Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)

1990-03-11 / 60. szám

1990. MÁRCIUS 11. Néplap 3 IKEA-áruház nyílik Budapesten Befejeződött az IKEA svéd­magyar áruház építése a buda­pesti Örs vezér téren. Az építési munkálatokat túlnyomórészt magyar vállalatok végezték. A svéd konszernnek szocialista országban ez lesz az első bútor­áruháza. A világszínvonalú bú­toráruház kétszintes eladótérrel készült, amelyet egy három­­emeletes irodaház egészít ki. Kínálata az Európa-szerte is­mert IKEA-éhoz lesz hasonló. A budapesti áruház átadása és megnyitása március 21-én lesz. Újfajta szövetkezést! Választási gyűlés téesztagokkal Pénteken este Jászalsószent­­györgyön a művelődési ház nagytermében tartott választási gyűlésen Jánosi Menyhért, az Agrárszövetség jelöltje, a jász­telki Tolbuhin Tsz elnöke, va­lamint a párt listáján szereplő Fehér Ferencné, a jászapáti Velemi Tsz népművelője mu­tatkozott be. Az érdeklődők többnyire helyi téesztagok, té­­esznyugdíjasok voltak. Jánosi Menyhért programjá­nak lényegét a vidék, a falu, a termelőszövetkezet és a föld al­kotja, a beszélgetés is e témák körül alakult ki. Általánosságok helyett mindenki mondta a saját példáját, abból kívánta megér­teni, megértetni a jövőt. Az iparkodó, kulákká minősített nagyapa elorozott földjéről, a két-három műszakban traktoron végigszolgált munkáséletről, a munkaegység szerint kapott megalázóan kevés fizetésekről szóltak a jelenlévők. Az idő be­gyógyította a sebeket, de min­denkiben maradt keserűség. A szövetkezeti mozgalom nem kevés áldozatok árán jött létre, s nem is tökéletes ma sem, de az Agrárszövetség tud­ja, hogyan tehető azzá anélkül, hogy évtizedes örökösödési pe­reket zúdítson a családokra, anélkül, hogy video után ke­nyérért is Bécsbe kellene járni. A név szerint megosztott közös vagyonról döntsön a tagság - mondta a jelölt - és ne mások. A károsultaknak pedig igazsá­got kell szolgáltatni. Az Agrárszövetség szerint a tényleges önállósággal - egyen­rangú gazdasági, piaci kapcso­latok esetén - a szövetkezés számtalan életképes formát ölt­het, és a mezőgazdaság képes lesz nemcsak jó megélhetést adni az ott dolgozóknak, hanem a felhalmozott adósságok har­madát törleszteni is. L.P. Egy döntés háttere Megszűnt a gazdasági társaság A Kispesti Vágóhíd a Szolnok Megyei AHV gyáregysége lett A Szolnok Megyei Állatforgal­mi és Húsipari Vállalat 1984-ben vette át 8-10 mezőgazdasági nagyüzemmel közösen a Kispesti Vágóhidat, amely hat éven át jogi személy nélküli gazdasági társa­ságként működött. Az igazság az, hogy nem a szolnoki cég ragasz­kodott ahhoz az üzemhez. Kez­detben sokkal inkább valamiféle kényszermegoldásnak tűnt a do­log. Hisz már évek hosszú sora óta napirenden volt Szolnokon a vágás fejlesztésének kérdése és a kapacitás összhangjának megte­remtése. Ez különösen élesen ve­tődött föl 1984-ben, ugyanis akkor vezették be a kétműszakos sertésvágást, de még így sem bír­ták feldolgozni a felkínált meny­­nyiséget. Arra viszont sosem volt pénz, hogy pont Szolnokon nö­veljék a kapacitást, s így a MEM- nek, a Budapesti Húsipari Vállalat átszervezése kapcsán jött az az ötlete, hogy a Kispesti Vá­góhidat kapják meg a szolnokiak. Nos, ez így is történt, mivel a vállalat sem tiltakozott ellene, hisz egy exportképes vágóhídról volt szó, ami lehetőséget terem­tett arra, hogy a külföldi piacokon is egyre szélesebb