Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)
1990-03-22 / 68. szám
2 Néplap 1990. MÁRCIUS 22. A változásoknak önmagunkban kell kezdődniük A Magyar Demokrata Fórum kampányzáró rendezvénye Jászapátin- Az MDF a vasárnapi eredménytől függetlenül sikeresen zárta a kampányt - mondta dr.Kecskés Ákos képviselőjelölt. - Nem volt botrányunk, etikai ügyünk, jó hangulatú választási gyűléseken vitáztunk a választópolgárokkal. Tisztességesen, emelt fővel állunk a közvélemény elé. Siker az is, hogy az Alsó-Jászságban a kampány során a boldogházit és az alsószentgyörgyit követően további három helyen - Alattyán, Jánoshida, Jászladány - alakult MDF- szervezet. Dr.Kecskés Ákos március 25-e jelentőségéről beszélt, mely a rendszerváltás napjaként fog valószínűleg bekerülni naptárunkba. Az erkölcsi, szellemi, gazdasági válság a csőd szélén álló ország jövője csak változások sorozatában lesz biztató. A változásoknak pedig önmagunkban kell kezdődni. Gondolkodásmódunkat kell átformálni, legyőzni félelmeinket, görcseinket. Sokan tartanak bosszútól, leszámolástól, megfélemlített emberek tömegei élnek szántszándékkal bizonytalanságban tartva - mondták a résztvevők. Dr.Kecskés Ákos erre Bacont idézte: aki bosszúra gondol, saját sebeit tépi fel. Ha nem tenné, hamarabb begyógyulnának! Ezt vallja az MDF is. A tsz-ek földjének kiárusítása, a szövetkezetek vagyonának "széthordása” a vezetők magas összegű jutalmazása véget ér vasárnap - hangzott el. A sok kérdésből kiviláglott, az emberek nem értik a választási rendszer bonyolult szisztémáját, a szavazatszámlálás módját. így rögtönzött választási tanácsadásra is sor került ezen az estén. „ Kiss Erika Szolnoki választóival találkozott tegnap Cserfalvi József, a 4-es számú választókerület független képviselőjelöltje egy hangulatos utcai hangverseny keretében, a Megyei Művelődési Központ előtt A zenét a Jazz Trams zenekar szolgáltatta. A képviselőjelölt az alkalmi hangverseny szünetében (képünkön) beszélgetett az érdeklődőkkel. Szükségállapot Maros megyében (Folytatás az 1. oldalról) mert az RMDSZ megyei szervezetének követeléseit nem teljesítik. A kormány továbbra is tétova és engedi, hogy manipulálják. A román tájékoztató szervek meghamisítják a tényeket, elferdítik a kialakult helyzetet, azt állítják, hogy a romániai magyarság robbantotta ki a válságot túlzott követeléseivel. Bukarestben is mozgolódás jelei tapasztalhatók. Kora reggel egy Marosvásárhelyről érkezett 50 fős csoport a Victoria téren tüntetett és kérte a kormány azonnali segítségét ezzel a jelszóval: „Ölik a románokat Marosvásárhelyen!,,. A déli órákban a bukaresti egyetemisták vonultak a város utcáin úgy, hogy közben a bukaresti magyar nagykövetség épülete előtt is elhaladtak, többek között ezzel a felirattal: „Nem adjuk Erdélyt!,,. Kovászna megyében is feszült a hangulat. Felháborítja a tömegeket, hogy a román tömegtájékoztatás a történtekért a magyar kisebbségre hárítja a felelősséget. A megyében tegnap általános sztrájkot hirdettek meg, s azt mindaddig folytatják, amíg a kormány nem ad hiteles tájékoztatást a televízióban és a rádióban a kialakult helyzetről, s nem határolja el magát a VatraRomaneasca szervezet tevékenységétől. Tisztelt Választópolgár! Próbáljunk meg együtt olyan világot építeni, ahol mindannyian azt keressük, ami összeköt bennünket és nem amely szétválaszt. A válságból nincs kiút életerős mezőgazdaság nélkül. Kérjük szavazataikkal támogassák jelöltjeinket és a 11-es területi listán az Agrárszövetséget. MEGYEI LISTÁNK: 1. Gyulai Lajos 2. Harasztosi József 3. dr. Jancsó János 4. Tóth Sándor 5. Mészáros Károly 6. Fehére Ferencné 7. Hamari János 8. Szabó Béla 9. Torkos György 10. Jánosi Menyhért 11. dr. Kasuba János 12. dr. Stiegler Károly * Dr. Szóró Magdolna körzeti orvos a 3. számú választókerület jelöltje a Hazafias Választási Koalíció területi listájának jelöltjei és kampányszervezői nevében is köszönetét fejezi ki a választókerület lakóinak gyűléseink megszervezéséért és a választói gyűlések résztvevőinek programunkat gazdagító javaslataikért. SZAVAZZON JELÖLTÜNKRE, ÉS A 4. SZ. TERÜLETI LISTÁRA! A Néplap sajtószolgálata Előítéletek ellen érvekkel Demagóg vádak érik a szocialistákat. Fő céltáblája lettünk az ellenzéknek. Lényegi érveik ellenünk nem mások, mint előítéletek, s ezek ellen nehéz fellebbezni! Ha viszont a valóságot vizsgáljuk, szétmállik a köd, és alapját veszti az előítélet. Marad a valóság, ami igazabb és másról szól. Az "összesített ellenfelek" fő ütőkártyája az ország tönkretétele. Mit lehet erre válaszolnunk? Sok minden lehetne, ha az adott történelmi eseményeket az akkor meglévő külső és belső összefüggések tükrében vizsgálnánk. Erre kevés egy cikk. De egy lényegi választ hadd adjak, ami a szocialistákra nézve igaz. A jelenlegi Szocialista Párt az ország tönkretételében éppúgy nem bűnös, mint akik ezt ránk kiáltják. A negyven év nem a Szocialista Párt bűne! Sőt a régi állampárton belül, ezek az emberek, ezek az erők indították meg a változást! Vállalva az ütközést, mikor még az nem volt veszélytelen. A demokráciáért, a véleményszabadságért, szóban és tettekkel kiállva. Akik most demagóg módon össze akarnak mosni bennünket a régi állampárttal, jól tudják ezt, csak nem akarják elismerni. Miért? Mert akkor a létező valóságról kellene vitázni! Kulturáltan, európai módon. Ebben az esetben a lekommunistázás, lefasisztázás, az ökölrázás a tv képernyője előtt, már gyenge érv! Ugyanilyen igazságtalan és demagóg szlogenje egyes ellenfeleinknek, hogy az MSZP hatalomátmentést folytat. Mifélét és kik? Nincs olyan hatalmi pozíciónk, aminek az átmentésén fáradozhatnánk. A kisemberek pártja lettünk, szó szerint. A magasabb vezetők, a "hatalmasságok", igazgatók, tsz- és tanácselnökök jelentős része nem lépett át a Szocialista Pártba. Ők, akik most a "többpártonkívüliek", lehet, hogy azt várják, merre dől el a hatalom, bár pontosan azt csak ők tudják /vagy ők sem/. De ugyan mit akarnék én, mint gépkocsivezető? Milyen hatalmat átmenteni? Vagy a kőműves, a tanár, a lakatos, a kisvállalkozó, az adminisztrátor, a fiatal jogász társaim? A Szocialista Párt tagságának döntő többsége mi vagyunk. Esetleg a jelenlegi kormányban tevékenykedő vezetőinknek szól ez a hatalomátmentés? Nos ennek a kormánynak egyetlen átmentési kísérlete van: hogy békében és "üzemképesen" átmentse az országot a választások utánra. Andrási Miklós MSZP Jászapáti városi vez. tagja A kérdés: tükröződik-e a cseppben a tenger? /Nyílt levél Szigeti István jelölt úrnak/ Tisztelt Uram! A Néplap március 11-i számában közzétett nyilatkozat-értelmezése arra enged következtetni, hogy Ön nem a sorokat olvasta, a sorok közének értelmezése pedig nem volt eredményes. Február 28-án én ezt mondtam: "Akadtak, akik szívesebben láttak volna a Független Kisgazdapárt TAGJAKÉNT, de végül így is elfogadtak." Tehát arról, hogy Önök engem szívesen fogadtak volna JELÖLTKÉNT, szó sem esett, de arról sem, hogy én ajánlkoztam volna. Ebben egyetérthetünk. Az viszont megállja a helyét, hogy az Önök képviselője két alkalommal is megkeresett kisgazdapárti tagságomat szorgalmazva. Nos, ha a puszta tagság elől is elzárkóztam, a pártos jelölésem szóba sem jöhetett. Elzárkózásom oka egybeesik levelében foglaltakkal, amikor azt írja: "a párt azért párt, hogy a párt célkitűzéseit szándékozik megvalósítani"... Ilyen egyszerű megközelítésben én a pártoskodást a 'Tart pour Tart" körébe utalom, ennek pedig egyetlen erkölcsi alapja van, jelesül: az agrárágazatba sorolt kis- és nagytermelők mindennapjának részese vagyok. Az, hogy Ön /és pártja/ hogyan vélekedik az egyetlen pártnak sem elkötelezett jelöltekről, lehetne magánügy is, de ha már szóba hozta: ha - nem is oly rég - annyian olvasták volna mondjuk Marxot, ahányan ma Isten neve mögé bújnak, - holott évtizedekig nem vették nyakukba Jézus keresztjét - talán nem néznénk annyian gyanakodva egymásra. Azt írja: a független képviselő egy szál nád, elvész a széljárásban, meghajlik! Fogjuk fel bárhogyan is a Bibliát: nem-e egy szál nád volt Jézus maga is, és nem megengedte-e az embernek, hogy ki-ki vethessen jó magot, jó földbe?! Megvallom, ritkán nyitok ajtót vallásfilozófiai kérdéseknek, de engem a Biblia arra tanított: magot ültetni egyedül is lehet. Azt hiszem Ön jól gondolja: a független jelölt egy csepp víz a tengerben. Ám ezt a csepp vizet a nap felé kell tartania, és meglátja benne a tengert, - ahogyan ezt egy magányos görög eltalálta, úgy két és félezer évvel ezelőtt. Jászberény, 1990. március 12. dr.Csabai Tibor állatorvos • független jelölt Egy kihívás margójára Dr.Dobos László a Hazafias Választási Koalíció Jász-Nagykun-Szolnok 1. számú választókerületének képviselőjelöltje a Néplap hasábjain nyilvános vitára hívta ki jelölttársait. Szándéka komolyságát bizonyítandó, mindjárt időpontokat is megadott. Az ötlet eredetinek tűnik, ámbár én még az ajánlószelvények összegyűjtése előtt indítványoztam Jászberény tanácselnökének, hogy a hivatalos jelöltek bemutatására szervezzen meg egy közös összejövetelt, ahol a programok ismertetésére sor kerülhetne. A tanácselnök úr ez elől nem zárkózott el, arról nem tehetek, hogy a gyakorlati megvalósításra nem kerülhetett sor. Furcsának érzem azonban, hogy tisztelt jelölttársam a Néplapot választotta fölhívásának közzétételére, ultimátumszerű kihívásával, ahelyett, hogy személyes megkeresésekre törekedett volna. Elképzelhető ugyanis, hogy nem minden jelölt olvassa rendszeresen a lapot. Nagy önbizalomra vall, ha úgy véli dr.Dobos László, hogy a már kialakított választási kampány-programjaikat a jelöltek módosítani fogják kedvéért. Ismeretlenül is üdvözli egy olyan jelölt-társa, aki a rendszerátmentés helyett valódi rendszerváltást akar. Dr.Kis Zoltán SZDSZ képviselőjelölt Iszony A Magyar Demokrata Fórum ízléses és megható plakáttal jelentkezett a választási küzdelemben. A reklámfotó egy ártatlan, tiszta arcú kisfiút ábrázol, aki a demokratikus Magyarország megteremtésétől várja a boldog felnőttkor lehetőségét. Megütközve tapasztaltam, hogy Szolnokon a Művelődési Központ és az irodaház közötti területen elhelyezett reklámokon ismeretlen ocsmány kezek a kisfiú homloka közepére vörös golyónyomot festettek - és hogy az iszonyú hatás még fokozódjon - a "vért" az arcán folyatták le. Kik lehettek ezek, akik a hitleri Németországra, vagy a közelmúltban megdöntött sátáni román rendszerre emlékeztető képi megjelenítést elkövették?! Felelőtlen virtus, vagy tudatos piszkos provokáció? Nem tudni, de ezt "emberi" ész nem teheti. Ha találkozik ilyen "urakkal" a Tisztelt Olvasó, az intő szón túl egy nyakleves is megengedhető. Megvallom, a látvány hatásából ocsúdva nekem is viszketni kezdett a tenyerem. Dr. Kis Zoltán Jelöltek vitája Lehet kulturáltan is Kevés helyen vállalkoztak ajelöltek a közös megmérettetésre ebben a választási kampányban. Pedig nem haszontalan dolog sem a választópolgárok, sem a küzdőfelek részéről. Ezt a végkövetkeztetést vonták le Jászladány polgárai, ahol a 2. számú körzet öt képviselőjelöltje vállalta a vitafórumot. Az MSZP kezdeményezésére Jánosi Menyhért (Agrárszövetség), dr.Juhász László (SZDSZ), dr.Kecskés Ákos (MDF), Major antal (független), és Gyarmati László (MSZP) ült közös asztalhoz. Ketten - Török Sándor (HVK) és dr.Mizsei Béla (Független Kisgazdapárt) - azonban nem vállalkoztak erre a szereplésre. A rövid bemutatkozás után peregtek a kérdések, gyors, frappáns válaszok hangzottak el. A közönség nem kímélte a jelölteket, sok "rázós" dologra volt kíváncsi. Ki miért volt, s meddig MSZMP-tag? A független jelölt mitől, miért, s meddig független? Hogyan lehet megoldani a cigánykérdést? Mi ma a Népfront? Mit jelent a rendszerváltás? Az Agrárszövetség jelöltjét több ízben is faggatták a földosztásról, a téeszek földjének kiárusításáról, a magas vezetői prémiumokról. Hasonlóan sok kérdést kapott az MDF jelöltje is. Az új önkormányzatokról szóló válaszadáshoz még külön időt is megszavazott számára a közönség, mert erre részletesen kíváncsiak voltak. A válaszokból a különböző pártok álláspontja egy-egy kérdésről markánsan kirajzolódott. S az is, hogy ajelöltek mennyire képviselik pártjuk elképzeléseit, milyenek egyéni törekvéseik, felkészültségük, személyes kvalitásaik, meggyőző erejük. A közel háromórás vita izgalmas, érdekes volt. S azt is bizonyította, lehet kulturáltan is politizálni. Az öt jelölt, bár egymással is vitázott olykor, tette ezt úgy, hogy nem támadott, nem pocskondiázott. Az érvek, a szócsata - az olykor bizony hiányzó - kulturált vitaszellem szintjén maradt. Ezért is jogos volt a taps a vitafórum végén. A voksok sorsa március 25-én dől el. Ehhez jó szolgálatot tett ez a fórum, ahol a jászladányiak valóban megtudhatták, ki is az ő emberük.