Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)

1990-05-15 / 31. szám

1990. MÁJUS 15. 3 Néplap A megbékélésre nem volt esély Fölmentették a zeneiskola igazgatónőjét A Szolnoki Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának teg­napi ülésén döntés született a ze­neiskola igazgatójának, Labáth Valériának ügyében. Rózsavári László, a tanács vb művelődési osztályának vezető­je előterjesztésében így indokol­ta az igazgatónő felmentésének szükségességét: A vb április 23-iki ülésén el­halasztotta a döntést a júniusi ülésére. Ezt ismertették a zeneis­kola tantestületével is, amelynek kétharmada korábban írásban megvonta a bizalmat az igazga­tónőtől. Azt is elmondták a pe­dagógusoknak, hogy azért ha­lasztotta el a vb a döntést, mert ellentmondás volt az igazgatónő védekezése és a kétharmados többség véleménye között. Úgy tűnt, hogy a tanárok elfogadták a döntés elhalasztásának ezt az indokát. Később azonban meg­változott a helyzet: a tantestület egésze felbolydult, a feszültség egyre nőtt. A tanárok az MDF helyi szervezetéhez és a Pedagó­gusok Demokratikus Szakszer­vezetéhez fordultak támogatá­sért. A tantestület tagjai közül többen eljutottak a tűrőképessé­gük határáig. Sem az igazgatónő mellett, sem a másik oldalon ál­lók nem láttak esélyt arra, hogy a tantestületben egyensúly, megbékélés jön létre. Nincs te­hát más megoldás, mint az igaz­gatónő felmentése. A feszült légkörben ugyanis Labáth Valé­ria alkalmatlanná vált az igazga­tói teendők ellátására. Mindezek ismeretében a mű­velődési osztály vezetője az igazgatónő azonnali hatállyal történő felmentését javasolta. Az alkalmatlanságot több konk­rétummal is indokolta. így pél­dául hibájául róható fel az ellen­őrzés teljes hiánya; a kollegák megfélemlítése; az értékelés, az iránymutatás, a kollegák mun­kája, sikerei iránti érdeklődés hi­ánya. Kifogások merültek fel az igazgatónő munkafegyelmével kapcsolatban is. Az előterjesztést hosszú vita követte. Az a megoldás is szóba került, hogy Labáth Valériát függesszék fel igazgatói állásá­ból, és indítsanak ellene fegyel­mi vizsgálatot. Végül a végrehajtó bizottság úgy határozott, hogy a mai nap­pal felmenti Labáth Valériát igazgatói állásából. Az új igaz­gató kinevezéséig az igazgató- helyettest bízzák meg az iskola vezetésével. Döntött a vb - a politikai érde­kegyeztető bizottság egyetér­tésével - a Szamuely Tibor Gép­ipari Szakközépiskola névvál­toztatásáról is. A szakközépis­kola azzal a kéréssel fordult a végrehajtó bizottsághoz, hogy támogassák az intézmény elne­vezésének megváltoztatását: Jendrassik György Gépipari Műszaki Szakközépiskola név­re. Kérésüket azzal indokolták, hogy az utóbbi időben fenntartá­sok fogalmazódtak meg Szamu­ely Tibor tevékenységével kap­csolatban, és hogy Jendrassik György munkássága közel áll a tanintézet profiljához. A végrehajtó bizottság jóvá­hagyta, hogy az iskola 1990. szeptember elsejétől az új nevet viselje. P. É. Kis vállalat - nagy formában Az elmúlt évet további reményekre jogosító eredménnyel - közel 8 millió forintos nyereséggel - zárta a Produker Kereskedelemszervező Közös Vállalat, és ezt a "szériát" folytatva az idei első negyedév is a tervezettnél sikeresebben zárult. Az árbevétel az erre az időszakra tervezett 45 millió forinthoz képest 61 millió forint volt. A szolnoki Mezőgép és a Komplex Külkereskedelmi Vállalat által 1987- ben létrehozott cég