körben jelen­hessenek meg termékeikkel. Ugyanakkor pedig ilymódon eny­hítették kapacitásgondjaikat is. Való igaz, jobb és rosszabb éveket élt meg a Kispesti Vágó­híd és ebben sokféle dolog közre­játszott: így például a sertésvágás jövedelmezőségének romlása, ami azért is érintette érzékenyen az ottani kollektívát, mert az a vá­góhíd kizárólag sertések vágására alkalmas. Ez a megállapítás külö­nösen 1988-ban volt igaz, tavaly viszont már valamivel kedvezőb­bé vált a helyzet. Persze az egyol­dalú termelésből adódó feszültségek továbbra is megma­radtak. Arról már nem is beszél­ve, hogy száz kilométerről, vagyis Szolnokról irányítani egy fővárosi gyárat borzasztóan ne­héz. Persze a Szolnok Megyei ÁHV vezetése már korábban el­indult egy úton, ami a kispesti üzem önállóságának növelését célozta, s így próbáltak minél több feladatot átadni és megoldat­ni az ottani kollektívával. S mi­után a jogkörök és hatáskörök kialakultak, nem is nagyon utasít­­gatták az embereket. Igen ám, csakhogy a kispesti vezetők nem jól éltek a lehetőségekkel, szám­talan gond adódott, s egyre éle­sebben vetődött fel a gazdaságos üzemeltetés kérdése. Ez a gazda­sági társaságban résztvevő part­nereket is foglalkoztatta és 1989-ben született egy olyan döntés, hogy próbáljanak meg a további nyereséges termelés érde­kében külföldi tőkét is bevonni. Sajnos ez nem jött össze, egyrészt az elmúlt év őszén bevezetett ex­port-korlátozások miatt, másrészt pedig azért sem, mert a húsipar­nak nem olyan nagy a jövedelme­zősége, hogy ebbe az ágazatba a külföldiek hanyatt-homlok igye­keznének tőkét fektetni. Tetézte a bajt, hogy tavaly de­cemberben a közös piaci export­szemlén a Kispesti Vágóhidat higiéniai és egyéb okok miatt ki­zárták az exportálásból. Magya­rán: a Közös Piac országaiba nem szállíthatnak az ott levágott serté­sekből készített húsféleségeket. Persze a második negyedévben ismét megpróbálják bemutatni a külföldi szakembereknek a vágó­hidat, s bíznak abban, hogy akkor már nem lesz akadálya az expor­tálásnak. A többi országba vi­szont jelenleg is szállítanak sertéshúst a Kispesti Vágóhídról. Mindezek ellenére az alapító tagok tavaly decemberben a gaz­dasági társaság feloszlatása mel­lett döntöttek, ami 1990. január 1-vel meg is történt. S miután a szolnoki vállalat vezetői egyik napról a másikra csak nem akar­ták a kispesti gyár kapuit bezárni, így a hogyan tovább kérdése éle­sen vetődött fel. Végül arra az el­határozásra jutottak, hogy gyáregységként megtartják és ilyen formában üzemeltetik to­vább. Lehet, hogy ebben az idő­szakban, amikor egyre kevesebb a sertés és ezért jelenleg még a szolnoki vállalat kapacitását sem tudják százszázalékosan kihasz­nálni - nos, ilyen helyzetben föl­vetődik a kérdés, hogy nem lett volna szerencsésebb a Kispesti Vágóhíd eladása mellett dönteni, vagy esetleg más célra hasznosí­tani? A szolnoki vállalatnál több szempontból vizsgálták a dolgot, s ami számukra ezt a kérdést alapvetően eldöntötte, az a követ­kező volt: a Szolnok Megyei Ál­latforgalmi és Húsipari Vállalatnak jelenleg csak egyet­len olyan üzeme van - ez pedig a száraz- és félszárazáru üzem -, amely kimondottan tőkésexport termelésére alkalmas, s ahová az alapanyagot export vágóhídról kell beszerezni. Tehát ha eladják a kispesti üzemet - ami ugye to­vábbra is exportvágóhíd minősí­téssel rendelkezik - akkor kiszolgáltatott helyzetbe kerültek volna. így viszont ez nem történt meg, s ugyanakkor a cégnél ter­mékeik feldolgozottsági fokának növelése érdekében további fej­lesztési elképzelések is napiren­den vannak. Igaz, hogy pillanatnyilag az alapanyag egyre csökkenő mennyisége és a visz­­szafogott külpiaci lehetőségek nem támasztják alá optimizmusu­kat, de bíznak abban, hogy egy­két éven belül ezen a téren is markáns változások lesznek. Persze továbbra sem mondtak le arról, hogy hazai és külföldi partnereket keressenek a főváros­ban lévő üzem gazdaságos terme­lése érdekében. Erre annál is inkább szükség van, mert ott a vállalat több mint 100 millió fo­rintja mellett a megszűnt gazda­sági társaság korábbi tagjainak befektetett tőkéjét is vissza kell majd fizetniük. N.T. A szegénységi adó 1990-ben: 800 millió forint Ennél nagyobb a kormányzati svindli Nemrégen zajlott le a megyei tanács ülése, amely elfogadta a me­gye ez évi költségvetését. Komoly vitára adott okot a tanácsi bevéte­lek nagysága, amelyről - úgy gondoljuk - még hosszabb időszakon keresztül folytatódik a megkezdett vita. Középpontban áll az a több mint 800 millió forint, amennyivel kevesebbet kap a megye az SZJA bevétele alapján. Mielőtt saját összegzésünket adnánk e tárgykör­ben, lássunk néhány karakterisztikus véleményt.- Hogyan látja mint a Tudo­mányos Koordinációs Bizottság Közgazdasági Szakbizottságának elnöke a megyei tanács költség­­vetési vitáját? - kérdeztem dr. Jerney Bálintot.- Eléggé lehangolóan. Inkább érvényesült a tajga törvénye mint a racionális gondolkodás.- Ismeri az anyagot részletei­ben? A tajga törvénye- Február elején a politikai szervezetek megbízottaival és a megyei tanács szakigazgatási szerveinek vezetőivel egy konzul­tatív megbeszélésre került sor, melyen jelen voltam. Akkor is, most is három kérdéscsoport fog­lalkoztatott. Egyrészt milyen le­hetőségek vannak a forrás növelésére és a tanácsi tőkebefek­tetés hozamának emelésére. Má­sodszor a források elosztása - a jelenlegi viszonyok között - egy rendszerszemléletű felfogásban - hogyan valósítható meg a leg­igazságosabban. Harmadszor pe­dig az "átmenet évének költségvetése"-ként nevezett me­gyei tanácsi költségvetés tartal­maz-e átmenetet a jövőbe, vagy csak a jelen időszak túlélését cé­lozza meg.- És milyen benyomása volt a konzultáció után?- Először is le kell szögezni, hogy nemcsak a szakigazgatási szervek, hanem a politikai szerve­zetek képviselői is legtöbb témá­ban jól felkészültek. Ez jelenthetett alapot arra, hogy a kérdések nagyobb részében a né­zetek, álláspontok közel kerültek. Engem a tanácsi tőkebefektetések jövedelmezősége, egybevetve a hitelkamatokkal, nem nyugtatott meg. Elhangzottak persze olyan informatív adatok is, melyek kontrollálását a tanácskozáson nem lehetett megtenni, de tovább foglalkoztatott.- Mire gondol?- Az egyik legfontosabbra, vagyis arra, hogy 1990. január 1- től a megváltozott rendszerű taná­csi forrásbiztosítás következtében mintegy 800 millió forint került a térségből átcsoportosításra azon az alapon, hogy térségünkben ke­vesebb személyi jövedelemadó képződik, mint amennyi a norma­tívák alapján 1989-ben leosztásra került. Emiatt nem tudok azono­sulni azokkal az országgyűlési képviselőkkel, akik megszavazták ezt a rendszert.- A 800 millió túlságosan ko­molyan hangzik. Van más gondja is a szisztémával?