után én képtelen voltam a magam részét papírra vetni. Többször kérdezte, feltettem-e, hazudnom kellett, mert mostanáig tarto- gattam-halogattam. Hogy miért, ezt próbálom az alábbiakban kifejteni. Egyrészt azért, mert már az első napokban vissza (haza) akartunk hívni titeket, mert nagy szükség lett volna rátok. Vártuk a bizonyosságot, mert felelőtlenül nem akartunk bíztatni. Fene tudja, de éreztük az aknamunkát, és mégis reménykedtünk. Aztán márciusban bekövetkeztek a marosvásárhelyi események. Ezzel minden rossz elszabadult, nem tudjuk, vissza lehet-e valaha is csinálni az egymásmellettiséget. Jó, hogy nem hallottátok "élő-egyenesben" azt a sok szennyes rágalmat, amit sortűzként ránk irányítottak. Ezekben a hetekben éveket öregedtünk. De vissza a szerkesztőségbe, itt jön a másrészt. Annyi év kényszermunkája után Árpi nagy kedvvel és sok reménnyel dobta be magát a lapcsinálás- ba. Végre hasznos munkát végez! Szárnyai nőttek, megtáltosodott, mert végre azt csinálhatja (és úgy), amit szeret. A "forradalom" alatt a lövöldözések miatt több éjszakát a szerkben, egy asztalon vészelt át, de mit számított?! Talán két hétig tartott a lelkesedése. Sok külföldi újságíró, tévé- és rádióriporter kereste fel a szerkesztőséget, általában Árpi kellett, hogy elbeszélgessen velük, mert olyan kérdésre, hogy eddig mit csinált, csak neki nem kellett szégyenkeznie. Őszintén mondhatta, hogy évek óta egy sort sem írt... Aztán "sárosék" összefogtak, és minden visszarendeződött... Makróban is ez van most. Természetes, hisz ők vannak többen. A telefonunk is a régi (vagyis lehallgatják), a többiről nem is beszélve. Most már egy dologban biztos vagyok: nem fogunk titeket sosem visszahívni. Jól tettétek, amit tettetek, ezt soha ne feledjétek! Ha nem is jön ott be minden lap, gondoljatok a fiatok jövőjére. Alig várom, hogy láthassam a kis keresztfiamat és persze titeket is. De még mindig nem kaptuk meg az útlevelet. Ha Isten megsegít, és nyárig sikerül, talán megölelhetjük egymást. Amíg írtam, Árpi kíváncsiskodott. Leleplezett és lehordott, mert hazudtam neki. Hát ez egy kicsit kellemetlen. Be is fejezem. A mielőbbi viszontlátásig millió puszi, Imola Az utóíró szava: Ez van, Lajos. Nincs cenzúra, csak a közléstől tiltják el az embert. Még a családban is. Szomorú... Árpi