hagyományos tevé­kenységi köre a mezőgazdasági gépek - főleg a Mezőgép gyártmányainak - és pótrészek - csavarok, csapágyak, gör­gős láncok stb. - forgalmazása, ame­lyekben a hazai forgalmat fokozták és az importot is megduplázták. A vállalat lassan "kinövi" a besenyszögi úton ta­lálható raktárbázisát, ezért tervezik kis­kereskedelmi boltok megnyitását a me­gyeszékhelyen, de Budapesten is. El­képzelésük, hogy nyugati tőkéstársakat vonjanak be munkájukba, bővítve ezzel lehetőségeiket. A csekély létszám ellenére új profilt is felvállaltak: a Mezőgép átengedte ré­szükre a szárítógépek gyártásái-forgal- mazási jogát, ezáltal nemcsak belkeres­kedő, hanem komplex szolgáltató ke­reskedőházzá lépett elő a vállalat. Idén már öt szárítótelepet gyártanak le és adnak át az országban a betakarítási szezon megkezdéséig. Gondot jelent számukra a szocialista export engedélyeztetési procedúrája, de megtalálták az úgynevezett barter ke­reskedelem ellentételezését. Ebben a formában kis- és középteljesítményű traktorokat, munkagépeket (kisbálázó- kat, rendsodrókat, kaszákat, ekéket) kí­vánnak importálni, leginkább dohány- szántók ellenében. Az értékesítési pia­con a kisgazdákra is gondoltak, az ő igényeiket is próbálják kielégíteni. A nyugatnémet Platzer cég közvetítésével érkeznek hozzájuk a mezőgazdasági gépek. A választékból május 30-án az érdeklődőknek bemutatót tartanak Zagyvarékason. ta Szolnokon, a Tanácsköztársaság úti üzletso­ron 4 millió forintos árukészlettel nyitott lakás­világítási és elektromos kisgépeket árusító min­taboltot a Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetke­zet, melynek már Szarvason és öt megyeszékhe­lyen működik üzlete. Fotó: K.É. ­Hol a piros? Csupán egyszerű szabálysértés Balekok mindig akadnak Az "Itt a piros, hol a piros?" nevű szerencse- játékot már nagyapáink is ismerték. Hallottunk régi történeteket arról, hogyan szabadították meg pillanatok alatt a pénztárca tartalmától a komát vásárokon ezzel a nagyon egyszerű játék­kal. Úgy látszik, évtize­dek alatt e tekintetben az élet semmit sem válto­zott. A játék kellékei szinte ugyanazok, mint húsz, vagy száz évvel ezelőtt: egy sima felület - pl. valamilyen láda -, há­rom üres gyufásdoboz és egy piros színű golyócs­ka papírból vagy szivacs­ból. A szisztéma is válto­zatlan - az nyer, aki elta­lálja, hogy a három do­boz közül melyik alatt rejtőzik a piros golyócs­ka. És abban a tekintet­ben sincs változás, hogy ez a játék kizárólag a ba­lekokra épít és a játékos­nak semmi esélye sincs, csak ha a játékmester úgy akarja. Balekok voltak, vannak és minden való­színűség szerint a jövő­ben is lesznek. Újabban Szolnokon - és az egész megyében is - egyre több helyen talál­kozhatunk ezekkel az egyszerű, szinte házinak nevezhető játékkaszi­nókkal. A játékmesterek fő terepe az úgynevezett "lengyel piac", de autó­vásárokon, szokásos ha­vi vásárokon sem ritka vendégek. Ott bukkan­nak fel tehát, ahová az emberek feltételezhető­en pénzzel mennek. A já­ték elindítása nem kíván hosszas előkészületeket. Sima felületként megte­szi az egyszerű papírdo­boz is, vagy egy autó mo­torházának teteje. Mind­kettőből van elég a vásá­rokon, a kellékeket tehát még csak hozni sem kell. A gyufásdobozok, meg a piros golyócska pedig zsebben is elfér. Miután együtt vannak ezek az egyszerű kellékek, indul­hat ajáték. A játékmester hangos mondókákkal hívja fel magára a