Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)
1990-03-27 / 72. szám
1990. MÁRCIUS 27. Néplap 3 Folyamatos változások a KISOSZ-nál Nehéz helyzetben a kiskereskedők Tükröm, tükröm, mondd meg nekem...! A KISOSZ régóta a kisvállalkozók szervezete. Fontos tehát tudnunk, hogy a jelenlegi átmeneti időszakban milyen változások mennek végbe soraikban, milyen problémákkal kell megküzdeniük, s ezek megoldásában milyen segítségre számítanának. Olyan tükör a KISOSZ, amelybe időnként mindenkinek célszerű belenézni, kinek-kinek persze más és más okból. Segítőtársunk ezúttal Temesvári Lajos, a KISOSZ megyei titkára. A változások a nyolcvanas évek elejétől folyamatosak - hangsúlyozta a megyei titkár. A korábbi, "mindent a tanács dönt" időszaktól eljutottak addig, hogy ma már amit kifejezetten nem tiltanak, azt meg lehet csinálni, s ez óriási dolog. Nem látványos változás-Más a helyzet, ha megvizsgáljuk a tényleges tevékenységet. "Igazi vállalkozóval" csak elvétve találkozhatunk, tehát olyannal, aki valóságos kockázatot vállal. Az utóbbi időben érződik, hogy rosszabb a helyzet. Terjednek a kényszervállalkozások, amelyek a munkanélküliséghez kapcsolódnak. Az elfogadható, hogy a munka nélkül maradottakat segítsük, de nem biztos, hogy ilyen formában kell. így semmi biztosíték nincs arra, hogy az vállalkozik, akinek ez valóban szándéka is. A vállalkozás minimális feltétele az, hogy tudja az illető, mit akar. A legtöbb sajnos azt sem tudja, így pedig nem szaról volt szó, hanem fokozatos átalakulásról, amely folyamat elején a hatóság döntött mindenben, ma pedig a vállalkozó. A hatóság csak utólag fog ellenőrizni, s alapvetően a szabályszerűséget vizsgálja. Ez tehát a keret, a kiindulópont. bad belevágni ilyen dologba. A vállalkozás ugyanis menedzseri tevékenységet is jelent, amihez minimális felkészültség szükséges, a vállalkozásnak megvannak azok a sajátos szabályai, amelyeket mindenkinek illik tudni, aki ezen a területen próbálkozik. A vállalkozás ma még nem igazán elfogadott a társadalomban. A tudatunkat, szemléletünket, a családi és iskolai nevelést át kell állítani ebbe az irányba azért, hogy előbbre léphessünk. Tudnunk kellene például bukni. Ma még nem tudunk. Sok vállalkozó a nehézségek láttán a homokba dugja a fejét, ezért is sok a veszteség. tok, de a városiak is, ma már például olcsóbbak. A lakosság valami oknál fogva mégsem itt vásárol. Egy-egy egyedi esetből rögtön általánosítanak. A tanács, az APEH részéről, stb. is több toleranciát, bizalmat kémek. Azt kellene elérni, hogy a kisvállalkozók ne reszkessenek az ellenőrzéstől, ebben akkor is a hivatal tehet többet, ha többségében neki van igaza. Ugyanis tőle lehet elvárni a szakértelmet. így lehetne elérni, hogy a jelenlegi 1230 érvényes engedély tovább növekedjék, s hogy évente ne cserélődjön ki egyharmaduk. Itt a vállalati szisztéma nem érvényes Tavaly 430 új engedélyt adtak ki, ami tükrözi a rossz megmaradási arányt. S a tendencia roszszabbodik - húzta alá Temesvári Lajos. Az itt tevékenykedők gyorsan cserélődnek. Ma például a megyében ugyanannyi zöldségkereskedő van, mint tíz évvel ezelőtt. Persze nem ugyanolyan összetételben. Gond, hogy nincs telephely, a várható jövedelmezőség és a bekerülési költség között nincs megfelelő kapcsolat. A körülmények tehát nem igazán jók, hagyni kellene dolgozni az embereket. Átalányadózás kell - mondja a titkár, s amikor felhozom, hogy ez ellen egyszer már tiltakoztak, határozottan cáfol. Szerinte ennek az adónak kell eldönteni, hogy megéri-e vagy nem a választott tevékenység. Az adót a helyi adóhatóság állapítsa meg, mert ők tudják, hogy az adott területen és szakmában mit lehet elvárni. Ezzel a becslések problémáit is ki lehet kerülni, ami azért is gond, mert a vállalati adóztatási szisztémából indul ki. Ebben a körben pedig ez nem lehet alkalmas. Nem túl biztató tehát az összkép, ami a KISOSZ tükrében látható. Gyorsan, s főleg alkalmas módon kellene a problémákat orvosolni. Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha nem a tükröt hibáztatjuk. Az ugyanis semmiről sem tehet. Füle István Utólag és duplán adóznak A fentiek miatt is a KISOSZ által érintett kör helyzete nehezebbnek mondható. Három év alatt gyakorlatilag a teljes szektor kicserélődik. Az összlétszám 10 százaléka sincs, amelyik tíz évnél régebb óta folytat kereskedést. A megélhetési gondok kergetik ide az embereket, holott ide ötlet kell. Sok ötlet azonban nem valósulhat meg, erről pedig nemigen beszélünk. Okai közt szerepel az is, hogy a működtetéssel kapcsolatos jogszabályok ma még rosszak. A szakmai, elsősorban pénzügyi irányítás egyegy konkrét esetből ítéli meg a szektort, és ez kedvezőtlen. Igaz a tényleges helyzet sem jó, de másként nem jó. Ez a réteg bizalmatlan, sokszor átvágták őket, amit a pénzügyi irányítás mindig megmagyaráz. Őket viszont minden egyes változás egzisztenciálisan érint. A legtöbb, a szektort érintő szabály még a csecsemőkort sem éri meg, s ezért kiszámíthatatlanok. A vállalkozók pedig akarnak adót fizetni, de ha lehet, ne utólag mondják meg, milyet, s mennyit. Olyan szabályozást szeretnének, amit egy nyolc általánost végzett ember is megért. Ma a kisvállalkozók a kettős elvonástól szenvednek. Egyrészt a saját munkájuk munkabére után fizetik a társadalombiztosítást, másrészt a vállalkozás jövedelme után szintén, ami se nem logikus, se nem igazságos. A tőkejövedelem tehát nem különül el a kisvállalkozóknál. A szakemberek dolga lenne ezen segíteni. A bizalmatlanság áthatja az egész szakmát. A falusi kisbolA vállalkozáshoz is érteni kell jrgyz/mumxKtta Érték ne pusztuljon! Magam is napok óta formálom azokat a gondolatokat, amelyeket Szabó László Hisztérikus múltpusztítás című cikkében közreadott a Néplap szombati számában. Nem bánom, hogy "elírta" előlem a témát, sőt örülök, hogy emberi hitelével és tudósi tekintélyével erősített meggyőződésemben. Szavai sajnos nagyon időszerűek, az országban megkezdődött a szobordöntés, amely olykor vandál pusztítást jelent, helyrehozhatatlan károkat okozva művészi alkotásokban, amelyek akár művészi kvalitásaik miatt, akár történelmi emlékként értéket hordoznak. Vajon mennyivel több műalkotással lenne gazdagabb a világ, ha a kereszténység szoborpusztítói nem esnek neki a klasszikus görög-római kor "pogány bálványainak", ha a bizánci kereszténység képrombolói sem semmisítik meg a korai keresztény műalkotásokat, a protestantizmus fanatikusai pedig a "pápista bálványimádás" tárgyait? S ha egyszer újra elkezdődik, hol áll meg a szobordöntés? - kérdezi Szabó László, s maga is szorongva adja meg a választ: "Ha egy indulat elszabadul, ha magukat országvezetőnek tekintő pártok ezt jó fogásnak, propagandának tartják, nincs megállás." Én pedig félve hozzáteszem: úgy látszik, hogy a szobrokkal kezdődik, de vajon megáll-e a szobroknál? Hiszen a szoborpusztítás nem különbözik a könyvpusztítástól. Ahol pedig kigyulladnak a könyvmáglyák, ott már minden lehetséges. Szabó László, mint néprajztudós, nálam bizonyára sokkal többet tud arról, hogy egyes primitív népeknél gyakori szokás, hogy az elpusztítandó ellenséget megformálják agyagból vagy fából, majd a szobrocskát összetörik, lefejezik, elégetik, mert bíznak abban, hogy ezáltal a valóságban is árthatnak annak, akit ábrázol. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy egyes szoborpusztítóinkban valami ilyesféle atavizmus munkál. Azt hiszik, ha ledöntik, összetörik Lenin A nép sem felejt Véget ért egy háború, de soha rosszabb ütközetet, hiszen most a felhasznált hadianyagot a felkent ragasztók tonnájában, az elhasznált papírmennyiség vagonnyi tételeiben és a kiírt betűk milliárdjaiban lehetett mérni. A választási harc plakátcsatájának nyomait még jó ideig viselik a tűzfalak, kirakatüvegek, telefonfülkék és a háborúba ártatlanul belekeveredett gépkocsik. De már e reklámhordozók nem mondanak semmit, nem irritálnak, nem buzdítanak, nem szólítanak fel és nem próbálnak lebeszélni semmiről, legfeljebb tépett zászlóként fityegnek. Lesznek persze még apróbb csatározások mellékhadszíntereken, amikor is a parlamenti ülőhelyekért vívnak meg azok, akik most nem érték el azt a szavazati arányt, amit ötven százalékban plusz egy főben határoztak meg, de mindez a lényegen alapvetően nem változtat: nevezetesen azon,hogy velünk most mór bármi történik is, az a mi akaratunkból lesz úgy, ahogy! Ez az érzés egyszerre mámorító és szorongató. Hát persze, hogy végigültem a tévé képernyője előtt azt a történelmi éjszakát, amikor a népakarat számokká lényegült, és így vált oszthatóvá, szorozhatóvá, szemmel láthatóvá, egyszóval kitapintható valósággá. Ebben a csodálatos metamorfózisban az országot láttam. szobrát, az eszméinek ártanak, ha József Attila szobrát eltávolítják /hallottam ilyen követelést/, az ő baloldalisága ellen harcolnak. Ám még bízom benne, hogy az elkövetkező években nem az afrikai vagy a polinéziai bennszülöttek szellemisége válik nálunk meghatározóvá. Az elmúlt negyven év ideológiáját képviselő szobrok, emlékművek egy jó része valóban esetlen és ronda. De nem mindegyik az! Az ideológiai tartalom nem esztétikai kategória/csak a zsdanovizmus állította, hogy az!/, vagyis nem attól jó vagy rossz egy műalkotás, hogy milyen ideológia hordozója. Aki ezen az alapon most szobrot akar dönteni, a lényegét tekintve nem különbözik a sztálinista szobordöntőktől, ugyanazt teszi, amit ők tettek, csak ellenkező ideológiai alapállásból. Nem hiszem, hogy a szolnoki Famunkás emlékmű, a Jubileumi téri Tanúhegy vagy a Tiszaliget bejáratánál az érkezőt ölelésre tárt karral köszöntő Fáklyavivő nem volna méltó művészi kvalitásai miatt arra, hogy helyén maradjon. Nemes, humanista gondolattal fejezi be a cikkét Szabó László, a demokrácia lényegét fogalmazza meg egyetlen mondatban: "S ha mégis akad valaki, aki e helyet szentnek tekinti, virágot, koszorút helyez oda, legyen szíve joga." A demokrácia ugyanis a közkeletű véleménnyel szemben nem a többség uralma a kisebbség fölött. A demokrácia egyáltalán nem uralom, benne a többség irányít, de nem uralkodik, nem él vissza a többségéből adódó hatalommal, mert ha igen, az már nem demokrácia, hanem diktatúra. Demokráciában tisztelni kell a kisebbség jogait is, esetünkben azzal, hogy legyen hely, ahol a kisebbség, a mostani és a mindenkori kisebbség, a saját ünnepén leteheti a saját koszorúját a saját emlékművére. Enélkül a politikai kisebbséget alkotó százezrek úgy érzik majd magukat az eljövendő Magyarországon, ahogy a magyar etnikai kisebbség érzi magát a mai Romániában. S ha így lesz, akkor sem igazi társadalmi békére, sem kibontakozásra nem lehet számítani, akkor az út nem az oly sokat emlegetett Európa-házba, hanem épp az ellenkező irányba vezet. Bistey András Az országunk jelent meg abban a rendszerben, amelyik a szavazatokat urnába gyűjtötte, megszámolta, jegyzőkönyvezte, számítógépbe táplálta, majd továbbította a Parlamentbe vagy televízió képernyőjére. S ez az országnyi rendszer - rendszemyi ország bizony akadozott. Hiába nyilatkozták előtte tudós fejek, hogy gépeink jelenleg a világszínvonalat verik, nem lesz semmi gond, üljünk csak nyugodtan a foteljaink mélyén, lám, hát csak jöttek a bajok. Ha nem a gép mondott csődöt, akkor a telefonvonal vált használhatatlanná. Ha nem a technika bakizott, akkor vétett hibát az ember, aki a beteg feleség lapját is odaadta törvénytelenül a szavazáson megjelenő férjnek. Úgy működött bizony ez az egész összeadogató, kivonogató rendszer, mint a kis hazánk. Akadozott, botladozott, hibát hibára halmozott. Volt, amikor még áramszünet is közbejött - egyszóval, egy pillanatig sem hihettük azt, hogy netán Svájcban vagy Japánban történik velünk ugyanez. Kicsiben megmodelleztük ezzel a számlálással és közhíreléssel napi életünk mechanizmusát. A győztes párt tehát mindennek alapján akár fel is skiccelhette tennivalóját. Hogy megtette-e? Biztosan igen, de ha az örömmámorban elfelejtette volna, úgy jusson eszébe: a felhasznált számítógépekben memóriaegységek is vannak. így, miként a nép, azok sem felejtenek. Már ami az ígéreteket illeti.- pb -Szolcell-gyártás Szolnokon A Szolnok Megyei ÁÉV a szolnoki Déli ipartelepen polisztirolhab-gyártó üzemet épített példás gyorsasággal. Múlt év októberében kezdődött az építőmesteri munka, s ebben a hónapban megindult a próbaüzem. A márkanév a " Szolcell" lett. Képeink a próbaüzem egy-egy pillanatát örökítik meg.- nzs -
