Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-13 / 11. szám

1990. JANUAR 13. Néplap Bolti, éttermi vizit - avagy mindenki bizonytalan Mi legyen a veszteséges vállalatokkal? Az áremelés utáni első napok­ban ellátogattunk néhány élelmiszerüzletbe, vendéglátó- helyre. Arra voltunk kíváncsiak, milyen változások tapasztalhatók a forgalomban, hogyan véleked­nek a vásárlók az új árakról. Jól számolt? Első állomásunk a megyeszék­hely egyik legnagyobb forgalmú üzlete, a vasútállomás előtti Szol­nok ABC. Az üzlet vezetője, Mu­rányi Sándor készségesen kalau­zol végig az üzleten. Az ABC múlt hét végén kiürített polcai lassan megtelnek. A néhány napig hiánycikknek számító lisztből ép­pen most érkezett egy rakomány. A kilós liszteszacskókat kipako- lók kezében ott a mai kereskedők legfontosabb eszköze, az árazó­gép. - A lisztszállítmány megér­kezése egy tétellel csökkentette a hiánycikkek számát - mondja az üzletvezető. - Sajnos még papri­kát, étolajat, rizst nem tudunk ad­ni a vásárlóknak. Ezek országo­san is hiánycikkek, nemcsak ná­lunk nem kaphatók. Reméljük, ez az állapot nem tart sokáig. A beszélgetés az üzletvezető üvegvisszaváltó helyiségből át­alakított irodájában folytatódik.- A múlt hét végén, különösen pénteken és szombaton óriási fel- vásárlási rohamot éltünk át - idézi fel az eseményeket Murányi Sán­dor. - Tudtuk, hogy nagy felvásár­lás lesz, mégis nagy volt a meg­próbáltatás. Például pénteken ki­lenc mázsa lisztet adtunk el, ami egy úgynevezett sima hét teljes mennyisége. Általában kilenc-tíz kilós tételeket vittek a vásárlók. Húsból pénteken és szombaton nyolcvan félsertés kelt el, koráb­ban egy egész hétre negyven fél­sertést rendeltünk és ez fedezte a keresletet. A felvásárlási roham persze szinte minden áruféleséget érintett. Vittek cukrot, mosóport és másokat is. Hétfőn aztán alapo­san megváltozott a helyzet. Per­sze, a hét első napján általában kisebb a forgalom. 384 ezer forint volt a bevétel, ami kb. 200 ezerrel kevesebb, mint más hétfői napon szokott. Még nagyon sok mindent nem tudunk lemérni, hiszen csak néhány nap telt el az áremelés óta. Mindennap meg kell néznünk az árukészletet és módosítani a ren­delésen. Kenyérből a megszokott mennyiség fogy. Tejből már ke­vesebb. Húsból is természetesen. A finomsüteményekből is keve­sebb fogy, inkább a kiflit, zsömlét viszik. Mit szólnak a vásárlók, amikor a pénztárgép kijelzi a fizetendő összeget? A kérdésre Nagy Erzsé­bet, az ABC pénztárosa válaszol.- Különbözőképpen reagálnak az emberek - mondja. - Van, aki szó nélkül tudomásul veszi, egye­sek indulatba jönnek, mások csak morgolódnak. Ilyeneket szoktak mondani: "Biztos, hogy jól szá­molt? Jézus Mária, hát már erről is le kell szokni! Mit adok enni a gyereknek, ha már a tej is ennyibe kerül!?" Kétségtelen - folytatja a pénztárosnő -, hogy rendkívül sok türelem kell manapság ehhez a munkához. Az emberek a pénz­tárnál adják ki a mérgüket. Pedig az áremelésekről mi nem tehe­tünk. Üres az ételbár Az Ady és a Sallai út sarkán lévő Mini ételbárban fél tizenket­tőkor az újságíró az első vendég - és ő sem ebédelni tért be. Az ízlé­sesen berendezett ételbárban szo­lid