figyel­met, miközben lassú, szemmel jól követhető mozdulatokkal hol az egyik, hol a másik do­bozzal fedi le a piros go­lyócskát. Többnyire pil­lanatokon belül ember- gyűrű fogja körbe a "já­tékkaszinót", talán még a leendő balekok fejében sem fordul meg, hogy nemsokára részesei, il­letve biztos vesztesei lesznek a játéknak. Aki bele akar látni a játék rejtelmeibe, egy fél óra alatt is komoly meg­figyeléseket végezhet. Aki pedig a több helyen egyszerre folyó piroso­zás helyszíneire is átpil­lant, még rövidebb időn belül kész a tapasztalatok összegezésével. Gyorsan kideríthető, hogy a játék szervezői többen van­nak, egyszerre érkeznek, egyidőben indítják ajáté- kot a helyszínek. Egy- egy doboz körül is van­nak még a játékmesteren kívül saját emberek - ez onnan látszik, hogy időn­ként váltják egymást. A játék az úgynevezett "kedvcsinálóval" indul, vagyis először a kompá­niához tartozó emberek kezdenek el játszani. Az alapösszeg ezer forint, amit később folyamato­san dupláznak, felső ha­tár nincs. A kedvcsinálás alatt a dobozok útja las­sú, tisztán lehet látni, me­lyik alatt rejtőzik a piros golyócska. A bandához tartozók természetesen többnyire nyernek, időn­ként vesztés is "becsú­szik", így lesz a játék hi­teles. Az embergyűrű először tartózkodva fi­gyeli a játékot, majd az ezresek látványa elborít­ja egyesek agyát és be­szállnak a buliba. Ekkor a dobozok mozgása fel­gyorsul, a légkör feszül­tebbé válik - a játékos pe­dig veszít, aztán dupláz, majd ismét veszít. A hőn áhított szerencse nem jön be senkinek. A játékmes­ter kezében pedig közben annyi pénz gyűlik össze, hogy egyszerű földi ha­landó két év alatt sem ke­res annyit. Kikből lesznek bale­kok? Ez csak ott, a játék hevében derül ki. A bale­kok közül sokan külföl­diek, talán nem ismerik a játékot. De honfitársaink között is akad balek bő­ven. A napokban pl. egy kisgyermekkel piacoló fiatalasszony két perc alatt hatezer forintot ve­szített. Miközben az iz­galomtól remegő kézzel előszedte a kézitáskában lévő - valószínű, fizetési - borítékból a pénzt, tisz­tán el lehetett olvasni an­nak fejlécét: Nagyalföldi Kőolaj- és Földgázter­melő Vállalat. Mit szól a rendőrség az egyre nagyobb teret hó­dító "történelmi játék­hoz"? Természetesen tudnak róla, de több te­kintetben tehetetlenek. Az "Itt a piros, hol a pi­ros?" jogilag szabálysér­tésnek minősülő szeren­csejáték, jogi szemmel tehát "piti ügy", egy talá­ló hasonlattal élve olyan, mintha egy gyalogos pi­rosban menne át a zeb­rán. Tettenérés esetén e- lőállítják a játékmestert, elkobozzák az eszközö­ket és a bizonyíthatóan nyert pénzt, aztán megte­szik a szabálysértési fel­jelentést. A rendőrségen elmondták, hogy a játé­kosnak valóban semmi esélye, a piros golyócska egyik dobozka alatt sincs. A Szolnokon és más városokban megje­lenőjátékszervezők a bu­dapesti autóvásárokról és a nagyobb piacokról szorultak ki, ott már jól ismerik őket. Ők a jogi játékszabályokkal töké­letesen tisztában vannak, azt be is kalkulálják a vállalkozásba. Ügyelnek arra, hogy túl sok pénz soha ne legyen egy sze­mélynél, a játék helyszí­nei között pedig az ösz- szeköttetést is megszer­vezik. Ha baj van, vará­zsütésre eltűnnek. Sokan vannak, ha egyiküket le­fülelik, talán a rendőrségi kocsi még el sem indul, amikor a társak már foly­tatják is tovább. Jó tudni azt, hogy a játékban részt vevő is szabálysértést követ el. Ha a szerencsével