Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)
1990-03-15 / 64. szám
1990. MÁRCIUS 15. 9 Irodalom» művészet r V Kondor Béla grafikája J Krúdy Gyula: Gábor Áron inasa m z idei nyáron, amikor ismét meglátogattam az én öreg "“tiőseimet odakünn a Soroksári úton honvédmenedékházban, változásokat találtam a csendes házban, ahol a legnagyobb zajt Bunkó Pál egykori honvédágyús falábának a kopogása okozza. Ez a vén faláb kopog egész nap a folyosókon, az emeleten, a kerti utakon, mert Bunkó Pálnak mindig van valami tennivalója. Közelebb van már a nyolcvan esztendőhöz, mint a hetvenhez, de ha a falába nem volna, bizony még arra is vállalkoznék, hogy versenyt fusson azokkal a kisdiákokkal, akik hébe-horba meglátogatják az öreg honvédeket. Aztán Bunkó Pálnak soha sincsen rosszkedve, még a falába felett is tréfálkozni szokott.- Nincs nekem semmi bajom - mondogatja -, még a lábam se fáj, mint például Palánszki komának, akinek a lábát egész nap hasogatja a fájdalom... De egy baja mégiscsak van az öreg honvédnek. Mégpedig az a baja, mint éppen panaszolja, hogy napról napra fogynak körülötte a régi bajtársai. Lássa, csömuram, nálunk sohase tudja az ember, hogy meghallhatja-e a történet végét. Már a számát se tudom azoknak a meséknek, amelyeknek a befejezését sohase hallom meg. Aki mesélni kezdte, elment közben a másvilágra.- Hogy van ez a dolog, Bunkó bácsi?- Úgy van az, öcsém, hogy mi itt egész nap mesélgettünk egymásnak. Szép hosszú meséket, amelyeket hallottunk meg átéltünk. A leghosszabb mesét az öreg Kapor zászlótartó mondta. Még a télen kezdte el a mesét, és tavasszal még mindig tartott a mese. Tán még most is tartana, ha az öreget el nem szólítja a halál. Elment a mese végével. Ugyancsak elment a múlt héten a vörössapkások dobosa is, Gyergyói Mihály. Ő se fejezhette be a mondanivalóját. Pedig be gyönyörű is volt, amikor azt mesélte, hogyan verte a dobot, mikor a szenttamási sáncokra rohantak. "Tram-tram" - mondta Gyergyói Mihály, a vörössapkások dobosa. De a halál közbeszólt. Nem fejezhette be a dobolást az öreg honvéd. Alig múlik el hét, hogy egykét öreg pajtásunkat el ne vinnék innen a fekete kocsin. Fogyunk, napról napra kevesebben leszünk. Maholnap meghal az utolsó honvéd is. A Gábor Áron inasai közül is már csak egymagám élek.- Kik voltak a Gábor Áron inasai? - kérdem az öreg honvédet. Bunkó Pál megsimogatja ősz szakállát, és a falábára mutat.- Azok, akiknek falábuk volt, vagy akiknek a fél karjuk hiányzott már. Mert elvitte az ágyúgolyó. Azokat hívta Gábor Áron az ő kedves inasának. Őket állította az ágyúi mellé. A falábbal nem lehet elszabadulni az ágyú mellől. Ott halt meg a tüzér, de ágyúja el nem hagya. Hát ilyenféle inasa voltam én is Gábor Áronnak. Az én ágyúmat úgy hívták, hogy: "Ne félj!" Talán az egész ármádiában nem volt olyan hangja még egy másik ágyúnak, mint a "Ne félj!"-nek. De lehetett is szép hangja, mert a szép hangú sepsiszentgyörgyi harangokból öntötte őket Áron apó. Amikor ágyút öntöttek belőlük, akkor is a legszebb hangon hirdették a magyar szabadság diadalát. Gábor Áronnak harminc ágyúja volt már akkor. Harminc ágyúja mellett harminc kedves inasa, aki célzott és tüzelt. Vigyázni kellett ám a célzással. Nem volt szabad kárba veszni egyetlen lövésnek se. Mert kevés volt az ólmunk meg a puskaporunk. A Gábor Áron ágyúi mindig találtak. De talán a "Ne félj!" volt még a találásban is a legjele sebb. Nem győztem ölelgetni, csókolgatni az ágyúmat egy-egy csata után, mikor megpihentünk. Sokszor azt hittem, hogy a "Ne félj!" megérti még a beszédet is. És felelt is néha a maga nyelvén, amikor ágyútűztől, fegyverfüsttől hormosan, fáradtan ráborultam, és megöleltem.- Megint jól viselted magad, "Ne félj!" - mondtam neki. Ott voltunk a kökösi csatában is most hatvan esztendeje. Ott volt mind a harminc ágyú egy sorban, és Gábor Áron apó büszkén jártkelt ágyúi között. Csatára készültünk. Az ágyúk ragyogtak, a tüzérek vidámak voltak. Áron apó jókedvűen mondta:- Fiaim, ágyús-fiaim, ma kemény napunk lesz. Rendben vannak-e az ágyúk?- Rendben - hangzott a felelet. És megsimogattam, "Ne féljt!" - mondta még Áron apó, amikor zúgva-búgva csapott el mellette az ellenség hatfontos ágyúgolyója. És leszakította a jobb vállát. Még csak annyi ereje volt Gábor Áronnak, hogy odavánszorogjon a "Ne félj!"-hez. Arra ráborulva lehelte ki a nemes lelkét. Vére pirosra festette a csövet. Bunkó Pálnak könnybe lábadt a szeme.- Csak azt sajnáltam mindig, hogy nem engemet talált az az ágyúgolyó! Hogy el kellett későbbválnunk a "Ne félj"-től. Azóta tán újra harangot öntöttek belőle, és most az Úr dicsőségét hirdeti. zt tudakolá tőlem né-Ehány nappal ezelőtt bizonyos régi barátom, ki politikai eljárásom modorában osztozik, s hosszú évek során részt vett azon hangyamunkában, mely közt én vénültem meg. Mi lenne belőlünk egyéb - így válaszoltam -, mint dicső nemzet, mely, midőn egész Európa bomladozik, úgy fog állni most a rend, a béke és a szabadság fölött őrt, valamint hajdanta a keresztyénségnek volt védfala? Hosszú halálos álom után íme új, csak később időkre reménylett gyönyörű reggel tűnt föl, oly sokáig eltaposott hazánk fölött. Bátrabbak, merészebbek - kikkel magasb láthatatlan hatalmak látszanak szorosb szövetségben lenni - rövid napok alatt oly alapra fekteték hazánk jövendőjét, melyet mi, hangyamunkások tán soha, vagy csak generációk után lettünk volna képesek alakítni, s mely alapon bizonyosan felvirul fajtánk, ha nem vagyunk magunk ellen hűtlenek, s nem döfjük a gyilkot saját keblünkbe! Azelőtt olyasokkal volt dolgunk, kik nem bírták felfogni vágyainkat: most egyedül saját viszálykodásunk okozhat bajt. Ámde, kérdem, nincs-e kezünkben a lehetőség ennek elejét venni? Én azt mondom: igen, ez tökéletesen a kezünkben van, minthogy ennek utána Magyarország nem fog Ausztriafélreismert gyarmata lenni, de mint önálló ország, mely saját tengelye körül forog, úgy lesz integráns része a közbirodalomnak. Régi időkben ugyan saját magunk halálosb csorbákat ütöttünk vérünkön, mint legdühösb ellenségeink. Mindegyik első akart lenni: parancsolni felette sok, engedelmeskedni igen kevés tudott; s elmésen mondá fajtánkról az esze által híressé lett lady Montaigu: Ej, be lelkes nép, a legdicsőbbre emelkedhető, csak az a baja, hogy vezért, elsőt, fejdelmet bárhányat volna képes kiálltai soraiból, ámde alvezért, alattvalót nem bír találni elég számban fiai közt. Már ha e régi hajlamunkat - mi egyébiránt magában nem bűn, sőt erény, mert nemritkán a legnemesb versengésnek kútfeje - nem bírjuk fékezni most, midőn a szeplőtelen polgári erény s kimerülhetetlen önmegtagadás a főkellék: akkor oly bizonyosan indulunk vesztünk elébe, mint birkanyáj is okvetlen vesz égő akolban. De ugyan kérdem, nincs-e bennünk elég hazafiság és ügyszeretet alárendelni magunkat a közjónak, bárkire esett is vala a vezérség? - Én azt hiszem, a nagy szám úgy lelkesül, hogy veszni akarna inkább, mint személyeskedések vagy tulajdon érdek és hiúság miatt veszélybe bonyolítni a szeretett hazát! Elleneink azt mondják, mi, magyarok csak szájban és agitációban vagyunk erősek: ám mutassuk meg, mennyire rágalmaznak, s most, mikor nem egy trón dűlőfélben, nemcsak rendbontók nem vagyunk, de mi alkotjuk a trón legbiztosb támaszát, midőn az igazi szabadságnak is mi szolgálunk alapul. Mi, magyarok, az európai átalakulások e nevezetes időszakában megbecsülhetetlen két előnnyel bírunk nem egy népcsalád előtt. Legelsőbben is, hogy nekünk már van alkotmányos alapunk, midőn más országoknak ezt még keresniük kell; s aztán, hogy mi már megszoktuk az alkotmányos formákban való mozgást, midőn másoknak ebben még okulniok kell - s hogy mi ekképp forradalmi veszélyek nélkül érhetünk célt, míg alkotmánytalan népek ily sima úton tán alig rázhatják magokról le az önkénynek hervasztó bilincseit! S lám, szorosan alkotmányos formákban mozogva, miután minden pártviszály megszűnt, s a magyar őszintén szorítja magyarnak kezét - rövid idő alatt mily óriás léptekkel haladtunk legtökéletesb kifejlésünk felé! Meg van alapítva a magyar felelős kormány. A honnak milliói bevéve az alkotmány sánczaiba, s oly kedvezésekben részesítve, mik meg kell nyerjék az égi hatalmak rokonszenvét a magyar faj számára. Évenkinti országgyűlés Budapesten, a lehető legtágabb alapra állítva. Sajtószabadság, s ekképp szabad vitatkozás, ami egyedüli biztos ellenszere minden felforgató hajlamnak. Kérdem, ki ne örülne ily kifejlésnek, s ki volna ily körülmények közt elég kaján elfelejteni azon kötelességet, mellyel minden ember, de kivált a magyar tartozik honának; kivált mi, mondom, mert nekünk Magyarországon kívül széles e világon nincs hazánk! Számtalant ugyan fájdalmasan érint az áldozatok tömege, melyet a haza oltárára vinni kénytelen volt. Ámde bízza magát, sorsát a háládatos nemzet igazságszeretetére, s munkáljon egyúttal azon is, hogy a nemzet gyarapodásnak indulhasson, mert a szegénység közt sínylődő ígérhet ugyan sokat, de még keveset se adhat. - És csak gyermeki velő gondolhatta azt egy pillanatig is, miszerint gyarmati állásbul nemzeti létre minden nagyobb áldozat nélkül kibontakozni lehessen. Meg kell barátkoznunk veszteségeinkkel. Az ember nem csak kenyérrel él. A léleknek is megvannak örömei, és ezek a tartósabbak, mik közt a tudat: szabad és virulásnak induló nemzet tagjaTenni - nem utolsó, sőt tán minden férfiúi örömöknek legfőbbike! Sokan azt mondják: koczkajátéknak köszönhetjük legutóbbi alkotmányos kifej lésünket. Ezt én nem vizsgálom, de arra figyelek: a nyert kincset vájjon miképp lehet úgy rendezni, hogy az igen nagy közöröm és a szinte váratlan meglepetés közepette ne csak mi magyarok, de szomszédaink se jöjjenek bármily zavarba. régi rendet elhagyván, A valóban kigázolhatatlan zavarba keveredünk, ha hovahamarább nem alakulunk új rendbe. Ennek eléréséhez mindenekelőtt az szükséges, hogy mindenki legfőképp magára vigyázzon. Mert ha mindenki, vagy csak a nagyobb szám is a maga esze szerint akarja a dolgokat rendezni, akkor oly bizonyos a zavar, mint ha szántszándékkal bontatnék meg a rend! Okvetlen elsüllyedés a végeredmény, ha több egyed irányoz, mikor a gálya sziklák és zátonyok közt küzd a viharokkal. Mi magyarok körülbelül e helyzetben vagyunk, e tekintetben ne csaljuk magunkat. Századokig mozdulatlan pangásban sínylettünk: most felkap bennünket egy kedvező szélvész, s már-már mutatkozik előttünk a közszabadsági kikötő. Istenért! tartsunk rendet, azaz: tanuljunk engedelmeskedni, magunkat alávetni, mert másképp a part szélén szenvedünk hajótörést a legotrombábbul, mikor már minden meg volna nyerve. Mi csekély személyemet illeti, ím ez lesz most eljárásom! /z felsége, törvényes feje-Odelmünk - és minden, mi nem tőle veszi eredetét, most csak átkot hozna hazánkra - gróf Batthyány Lajost azzal bízta meg, képezne magyar ministeriumot. Batthyány Lajos többek között engem is kiszemelt, és én tétova nélkül elfogadtam. És tán nagyravágyásból? Bizony nem! Minthogy engem soha nem indított politikában egyéb, mint ügyszeretet és hűség fajtámhoz; hanem azért fogadtam el a rám szabott terhet, mert régi imám: oh, Isten, ne hagyj veszni puha ágyban vagy meleg kályha mögött, de ha csak lehet, honunkat szolgálva, hámban! Én szeretett nádorunknak mint a felség képviselőjének és a magyar ministeriumnak netáni észrevételeimet mindig férfiasán előadván, tétova nélkül fogok engedelmeskedni. Egyébkint, habár felbomlik is az egész világ, míg gondolkozni képes leszek, megtartom lelki szabadságomat - valamint a nemzet is kénye, esze, belátása szerint a jövő országgyűlés alkalmával vagy tovább is megajándékozza a mostani ministeriumot bizalmával, vagy alkalmasabbal pótolandja azt. Ámde addig is, remélem, a mostanit őszintén és teljes eréllyel fogja pártolni. Mert ha a nagy szám a kormányt elő nem segíti vagy éppen akadályokat gördít útjába, akkor, azt zsibbasztva, saját magát is okvetlen megrontja. Én bálványozom a szabadságot - és nem mint sok más, aki csak a saját maga számára - de minden embertársamnak. szabadságot azonban Ások - és kivált olyas, ki ahhoz még nem szokott - abban keresi, hogy mindenki vagy legalább saját maga azt tehesse, mi neki tetszik, mire éppen kedve csosszan. Én éppen megfordítva: rend másképpen nem keletkezhetik, csak úgy, ha a felelős ministerium szavára hallgat most e honban mindenki. Most igazi baj csak az által keletkezhetik, ha a fennálló ministerium szava hiába hangzik el. Új rendnek kell keletkezni. Sok érdek meg van sértve. Számtalan egyed hely és kenyér nélkül teng. Mind ezt rendezni, mind erről előre gondoskodni kell. Úgyde ehhez idő szükséges, s mindenekfölött egybehangzó, koncentrikus működés. Kié-ki tehát állja saját helyét becsületesen és önmegtagadással. Ne adjon minden criticának hitelt, de inkább gondolja magát belé azon roppant nehézségekbe, melyeket legyőzni kell. - Én minden jót remélek, s csak azon egyet sajnálom, hogy engem is ministemek neveztek, mert e miatt sok azt fogja mondani: házi ciceróként könnyű nekem beszélni. Holott én inkább például szerettem volna arra szolgálni - bár ennek is szaporán megjöhet ideje -, hogy közlegénysorban állni és kitüntetés nélkül gyakorlani a polgári erényt: néha szintoly magasztos állás és szintoly szent kötelesség, mint állni a dolgok élén! Pozsony, 1848. március 27. Gróf Széchenyi István *Kunszabó Ferenc És ég az oltár című kötetéből Mi lesz belőlünk, magyarokból?
