Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-05 / 4. szám

• • Ülést tartott a Minisztertanács Kormányszóvivői tájékoztató Bajnok Zsolt ismertette kor­mányülésen szereplő napirendi pontokat. Ebből kitűnt, hogy a tes­tület közbenső tájékoztató alapján ismét foglalkozott a kormányzat gyermek- és ifjúságpoitikai kon­cepciójával, megállapítva, hogy a tervezet még nem alkalmas parla­menti plénum előtti tárgyalásra. A szóvivő elmondta, hogy az előter­jesztéshez egy sor konkrét, egyéb­ként nagyon népszerű, rokonszen­ves intézkedésre vonatkozó indít­ványt is mellékeltek. Ezekre vo­natkozóan a kormány kritikai fe­lülvizsgálatot kért arról, hogy a pénzügyi takaró elég hosszú-e a tervezetek megvalósításához. Aja­vasolt intézkedések között szere­pelt a differenciált gyermekgondo­zás rendszerének megteremtése, kiépítése, az úgynevezett „gyer­mek fogyasztási kosár,, kimunká­lása. Kezdeményezték az előter­jesztők a családi jog teljes anyagá­nak, közte a családjogi törvénynek a felülvizsgálatát. Nyomatékos ja­vaslatként fogalmazódott meg a tehetségszolgálat, beleértve a te­hetséggondozás családi feltételei­nek biztosítását, a tehetségfelkaro­lást és menedzselést. A testület a gyermekvédelemmel kapcsolat­ban indítványt fogadott el. Esze­rint hazánk mielőbb csatlakozzon a Gyermeki Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához, amelynek szellemével szándékaink, s remél­hetőleg tetteink is egybevágnak. Az egyéni országgyűlési vá­lasztókerületek sorszámának, székhelyének és területének meg­állapításáról szóló előterjesztésről beszámolva, a szóvivő hangsú­lyozta, hogy rendkívül széles körű, sokrétű, helyenként szenvedélyes vita közepette formálódtak ki azok az elgondolások, konkrét javasla­tok, amelyek a kormány elé kerül­tek. Tolmácsolta a Minisztertanács elismerését e munkáért, amelynek eredményekén a többé-kevésbé /Folytatás a 2. oldalon./ Szolnokon, az Alfa Autójavító Kisszövetkezet az Autótechnika Vállalat megbízásából megkezdte az Aro 10 típusú gépkocsik értékesítését a mai nappal. A készlettől függően azonnali kiszolgálást biztosítanak, -nzs­Magyar-del-afrikai külügyminiszteri megbeszélés Lehetőségek a nemzetközi együttműködésre Roelof Friedrik (Pik) Botha, a Dél- afrikai Köztársaság külügyminisz­tere január 3-4-én látogatást tett Budapesten. Hóm Gyula külügy­miniszterrel véleménycserét foly­tatott napjaink legfontosabb nem­zetközi folyamatairól, köztük a közép- és kelet-európai változá­sokról, illetve a helyi válságokról. A külügyminiszterek megvitatták azokat a lehetőségeket is, amelyek a dél-afrikai térség problémáinak békés rendezését szolgálják. Pik Botha tájékoztatást adott or­szága helyzetéről, kormánya poli­tikájáról, nemzetközi törekvései­ről. Hangoztatta, hogy a dél-afri­kai kormányzat bel- és külpolitiká­jában pozitív változások követ­keztek be. Ismertette azokat az el­képzeléseket és konkrét lépéseket, amelyek az apartheid fokozatos felszámolására és a demokrácia ki­bontakoztatására irányulnak az or­szág minden lakosa számára. Horn Gyula - vendégének kérésére - tájékoztatást adott a Kelet-Euró- pában zajló mélyreható változá­sokról. Elemezte e folyamatok várható hatásait az európai helyzet alakulására, és a nemzetközi együttműködés szélesítésének le­hetőségeire. A magyar külügyminiszter hang­súlyozta, hogy a magyar külpoliti­ka egyik alapvető feladatának te­kinti az emberi jogok teljes körű érvényesülésének előmozdítását valamennyi országban. Ezért nem­zetközi tevékenységében határo­zottan fellép minden faji, nemzeti vagy kisebbségi megkülönbözte­tés ellen, elítéli az apartheid bármi­lyen megjelenési formáját. A nyitottságra törekvő magyar külpolitika ugyanakkor az elzár­kózás helyett a tárgyalásokat tartja célszerűnek a nemzetközi helyze­tet terhelő problémák megoldásá­ra. Számos államhoz, köztük sok afrikai országhoz hasonlóan - amelyek diplomáciai és egyéb in­tézményes kapcsolatokat tartanak fenn a Dél-afrikai Köztársasággal - a Magyar Köztársaság is kész, álláspontja fenntartása mellett, párbeszédet folytatni a Dél-afrikai Köztársasággal. Ebben a szándé­kában megerősíti, hogy a DÁK kormánya előrehalad az apartheid felszámolásának, a társadalom de­mokratizálódásának útján, ami hozzájárulhat a dél-afrikai térség feszültségeinek csökkenéséhez. A Magyar Köztársaság ösztönöz és üdvözöl minden előrelépést ezen a téren, és helyesli a DÁK törekvé­seit a fokozottabb nemzetközi együttműködésre. Még tart a kampány Ötezer tonnával több cukor Gépekkel is segítik a termelőket Az elmúlt esztendőben kimagasló cukorrépa-termeléssel büszkél­kedhettek megyénk gazdaságai, hiszen a 38,5 tonnás többévi átlag­gal szemben 46,5 tonnát sikerült betakarítani hektáronként. A több­lettermés a szolnoki cukorgyárban a szokásos 98-100 nap helyett 110 napra növelte a feldolgozási kam­pány idejét, amely ezúttal már szeptember 15-én megkezdődött, és várhatóan még 4-5 nap van hát­ra a teljes befejezéséig. Mintegy 600 ezer tonna répa feldolgozásá­val 68 ezer tonna cukrot állítanak elő. Ez a mennyiség csaknem 5 ezer tonnával több mint a legutób­bi szezon termelése. A répa cukor­Az év első hónapja egyben mindig a számadások időszaka is. Megmérjük a múlt esztendőt, pontosabban tavalyi teljesitmé- nyeinket, számba vesszük sike­reinket, és ha korábban nem, utólag elismerjük kudarcainkat is. A mérlegkészítés azért is fon­tos, mert a múltból a jövőre lát az ember, fölismeri, mit hibázott vagy mit csinált jól, s ezzel egy­ben programot is ad magának az elkövetkező időszakra. Az IBUSZ Szolnok megyei igazga­tójával, Tóth Lászlóval folyta­tott beszélgetésünk azt igazolja: nehéz időszakban is lehet ered­tartalma ugyan 0,7 százalékkal alacsonyabb, mint a többéves át­lag, de az emiatt kieső cukor­mennyiséget a bőséges termés kompenzálja. Az idén 370 millió forintot fordí­tanak beruházásra, így a gyárépü­let megkezdett rekonstrukcióját folytatják. Várhatóan korszerű cu­korrépa vetőgépeket és betakarító kombájnokat is vásárolnak, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy be­vonják a termesztésbe azokat a gazdaságokat is, amelyek eddig nem rendelkeztek a megfelelő technológiai gépsorral, de a terme­lés egyéb feltételei adottak. A cu­korrépa-termesztés jövedelmező­ményesen dolgozni, s egy ki­sebb közösség is elérhet kima­gasló sikereket. Erről van szó abban az interjúban, amelyet munkatársunk készített tegnap. A legrégibb magyar utazási iro­da Szolnok megyei fiókjai egy- milliárd százmilliónál nagyobb forgalmat értek el. Fogadtak so­kezer turistát a megyében, s "utaztattak" sokezer megyeit. Az interjúból kiderül az is, hogy a megyeiek táv aly Törökország­ba, Görögországba, s a jugo­szláv tengerpartra utaztak a leg­szívesebben. (Interjúnk a 2. ol­dalon.) ségének megőrzése és a termelés volumenének megtartása érdeké­ben az idén átlagosan 36,3 száza­lékkal megemelik az alapanyag felvásárlási árát. Mivel ez a répa cukortartalmának függvényében progresszíven nő, a magas cukor- tartalmú répáért a termelők akár 40 százalékkal többet vághatnak zsebre mint tavaly. Felvételeinken a feldolgozás egy- egy pillanatát örökítettük meg. A nyersoldali részen és a cukorfőző állomáson teljes ütemben folyik a termelés, a raktárban cukorhegyek várnak csomagolásra, szállításra L.Z.. Fotó: Korcnyi Éva Nyugdíjasok figyelmébe! Hogyan emelkedik a nyugdíjak, pótlékok, ellátások összege? Szombaton, január 6-án az év első Nyugdíjasok fórumában bő terjedelemben közreadjuk mindazt, ami az idei nyugdíj- emelésekről tudható. Részlete­sen szólunk a különböző pótlé­kok és ellátások emelkedésének összegéről és feltételeiről is. Akit érdekel, föltétlenül ke­resse lapunk január 6-ai, szom­bati számát! Idejében megtud­hatja, mit várhat 1990-ben a tár­sadalombiztosítástól. Televízió Új elnökség A Minisztertanács csütörtö­ki ülésén - fenntartva magának a munkáltatói kinevezési jogot - megszüntette a Magyar Tele­vízióban az elnöki és elnökhe­lyettesi posztokat, s a még ilyen funkciót betöltő szemé­lyeket ezen a napon felmentet­te megbízatásuk alól. A Ma­gyar Televízió vezetésével el­nökséget bízott meg, amelynek elnöke Nemeskürty István, tagjai: Chrudinák Alajos, Czi- gány György, Dömölky János, Gombár János, Horváth Ádám, Kővári Péter, Pálfi G. István és Vitray Tamás. A televíziót irá­nyító elnökséget csütörtökön délután már be is iktatták hiva­talába. Választási kopogtatócédulák Január 19-én kezdik meg a kiküldését A tanácsok és az Állami Népes­ségnyilvántartó Hivatal január 19- én kezdik meg a kopogtatócédulák kiküldését a március 25-ei ország- gyűlési képviselői választásra - közölte Tóth Zoltán, a BM Válasz­tási Irodájának munkatársa az MTI kérdésére. A törvény értelmében a válasz­tások előtt hatvan nappal, jelen esetben január 23-ig mindenkit ki kell értesíteni. Ez azért fontos, hogy a pártoknak 30 nap állhasson rendelkezésükre az ajánlószelvé­nyek gyűjtésére, amelyeket febru­ár 23-ig át kell adniuk a választási bizottságoknak. Az egyéni választókerületek­ben a jelöléshez legalább 750 vá­lasztópolgárnak az aláírásával hi­telesített ajánlására van szükség. E célra szolgál az ajánlási szelvény. A jelöltajánlás a választópolgár szabad elhatározásán alapul, arra senki nem kötelezhető. A választó- polgár csak egy jelöltet támogat­hat, s kizárólag abban az egyéni választókerületben, ahol az állan­dó lakóhelye van. Az ajánlószel­vény a kopogtatócédula része, amelyet arról le lehet tépni. El­vesztése esetén nem pótolják a vá­lasztások tisztasága érdekében - mondta a szakértő. Jelöltet ajánló szelvényeket - a törvény értelmében - az állampol­gárok zaklatása nélkül bárhol lehet majd gyűjteni, kivéve munkahe­lyeken, tömegközlekedési eszkö­zökön és a kórházakban. Az egyéni választókerületben mintegy 60 ezer lakos választ egy képviselőt. A választópolgároknak két szavazatuk van; két szavazóla­pot kapnak majd. Egyikkel egyéni választókerületi jelöltre, a másik­kal a pártok megyei, fővárosi listá­jára szavazhatnak. (MTI)------------------------------------------------------------------------------------\ T úl az egymilliárdon

Next

/
Oldalképek
Tartalom