Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)
1990-03-24 / 70. szám
1990. MÁRCIUS 24. 9 Irodalom» művészet Szepesi Attila: A zuhany rózsája alatt A zuhany rózsája alatt omlik billegő derekadra, állsz és omolnak rád a cseppek, izzó sugárban tülekedve sugárban az ezüstös permet csípődre, hasadra, öledre, veri homlokod, válladat, hol a pihék közt átszivárog elönti gyönggyel a hajad. száz kis csermely, majd összegyű-Arcodra hull, tolongva gyűl lik, száz világító buborék és pezsdülve tovább igyekszik: ajkadra és íves nyakadra, csordul combodra lefelé, szertefoszlik opál erekre térded felé, bokád felé. suhogva omló csöppre csöpp, És emlékszik rád mind, ahogy a kékre kék, a zöldre zöld. alácsobog és forr a kádban: Elbomlik szivárvány színekre fecseg, habzik, tolong a sok kis csobogva melledre, karodra, tenger-álmú, parányi vízcsepp. Gyurkovics Tibor: "A villámokat megtöröm" Felemelt fejjel ment be a sekrestyébe. Nagyon fáradt volt már. Hajnalban kelt. A szeme alatt óriási fekete karikák jelezték, hogy napok óta alig pihent. Lassan, szertartásosan levette kis fehér gallérját - szorította. Fogta a nyakát, szinte fuldoklóit. Belső görcs fojtogatta, gégefője megmeredt. Alig kapott levegőt. Aztán enyhült valamit a légszorítás. Maga elé tette a kis fehér gallért a szekrénykére, és nézte, hogyan kunkorodik befelé a két vége, magába zárva egy kis kömyi világot. A fejét. A nyakát. Az agyát. Letérdelt a sekrestye térdeplőjére és imádkozott. Kintről halk énekszót hallott. - Talán egy hívem énekel zsoltárokat - gondolta, és imádkozott tovább. Fejét lehajtotta. "Uram, engedd meg, hogy ezekben az emberekben a lelket tápláljam. Itt van az otthonuk. Ha innen elmennek, hazátlanokká válnak, elveszítik gyökereiket. Poharuk idegen pohár lesz, italuk keserű ital. Add, hogy tartsam bennük a lelket! Hogy bírják. Győzzék, Uram. Nem vagyok méltó erre a feladatra, kérlek, tégy engem erre méltóvá. Engedd, hogy jelt adjak népemnek. Nemsokára karácsony lesz. Régen a falvakban világított a sok ablak, és az ablak mögött a karácsonyfa. Most némák lesznek és sötétek az ablakok. Mindenkinek elment valakije. A gyász ünnepe lett a születésed. Én is egyedül maradtam. Egyedül szállók szembe a hitetlenekkel a hitért. Harcolok, hogy összetartsam megmaradt testvéreimet. Majd hideg szél fúj odakintről, a kályhák gépiesen zörögnek, azelőtt melegen duruzsoltak. Összebújik, aki még él, bezárja ajtóit, és imádkozik Hozzád. Uram, engedd, hogy szavuk elérjen. Kiáltanak feléd, hogyha látod nyomorukat, segítsd őket, ha látod széthullásukat, tartsd őket össze! Én megteszem, ami tőlem telik, amíg a határok engedik. Híveim - látom -, figyelnek, követnek. De meddig? Maréknyi szeretettel követnek - ami teáltalad ezerszeresre nőhet. Maréknyi szeretettel ontom feléjük - és ők térdelnek a padokban, amíg erővel bírják. Fölnézett. Odakintről beszűrődött a csend.- Elhallgatott az ének? - futott át az agyán. Fölállt. Fölvette a fehér gallérját, és kiment a templomba. Először, a félhomályban nem látott semmit. Aztán, ahogy előbbre lépett, megdermedt. Középkorú férfiember feküdt a templom kövezetén. Odasietett. Fölemelte az ember kezét, még nagyon halványan érezni lehetett a rugdalózó szív közléseit. Az ember kinyitotta a szemét.- Leütöttek - nyögte. Aztán lehanyatlott, vissza a kőre.- Értem. Csöndben legyen. Magának most nem szabad beszélni. Pihennie kell. - Átfutott az agyán, hogy orvosért rohan, de már le is beszélte magát. Az orvos elment a faluból. Két hónapja szökött át a határon. A szomszéd faluban nem is volt orvos, odébb aztán nagyon messze lenne a következő falu. Mire találna egy doktort, az ember meghal a kövezeten.- Tegye le a fejét a köpenyemre, az nem olyan hideg - ült le mellé a kőre. A férfi nagyon nehezen odébb emelte a fejét a pap ölébe. Lecsukta a szemét. A fejéből hátul szivárgott a vér. A pap levette a gallérját, és megpróbálta elszorítani vele a sebet. De hamar átvérzett. A templomban félhomály volt. Középen ültek a földön. A haldokló fején mintha fehér csóva jelent volna meg, furcsa glória fehéren, ami lassan vérszínűvé vált. Csend volt. És a csendben a pap halkan énekelni kezdett: "Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek nagy fennhéjázással." Énekelt a túlvilágról, a megbocsátásról, a szeretet erejéről, amely legyőz minden kegyetlenséget. Látta, az ember arca megnyugszik, a lelke megszabadul. Mormogta tovább magában: "Támadóid a te gyülekezeted hajlékában ordítanak: jeleiket tűzték fel jelekké.” Az ember meghalt. Ő lesimította az arcát. Áldást kért a lelkére Istentől. Ült a földön, és lehajtott fejjel énekelt tovább: "Vezette őket nappal felhőben, és egész éjen át tűznek világosságában."- Ma te következel, Muki - mondta Kolos Széky grófnak, aki fázósan állt mellette a betegszállítók kék köpenyében, a kórházudvaron téli levelek szórakoztak a mindennapos vitán: dr. Széky állja a napi első pálinkát, vagy Kolos, a betegszállítók legfiatalabbika.- Mindig becsapsz, Kolosfi - morogta Széky, és megadóan indult a kórházkapu felé, hogy a sarki kocsmában vegyespálinkát fizessen Kolosnak. A nyár végén Kolos összes tulajdona egy érettségi bizonyítvány volt, ennek társaságában sétált egyik utcából a másikba. Kocsmapult mellett találkozott Bakossal, a református lelkésszel, aki hivatását odahagyta, inkább verseket és recenziókat közölt az újságokban, s aki most fröccse biztatására hosszú történetekbe fogott, amelyek közül az egyik Bakos betegszállítói életkorszakáról szólt. - A kórházi alagsor a legalacsonyabb rendű hely az országban, tehát a betegszállítók azt csinálnak, amit akarnak, szabadok, mint saját lényegi valóságuk - mondta Bakos, és győztes tekintettel nézett körül a kocsmában. Kolos azonnal elhatározta... Igen, jelentkezett a Bokor utcai kórházban, ahol úgy néztek rá, mint egy kísértetre, amikor érettségije és egyetemi tervei birtokában bemutatkozott a munkaerőn. A reumaosztályra került, megismerkedett a másik "reumás” betegszállítóval, dr. Széky főnemessel. - Őseimet Árpádig le tudom vezetni - mondta Széky, és a bemutatkozás után nyomban pálinkázni hívta "Kolosfit". (A pálinkaivás mindennapos rítus lett kettejük között; Széky őseihez méltatlan magatartást mutatott, amikor minden reggel be akarta bizonyítani Kolosnak, hogy ma is ő a soros a pálinka kifizetésében. - Ősi becsületemre mondom, megpofozlak egyszer, Muki - mondta Kolos, amikor már harmadik napja az ő köpenyzsebéből került elő a féldecik ára. Még szerencse, hogy Széky gróf keszeg volt, kopasz, és a kórház kazánházában lakott, igazgatói engedéllyel.) A reumaosztályi teendőket néhány hét múltán Kolos végezte el egymaga; Széky erős dohányos volt, és az ablakmélyedésben ülve naphosszat cigarettaszünetet tartott. A tennivalók: betegtologatás, fürdetés, ebédfelhordás, ágyfuvarozás, és még minden olyan teendő, amelyet az orvosok észre sem vettek, a főnővér vállrándítással elintézett, az alnővérek a takarítónőkre osztották, a takarítónők Kolosékra hagyták. így tehát az is előfordulhatott, hogy Kolos patkányra vadászott a fehémeműraktárban, miközben Széky főnemes odakint vigasztalta a hótton levő takarítónőt. Igaz, Kolos már akkor sem félt a haláltól, amely pedig - elképzelése szerint - hatalmas fekete patkány vagy szárnyak nélkül repülő varjú képében érkezik majd el. Egy vizeletszagú reggelen - Kolos éppen az üres poharakkal érkezett vissza a laborból - Gizi nővér szirénázó hangon szólította: - Koloskám, deszka, spanyolfal a háromtizennégybe! - Igenis - válaszolt katonásan Kolos, és a raktár felé indult, komor lépésekkel, hiszen a nővér felszólítása azt jelentette, hogy valaki haldoklik a 314-ben, és "ez a marha Széky ilyenkor is a kocsmában álldogál, régi vadászatokról mesél, és mindennap új nevet talál ki kedvenc hátaslovának".- A Pázmándinénak - súgta Gizi nővér, amint elfehérlett Kolos mellett. 314-es kórterem. Az ablak melletti ágyon: Pázmándiné. Sápadt, pihegő öregasszony. A keze puffadtan fekszik a takarón, a szeme riadtan fordul Kolos felé.- Kezétcsókolom - mondta Kolos. (Gyermekkorában belepofozták, hogy mindig, minden körülmények között "köszönni kell az ismerősöknek".) Az ágy szélére erősítette a deszkákat, a spanyolfal állványaira kötözte a raktárban vételezett lepedőket.- Koloska... -hallatszott a fehér kalitkából.- Tessék, Pázmándi néni - húzta félre a spanyolfalat Kolos.- Nagyon rosszul vagyok.- Jobban lesz, Pázmándi néni, meglátja- mondta Kolos. Visszaengedte a lepedőt, kinézett az ablakon. A parkban fekete-bama téli öregemberek üldögéltek, a Duna felett pára ült, és a Margitsziget oldalában álló csónakház- érthetően - a következő nyarat juttatta Kolos eszébe. ...Pázmándiné októberben került az Bolya Péter: Bosszú osztályra, Kolos tologatta a vizsgálatokra, aztán reggelente a fürdőbe, Pázmándiné vastag ékszereket viselt, esténként olvasóval imádkozott, vászonfedeles könyveket olvasott, éjszakára becsavarta a haját, Kolosnak összehajtogatott tízforintosokat adott. - A férjem jónevű orvos volt, széles pacientúrával - mondta, és reszketeg karjaival a bársonypongyola ujjnyílását kereste, "ne mondja", csodálkozott Kolos, és a kádba nyúlt, hogy leengedje Pázmándiné gyógyfürdővizét. Az ebéd felcipelése után Kolos és Széky gróf az ablakmélyedésben ültek, cigarettáztak. Az osztály pihent, csend zümmögött a folyosólámpák alatt, a tálalóból a mosogatás hangjai hallatszottak, a nővérszobában otthoni történetet mesélt Ica (vagy Mara vagy Gizi).- Mindenki meghal egyszer, főleg ha nyolcvanegy éves - mondta bölcsen a főnemes, és a cigarettát úgy tartotta kifeszített ujjai között, mintha soha többé nem akarná elengedni. - Mi baja a Pázmándinénak, ha szabad tudnom?- Bélelzáródás.- Akkor miért van itt? - Széky bizonyos orvosi műveltséget szerzett kórházi évei alatt.- Késő megműteni.- Na ja, ez előfordul - mondta Széky. - Egyébként ha van kedved, tavasszal elmehetünk lovagolni, a lovasiskola vezetője Sipszky báró, jó barátom. Nyílt a folyosóajtó, fekete férfi fogta a kilincset. Fekete kalap, fekete kabát fekete perzsagallérral, fekete cipő, rajta fekete kalocsni. Igen, a látogató fekete volt, mint egy varjú; a kórházi osztály adta köré a téli fehérséget. Orra alatt apró bajusz, sovány arcán aszott bőr; kezét a kabátja zsebében tartotta.- Pázmándi vagyok - mondta, amikor Kolosék elé ért. - Behívtak a feleségemhez. Kolos lendületesen leugrott az ablakmélyedésből, a 314-es szoba felé indult. Pázmándi követte. -- Nem tudja, jobban van? - hallotta a látogató hangját.- Igen. Kolos nyitja az ajtót, halkan, hiszen csendóra van. A spanyolfal... A férfi megtorpant.- Tessék jönni - mondta Kolos. Félrehúzta az egyik állványt.- Kezét csókolom, Klára - mondta a férfi. Kolos széket tolt az ágyhoz, a férfi megköszönte, leült. Mozdulatlan arccal nézte a feleségét. Pázmándiné szeme a mennyezet felé fordul.- Hogy van, Klára? - suttogta a férfi. Az asszony az ágyra támasztotta jobb kezét, és lassú, kifeszülő mozdulattal a fal felé fordult. "Paff - gondolta Kolos. - Elfordult." A férfi Kolosra nézett, aztán újra a feleségére.- Klára, kérem... "Széky most pálinkát fizet" - gondolta riadtan Kolos, és kiment a kórteremből.- Mi van, Kolosfi? - kérdezte Széky.- Semmi. Nem foglalkozik a férjével.- Aha. Nyilván rossz volt a házasságuk.- Széky, te nagyon hülye ember vagy - mondta Kolos dühösen, és az ablakmélyedésbe ült.- Több tiszteletet - morogta Széky. A fekete látogató kilépett a 314-ből, kezét a zsebébe süllyesztve közeledett Kolosékhoz.- A főorvost keresném - mondta zavartan.- Nincs jelen, eszik valahol - mondta Széky.- Akkor...- Balázs doktor van itt - mondta Kolos. Tessék jönni. A férfi csoszogva követte.- Ez az - állt meg az orvosi szoba előtt Kolos. A férfi a kilincsre tette a kezét, megfordult.- Tudja... Megcsaltam, harmincnégyben. Várt egy pillanatig, Kolos arcát figyelte, aztán benyitott az ajtón. Kolos még látta, amint Balázs doktor felemelkedik a fehér csőfotelből. Négy óra felé járt, Kolos Székyt kereste, benyitott a 314-be is, Széky nincs sehol, de a spanyolfal... Kolos félrehúzza a lepedőt, Pázmándiné még mindig a fal felé fordulva fekszik, "hogy van, Pázmándi néni?", "Koloska, fordítson a hátamra legyen szíves", Kolos az öregasszony dereka alá nyúl, megemeli, Pázmándiné szeme fennakad, benne a halál tompasága, "Pázmándi néni!", szólongatja Kolos, aztán visszaengedi a párnára... Nézd, Kolos, mintha mégis mozogna valami Pázmándiné szemében, zsúfolt lakás a pupilla, kicsapódik az ajtó, Kolos RÉGI FILMET lát, az ajtóban Pázmándiné áll, sima hajú lotyó ugrik fel a díványról, kapkodva öltözik, Pázmándi riadtan tapogatja a bajszát, a szoba színes-tapétás, a falon kerek képek, a bútorokon plüss, a díványon hímzett díszpámák, mi is volt a neve, igen, budoár, és még volt sokminden, volt flott, krekk, hercig, snájdig... "Széky, hol vagy, te állat", suttogja Kolos, és lefogja, áh, dehogy fogja le, felülről két ujjal, a szabályok szerint, erősen lenyomja Pázmándiné szemhéját. ^^FEste ügyeletesek voltak: dr. Széky főnemes és Kolos. A porta előtt álltak, vitatkoztak, Kolos szerint Széky a soros a pálinkafizetésben, Széky szerint Kolos, "te egy nagyon hülye gróf lehettél", mondja Kolos, "reggel én fizettem”, siránkozik Széky, "mindegy, menjünk", legyint Kolos, kifelé indulnak, a kapuban fekete, zsebre dugott kezű férfiba ütköznek. /------------------------------------------------\ Dúsa Lajos: A Hold fia Mintha a Hold fia lennék jobbról telek, balra fogyok. Ha fényem nem is láthatod teljes vagyok, - senki foglya. Nagy cenzor a felleges ég, s te is adsz a látszatokra. Pedig érted való vagyok hol elrejtve, hol ragyogva. V________________________________/ Szenti Ernő linómetszetei — kompozíció I. és kompozíció II.
