Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)
1990-03-27 / 72. szám
Még mindig nincs országos végeredmény A választások helyi adatai Hogyan vélekednek a pártok a szavazás eddigi eredményeiről? Halász István, a Magyar Demokrata Fórum képviselőjelöltje:- Az MDF képviselőjelöltjeinek és a pártnak eddig elért sikerei a szervezett cselekvésnek köszönhetőek. Eredményeink a jó csapatmunkának tulajdoníthatóak, mint ahogy egy átvirrasztott éjszakával a hátunk mögött az örömben is közösen osztozunk. Mi nem vártuk azt, hogy a élre kerülünk. Bíztunk viszont egy jó szavazati arányban. Meg voltunk győződve a statisztikák pontatlanságában, mert ezek sokszor hamis képet mutatnak. Az első eredmények tíz óra körül futottak be hozzánk, az adatok összesítésével megbízott tagunk a legfrissebb eredményekkel szolgált. Akkor még nem lehetett megjósolni, hányadán is állunk. A magyar választásokra jellemző, hogy először az országos központból, majd a nagyobb településekről érkeznek be az információk, s csak azután kapjuk meg a falvak eredményeit. Amikor ezek beérkeztek, akkor fordult a kocka, megelőztünk olyanokat is, akik addig valamivel több szavazatot kaptak. Ez tanúsítja egyúttal mezőgazdasági programunk sikerét is. Be akartunk kerülni a választás második fordulójába. Ez sikerült. Ezután derül ki, mennyit is ér a szavahihetőség a politikában. Ránk adják voksaikat az emberek vagy másik pártra. A mi kiszámíthatóságunkban mindenesetre bízhatnak azok is, akik eddig más pártra szavaztak. Meglepetések várhatók a második fordulóban. Hétfő este már megbeszélést tartottunk, kedden érkezik az országos kampányfőnök, s a közeli napok feladata a támogatói tárgyalások megtartása. Fodor Tamás, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőjelöltje: Mi itt, Szolnokon rendkívül elégedettek vagyunk, mert annak ellenére, hogy pártunk fiatalabb, mint az MDF, a szavazók száma majdnem egyenlően oszlik meg közöttünk. Átlagosan a szavazók 17-18 százaléka adta ránk a voksát. Egyetlenegy körzetben szerepeltünk rosszul, ugyanakkor Jászberényben és Martfűn egyértelműen győzelmet arattunk. Az az egy százalék, amellyel az MDF többet kapott, igazából faluról jött össze. Szolnokon, a 3- as számú választókerületben viszont mi vagyunk erősebbek. Az MDF és az SZDSZ majdnem egyenlő százalékát kapta a szavazatoknak, tehát az MDF-nek nincs meg az abszolút többsége. Ezért lesz jelentős szerepe a Független Kisgazdapártnak, hogy melyikünk mellé áll majd. Számítunk rá, hogy a második fordulóban támogatnak bennünket azok, akik most a Fideszre szavaztak Ha a Néppártra voksolók valóban Törőcsikre adták a szavazatukat, akkor az innovatív pártra, tehát az SZDSZ-re kellerte szavazniuk. Úgy érezzük, hogy számíthatunk a felelősen gondolkodókra, ezért optimisták vagyunk. Vincze Kálmán, a Független Kisgazdapárt megyei elnöke:- A Független Kisgazdapárt a megyében a második, országosan a harmadik helyen szerepel. Körülbelül erre számítottunk, hogy az első három helyezett között leszünk. A megyében hét egyéni jelöltünk jutott be a második fordulóba, közülük egy első helyen, három másodikon, kettő a harmadikon, egy pedig a negyedik helyen szerepelt a választókerületében. A községekben egy kicsit csalódtunk, mert százalékos arányban több szavazatra számítottunk onnan. Az a véleményünk, hogy kettő vagy maximum három párt alakíthat többségi kormányt. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a tulajdonjogi kérdésben az SZDSZ-szel vagy az MDF-fel tudunk közös álláspontot kialakítani. Itt ugyanis már régen nem a földkérdésről van szó, hanem a tulajdonjogról. Mi a magántulajdont helyezzük előtérbe, és meg akarjuk szüntetni az állami tulajdon túlsúlyát. Tabák Lajos, a Magyar Szocialista Munkáspárt megyei irodájának tiszteletbeli elnöke:- Ahhoz képest, hogy megújult párt vagyunk, és kevés időnk volt felkészülni a választásokra, elégedettek lehetünk az eredménnyel. A megyében a szavazatok 5,37 százalékát szereztük meg. A jelöltjeink viszont jobban szerepeltek a megyei átlagnál. A 3-as választókerületben például a voksok 6,65 százalékát szerezte meg a jelöltünk. Az MSZMP véleményünk szerint még most fogja bebizonyítani, hogy megújult párt. A következő napok feladata, hogy meg kell keresnünk azokat a jelölteket, akiket a második fordulóban támogathatunk. Dr.Szegedi Károly, az MSZP megyei koordinációs tanácsának elnöke:- Mint a Szocialista Párt megyei koordinációs tanácsának elnöke megköszönöm a választópolgárok támogatását és kérem, hogy a továbbiakban is tiszteljék még jelöltjeinket bizalmukkal. Mint egyéni jelölt gratulálok az egyéni választókerületben továbbjutott ellenfeleinknek. Legfontosabbnak tartom, hogy a demokratikus, szabad választás tisztán és rendben folyt le. A Szocialista Párt megyei eredménye igazolta azt az előzetes várakozást, hogy az elmúlt évek hibáiért a mi pártunknak nyújtják be a számlát. Erre számítottunk, ezt a lehetőséget tudatosan vállaltuk, mert sokkal fontosabbnak tartottuk az ország demokratikus átalakítását, mint személyes vagy pártérdekeinket. Másrészt az a tény, hogy a választópolgárok több mint tíz százaléka támogatja a pártunkat, lehetővé teszi, hogy pártunk - mint a parlamenti ellenzék pártja - jelentős tényező legyen az ország politikai életében. A megyében két jelöltünk is indulhat a második fordulóban, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy sikerrel szerepeljenek. Ehhez kérjük a választópolgárok támogatását. Gyuris Árpád, az MSZDP megyei szervezetének kampányfőnöke:- Azt hiszem nyílt titok, hogy nem értünk el olyan eredményt mint amilyenre számítottunk. Ez kínos meglepetés volt számunkra is. Már az első jelzések lehangolóak voltak. Immár rendelkezünk a végleges eredményekkel, mégis kerülném az olyan kifejezéseket mint a bukás vagy a kudarc, mert nem erről van szó. Úgy vélem, hogy az a réteg, melyet "hallgató tömegnek" is nevezhetnénk, melynek támogatásában mi bíztunk, nem nyilatkozott. Ez talán azzal magyarázható, hogy nem vagyunk eléggé közismertek. ■Kevés propagandát fejtettünk ki, a tömegkommunikáció sokszor mellőzött minket. El kell ismerni azoknak a pártoknak a sikerét, melyek jórészt azért, mert sok fiatalra támaszkodhattak, aktívabbak voltak. Hátrányosan érintett minket is, hogy a nemzetközi politikai életben is érték kudarcok a szociáldemokrata mozgalmat. A főbb problémáink természetesen szervezeti hiányosságoknak tudhatok be. A nyolc megyei választókerületből csak háromban tudtunk jelölteket állítani. A településeken kevés alapszervezetünk működött. Fontos lett volna, hogy személyeken keresztül is ismertté tegyük a szociáldemokrata pártot. Késésben voltunk az indulással. Nem mentségül szolgál, de észre lehetett venni, hogy jónéhányan nem a megfelelő komolysággal fogták fel a választásokat. Az egyéni választókerületek előzetes eredménye a jelöltek megszerzett szavazati arányának sorrendjében: 1. számú választókerület (Jászberény) Részvételi arány 62,46 százalék. 1. Dr. Kis Zoltán, Szabad Demokraták Szövetsége 26,82 százalék. 2. Szigeti István, Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt 19,19 százalék. 3. Dr. Pethő László, Magyar Demokrata Fórum 11,95 százalék. 4. Dr. Dobos László, Hazafias Választási Koalíció 8,92 százalék. 5. Dr. Jakus Zoltán, Magyar Szocialista Párt 8,76 százalék. 6. Szabó Béla, Agrárszövetség 6,33 százalék. 7. Dr. Knorr János, független jelölt 4,92 százalék. 8. Dr. Jánosi Gábor, Magyar Szocialista Munkáspárt 4,84 százalék. 9. Dr. Csabai Tibor, független jelölt 4,42 százalék. 