Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)

1990-03-07 / 56. szám

2 Néplap 1990. MÁRCIUS 7. Szolnokon a Tiszaparti Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában új orvosi rendelőt alakítottak ki, minilaborral és mellékhelyiséggel. A felszereléshez nagy segítséget nyújtott a Hetény i Géza kórház. Berendezési tárgyakat, gyógyászati segédeszközöket és gyógyszereket adtak az iskolának. Az ifjúsági orvosi teendőket - szakalkalmassági vizsgálat, időszakos szűrés, gondozás, betegellátás, egészségügyi felvilágosítás - heti két alkalommal dr.Halasy Miklós látja el Tóth Urbán Judit védőnő segítségével. Fotó: Korányi NEMCSAK A PROGRAM FONTOS Az MDF gondol a választások utáni időre is A Jászboldogháza művelődési házának nagytermébe lépőket a farsangi színes szalagok mellett hatalmas MDF plakátok fogad­ták hétfőn este. A továrisi konyéc feliratút külön is megnézte min­denki, hisz alig pár órával koráb­ban hallották a tévében, hogy a szovjet turisták között igen nagy keletje van. Ilyen oldott hangulatban kez­dődött dr.Kecskés Ákos válasz­tási nagygyűlése, aki a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjelöltje, s a helyi MDF- szervezet tagja. Először a jelen­legi politikai helyzetről szólt, ami meglehetősen zűrzavaros. Kossuthot idézte biztatásul: "ak­kor a legnagyobb a sötétség, ami­kor a hajnal közeleg". Az MDF agrárprogramjáról szólva ki­emelte: a földkérdésben gyors és látványos megoldást várni nem szabad. A mezőgazdasághoz ahányszor hozzányúltak az el­múlt évtizedekben, mindig kárát látta az ország: eltűnt az élelmi­szer a bojtokból, visszaesett a termelés. Ezt nem akarja az MDF. De azt se, hogy a föld spe­kuláció tárgya legyen. Csak az kaphasson földet, aki meg is mű­veli, s az, aki a téeszben ledolgo­zott évek alapján erre jogot sze­rez. S azt, hogy a földön egyéni­leg, vagy valóságos tulajdonos­ként, valódi szövetkezést alakít­va dolgoznak, ezt csak maguk dönthessék el. Dr.Kecskés Ákos hangsúlyozta, hogy a földtulaj­don rendezése szükségszerű, de nem azonnal, hanem több év alatt megoldandó kérdés. Az önkormányzatokról szóló elképzelés mellett említést tett arról a fenyegetésről, ami ma­napság a tanácsi dolgozókat éri. Egyes, még hatalmi pozícióban lévő vezetők a bizonytalanság érzetét keltik, sőt a rend­szerváltás ellen hangolják a taná­csok szakembereit. Pedig az el­jövendő új kormánynak működő államigazgatásra van szüksége. Szakemberekre, akik értik a dol­gukat. Az MDF nem akarja a ta­nácsi dolgozókat szélnek eresz­teni, csupán szakmai tudást és emberi tisztességet kér tőlük. A két és fél órás eszmecsere során sok kérdést tettek fel dr.Kecskés Ákosnak, nem egy­szer képviselő úrnak szólítva, ami derültséget csempészett a súlyos politikai kérdések sorába. Szó esett a szociálpolitikáról, az oktatási rendszer átalakításáról, a rendőrségről, a világkiállítás­ról. Az MDF programjáról sokan elismerően nyilatkoztak, de fel­merült az is, mi lesz a választá­sok után, hogyan lehef ezt meg­valósítani. Dr.Kecskés Ákos el­mondta, az MDF nem csak már­cius 25-ig tekint előre. Március 25-e utánra- amennyiben hatal­mi pozícióba kerülnek - kidolgo­zott antiinflációs tervük van, s felkészültek egy sor további ten­nivalóra, amivel az ország gaz­dasági összeomlását megakadá­lyozhatják.-k.e.-1992-től létkérdés a minőség a Hűtőgépgyárban /Folytatás az 1. oldalról/ megszerzett nyugat-európai pia­cai megőrzésére, illetve esetle­ges bővítésére. Amásik motiváló tényező a sikeres export szem­pontjából már szinte könyörte­len: 1992-től az Európai Gazda­sági Közösség országaiba csak olyan áruféleségek vihetők be, amelyek az általuk támasztott nemzetközi szabványoknak (ISO) megfelelnek. Mint Mester István a Hűtő­gépgyár témában illetékes fő­mérnöke elmondta: a vizsgálat lényege az, hogy nem csupán a végtermék jellemzőit ellenőrzik, hanem a beérkezett anyagoktól az alkalmazott szer­számgépeken, gyártási fáziso­kon át mindent, ami a produktum elkészítésével összefügg. Kicsit leegyszerűsítve a dolgot: egy jól felszerelt konyhában kitűnő sza­kácsnővel sokkal nagyobb az esély egy ízletes ételremek tála­lására, mint fordított esetben. Ha tehát a minőséggel minden egyes fázisban gondosan törődnek, a folyamat végén sincs kellemet­len meglepetés. A minőségügy vállalati kezelését egyébként nyugaton már régen nagyon ko­molyan veszik, ennek bizo­nyítására szakavatott cégek hi­vatottak, amelyek közül a BIS az egyik legismertebb. A BIS és magyar menedzselő­je, a Qualiforum Minőségfej­lesztési Leányvállalat munkatár­sai első alkalommal - tavaly au­gusztusban - attól a bizonyos bál­termi kályhától indultak el. Van­­e garancia a vállalatnál arra, hogy minden körülmények kö­zött jó minőségű terméket tud sorozatban előállítani? A hely­színen részletesen foglalkoztak a konstrukciós és technológiai do­kumentáció szolgáltatás rend­szerével, az idegen áru ellenőr­zés működésével, valamint a ve­vői megrendelések ügyintézésé­vel. A vizsgálat kiterjedt a raktá­rozási rendszerre, a mérőeszkö­zök hitelesítésének módjára, az üzemi rendre és az alkatrészek nyomonkövethetőségére is. Iga­zi angol alapossággal szemlélőd­hettek, s válaszuk - noha észre­vételeiket megtették - a fontos kérdésre igen volt. Második "eszmecseréjükre" a hűtőgép­­gyáriakkal az idén januárban ke­rült sor, addig azonban a jászbe­rényi mérnökök nem veszteget­ték az időt. Elkészült az a 60 oldalas minőségi kézikönyv, amelyet azóta az ott dolgozók afféle műszaki bibliaként forgat­nak. Ez a könyv bemutatja a vál­lalat minőségrendszerét, írásban rögzíti a szükséges eljárásokat és ügyrendeket, lebontva munkafo­lyamatokra és gyártási egysé­gekre. Az alapokmányt a BIS cég megbízottjai alkalmasnak tartott ták a további munkához, s a most következő egy évben az elmélet gyakorlati megvalósítása a fel­adat. Harmadszor az angolok a tervek szerint 1991-ben jönnek a jászsági nagyüzembe, s akkor már a BIS által komoly elisme­rést adó végbizonyítvány meg­szerzése lesz a tét. (lazányi) A Néplap sajtószolgálata A Túrkevei Vállalkozói Fórum az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! A Túrkevei Vállalkozói Fórum létrehozásának ötlete kétségkívül a városi MSZP szervezetétől származik. Megalakulásunk pillanatában kijelentettük: önálló fórumként, pártoktól és szervezetektől füg­getlenül kívánunk működni. Tehát nem vagyunk "az MSZP túrkevei szervezetének vállalkozói tago­zata". Ugyanakkor, minden párttal és szervezettel kap­csolatban nyitottak vagyunk. Összejöveteleinken szívesen látunk minden résztvevőt, akit érdekelnek közös gondjaink, bajaink. Csépány Ferenc, Hollósi Imre, V.F. ügyvezetők Eveket az életnek A Szabad Demokraták várják Önt, kedves nagyszülő és Téged, szeretett unoka, hogy elbeszél­gethessenek Önnel, Veled, hogy a nyugdíjasok személyesen hall­hassák, mit akarnak a Szabad Demokraták, hogy a gyermekek önfeledten eltölthessenek né­hány órát játékkal, zenével, rajz­zal 1990. március 10-én 15 órától a Kereskedelmi Főiskolán /Szol­nok, Ady u. 9./. A Szabad Demokraták várják Önt, Tisztelt Nyugdíjas, hogy or­vosi, jogi, háztartási tanácsokat adjanak Önnek, hogy tanácsokat kapjanak Öntől! "Egészséges táplálkozás" ingyenes bemutató, olcsó konzervek, üdítők árusítá­sát szerveztük meg. A Szabad Demokraták látják, hogy az eddigi központosított rendszer nem tudott segíteni a nyugdíjasoknak, a szegények­nek, hogy nem tudott segíteni az anyáknak, a gyermekeknek. Az intézményesített hazugság meg­keserítette, szétrombolta a csalá­dokat. A Szabad Demokraták tudják, hogy mindenki számára hozzá­férhető, az eltérő igényekhez al­kalmazkodó bölcsődékre, óvo­dákra, iskolákra van szükség, hogy megfizethető közszolgálta­tásokkal könnyíteni kell a háztar­tási munkát falun és városban, hogy a GYES összege mindig igazodjék a minimálbérekhez, a GYED pedig a mindenkori bé­rekhez, hogy gyermekközpontú megoldásokra van szükség az építészetben, közlekedésben, szolgáltatásokban! A gyermekjoga, hogy család­ban élhessen! A Szabad Demokraták tudják, hogy valódi biztosítási rendszert kell bevezetni, erős önkormány­zatot létrehozni, hogy a társada­lom önszerveződése elengedhe­tetlen feltétele annak, hogy a nyugdíjakból meg lehessen élni, hogy segíteni lehessen a szegé­nyeken, hogy ahol kell, segé­lyekkel, juttatásokkal biztosítani lehessen a megélhetést! A Sza­bad Demokraták tudják, hogy ri­asztóak a válási statisztikák. Tudják, hogy könnyíteni kell a fiatal családok helyzetén, hogy szükség van a világi és egyházi családsegítő intézményekre, mozgalmakra! A Szabad De­mokraták merik vállalni, hogy mindezeket számon kérjék raj­tuk, a következő választásokkor a választók. Mindent megteszünk azért, hogy a gyermekarcok újra boldo­gok legyenek, hogy a nyugdíja­sok valóban élvezhessék nyugdí­jas éveiket. Szabad Demokraták Nyílt levél az államigazgatásban dolgozókhoz Az utóbbi napokban egyre több olyan információ érkezett hozzánk, amely szerint a rend­szerváltás megakadályozásában érdekelt személyek és csoportok politikai félelemkeltéssel próbál­ják az államigazgatásban - főként a tanácsi apparátusban - dolgozó­kat az ellenzéki pártok ellen han­golni. "Suttogó propagandájuk" lényege: egzisztenciális bizony­talanság érzetét kelteni és ezáltal politikai állásfoglalásra kény­szeríteni az államigazgatás dol­gozóit. A Magyar Demokrata Fó­rum Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Szervezetei szükségesnek tartják e valótlan híresztelések­kel szemben az alábbiakat nyil­vánosságra hozni: 1. Az MDF országos program­jának egyik központi elemét a helyi önkormányzatok kialakítá­­saképezi. A rendszerváltás alapja a tanácsrendszer helyébe lépő valós önkormányzat kialakítása, mely mentes mindennemű külső beavatkozási lehetőségtől. Ez az önkormányzat valóságos tulaj­donnal rendelkezik, csak az ál­lampolgárokat szolgálja, és a la­kosság által közvetlenül válasz­tott vezető irányítja. 2. Programunk szerint a már­ciusi választások után összeülő parlamentnek egy olyan új ön­­kormányzati törvényt kell meg­alkotnia, amely rögzíti a társada­lmi önigazgatás elvét és gyakor­lásának biztosítékait. Ennek megfelelően nem az MDF fel­adata az alkalmatlan vezetők el­távolítása és az új rendszer mű­ködéséhez szükséges személyi és tárgyi előfeltételek biztosítása. 3. Az államigzagatásban a je­lentős változásokra a helyhatósá­gi választásokat követően fog sor kerülni, melynek mihamarabbi megtartását szorgalmazzuk. A falvak, községek és városok la­kossága fogja eldönteni - és nem a pártok -, hogy ki vezesse az új önkormányzatot és azt is, hogy milyen legyen az új szakappará­tus, mivel ennek fenntartása jó­részt az adott település feladata lesz. 4. Önkormányzati progra­munk az alábbi gondolattal zárul: "Az MDF az önkormányzatok megfelelő működtetéséhez a nép akaratára és a jelenleg is a köz­­igazgatásban dolgozó tisztvise­lőkre kíván támaszkodni. Velük szemben egyetlen követelményt állít: magas szakismerettel páro­suló erkölcsi tisztaságot. 5. Az MDF eddig is szembe­szállt és ezután is szembe fog szállni minden olyan próbálko­zással, amelynek célja az álla­­migzagatás szétzilálása, műkö­désének léhetetlenné tétele. A békés rendszerváltás alapja a működőképes államigazgatás, amelynek hiánya csak anarchiá­hoz vezetne. 6. A fentiek természetesen nem zárják ki az államigazgatás mindazon vezetőinek politikai elszámoltatását, akik bizo­nyíthatóan felelősek az ország, a megyék, a települések sorsának alakulásáért. Az MDF Jász-Nagykun-Szol­­nok megyei Egyeztető Tanácsa nevében Szolnok, 1990. március 5. Pintér László szóvivő Ut Európába! Szocialisták nélkül? Lapozgatom az újságokat és közben mélyet szippantok a sza­badság tiszta levegőjéből. Irány Európa! Örömmel tapasztalom, hogy a sajtóban a legkülönbözőbb poli­tikai németek napvilágot látnak. Ezzel együtt azt is termé­szetesnek tartom, hogy nem min­den leírt vélemény mértékadó és mértéktartó. Például az SZDSZ egyik képviselőjelöltje állítja: az MSZP el fog tűnni, az MSZP már nincs is. A FIDESZ saját prog­ramját antiszocialista irányzat­ként fejti ki, leszögezve, hogy a szocialisták nem lehetnek jelen a kormányban. Ők már döntöttek - a nép helyett. Osztogatják a tár­cákat, a közszolgálati funkciókat egymás között. Készülnek a "nagytakarításra”. Arról, hogy vehemenciájukhoz nem párosul kellő politikai bölcsesség, nem ők tehetnek: a "bűnös rendszer" a felelős mindenért! A szocialis­ták előre kiűzetnek a kormány­ból, visszaszoríttatnak a parla­mentben, leváltatnak a közfunk­ciókból. A választási eredmé­nyek ismerete nélkül!Miközben a kiemelkedő politikusaink múltját lebecsülő és szándékos ferdítéseket egybehordó, szocia­listákat kiátkozó úgynevezett FI­­DESZ-programot olvasom, eszembe jutnak Király Bélának, 'az 1956-os nemzetőrség főpa­rancsnokának szavai, aki szerint a Szocialista Párt politikusai na­gyon sokat tettek a nemzet presz­tízséért. A Szocialista Párt képvi­selői legyenek ott a parlament­ben, a demokráciában, ugyanis csak a viták és a nézetek sokszí­nűsége viszi előrébb a nemzet ügyét. Eszembe jut Kovács Ist­ván, Maiéter Pál egykori vezér­kari főnöke, aki a Magyar Szo­cialista Párt budapesti listáján in­dul képviselőjelöltként. Ok jól tudják, hogy minden ellenkező ordítozás ellenére: EURÓPÁBA NEM VEZET ÚT SZOCIALIS­TÁK NÉLKÜL! Iváncsik Imre a Magyar Szocialista Párt Szolnok Városi Elnökségének tagja

Next

/
Oldalképek
Tartalom