Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)
1990-03-07 / 56. szám
I* XLI. évf. 56. szám 1990. március 7., szerda Ara: 4.30 Ft JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI POLITIKAI NAPILAP SZOVJET VÉLEMÉNY A NÉMET EGYESÍTÉSRŐL Fokozatosan, az európai integrációs folyamattal összhangban Modrow moszkvai megbeszélései A német egyesítésre vonatkozó kérdésekben teljes egyetértés volt Hans Modrow NDK-kormányfő Mihail Gorbacsovval és Nyikolaj Rizskovval folytatott keddi moszkvai megbeszélésein, s közös volt az álláspont arra vonatkozóart is, hogy a közeljövőben szakértői szintű megbeszéléseket kell kezdeni a „2+4„ formula szerinti tárgyalások előkészítésére. A megbeszélésekről tartott délutáni sajtóértekezletén Gennagyij Geraszimov szovjet külügyi szóvivő és Wolfgang Meier, az NDK-kormányának képviselője hangoztatták: a konstruktív légkörű, baráti megbeszéléseken teljes volt az egyetértés arra vonatkozóan, hogy a német egyesítésnek fokozatosan, az európai integrációs folyamattal összhangban kell végbemennie. Hangsúlyozták a két német állam felelősségét, mivel az egyesülés a szomszédos országok biztonsági szempontjait is érinti. Modrow és vendéglátóinak véleménye azonos arra vonatkozóan is, hogy a két német állam egyesülésének az egyenjogúság alapján kell végbemennie, s elképzelhetetlen az NDK NSZK- hoz csatolása, csakúgy mint az egyesített Németország NATO- tagsága. Az új európai biztonsági rendszerben központi jelentőségű az egységes Németország demilitarizálása. Azonos az álláspont arra vonatkozóan is, hogy Lengyelország nélkül ne döntsenek az egységesítésre vonatkozó egyetlen kérdésben sem. A tárgyalásokon szó esett az NDK és a Szovjetunió együttműködésének jövőjéről is. Ezzel kapcsolatban Modrow hangsúlyozta, hogy országa betartja a kétoldalú megállapodásokból rá háruló kötelezettségeket. Rizskov szovjet miniszterelnök és Hans Modrow tárgyalásain szó volt róla, hogy ki kell dolgozni a gazdasági együttműködés új mechanizmusát. A kérdés jelentőségének alátámasztására Geraszimov hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió legfontosabb keleteurópai gazdasági partnere az NDK. Ezzel kapcsolatban Meier elmondta, hogy az NDK kifejezésre juttatta: érdekelt az együttműködés folytatásában. A Hans Modrow vezette NDK-küldöttség a tárgyalások végeztével elutazott Moszkvából. Képviselőjelöltek a megye 3. számú választókerületében A mai és a holnapi számunkban ezúttal a Szolnokot és környékét magában foglaló kerületek jelöltjeivel ismerkedhetnek meg az ottani választók és az érdeklődők. Portréinkat lapunk 3. és 4. oldalán olvashatják. Cikkelyenként szavaztak Tulajdonreform a Szovjetunióban Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa a két ház együttes ülésén kedden elfogadta a tulajdonról szóló törvényt.A szovjetunióbeli reformfolyamat egyik legfontosabb alaptörvényét három olvasásban vitatta meg a törvényhozás, menetközben lehetőséget teremtve a széles körű társadalmi vitára. E vitát, több ezer módosító javaslatot figyelembe véve dolgozta ki a törvény-Kulcsár Kálmán Szolnok megyében Tegnap Szolnok megyébe látogatott Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter, a Hazafias Népfront elnöke. A kora délutáni órákban a megyszékhelyen találkozott a Hazafias Választási Koalíció egyéni választókerületi és listán induló jelöltjeivel, majd Jászberényben választási nagygyűlésen vett részt. előkészítő parlamenti csoport a végleges szöveget, amelyről cikkelyenként folytatták le a szavazást. Lényegesen többről van szó, mint csupán egy fontos gazdasági kérdésről. Az egymásnak feszülő érvek, ellenérvek egyértelműen bizonyították, hogy meghatározó jelentőségű politikai kérdés a tulajdonformák egyenlőségének garantálása, a magántulajdon létének elismerése, legálissá tétele. Az egyik tábor a szocializmus feladásának, a kapitalizmus felé tett visszalépésnek és az árnyékgazdaság szabadabbá tételének minősíti a magántulajdon visszatérését a szovjet gazdaságba, míg mások a tulajdonformák teljes jogi egyenlősége mellett érvelve a legfőbb kritériumnak a hatékonyságot, gazdaságosságot tekintették. Befejezéséhez közeleg Szolnokon a volt bábaképző tetőszerkezetének és külső homlokzatának felújítása. Fotó: N.Zs. A szolnoki Tiszamenti Regionális Vízművek északi, illetve déli átemelő vízműtelepei biztosítják Nyíregyháza vízellátását. A téli időszakban az északi átlagosan 13 ezer köbméter, a déli pedig 18-19 ezer köbméter vizet juttat a vezetékekbe. Képünkön Hajdú Csaba az északi telepen a szivattyúkat ellenőrzi. Fotó: N.Zs. ÚJ UTCANEVEK SZOLNOKON Vita a költségvetésről a városi tanács ülésén Ülést tartott tegnap délután Szolnok Város Tanácsa. Első és legfontosabb napirendként megtárgyalták az 1990. évi költségvetési javaslatot. Az előteijesztésben kiemelték, hogy a pénzügyi terv alapjául szolgáló szabályozási reform elméletileg hosszabb távon alkalmas az önkormányzati feladatok ellátásához a pénzügyi fedezetek biztosítására, de jelenlegi formájában fokozza a gazdasági ellehetetlenülést. Esetünkben mindez azt is jelenti, hogy 100 millió forint megyei támogatás megszűnése miatt több beruházás nem valósul meg a megyeszékhelyen. Egyelőre bizonytalan a lakásépítők és vásárlók támogatására fordítható keret nagysága. A költségvetés egyik lényeges része a szociálpolitikai alap létrehozásáról intézkedik. Tízmillió forintot szántak erre a célra. Az összeget és a többi pénzadományt elkülönített számlán kezelik, és csak az idősek és a fiatalok helyzetének javítására használható fel. A városi tanács minimális döntési jogköréhez képest hosszú ideig tartott a második napirendről, a Jászkun Volán Vállalat - az utazók által rendszeresen kifogásolt - működéséről, a tömegközlekedésről szóló vita. Nyolc szolnoki utca korábbi nevének visszaállításáról döntöttek. A Széchenyi lakótelep főutcájának, a dr. Münnich Ferenc útnak az új neve Széchenyi István körút lesz; a Dimitrov út a dr. Elek István, a Május 1. út a Mária út, a Vörös Csillag út a Városmajor út, a Munkásőr út a Körösi út, a Szabadság utca pedig a Sóház utca nevet kapta vissza. A Tanácsköztársaság és a Beloiannisz utcát Baross útra keresztelték át. A Ságvári körút neve a Tiszától a 4-es főútig ismét Szapáry utca lesz. Érdekeltségi rendszer bevezetésével Bővül a GITR tevékenységi köre Piackutatás és marketing A napokban tartotta igazgatótanácsi ülését Szolnokon a Gabona és Iparinövények Termelési Rendszere Közös Vállalat, amelyen számot adtak az elmúlt gazdálkodási év eredményeiről, tapasztalatairól és az idei feladatokról. A termelési rendszer sajátos évet zárt, hiszen 1989 júliusában gazdasági társaságból közös vállalattá alakult át. Az eltelt félév a várakozásoknak megfelelően alakult és az elért 9,5 milliós eredmény lehetőséget nyújtott az alapítótagok részére szerényebb mértékű osztalék kifizetésére. Az ülésen személyi kérdésekben is döntöttek a taggazdaságok képviselői, és Gelencsér Tibor megbízott igazgatót megerősítették tisztségében. Az idei tervek bizakodásra adnak okot, s ennek az alapját az új szervezeti működési forma, valamint az eredményközpontú, teljesítmény- orientált érdekeltségi rendszer bevezetése jelenti. Tovább kívánják fokozni a megyei alközpontok szakmai és gazdálkodási önállóságát. A szaktanácsadási tevékenységet új alapokra helyezik, piackutatási és marketing feladatokkal bővítik azzal a céllal, hogy a taggazdaságok által megtermelt termékek értékesítésében nagyobb részt vállaljanak. A közös vállalat az eddigi termeléscentrikus tevékenységet vertikum szemlélettel váltja fel a közeljövőben, messzemenően figyelembe véve a partnergazdaságok érdekeit. Az etikai bizottság közleménye Vizsgálat angol szemmel 1992-től létkérdés a minőség a Hűtőgépgyárban Tegnapi ülésén a megyei választási etikai bizottság az alábbi állásfoglalásokat hozta meg: 1. Az etikai bizottság felhívja a választási küzdelmekben résztvevők figyelmét, hogy a plakátok ragasztásánál lehetőség szerint tartsák be az etikai normákat és tartózkodjanak a plakátok tépkedésétől. 2. Az etikai bizottság úgy döntött, hogy a korábbi elhatározásától eltérően 1990. március 23-án is ülést tart, hogy egészen a választások utolsó napjáig őrködjön annak etikai tisztasága felett. Két angol úriember az elmúlt hónapokban immár kétszer "vendégeskedett" a Jászberényi Hűtőgépgyárban. Látogatásaik semmiképp sem minősíthetők öncélúaknak, miután az Angol Szabványügyi Hivatal (British Standard Institution) nevében keresték fel a jászsági nagyüzemet, segítve ezzel egy ott kezdődött, a hazai iparban még ritkaságnak számító minőségügyi vizsgálatot. Az előzményekről csak annyit: a Hűtőgépgyár az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság felé kötelezettséget vállalt arra, hogy az érvényben lévő minőségbiztosítási rendszerét a nemzetközi szabványokhoz igazítja. Ezen elvárások kielégítése egyébként a vállalat kezében a legbiztosabb ütőkártya lehet a jövőben az eddig /Folytatás a 2. oldalon/