10. Kókai Rudolf, független jelölt 1,99 százalék. 11. Dr. Lukács Zoltán, független jelölt 1,8 százalék. 2. számú választókerület (Jászapáti) Részvételi arány 61,26 százalék. 1. Dr. Mizsei Béla, Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt 23,28 százalék. 2. Dr. Kecskés Ákos, Magyar Demokrata Fórum 19,81 százalék. 3. Török Sándor, Hazafias Választási Koalíció 15,81 százalék. 4. Dr. Juhász László, Szabad Demokraták Szövetsége 13,98 százalék. 5. Jánosi Menyhért, Agrárszövetség 9,34 százalék. 6. ifj. Gyarmati László, Magyar Szocialista Párt 8,57 százalék. 7. Major Antal, független jelölt 4,66 százalék. 8. Adám László, Magyarországi Szociáldemokrata Párt 4,52 százalék. 3. számú választókerület (Szolnok) Részvételi arány 58,62 százalék. 1. Halász István, Magyar Demokrata Fórum 23,18 százalék. 2. Hortobágyi Zoltán, Szabad Demokraták Szövetsége 21,71 százalék. 3. Posta Zsolt, Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt 12,21 százalék. 4. Dr. Szegedi Károly, Magyar Szocialista Párt 12,01 százalék. 5. Várhegyi Attila, Fiatal Demokraták Szövetsége 10,87 százalék. 6. Dr. Szóró Magdolna, Hazafias Választási Koalíció 7,28 százalék. 7. Nagy Ferenc, Magyar Szocialista Munkáspárt 6,65 százalék. 8. Harasztosi József, Agrárszövetség 6,05 százalék. 4. számú választókerület (Szolnok) Részvételi arány 62,35 százalék. 1. Petronyák László, Magyar Demokrata Fórum 18,27 százalék. 2. Fodor Tamás, Szabad Demokraták Szövetsége 17,34 százalék. 3. Kovács Libor, Magyar Szocialista Párt 11,51 százalék. 4. Dr. Lévai Anikó, Fiatal Demokraták Szövetsége 10,59 százalék. 5. Dinka Tibor, Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt 8,96 százalék. 6. Töröcsik Mihály, Magyar Néppárt 8,73 százalék. 7. Cserfalvi József, függetlenjelölt 5,9 százalék. 8. Pozderka Jánosné, Magyar Szocialista Munkáspárt 5,64 százalék. 9. Pócs Lajos, Vállalkozók Pártja 4,2 százalék. 10. Kovács Gyuláné dr., független jelölt 3,45 százalék. 11. Dr. Stiegler Károly, Agrárszövetség 3,29 százalék. 12. Dr. Fehérvári László, független jelölt 2,06 százalék. 5. számú választókerület (Kunszentmárton) Részvételi arány 55,73 százalék. 1. Dr. Kiss Edit, Szabad Demokraták Szövetsége 24,18 százalék. 2. Molnár István, Magyar Demokrata Fórum 16,94 százalék. 3. Dr. K.Csontos Miklós, Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt 16,25 százalék. 4. Jauernik István, Magyar Szocialista Párt 13,28 százalék. 5. Dr. Sári László, Hazafias Választási Koalíció 7,51 százalék. 6. Torkos György, „ Agrárszövetség 7,3 százalék. 7. Túróczi János, független jelölt 5,98 százalék. 8. Fialka György, Vállalkozók Pártja 4,83 százalék. 9. Tóth László, független jelölt 3,7 százalék. 6. számú választókerület (Mezőtúr) Részvételi arány 58,64 százalék. 1. Dr. Tóth Albert, Magyar Demokrata Fórum 21,08 százalék. 2. Árvái Gyula, Szabad Demokraták Szövetsége 17,44 százalék. 3. Dr. Draskovits Dénes, Magyar Szocialista Párt 15,64 százalék. 4. Dr. Szunyogh Valéria, Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt 15,25 százalék. 5. Lázár Mihály, függetlenjelölt 6,61 százalék. 6. Dr. Bujdosó László, Magyarországi Szociáldemokrata Párt 5,81 százalék. 7. Papp János, Magyar Szocialista Munkáspárt 4,84 százalék. 8. Szeremley Béla, Magyar Néppárt 4,17 százalék. 9. Mázik Sándor, független jelölt 3,99 százalék. 10. Sánta Mihály, Vállalkozók Pártja 3,1 százalék. 11. Perjési Sándor, Hazafias Választási Koalíció 2,0 százalék. 7. számú választókerület (Kunhegyes) Részvételi arány 57,95 százalék. 1. Dr. Szabó Lajos, Magyar Demokrata Fórum 17,09 százalék. 2. Dögéi Imre, Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt 15,43 százalék. 3. Tolnai Antal, Szabad Demokraták Szövetsége 12,39 százalék. 4. Herbály Imre, Magyar Szocialista Párt 11,63 százalék. 5. Mezei Imréné, Magyarországi Szociáldemokrata Párt 9,69 százalék. 6. Szelekovszky István, Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt 9,01 százalék. 7. Dr. Slezák Sándor, független jelölt 7,78 százalék. 8. Sípos Zsigmond, Hazafias Választási Koalíció 6,95 százalék. 9. Tűri Ignác, Vállalkozók Pártja 6,41 százalék. 10. Elekes Sándor, független jelölt 3,56 százalék. 8. számú választókerület (Karcag) Részvételi arány 54,52 százalék. 1. Dr. Szabó János, Magyar Demokrata Fórum 31,48 százalék. 2. Dr. Varga László, Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt 13,57 százalék. 3. Varga Mihály, Fiatal Demokraták Szövetsége 10,26 százalék. 4. Dányi József, Magyar Szocialista Párt 9,74 százalék. 5. Dr. Kasuba János, Agrárszövetség 8,72 százalék. 6. Dr. Bugán Mihály, Magyar Néppárt 7,76 százalék. 7. Csecskedy Lajos, Szabad Demokraták Szövetsége 7,36 százalék. 8. Fekete György, független jelölt 4,86 százalék. 9. Bóka Péter, Hazafias Választási Koalíció 3,35 százalék. 10. Dr. Herédy Dezső, Vidéki Magyarországért Párt 2,85 százalék. A pártok sorrendje a pártlistákra leadott szavazati arányok alapján: 1. Magyar Demokrata Fórum 21,31 százalék 2. Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt 17,7 százalék 3. Szabad Demokraták Szövegsége 16,46 százalék 4. Magyar Szocialista Párt 11,42 százalék 5. Fiatal Demokraták Szövetsége 8,4 százalék 6. Agrárszövetség 5,48 százalék 7. Magyar Szocialista Munkáspárt 5,37 százalék 8. Magyarországi Szociáldemokrata Párt 4,87 százalék 9. Vállalkozók Pártja 3,6 százalék 10. Hazafias Választási Koalíció 2,94 százalék 11. Magyar Néppárt 2,39 százalék Az összesített adatok szerint a második választási fordulóban a Magyar Demokrata Fórum nyolc, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt hét, a Szabad Demokraták Szövetsége hat, a Magyar Szocialista Párt két, a Hazafias Választási Koalíció és a Fiatal Demokraták Szövetsége egy-egy jelöltet indíthat. Hulló Haló, hulló (ivőrffv Meddig bírják még alvás nélkül? Több, mint 27 órája egyfolytában figyeljük a televíziót. A magyar újságírás történetében ilyen még nem volt: egy egész tévéstáb, műszakiak, gyártásvezetők, újságírók, riporterek alvás nélkül álltak rendelkezésünkre: több százan megállás nélkül közvetítették a történelmi események minden fontos pillanatát. Szerkesztőségünkbe több olyan telefon futott be, amelyben Baló György és Győrffy Miklós, valamint a több mint 24 órája adásban lévő tévéskollégáink hogyléte felől érdeklődtek. Megpróbálkoztunk a lehetetlennel: Baló Györgyöt vagy Győrffy Miklóst a telefonon elérni. Próbálkozásunk Szabó Miklós főgyártásvezető segítségével sikerrel járt,- Hogy érzik magukat? Meddig bírják még alvás nélkül? Hogyan tartják a kapcsolatot a családdal? Hogyan győzik le a természetes fáradtságot? Ezek voltak olvasóink kérdései, amelyekre az alábbi válaszokat kaptuk: Nemcsak a Szabadság téri stúdióban dolgozók vannak talpon több, mint 36 órája, hanem a vidékiek is. A televízió igyekezett mindenikük számára a lehetőségekhez képest legjobb körülményeket biztosítani, ami azt jelenti, bőven van üdítő és tea. Kávét szinte kivétel nélkül keveset fogyasztanak, a tegnapi napon az átlag három dupla volt. Minden ellenkező híreszteléssel szemben, sem alkoholt sem kábítószert nem fogyasztanak, nem az tartja bennük a lelket, mint mondják, hanem a boldog érzés, hogy az újjászülető ország első perceinek fontos mozzanatát hírül adhatják. A család az adás idejére néhány órára háttérbe szorult, feleségek, gyerekek még erősítőként sem mehetnek be a stúdióba. Maximum egy-egy telefon, ennyiből állt a műszakiak, szerkesztők, riporterek kapcsolata a családdal. Frissítőül kizárólag természetes eszközöket használtak: időnként lezuhanyoztak, átöltöztek. Ez minden. /-kátai-/