ka­cérkodunk jnkábbválasz- szuk a lottót, vagy a bon­gót, ott legalább nem ki­zárt az esély. A rendőr­ség nem lehet mindenhol jelen. A piacra pedig a pénzünk mellé vigyük el a józan eszünket is, és ne hagyjuk, hogy előbújjon belőlünk a balek. Más kérdés, hogy a jognak sem kellene ennyire kesztyűs kézzel bánnia a tiltott szerencsejátékok­kal. Berki Imre Jegyzetlapok Jöjjön el a tudás hatalma! A hétvégi ballagási ünnepségek után a végzős diákok ismét beültek az iskolapadokba. Elkezdődött az érett­ségi vizsga, a számadás négy év ta­nulmányairól. Illetve az idén vannak olyan diákok is, akik ötévi tanulás végére teszik fel a koronát. Majdnem húszéves szünet után ismét techniku­sokat bocsájtanak útjukra az iskolák. Megyénkben az idén 993 gimna­zista, 1337 szakközépiskolás jelent­kezett érettségi vizsgára, s 320 ifjú technikusjelölt pedig a technikusi vizsgára. Az adatok első látásra azt sugallják, hogy bizony kevés fiatal végez középiskoláinkban. S ez nem­csak annak a következménye, hogy a jelenleg végzős évfolyam egy de­mográfiai mélypontban született. Amikor ők elkezdték középiskolai ta­nulmányaikat, akkor még azt diktálta a "népgazdasági érdek" (vagy ki tud­ja, miféle érdek?), hogy a nyolcadi­kosok fele hároméves szakmunkás- képzőben, harminc százaléka szak- középiskolában, s mindössze 20 szá­zaléka tanuljon tovább gimnázium­ban. E tendencia aztán rányomta bé­lyegét a felsőoktatásra is, hiszen ki vitatná, hogy az egyetemek, főisko­lák elsősorban a gimnáziumokból verbuválják hallgatóikat. S további következmény: a felsőoktatási intéz­ményekben egy-egy korosztálynak mindössze 10 százaléka tanul. A ’80- as népszámlálás adatai szerint a 25 évesnél idősebb lakosság 9 százaléka rendelkezik diplomával. A munka- vállalók között a magyar értelmiség száma nem éri el a félmilliót sem. Ezekkel az "eredményekkel" sikerült elérnünk az utolsó helyek egyikét Eu­rópában. Külön szót érdemel persze a ma­gyar diploma minősége is, amelyet természetesen egyeteme, főiskolája válogat. Tény viszont, hogy a nyolc­vanas évek közepén az egyetemet végzettek 60, a főiskolán tanultaknak pedig 80 százaléka nem rendelkezett nyelvvizsgával. Aligha hiszem azon­ban, hogy emiatt nem kapták meg a diplomások az őket megillető rangot, sőt munkahelyet az elmúlt időszak­ban. Ugyancsak a ’80-as népszámlá­lás adataiban olvasom, hogy a mű­szaki igazgatók, vállalati főmérnö­kök 34 százaléka nem rendelkezett felsőfokú végzettséggel, s ezen belül öt százalékuknak csak általános isko­lai végbizonyítványa volt. A legú­jabb népszámlálási adatok még nem ismeretesek, de gyanítható, hogy né­mileg csökkent a diploma nélküli fő­mérnökök, igazgatók aránya. A tudást, a műveltséget azonban még mindig nem úgy "honorálja” a társadalom, ahogyan kellene. Pedig "a tudás hatalom". Annak idején, a ’60-as évek végén legalábbis ez volt az osztályunk jelszava a gimnázium­ban. Annak idején egyébként kétszer annyian jártunk gimnáziumba, mint a mostani maturandusok. S hogy ké­sőbb diplomával éreztük-e valaha is, hogy a tudás hatalom? S hogy kik és mi felett hatalom? Attól tartok, csak keveseknek adatott meg ez az érzés. A diplomás ugyanis háttérbe szorult a lakások elosztásánál, a gyereke az egyetemi felvételinél, s a "nadrágos ember” fizetése alacsonyabb a kevés­bé tanultakénál... Mindezeket nem ünneprontásként emlegetem most, az idei érettségi vizsgák küszöbén. Hiszen a felisme­rés, hogy csak "kiművelt emberfők sokasága" viheti előbbre a világot, most újra a gondolkodás középpont­jába került. S remélhetőleg ezúttal nem marad puszta deklaráció! Tál Gizella Paradicsomi Szombaton délelőtt vízilabda-mér­kőzésre igyekeztem a Damjanich uszodába, amikor egy álombéli láto­más tárult elém. A megyeszékhely szívében sétálók jöttek-mentek a 4. számú főútvonalon, de ott ám, az út­testen. A lámpák sárgán villogtak, ezúttal nem volt jármű, amelynek jel­zést adhattak volna. Paradicsomi bé­kességben bandukoltak a gyalo­gosok az egyik oldalról a másikra. Volt, aki most fedezett fel évtizedes kirakatot, volt, aki ház homlokzatára pillantott fel ámulva, s látott ott meg évszázados ornamentikát. Szolnoknak emberarca lett. Szol­nok egyik pillanatról a másikra úgy lett város, ahogyan azt tervezők szi- várványos ábrándjaik során papírra álmodják. Hirtelen lélegzeni kezdett a város, de nem kormot, meg port lehelt ám, hanem a megcsonkított, szűkös parkjainak zöldjéből az ózont küldte az ünneplőruhás andalgók felé. Egyszerre vadgalamb búgását hallottam, aztán azt, hogy csiripelő verebek kaptak hajba az úttesten egy elejtett kenyérdarabon. Nyitott ab­lakból porszívó vijjogott elő bántón, a Kossuth téren egy anyuka kiabált rá az apróságra, aki a kiültetett virágo­kat tépkedte buzgón. A park padján fiatal pár bújt össze: a fiú csokomyakkendőt viselt, a lány kezében tulipáncsokor volt, fontos mondanivalójuk lehetett, ám a sutto­gásuk is magára vonta a járókelők figyelmét, így jobb híján csak nézték egymást önfeledten. Fülsértő visítás­sal konténert toltak be a Hatvanas raktárába a mellékutcáról, éiemedet- tebb korú hölgy porrongyot rázott ki az ablakon, mire a közelben állók fintorogva húzták fel az orrukat. Rég nem látott ismerősök szóltak át egy­másnak a túlsó járdára, s beszéltek ki családi eseményeket, úgy évtizedre visszamenőleg. Bántó csattanással kapcsolt be a hűtőszekrény a közeli étteremben, és a neoncső sistergő percegése hallatszott az irodaház te­tejéről. Sercegve nőtt a fű, és selymes neszezéssel bomlottak a szirmok a parkban. A város hirtelen megszé­pült, s már az sem volt baj, hogy fölötte borongósan szürke az ég, mi­vel az eső, a csöndes, mindent fé­nyesre sikáló zápor annyira beleillett az álombéli délelőttbe. Aztán a ballagók célba értek, fel­húzták a 4-es út zsilipét, a rendőrök félreugrottak a kereszteződésekből, és az autók zúgva, pöfögve, port és kormot okádva hömpölyögtek át a város szívén. A eső áztatta út tócsáit a járdára spriccelték, a lámpák idege- sítően parancsoltak megálljt a sietők- re, és induljt azokra, akik még szíve­sen körbenéztek volna maguk körül. Az ablakok ismét rezonálni kezdtek, az emberek beszéd helyett csak né­mán tátogtak, mint a mélytengeri ha­lak. A járókelők tekintete néhány perc után eltompult, gyermekkori ba­rátok botlottak egymásba, és kértek elnézést, amiért nem ismerték fel egymást. Az a délelőtt, az a paradicsombéli béke egyik pillanatról a másikra sem­mivé vált. De hiszen híd épül, s akkor a forgalom majd ott, azon, és nem itt a város szívében... Számolni kezd­tem a napokat, de belezavarodtam. Mindegy. Azért a lelket bennünk alighanem ezek a sejtelmes, távoli ígéretek tartják. Mint a Tisza-híd, mint a Világkiállítás, mint a ... ­Mert az ember olyan, de olyan két­ségbeesetten akar hinni, és remélni!- pb -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom