Néplap, 1990. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-03 / 29. szám
8 1990. FEBRUÁR 3. Irodalom» művészet Kaffka Margit (1880-1918) A XX. századi magyar széppróza jelentős alakja, a Nyugat írói köréhez tartozik. Egész életében két téma foglalkoztatta igazán: a dzsentri pusztulása és a nő sorsa a korforduló idején. Novelláiban is jelentős helyet foglal el a nőkérdés sokoldalú ábrázolása. Az elnyomott asszonyok sorsa mellett írásaiban a lázadó asszonyok is megszólalnak - Kaffka Margit a megalkuvástalan érzelmi élet szószólója. Az egyházi élet, a vallásos érzület ábrázolása is foglalkoztatta indulásától kezdve. Érdeklődése személyes élményből fakadt. Nem szívesen emlékezik vissza az irgalmasok szatmári rendházában eltöltött évekre, de sohasem tud szabadulni emléküktől. A Levelek a zárdából is ebbe a kategóriába tartozik - melyből részleteket közlünk -, e témakörbe sorolható híres regénye, a Hangyaboly is. Kaffka elbeszélő művészetét a lélekrajz finomsága, a hagyományos formák felbontása, líraisággal párosuló drámaiság jellemzi. Szeptember 10. Anyucim! Drága, egetlen gyönyörű szép angyal mamám! Jaj be szeretlek! Azért írom most ezt a levelet ceruzával, mert ez nem rendes levél. Ezt nem fogom odatenni a kedves nővér asztalára, hogy kikacagjon mindenki, hanem egy bejáró lány fogja a postára adni. És ez olyan nagy titok, hogy ezért borzasztóan kikapnék, ha megtudnák - de teveled nem csinálhatnak semmi rosszat a nővérek, ugye, anyucim, drágám? És azért írom olyan hamar ezt a levelet, mikor a tíz perc szünet van, és mindenki azt hiszi, hogy elemzést írok - mert a tegnapi levél nem számít. Tudod, az úgy van - minden páros vasárnap levélíró-vasárnap és minden páratlan bibliaolvasó. Akkor a kedves Innocenc nővér felmegy a pódiumra, és olyanokat olvas nekünk, amilyeneket az ember alig tud érteni, hogy "a sátán vizetlen helyeken jár", meg hogy "aki ezt béveheti, vegye be". És akkor mozgunk - és aki mozog, az kikap nagyon - amiért nem vágyik a legméltóságosabb oltáriszent- ségre. Mikor pedig levélíró-vasárnap van, akkor kiosztják a tintásüvegeket, és mind a két asztal növendék, a kicsik is meg a nagyok is levelet írnak. De azt nem szabad leragasztani, hanem az asztalra tenni, hogy a kedves nővér mind átolvassa, és ő címezi meg. Aki pedig valami csacsit ír, azét felolvassák, és mind nevetnek rajta. Én még csak hétéves vagyok, és a harmadik kisosztályba járok, azért én- mellém mindig egy nagy leányt ültetnek, hogy nézze, mikor levelet írok: - ő mondja meg, hogy mit kell írni, és ha pác van, akkor újra kezdjük. Én mellettem Fá- ber Lujza kisasszony van mindig, ő is fésül, de nagyon húzza a hajamat, és kismamának kell hívni. De én sohase mondom azt neki, mert te vagy csak az én egyetlen kismamám ugye? És a levelet mindig úgy kell elkezdeni: "Én, hála Istennek, egészséges vagyok, amit kedves mamának is kívánok", és úgy kell végezni: "Tartson meg továbbra is anyai szeretetében." Azért most én ceruzával írok, és tudd meg, anyucim, drágám, hogy az olyan vasárnapi levél nem számít. Ne is bontsd fel, mert én úgyis írok neked hétfőn, kedden meg szerdán, minden tíz percben, és akkor Löwi Erzsi, aki bejáró leány, mindig feladja postára. Látod, milyen jó, hogy adtál nekem sok bélyeget. De jó volna, ha küldenél szentképeket is, mert Löwi Erzsinek muszáj adni, amiért elviszi a levelet. És itt úgy van, hogy három figuraképet adunk egy színes szentképért - és öt olyan szentkép ér egy csipkés szélűt, egy selymes kép pedig három csipkésnél is többet számít, ha az ember cserélni akar, mert azon selyemből van préselve a szenteknek a ruhájuk. A kedves nővértől szokott képet kapni, aki jó, és én kevésszer kapok, pedig Löwi Erzsinek mindig kell adni, ha levelet visz. Habár Löwi zsidó, azért mégis jó leány, és nem fog elárulni, mert akkor ő is bajba kerülne. És olyan levonókép is jó lesz, amit úgy hívnak, hogy: matric. V. És csókollak ezerszer, sokszor, milliószor és nagyon szeretlek, imádlak. A te Lillikéd £ Szeptember 18. Drága egyetlen anyucim, boldogságom! Olyan jó nekem, ha így írom, ahogy te mondtad, mikor tífuszban voltam, te pedig hazajöttél a színházból, és megcsókoltál. Mikor levélíró-vasárnap volt, akkor én mondtam Fáber Lujza kisasszonynak, hogy én téged csak aranyos anyucimnak hívlak otthon. De ő azt felelte, hogy az csacsiság és tiszteletlenség, és úgy kellett írni: "Szeretve tisztelt, kedves mama!" Pedig, ugye nem szereted így? Drága kis mamám! Én olyan sokat gondolok rád - mikor csendes foglalkozás van, meg este is, az ágyban mindig rád gondolok, amíg nem alszom. Még a misén is a templomban. Mert van egy szentkép az oltáron, de nem a nagyoltáron, hanem oldalt - és az éppen úgy néz a szemével, ahogy te. Mikor esti ima van, lelkiismeretvizsgálás, és minden gyerek csendben a képére szorítja a kezét, akkor is csak te vagy eszembe - pedig ez nem szabad, akkor arra kellene gondolni, amit felolvas a kedves nővér egy könyvből, hogy: "Nem hazud- tam-e? Elöljáróimról nem beszéltem-e rosszat?" Mindig csak sírok, amikor rád gondolok, és nagyon bánom, hogy rossz voltam most legutoljára is. T udod, amikor te itt voltál egy napra, és kivittél engem a vendéglőbe, ahol a szobád volt - akkor nagyon megszomorította- lak. Te akkor vettél nekem egy zsinórt, hogy a nyakamba akaszthassam a Szűzanya medálomat - de a zsinór fekete volt, pedig azon nem szabad viselni, csak kék zsinóron, mert a kék a Szűzanya kedves színe. Én nem akartam medált ráfűzni, hanem sírtam, és nem mentem az öledbe, hogy megcsókolj. Én azt nagyon, nagyon szívemből megbántam, drága, egyetlen anyucim - mindjárt este, mikor visszahoztál a zárdába. Te azt mondtad a nővérnek, hogy én nem is örültem neked, és hogy elszokik a gyerek az anyjától pedig az nem igaz. Te nem tudod - én egész nap azt beszéltem a többieknek ,hogy ma bejön a mamám, és néztem az órát, hogy jössz-e már. Mikor a lépcsőn mentem, az elfogadó szobába, nagyon dobogott a szívem - de nem mertem a nyakadba ugrani, mikor megláttalak, mert azt mondta volna soror Delfin, aki ott állt, hogy: "Jaj be szeles!" És itt, mamám, ha valami sororral beszél az ember, akkor le kell nézni a földre, úgy piszkálni a kötője szélét az embernek - másképp azt mondják: "Freches Ding!" De én azért belül a szívemben nagyon, nagyon örültem neked, drága egyetlenem, és most százszor is megcsókolom egy nap a kis medált, ami a te zsinórodon van. Úgy csináltam, hogy kék pamuttal kötöztem rá a Szűzanyát - így most ő sem fog haragudni. Egyszer el akart szakadni a zsinór, de én nagyon sírtam, mert azt hittem, hogy az fáj neked, meg akarom mutatni, ha még eljössz megint, hogy mégis jó zsinór, és vigyáztam rá. Martin Ella akkor összevarrta nekem. Most nem lehet többet írni, mert erre nézett a kedves nővér - de ha te itt volnál, én csak azért is a nyakadba borulnék, és nem bánnék semmit. Én lennék akkor a legboldogabb az egész világon. Lillike * Október 25. Drága Anyucim! Már régen nem írhattam neked, mert Löwi Erzsi kanyaróban volt, másnak pedig félek levelet adni, hogy elárul. Mi, bennlakók, együvé járunk tanulni a városi lánnyokkal, akiknek itt lakik a mamájuk - de a többi városiak olyan árulkodósak - mindjárt felállnak, és azt mondják: "Kedves nővér, Lilli cukrot eszik - Lilli játszik, nem figyel!" - És ha meg- haragusznak, azt írják egy cédulára, hogy: "Köszönöm a barátságot!" - azontúl nem akarnak tege- ződni, és visszaveszik a bábruhát, amit adnak. De Löwi Erzsi nagyon csendes lány, nem szól senkinek semmit, hanem a padban mindig a szentképeit számlálja, amig három színeset érnek. És mindig jól tudja a leckét és csupa szeplő - a keze is. De, tudod, anyuci - mi csak addig vagyunk a városiakkal, amíg tanulásóra van - akkor ők hazamennek, mi pedig a nappali terembe. Ott nincs semmi más bútor, se dívány, se tükör - csak két nagyon hosszú asztal székekkel és pódium - a falon pedig őrangyal-kép és kereszt. Itt nincs olyan sok legyező, virágtartó meg vánkos, mint nekünk volt otthon a szalonban. A nappalinak a közepén nagy hely üresség van, és oda szoktunk térdepelni, mikor imádkozunk. Akkor minden kislány egy papirost tesz a lába alá, hogy a su- bicktól be ne kenődjék a padló, mert itt csak egyszer súrolnak egy évben, de azért borzasztó tiszta a pádimentom. Minket pedig tavaszig soha nem visznek le a kertbe, hogy be ne hozzuk a sárt meg a hót. Mindig bent ülünk, és tanuljuk a leckét, vagy soror Delfin felad kötni minden órában tízszer körül - aki azt meg nem csinálja, annak hátára tűzik büntetésből a kötést. Nekem még nem tűzték, de olyan büntetést már kaptam, hogy a székhez hozzákötöttek egy zsinórral, mert minden percben az órához mentem megnézni, hogy kész lesz-e tízszer körül. Itt mindenkinek a helyén kell maradni csendesen, mert mi volna, ha mind az ötven gyerek felugrálna? Én most úgy csinálok, hogy mesét mondok magam- magamnak, hogy ne legyen olyan rossz kötni - de azt a mesét én csak úgy kitaláloom. Kedves, drága mamám! Tegnap az íróvasárnapi levélben megköszöntem neked a befőttet, amit küldtél és írtam, hogy jólesett - de most mégis megírom, hogy abból én csak nagyon picit kaptam. Amiért olyan sokat küldtél, hát kiosztották, minden gyereknek egy kis tányérral. Csakhogy én akkor nem tudtam a francia szókat, ami úgy kezdődött, hogy "Le hibou, le hotel" - és minden szó stumme hával-, azért azt mondták, hogy nem kapok uzsonnát - a tányérom pedig fel volt fordítva refektóriumban. Én nagyon sírtam, de nem a befőttért, mert az úgyis elfogy, hanem azért sírtam, hogy te biztosan nagyon örülve pakoltad, és gondoltad, milyen jó lesz szegény Lilli- nek! A lányok azért adtak nekem a szájamba, mindegyik egy kis kannállal, mikor kiment a soror. Azért köszönöm, kedves anyucim. Lillike * November 12. Drága, jó kismamám! Nagyon szépen kérlek, írd meg nekem egész biztosan, hogy mi volt az én szegény apukám, süti az égben van. De ne úgy írd, hogy én kérdezem, csak mintha eszede jutott volna. Mert én itt egyszer mondtam, hogy királyi ügyész volt, és akkor mind elkezdtek nevetni - a foltozó soror pedig a ruhatárban kicsúfolt, és hajlongott nekem, hogy "Méltóságos királykisasszony!" - Ugye, a soror nem tudhatja, hogy mi az: királyi ügyész - mert az ő apja suszter volt. A húga mondta, aki velünk tanul, és ő is apáca lesz, mert otthon úgyis szántani kellene neki a falun. Ő sváb leány, és itt sok sváb van, akiknek a mamá- jok nem visel kalapot, hanem keszkenőt, és egész paraszt. De azért azt mondta a ruhatáros soror húga, hogy ő sok pénzt fog hozni a zárdának, mert az ő apjának van. Ugye, anyukám, az én apusomnak is sok pénze volt? Én egész jól emlékszem még mindenre, hisz hatéves voltam, amikor meghalt. Ha behunyom a szemem, akkor egész jól látom a mi nagy kertünket, ahol egy hűvös lóca volt a bodzafák alatt, és a palánknál egy napos lóca. Cecilre is emlékszem, aki német lány volt nálunk, és mindig kért, hogy ne legyünk rosszak, mert akkor ő kikap. Cecil sánta lábú volt - emlékszel? -, és mindig elkezdett egy mesét, hogy "da kamen sie in ein steinernes Zimmer" - de én akkor féltem, és nem hagytam, hogy tovább mondja. Most már hagynám. Vajon hol van most Cecil? Milyen erős, nagy napsütés volt mindig a mi kertünkben - az egész levegő tele volt nappal. A Sport kutyára is emlékszem, aki kacsázni járt apussal a lápra. De régen is nem láttam már élő kutyát! Az apus arcára nem tudok emlékezni. Már egy hónap múlva karácsony lesz. Ugye, akkor eljössz értem, és elviszel engem haza? A legtöbb lányt hazaviszik. Úgy irigylem a városi leányokat, akiknek itt lakik a mamájuk, és négy órakor olyan lármát csapnak, mikor kinyitják nekik a nagy kaput, amit portának hívnak, és kieresztik őket az utcára. Ők milyen jó, otthoni kávét kapnak, és megcsókolja őket a mamájok! Nagyon szeretnék olyankor kiszaladni. Csak a szegletig mennék, a jó hideg utcán - csinálnék nagy hógúlát, és belehajítanám egy olyan kivilágosított boltablakba - vagy egy nagyot, nagyot kiáltani, vagy ugrani szeretnék, és - visszafutnék én megint. Még utol is érném a lányokat, ahogy sorban lépegetnek párosával a refektórium felé - mindegyiknek orra alá van húzva a nagykendője, és mintha fáradt volna itt mindenki. De itt nem szabad semmit sem csinálni, hanem szó nélkül menni a folyosón - a nappaliból a hálóba I. TI ÍV, Levelek a / zárdából- , onnan refektóriumba - mind más emeleten van. Egy óráig is tart, amíg párba állunk, nagyken- dőbe felöltözünk, és elindulunk. Aki a folyosón beszél, az büntetésből hátul fog menni pár nélkül a sor végén, és látni fogja mindenki, akivel a folyosón találkozunk. A folyosó olyan, mint otthon a tornác, csakhogy be van zárva fallal, mintha szoba volna, és - arra járnak mind a mosólányok, konyhai lányok, jelöltek, novicok, sororok, penziósok, árva gyerekek, katonagyerekek - és néha a fejedelemasszony is jön ránk szembe, mert itt egyik szobából a másikba csak a folyosón át lehet menni. Mindig, mikor elindulunk, kihúznak egy cédulát, ami a falon van zacskóban a szenteltvíz alatt - és arról leolvassák, hogy milyen szegény lelkekért kell imádkozni az úton. Én mindig szegény apusért imádkozom, és hogy te soká élj, és egészséges légy - és én egyszer megint együtt legyek veled, úgy, hogy sohase kelljen visszajönni ide. Kezedet csókolom, kedves egyetlen mamám. Liliké * December 2. Egyetlen kedves Anyucim! Százszor csókollak érte, és nagyon szépen köszönöm, hogy elküldted az apus arcképét. Kedves, szép, szomorú mamám - ugye, te még most is sokat sírsz? Én most már egész jól emlékszem apusra. Mikor egyszer rossz voltam, ő, szegény, feltér- # deltetett a díványra, hogy ne legyen kemény. De nagyon kicsi idő múlva visszajött hozzám, és azt mondta, hogy csókoljak kezet, és szálljak le, mert már elég.- Arra is emlékszem, mikor egy vasárnap templomba vitt apus és keresztmamához - de én untam magam és nyafogtam. Apus mindig kérdezte, hogy nincs-e bajom, és a fejem nem fáj-e, mert bágyadt a szemem. Ugye, az én apám volt a legjobb ember az egész világon? Ha most visszajönne, és megint élne, - nem volnék többet olyan rossz, csacsi, hogy nyafogjak, hanem százszor is megcsókolnám a kezét. Emlékszem arra is, mikor már beteg volt, és Zsuzsi szakácsnő jeget tört apróra a pincegádorban, te pedig sohase jöttél velünk játszani, hanem mindig messzire küldtél minket Cecillel - a kertbe, hogy csend legyen. Egyszer pedig behívtak minket a szobába, ahol apus feküdt, és minden függöny le volt sötétítve. De ő már nem szólt nekünk semmit akkor, hanem a Sport kutyáját simogatta, aki odatette neki a paplanra a fejét. Minket csak nézett, és nem mertünk hozzámenni - azután intett a kezével, és kivitt Cecil. Tudod még? Te mondtad akkor nagyanyámnak, hogy a Sport egész éjszaka vonított, mikor apus meghalt, mi pedig nagymamánál voltunk - Palkó meg én. Ott mondták délben a kosztos diákok, hogy meghalt az apám - és hozták a fekete ruhát Zsuzsi- ék. A szalonunkból akkor minden ki volt hurcolva, és a tornácon csupa vendégek ültek és sírtak. Az udvaron is népek voltak és nagyszakállas zsidók is, mind sírtak, mert ugye, azoknak valami nagy jót csinált az apus? Sok éneklés hallatszott akkor - Palkóra nem vigyázott senki, és elaludt a cselédágyon -, engem felvett az ölébe egy bácsi, és megcsókolt - az ablakon keresztül pedig megláttam az emberek közt a házitanító urat. Te felültél egy kocsiba, mindenki felült - és aki ottmaradt is, csak sírt. Én most sokkal jobban tudnék sírni, mert akkor én még nem tudtam, hogy milyen rossz apus nélkül, és hogy nekem zárdába kell jönni. De neked még sokkal rosszabb dolgod van - ugye mamám? Csak legalább te ne volnál többet soha olyan szomorú, mint akkor - hiszen én olyan nagyon szeretlek. Lillikéd Marketing Egérfogó