zene szól. Székely József Uúa]- donostárs éppen valami kalkulá­ción dolgozik, előtte kockás pa­píron számsorok. - A feleségem­mel üzemeltetjük az üzletet - mondja. - Most nincs itt, pedig ő részletesebb felvilágosítást is ad­hatott volna a forgalom alakulá­sáról. Annyit viszont én is látok, hogy a forgalom harminc, negy­ven százalékkal csökkent az ár­emelés utáni napokban. Az em­berek még nem tértek magukhoz. Persze, ez áremelés után mindig így van, de azt hiszem, most több időnek el kell telnie. Az árakon természetesen mi is kénytelenek voltunk emelni a nyersanyagárak változása miatt. Igyekeztünk a ta­rifákat minél kisebb összeggel megemelni. Például a babgulyás 58 forint helyett most 68, a ser­tésszelet 65 helyett 70. A köretek árai változatlanok. A szendvicsek közül a kolbászosat 34 forintért adjuk, az ára korábban 25 forint volt. Azt tapasztaljuk, hogy in­kább a szendvicsféleségeket ke­resik az emberek mostanában. Mit tudunk tenni a forgalom nö­velése érdekében? Fogalmam sincs, most gondolkodunk rajta. Esetleg a nyitva tartáson változ­tatunk és inkább az italforgalmat próbáljuk növelni, mert eddig is azon volt inkább a nyereség. A húsos csont fogy Szolnokon a piaccsamoki nagy hentesüzlet szokatlanul csendes. Vásárlók nincsenek, de az abla­kon bepillantva úgy látszik, áru sem. Szalonnából a legnagyobb az eladótér készlete. Tőkehús alig van, néhány kilónyi függ csak a kampón. Szárazáruból tea- és csikóskolbász, azon kívül semmi. Olcsó húsféleség, teper­tő, belsőség sincs. A szemlélődés közben húsos csont érkezik. Az arra járóknak gyorsan feltűnik a szállítmány. Pillanatok alatt rö­vid sor verődik össze. Mindenki csak húsos csontot vesz, semmi mást. Míg az eladó leméri, becso­magolja áz árut, a vevő kérdez: mennyi lett a teaszalámi, a sertés­comb, a szalonna? A válasz nem marad hatás nélkül. A reagálás különböző, hangulattól, vérmér­séklettől függően - sóhajtás, mor­gás, néha halk káromkodás. Az áru megérkezése miatt az üzlet vezetőjére, Molnár Mihály- ra egy negyedórát is kell várni. A szállítólevelek aláírása, lebé­lyegzése után áll az újságíró ren­delkezésére. Először is az eladó­térben látható árukészletről szer­zett benyomást siet eloszlatni. - Nemcsak azokkal rendelkezünk, ami kifüggesztve látható - jelenti ki. - A raktár tele van. Tudunk adni karajt, combot és mást is. Nézzen be a hűtőraktárba - hang­zik invitálása. Az üzletvezető va­lóban igazat mond. A raktárban szépen sorakoznak a szemet gyö­nyörködtető áruk: félsertések, szalámik, stb. - Nem rakjuk ki őket - folytatja Molnár Mihály - mert szinte teljesen felesleges. - A tőkehús nem fogy, de az olcsó húsok forgalma meghaladja a vá­rakozásunkat. Az emberek kere­sik az oldalast, a tarját, a belsősé­geket. A máj iránti igény nagyon megnőtt. Valószínűleg azért, mert sokféleképpen elkészíthető, tehát pótolni tudja a húst. De az sem mellékes, hogy az ára csak kisebb mértékben emelkedett: 96 forintról 120-ra kilónként. Az ol­csó húsok iránti igényeket sajnos csak részben tudjuk kielégíteni. Hogyan alakul a forgalmunk ké­sőbb? Én azt hiszem, az emberek beállnak majd az új árakra és csak megveszik a húst. Enni muszáj. Egyébként azt hiszem, hogy ezek a húsárak sem lesznek tarthatók sokáig, biztos, hogy rövid időn belül újra emelkedni fognak. A Húsipari Vállalat már jelezte, hogy beszerzési gondokkal küzd. Jön az öreglebbencs, a tejberizs A piaccsamok melletti Cent­rum étterem Szolnok egyik legol­csóbb és legnagyobb forgalmú ét­terme. A látogatás alkalmával nem volt telt ház, igaz, az ebédidő vége felé jártunk ott. Módosné Major Irén üzletvezető jó interjú- alany, kérdezni sem kell, beszél magától. A konyha mögötti kis irodájában beszélgetünk. Az iro­da berendezésén, rendjén látni, hogy lakója csak ritkán tartózko­dik ott - többnyire az étterem dol­gozói között forog.- Soha így nem volt, hogy nem tudom elképzelni a jövőt, azt, ho­gyan tovább - mondja az üzletve­zetőnő bevezetésképpen csak úgy magától, kérdés nélkül. - Hetek­kel ezelőtt tudtunk már az áremel­kedésről, mégsem hittem a sze­memnek, amikor a listát meglát­tam. Óriási mértékűnek tartom az áremelkedéseket! Mi az ételára­kat úgy igyekeztünk kikalkulálni, hogy azok ne váljanak eladhatat­lanokká. Itt egy múlt heti és egy mostani étlap. A diákmenü 35 fo­rintról 45 forintra emelkedett, a Centrum menü 48 forintról 60-ra. Még néhány példát mondok az új árakra. A sertéssült 42 forintról 51-re, a gombás sertésszelet 50- ről 60-ra, a szalontüdő 30-ról 35- re, a belsőség 30-ról 36-ra, a rán­tott sajt 40-ről 50-re emelkedett. A köretek, a levesek, a főzelékek árait lényegében változatlanul hagytuk, az emelkedés mind­össze egy-két forint. Az árválto­zások utáni első napokban csök­kent a forgalmunk, még értékben sem érte el a korábbit. A forgalom későbbi alakulását természetesen most még nem lehet kiszámítani. A vendégek által ismert és jó né­ven vett szolgáltatásainkat igyek­szünk megtartani: a differenciált ételkínálatot, a féladagos rend­szert, a különböző tikettes jegy­módszereket és másokat. Sziszte­matikusan még nem gondoltuk át a jövőt. Minden valószínűség szerint bővítenünk kell az olcsó ételféleségek kínálatát. Gond azonban, hogy az alacsony árfek­vésű húsféleségek beszerzése rendkívül nehéz. Azt is tervezzük, hogy elővesszük a régi, egyszerű ételrecepteket. Kínálunk majd öreglebbencset, tejberizst, len­csefőzeléket és hasonló egytál­ételeket. * * * A "reprezentatív mintavétel" tapasztalatai feltételezhetően ál­talánosíthatók. A kereskedők, a vásárlók egyaránt bizonytalanok. Az áremelésnek természetesen nem örül egyik fél sem. Tudunk-e majd változtatni étkezési szoká­sainkon? Úgy tűnik, most kényte­lenek leszünk. A baj csak az, hogy az egészségtelen táplálkozás irá­nyába. Jön tehát az öreglebbencs, a szalonna, a tejberizs. Berki Imre Szinte minden hazai párt prog­ramjában nagy súlyt kap a köve­telés, hogy számolják fel a veszteséges vállalatokat. Ezzel szemben szó sem esik arról, A veszteséges vállalatok fel­számolása ugyan a piacgazdasá­gokban természetes és állandó folyamat, amit a politika alig vesz tudomásul, hiszen normális piaci viszonyok között a veszte­ség nem válhat tömegjelenség­gé. Hiszen a gyengén működő vállalatokat legtöbbször már "menet közben" átszervezik, a felesleges kiadásokat megszün­tetik, a veszteséges részlegeket leadják, még mielőtt általánossá, krónikussá válhatna a vesztesé­gesség. A modem társa­dalmakban a tartósan vesztesé­ges nagyvállalat ezért igen ritka jelenség. A fent elmondottakból tehát az lenne az első tanulság, hogy nem a veszteséges vállala­tokat kell felszámolni, hanem mindig és mindenütt a vesztesé­gek, a pazarlások, a felesleges kiadások ellen kell küzdeni. Mégpedig a meglévő működő vállalatokon belül, és nemcsak azoknál, amelyek már vesztesé­gesek, hanem mindegyiknél, a nyereséggel gazdálkodóknál is. De mit tegyünk akkor, ha a múlt hibáiból sok veszteséges vállala­tot örököltünk? Biztosítani kell, hogy csak az a vállalat legyen veszteséges, amelyik valóban az. A mi jelen­legi árrendszerünkben, a mér­legadataink mellett semmi bizto­síték nincs arra, hogy minden veszteséges vállalat valóban az, sőt még arra sem, hogy nyeresé­ges vállalatok valójában nyere­Én mindenesetre szeretnék annyira szocialista maradni, hogy veszteségnek fogjam fel a dolgozók kiesett bérét is minden olyan esetben és addig, amíg nem sikerül újra elhelyezkedni­ük. Jobb volna a népgazdasági szemlélet eddigi hamis értelme­zésétől végre megszabadulni. A gazdaság végcélja nem a költ­ségvetési egyensúly, nem is a kormány pénzügyi helyzete, ha­nem a dolgozók jóléte. Engem különösen nem zavarna az, ha a kormány ugyan még évtizedekig gazdasági nehézségekkel küzde- ne, de közben a lakosság - ha nem is svéd, de elviselhető élet- színvonalon élne. Veszteséges vállalataink környéke ma az or­szág virágzó környezetének szá­hogy minden vállalatnál szün­tessék meg a pocsékolást, szá­molják fel a bürokráciát. Ebben súlyos egyoldalú szemléletet, sőt tudati torzulást látok. ségesek-e. Mi most előbb aka­runk vágni, aztán mérni. Ezt a sorrendet feltétlenül meg kell fordítani. Nálunk a veszteségesség fo­galmát nem társadalmi, hanem szűk vállalati szemszögből Ítél­jük meg. Veszteséges az a válla­lat, amelyiknek kevesebb a be­vétele, mint a kiadása. Ez így van jól a főkönyvelők és az adóhiva­tal szempontjából. A társadalmi érdek azonban mást kíván. Erre ugyan már jó hatvan éve Keynes felhívta a figyelmet, de még mindig nem vettük tudomásul. Mi van ugyanis, ha leállítunk egy veszteséges vállalatot? Nemcsak a veszteséget takarít­juk meg, hanem kiesik egy sor költségvetési bevétel, hiszen nem fizet tovább bérjárulékot, más adókat. Már a veszteséges vállalatok jelentős hányada esetében ez több mint a veszteség. De kiesik a vállalat eddig évente elszámolt amortizációja is. A vállalati veszteség pedig csak kivételes esetben nagyobb mint a befize­tett adók és az amortizáció ösz- szege. Ezen túl a leállítás esetén költ­ségvetési többletkiadásként je­lentkezik a munkanélküliek ré­szére kiutalt segély. Ha ezt is szembeállítjuk a veszteséggel, akkor már aligha akad népgaz­dasági szempontból is vesztesé­ges vállalat. Legalábbis én még nem találtam. mit, hiszen többek között azért veszteségesek, mert több bér áramlik ki, mint amennyit a piac elismer. Hány olyan veszteséges termelőszövetkezetünk van, amelyik mellett jól élnek az em­berek, nemcsak a tagok, hanem a környező települések lakossá­ga is. A betakarítás után össze­gyűjtött kukorica vagy burgonya csak a szövetkezet mérlegében veszteség, a népgazdaságnak nem az. Sőt előfordulhat, hogy ez hasznosul a legjobban. Azt kellene végre megtanul­nunk, hogy egy modem társada­lom nem azért gazdag, mert nincs benne veszteséges vállal­kozás, hanem azért, mert ezeket bőven ellensúlyozzák az ered­mények, a népgazdaság,haszna, az állampolgárok jóléte. A mar­xizmus legnagyobb tévedése ab­ban állt, hogy hibák, vesztesé­gek nélküli társadalmat akart. Kiderült, hogy minél tökélete­sebb egy társadalom, minél ma­gasabb abban az életszínvonal, annál több a veszteség is. Ezzel szemben, annak mi vagyunk a legjobb bizonyítékai, hogy ko­runkban a lehető legrosszabb az a gazdaság, amelyik minden áron a hibák kiküszöbölésén erőlködik, és közben elfojt min­den pozitív kezdeményezést, ki­öl minden kockázatot. A vállalatoknak sem a hibák minden áron való megszünteté­sét kell erőltetni, hanem az ered­mény maximalizálást. Ez pedig nagy kockázattal, azaz viszony­lag sok veszteséggel jár. Mindez nem azt jelenti, hogy nem kell mindenütt a hibák kija­vításán fáradozni. Sőt ezt min­denütt kell tenni, nemcsak azok­nál, amelyek veszteségesek, vagy annak tűnnek. A gyakorlati tapasztalatok szerint a legna­gyobb tartalékok nem halódó ágazátokban vannak, hanem a legdinamikusabbakban, azok­ban, amelyek nyereségesek. Egy nyereséges vállalatnál több kárt okoz a kezdeményezéseket ki­ölő bürokrácia, az oda nem illő részletekkel való vesződés. Nem bányászokból hanem bürokraták­ból van sok Ezzel el is érkeztem mondani­valóm lényegéhez: nem a vesz­teséges vállalatok felszámolásá­ban, hanem a piaci viszonyok erősítésében, a vállalatokat nyo­morító és költséges bürokrácia leépítésében vannak a legna­gyobb tartalékok. Magyarorszá­gon nem a bányászokból, a mű­trágyagyári munkásokból van sok, hanem a bürokratákból. Amíg százezrével ülnek feles­leges vagy éppen kártékony munkát végző bürokraták a me­leg hivatalokban, addig nem volna szabad egyetlen fizikai munkát végző munkást sem el­bocsátani. Ne a veszteséges vállalatok felszámolásáért hadakozzunk, hanem az általános pocsékolás ellen. A nyereséges vállalatok­nál sokszor akkora összeget ér el a pocsékolás, mint amekkora a veszteséges vállalatok hiánya. Lehet, hogy a politikusoknak a választások előtt nem tanácsos ujjat húzni a bürokratákkal, de legalább ne akaijanak politikai tőkét kovácsolni maguknak a munkások elbocsátásával. Tudom, hogy sokan munkás­demagógiával vádolnak, de az egyes körökben népszerűtlen igazságot is ki kell mondani. Kopátsy Sándor A svájci Billerbeck Internationale és a Fővárosi Ruhaipari Vállalat 1990. január 1-től vegyesvállalatot alapí­tott Billerbeck Budapest Kft. néven. Forgalmazott termékeik: paplanok, párnák, ágyzsákok, ágyneműk, toll- pehely-, gyapjú-, szintetikus töltettel, import és hazai alapanyagból, Billerbeck-technológiával. A megyében csak az Ideál Keredelmi Vállalat szolnoki méteráru-szaküzletében kapható. Fotó: N.Zs. Nem a veszteséges vállalatok megszüntetésével kell kezdeni A munkanélkülivé vált dolgozó kieső bére is veszteség

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom