Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)
1990-03-15 / 64. szám
1990. MÁRCIUS 15. KOCSMÁBAN RENDEZTÉK BE A KÓRHÁZA T Harminc honvéd Kossuth-keresőben Néplap______________________ kunhegyesi halála Áll a kunhegyesi katolikus temetőben egy kőkereszt. Volt rajta néhány sor arról, hogy kinek emelték, mi volt a rendeltetése, de oldaláról ezeket leradírozta az idő. Talán el is felejtette volna az utókor, ha pár esztendeje a katolikus egyház emlékművet nem állíttat elébe. Végül fény derült a díszsírhely titkára, ami főleg Bollók Emil plébános esperes érdeme. Több mint harminc esztendeje él a nagykun településen, és, noha nem itt született, lokálpatriótának számít. Mivel már korábban megírta a római katolikus egyházközség kunhegyesi históriáját, temérdek elsárgult papírt, régi anyakönyvet lapozott át. Kíváncsi volt, mi is történt valójában 1848/49-ben ebben a faluban. Bebizonyosodott, hogy a keresztet 1910-ben emeltette a nép, de hogy kik nyugszanak alatta, az azóta a feledés homályába merült. Igaz, szóbeszéd alapján, azért megtudott egyet s mást, így kezdte el a tulajdonképpeni kutatást. Még a hatvanas esztendők derekán találkozott egy itt élő, idős kunnal, aki elmondta neki, hogy ő a nagyapjától hallotta a századforduló táján: ez a terület az 1848-49-es honvédek örökös tanyája. Mély, széles sírt ástak, emlékezett vissza a mesélő, hiszen sok volt a halott. A hantolás sem egyszerre történt, hanem folyamatosan. Az egymás után elhunytakat a sír aljára temették, meszet öntöttek, majd földet húztak rájuk, mivel föléjük újabb holttestek kerültek. Később kiderült: valóban igazat mondott a visszaemlékező, hiszen hónapokig temettek hősi halottakat ebbe a hatalmas sírgödörbe. A plébános esperes kétéves kutatás után az egri levéltárban rábukkant egy olyan dokumentumra, amely megőrizte, hogy Kunhegyesen 1849 március 22-én tizenhatezer katona vonult át Vetter Antal honvédaltábomok vezetésével. A már akkor is meglévő Cserepes kocsmát kórháznak rendezték be az év elején, ahová a környékről - néha még Szolnokról is - összegyűjtötték a csatában súlyosan sebesülteket. A halotti anyakönyvekből az is kiderült, hogy közülük 1849. február 14 július 4-e között harminc honvéd ebben a kocsma-kórházban halt bele sérülésébe. Néhányuknak a korán kívül a lakóhelyét is megőrizték az elsárgult ívek. íme a harminc honvéd neve elhalálozásuk sorrendjében. Zárójelben az életkoruk: Sausa József (26) Esztergom, Vidaskovits Ferenc (27), Veszprémi József (32), Soltész István (20) Gribó, Vitkovits Márton (21), Házi József (22) Sélle, Kentes János (21) Őszöd, Juhász János (24) Zalaegerszeg, Razult Ferenc (23) Barbacs, Krajtrér Ferenc (23), Mező József (20) Kristálya, Daraksitz János (20) Altenburg, Leidiger Mihály (28) Selmec, Szurajdi János (19) Zólyom, Irindák György (19) Ajak, Szlehovka István (24) Áranyhida, Gombár András (35), Szegszárdi Ferenc (22), Cilbauer János (23) Szabadszentkirály, Jusu Mátyás (20), Magiszter József (23) Morvaország, Jalac István (40), Dobai Mihály (26), Jenz János (22) Hont, Kmetyi Mihály (40), Heisenperger Mihály (24), Rósenféld György (21), Dávid József (19), Zsolczer András (22) Gömör és Rákótzi István (30) Debrecen. Volt-e feleségük? Éltek e gyermekeik? Várta-e őket évekig a menyasszonyuk, édesanyjuk? Kiállva a ház elé az utcára, a messzeséget fürkészve, mikor is tűnik fel a kedves jövevény a távolba kanyargó földút porát taposva. Ezekről a titkokról mit sem tudunk, sírba szálltak viselőikkel együtt. Azután érdeklődni sem lehetett, hiszen akkoriban se telefon, se rádió, se országos napilap nem létezett. Persze nem is volt tanácsos felőlük kérdezősködni,^ hiszen tettük majd a kiegyezésig súlyos bűnnek számított. Gyanítom, késői hozzátartozóik közül egy sem tehetett virágot az emberöltők óta gyalogúttá szelídülő hantjukra. Most már végre nem maradnak névtelenek. A nagytemplom előtti koszorúzás után március 15-én az ünneplők ide, ehhez a majdnem elfeledett tömegsírhoz gyalogolnak ki. Rövid méltatás hangzik el az 1848/49-es forradalomról, az akkori ifjúságról, arról, hogy ők harmincán a legdrágábbat, életüket áldozták a szabadságért, az országért. Pedig a legidősebb is közülük mindössze negyvenéves volt, a legfiatalabb pedig még ennek a fele sem. Porló csontjaik felett felolvassák a nevüket, amelyek nyomtatásban először látnak napvilágot egy lap hasábjain. Emléket állítva nekik, a dicsőséges 1848-49-es szabadságharc harminc, eddig névtelen hősének. D.Szabó Miklós Kereszt őrzi harmincuk hamvait. Az emlékmű mellett a kutató Bollók Emil esperesplébános Kitüntetése alkalmából Köszöntjük Koós Olgát Amit mi nézők már régóta tudunk, most kimondatott hivatalosan és ünnepélyesen is, rangos kitüntetés formájában: Koós Olga kiváló művész. Igen, ha ő színpadra lép, tapasztalhatjuk, bármily kicsinyke szerepben is, amit a sors ád neki, mindig fényesen kiválik, mert remekbe formálja szerepeit, a középkori miniatúrák pontosságával alkotja meg őket. A művészeknek abból a fajtájából való, mely kiveszőiéiben, amelyik hisz a színjáték, a színjátékos prófétai küldetésében; aki hisz abban, amit mond, s abban is, ahogyan mondja. Hittel teli művészi pálya az övé - emlékezetes sikerekkel kirakva. Még több mint egy évtized távolából is elevenen élhet bennünk például a Macskajáték Gizije, de élvezhettük játékát a Ljubimov rendezte Cserében, Füst Milán Boldogtalanokjában, Szép Ernő Vőlegényében, s Örkény István nem egy drámájának szolnoki előadásában. Koós Olga tehetségének sajátja: vonzódik a groteszkhez, még a tragikusát is humorba tudja "csomagolni". Ezért nem idegenek tőle a XX. századi, tragikomikus modemek sem. Egy ideje már rendez is, mert nemcsak egy-egy szerepre, egész estére szóló mondanivalója van; s játszik,, mert a játék számára az élet. És ő élni akar. Tartsa is meg nekünk a mindenható sokáig. Fotóriporterünk is éppen egy újabb szobaszínházi bemutató előkészületein kapta őt lencsevégre - A rettenetes anya címszerepében. V. M. tovább, január 5-én pedig már Karcagon volt. 1849 nyarán járt még egyszer Kossuth Szolnokon. Nevezetesen július 9-én, amikor Pestről utazott a vasútvonal Tisza-parti végállomásáig, hogy Mezőtúr és Kunszentmárton érintésével Szegedre jusson. Ez alkalommal szállt meg Kossuth Lajos, mai ismereteink szerint, először 1847. szeptember 1-jén járt Szolnokon, a Pest-Szolnok vasútvonal megnyitásakor. Az egyik ünnepi szónoklatot éppen ő tartotta, s ehhez kötődik a későbbi hiedelem, hogy Kossuth nagyon megharagudott a szolnokiakra. A mendemondák szerint ugyanis azok belepisszegtek a vaspálya avatásakor mondott beszédébe. Nehéz lenne ma már megmondani, hogy ki, miért pisszegett, de az tény, hogy Szolnok azon ritka magyar városok egyike, ahol nem emeltek szobrot Kossuth Lajosnak. Pedig Kossuth nem neheztelt a városra. Egy évvel az indóházi incidens után - pontosan 1848. szeptember 26-án - így ír a Tisza partjáról feleségének: "Estére idejöttem Szolnokra, jöttömnek híre megelőzött. A nép ezerenként várt, és szabadítójának kiáltott. Itt találtam egy párszáz sárosi önkéntest, és azok vállaikra vettek, s úgy vittek egy fél mérföldnyire be a városba. Holnap nép gyűlést tartok, és azután beszaladok Pestre, magamat tájékoztatni..." Kossuthnak ez a levele eredetiben maradt meg az utókor számára, de a Szolnokon elmondott beszédének írásos nyomát nem ismerjük. Mindenesetre megrázó erejű, nagy hatású szónoklat lehetett, mert néhány nap múltán Halasy Kázmér kormánybiztos már azt jelenthette a Honvédelmi Bizottmánynak, hogy ezer önkéntest indít útnak, közülük száz a lovas, a hadrakeltek jórészének van lőfegyvere, de sokan kiegyenesített kaszával indulnak a haza védelmékörút alkalmával. 