- Sajnos igen. Arról van szó, hogy az Országgyűlés által meg­szavazott mechanizmusnak nincs meg a gyakorlati végrehajtási fel­tétele, magyarul: nem ellenőrizhe­tő.- Hogyan érti ezt?- Arról van szó például, hogy az országos központtal rendelke­ző pénzintézetek, intézetek, gyá­rak, gyáregységek, budapesti állandó lakással a megyében dol­gozó és kereső szakemberek vo­natkozásában a központon keresztül, illetve az állandó lakó­helyen történik a személyi jöve­delem-elszámolás. Sajnos csak a meglévő források újraelosztásáért folyt a harc, de a 800 millió forint átcsoportosítása nem került na­gyító alá. Hogy az új törvény sze­rint mennyi az az összeg, mely nem jut el hozzánk, nagy megkö­zelítéssel biztosan megállapítható lenne. Könnyen elképzelhető, hogy ez 10 milliós nagyságrend­ben mérhető. Az APEH tárgyszerű vélemé­nyét Harangozó Károly, a megyei igazgatóság vezetője tolmácsolta:- Az igazgatóság a tanácsi gaz­dálkodás költségvetési finanszíro­zásában közvetlenül nem vesz részt. A SZJA-ban az ellenőrzés és adóigazgatási ügyintézést vé­gezzük. A tanácsokhoz való eljut­tatást már a központon keresztül a Pénzügyminisztérium végzi. A nagy változás ebben az évben tör­tént meg. Korábban mindenhol az országos átlag alapján kapták meg a tanácsok a pénzt az SZJA után, tehát differencia nem volt. 1990-ben a tényleges SZJA képe­zi a bevételt. Itt már nagy a diffe­rencia a vidék rovására. így Jász-Nagykun-Szolnok megye is az országos átlag alatt jut bevétel­hez. Az országos átlag 6700 fo­rint az 1988. évi jövedelmek alapján egy főre, addig a megyé­ben 4972 forint, a fővárosban 12 ezer 600, de még a vidéki átlag is több mint a megyei. Ez 5300 fo­rintot tesz ki. Az alföldi megyék rendre ez alatt találhatók. A rend­szernek pozitív eleme, hogy gaz­dálkodásra készteti a tanácsokat, ennek eredményessége létkérdés­sé válik, ha a rendszer beáll. Az átállás rendkívüli feszültségekkel jár, nem beszélve arról, hogy ma nem lehet tudni a központi nor­mák hogyan alakulnak. Ma a szintentartás is komoly gond. Fő feladat a tanácsoknál jelentkezik. A pénzügyi kormányzat felé je­lezték a problémákat, a parla­mentben is folytak csatározások, úgy tűnt számomra érdemben is foglalkoztak az üggyel. Nagy kér­dés, lett-e eredménye? Két probléma, egy szemfény­vesztés Az APEH-nál történt beszélge­tés után két súlyponti probléma kezdett kirajzolódni. Az egyik a már említett több mint 800 millió, a másik az, hogy a tanácsok tény­legesen az 1988. évi adóbevételek után kapják meg a pénzüket. De gondolja végig a kedves olvasó mit jelentenek 1990-ben a két év­vel korábbi bevételek. Az árak évente, bevallottan is 20 százalék körül emelkednek, így a bevéte­lek reálértéke lényegesen csök­ken. A folyó bevételekből /tehát az 1990-esből/ a kormány minden további nélkül egy részt saját ma­ga használ fel, hiszen például 1990. után, majd csak 1992-ben történnek meg a tényleges átuta­lások. Kéri Józsefet, a Szolnok Városi Tanács VB pénzügyi osz­tályvezetőjét megkérdeztük, mennyi is lehet ez az összeg. Nos ő pontos számmal is tudott szol­gálni. Ebben az évben országosan 29,7 milliárd forint a SZJA-ból a kormányzat által felhasznált ösz­­szeg. S közben azt hirdetjük, hogy a SZJA-t az állandó lakosok után a helyi tanácsok kapják meg. Persze igaza van Kéri Józsefnek, a kormány, mint az "egész ország állandó lakosainak" képviselője "jogosan" használja fel az SZJA egy részét. Csak