1849 tavaszán Kossuth többször meglátogatta a különböző katonai táborokat, hadseregeket, így március 15-20 között is szűkebb hazánkban tartózkodott, Cibakházára és Tiszaföldvárra utaztában, majd onnan visszatérőben két-két napot Törökszentmiklóson töltött. Jászberényben április első napjaiban járt Kossuth Lajos. Tiszafüredi tartózkodásához kötődik Kossuth egyik legvitatottabb döntése: Görgey fővezért kinevezésének megerősítése. Március 4-én kora reggel indult Debrecenből, azzal a kijelentéssel, hogy Görgeyt főbelöveti. A délutáni órákban érkezett meg a Lipcsey kúriába, kísérete és Görgey, Aulich, Klapka, valamint Dembinski tábornok bevonásával megbeszélést tartott. Ekkor történhetett valami a történelem kulisszái Egy emberöltővel ezelőtt a szandai, derzsi-gáti homokbuckák között még élt a legenda, hogy a Beke Pál halma tövében Kossuth Lajos hintájának "berogyott" kerekét egy minutom alatt úgy megcsinálta az öreg Almádi Imre, az uradalom kerékgyártó bognára, hogy talán még mindig azon kocsikázhatna Kossuth apánk, ha élne. A történet egyszerű, mondhatni naív. De mennyi lehet vajon az igazság magva? Talán csak az a fontos, hogy a nép azzal is ki akarta fejezni szeretetét Kossuth emléke iránt, hogy történeteket kerekített, és azokat legszűkebb hazája embereihez kötötte. A tiszaföldvári Kossuth-szobor (1914.) a falu szülötte, Poroszlai Sándor alkotása. A legjobban sikerült Kossuth-szobrok egyikének tartják. Kossuth második szolnoki tartózkodása már szomorú eseményhez kötődik. A lelkes, de kiképzetten honvédsereg vereséget szenvedett a császári csapatoktól, Windischgraetz előtt visszavonulásra kényszerült. Pest és Buda 1849. január 2-án elesett, de ezt megelőzően Kossuth javaslatára a kormány székhelyéül Debrecent jelölték meg. Az ország vezetői, a kormányhivatalok Szolnokig a vaspályán utaztak, innen pedig hintókon, szekereken Szandán, Derzsigáton át, Törökszentmiklóson, Karcagon keresztül Debrecenbe. Feljegyezték a szolnokiak, hogy Kossuth és kísérete az indóház melletti vendéglőben - az első világháború után lebontott Kleinféle kocsma helyén állott az az épület - étkezett. Kossuth levelezése alapján megállapítható, hogy szolnoki tartózkodása alatt több fontos kérdésben intézkedett, és csak január 4-én hajnalban indult Kunszentmártonban, a mai Mátyás király utcai iskola épületében. Mezőtúron két alkalommal időzött Kossuth. Először 1848 szeptemberében, alföldi toborzó útja során. Ottlétének emlékét az 1892. szeptember 24-i népgyűlésen rögzítették: "A Piacz teret, ahol Kossuth szólott a metötúriakhoz Kossuth térnek, az utczátpedig, ahol a városba bejött, Kossuth utczának nevezzük." Feljegyezték, hogy Kossuth beszédének hatására a Központi Olvasó Egylet valamennyi tagja katonának jelentkezett, "zászlókkal és zeneszóval együtt indultak el a megtámadott haza védelmére." Amikor 1849 júliusában Szegedre igyekezett Kossuth, ismét átutazott Mezőtúron, és ugyanabban a Teleky-Czebe házban szállt meg, amelyben az alföldi toborzó mögött, amiről nem tudunk. Kossuth ugyanis, akinek már korábban is igen rossz véleménye volt Görgeyről, a zendülésért még csak szemrehányást sem tett. A lemondatott főparancsnok, Dembinski mindezekkel összefüggésben drámai hangú feljegyzésben tett szemrehányást Kossuthnak: "Ön mindent elrendezett, egyszer sem kérve ki tanácsomat, és a Magyarország ügyére legveszélyesebb embert hatalom és erő tisztségébe emelte. Adja isten, hogy ezért ne bűnhődjék súlyosan sem Ön, sem a haza." Kossuth tiszafüredi döntése a mai napig is vitatott kérdés, a történészek az érvek sokaságát sorakoztatják fel ellene és mellette. Tiszai Lajos A törökszentmiklósi (1904.) és a karcagi Kossuth-szobor (1907.) Horvay János szobrászművész munkája. Neves alkotó, fl készítette a ceglédi emlékművet is, de a New York-i Kossuth-szobor is az ö alkotása.