valahogy erről eddig elfelejtettünk beszélni. A közös gondolkozásban az említetteken kívül Bakk Zoltán és Kovács Gézáné, a megyei tanács pénzügyi osztályának helyettes vezetői segítettek még. Az általuk elmondottak árnyaltabbá tették az eddigieket. A megyében csak ti­zenegy település van, amely nem szorul rá a négyezer forintig való kiegészítésre. Ezt azok kapják, ahol az egy főre jutó SZJA nem éri el a négyezer forintot sem. Köztük városok is vannak, így Kunhegyes, Jászapáti, Kunszent­­márton. Gond az, hogy a megye jövedelemtermelő képessége igen alacsony. Okai között szerepel a mezőgazdasági jelleg, s az, hogy a vállalati központok, s így a nagy jövedelmek nem a megyé­ben vannak. Speciális probléma a megye /a többi alföldi területhez hasonló/ településszerkezete. Ugyanis településenként kétmil­lió forint mindenkinek jár, füg­getlenül a méretektől. Ahol több az önálló település több, ahol ke­vesebb, ott ez az összeg is a me­gyére vetítve kevesebb. Lehet következtetni ki kap többet mondjuk Baranya és Szolnok kö­zül. A tanyák után is lehet kapni, de kültelkek, például Csataszög után már semmit, hiszen nem ta­nya, de nem is önálló település. Senki nem tudja, mi lesz jövőre A bevételek egy része lett vol­na a céltámogatás. Ezt ebben az évben sem kapjuk meg. Az egyéb normatív jellegű állami támogatá­son kívül a megye kap 809 millió forintot, az átmenet segítését cél­zó állami támogatás címén. De ez is csak erre az évre biztos. Hogy mi lesz jövőre? Senki nem tudja. Az említett összegből fedezik a létező megyei intézmények mű­ködtetését, így jövőbeni sorsuk teljesen rendezetlen. A korábban vállalt megyei kötelezettségeket is csak ebből lehet fedezni. Ezek után maradt még 100 millió forint útépítésre és egyebekre. A BM is­meri ezeket a problémákat. A tár­gyalások most folynak. Májusig kell dönteni. Az alapelvek persze már ismertek, de hogy a valóság milyen lesz, azt konkrétan nem lehet tudni. Sok egyéb adóforma is vitatott, miként a közösségi tu­lajdon hasznosítása. A megye helyzetén ezek sem segítenek, csakúgy mint a legtöbb alföldi megyéén sem. Ráadásul a föld­adó elvitele is ezt a megyét sújtja. Felvetődött, hogy miként le­hetne a legnagyobb helyi bevételt az SZJA-t befolyásolni, ellenőriz­ni. S nem elsősorban a bizalmat­lanság okán. Kéri József hangsúlyozta leginkább, de ő is praktikus okokból. Ténylegesen a tanácsoknak nincs rálátásuk. A látható hatások pedig a csúsztatás miatt két év múlva jelentkeznek. Ez már a veszett fejsze nyelének tipikus problematikájához tarto­zik. Ha valaki például nem hisz az APEH-nek kérhet vizsgálatot, de ezért fizetni kell. A jog sem veszi jónéven az adóívekbe való betekintést. Mi marad ezek után? Futni a szegénységünk miatt el­veszett 800 millió után, amit vé­gül is ebben az évben visszapótoltak? Számonkémi a kétéves csúsztatás miatt elveszett összegeket? Az ország jelenlegi gazdasági helyzete miatt nehéz a válasz, ezt jól tudják a tanácsiak is. A gond az, hogy a megye sze­génysége miatt kerül hátrányba, s egy normatív adórendszer ezt a szegénységet csak fokozza. A differenciák az országrészek kö­zött nőnek. Egy normatív adó­rendszerből következő jövedelmi helyzet káros hatásait kormány­­programok segítségével szokták megoldani - más országokban. Úgy tűnik Magyarország nem ezek közé tartozik. Füle István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom