Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-23 / 19. szám

1990. JANUÁR 23. Néplap Lezárt /panaszos/ kerülő utak 1. Ha a láb nem beszél, megyünk a fejhez! Nevezetes épületeink A tiszafüredi plébánia késő barokk épülete Októberig a megszokott tekin­télyes mennyiségű levél érke­zett, és még az év utolsó hónap­jában is címeztek közérdekű be­jelentéseket, egyéni panaszokat a Szolnok Megyei Népi Ellenőr­zési Bizottságnak. 1989. decem­ber 29-én hivatalosan is meg­szűnt a szervezet, mely az esetek többségében társadalmi kont­rollt látott el. Ezt a tevékenysé­get nem nélkülözheti egyetlen olyan ország sem, amely komo­lyan hirdeti a lakosság részvéte­lét a közösségi vagy az állami életben. Nem arról van szó, hogy ne léteznének a lakosságot kép­viselő ellenőrző, a panaszokat fogadó más szervezetek. Az tény viszont, hogy számuk eggyel ke­vesebb lett. Méltányosság első fokon Ösztönösen tisztában voltak a legutóbbi két kongresszus előtti MSZMP-nek a hatalmi szerke­zetben elfoglalt helyével azok is, akik az államigazgatási határo­zatokat nagy nehezen elolvasták valahogy, de tartalmukat már végképp nem értették meg. A pa­naszosok többsége a kevésbé is­kolázottak közül került ki. A múlt évben azonban már senki nem próbált meg a régi pártszék­házban szerezni nagyobb súlyt vélt vagy valós igazának. Évekkel ezelőtt kényesen kel­lett ügyelni a különböző szintű MSZMP-szervezetektől érkező "piros pecsétes" levelekre. Az "ajánlások" finoman szólva erő­sen leszűkítették a szakemberek döntési lehetőségeit. Illett soron kívül és kínos alapossággal utá­nanézni a kérdéses ügynek. 1989-ben már nem érkeztek ilyenek a Szolnok Városi Ta­nácshoz. A városháza folyosóján évek­kel ezelőtt tanúja voltam egy ta­nulságos jelenetnek. A tarka vi­seletű család pörös nyelvű asz- szonya odavetette az ügyintéző­nek: "Ha a láb nem beszél, me­gyünk a fejhez!" Hogy neki ki volt az igazi fej, azt csak gyaní­tani lehet. Feltehetően az, ame­lyik rábólint kívánságukra. A gond csak annyi volt, hogy pon­tosan ugyanazt a jogszabályt al­kalmazta az ügyintéző, a cso­portvezető, az osztályvezető, és a tisztségviselő. Miután erre rá­jöttek, elviharzottak oda, ahol akkor "méltánylást" remélhet­tek.- A törvényesség felügyeleté­hez, ellenőrzéséhez nem kell helyismeret, a méltányossághoz viszont igen - mondja dr. Szénási István, a Szolnok Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának titká­ra. - A méltánylást véleményem szerint első fokon kell gyakorol­ni. A "kerülő utak" rontják a ha­tóság iránti bizalmat. Legyen elegendő az a fórum, amit a jog­szabály biztosít az állampolgár­nak. Közismert, hogy hazánkban az élet szinte minden területén jogi túlszabályozottság van. Túl­ságosan sok mindenhez kell en­gedély. Ha a jogszabály nem en­ged meg valamit, a kérelmező és a hivatal között ellentét támad. Minél kevesebb témában dönt a hatóság, annál kevesebb a konf­liktus. Fontos tehát a fölösleges jogszabályok megszüntetése. "A közérdekű bejelentések, ja­vaslatok és panaszok előterjesz­tése, elintézése része a szocialis­ta demokratizmusnak" - olvas­hatjuk az 1977. évi "panasztör­vényben". Mint ahogyan az ál­landói?) jelzőjétől megfosztott demokrácia sem alakul ki egyha­mar - magától meg végképp nem jön - a panaszügyek megszűné­sére is korai lenne gondolni. Va­jon mekkora űr keletkezett? Be- töltheti-e valamelyik szervezet? A visszaélések megakadályozása Módosult az Ügyészi Törvény, 1989. december 27-én a kihirde­téssel hatályba is lépett. Milyen új, lényeges változások történtek, bő­vült-e a feladatkörük? - kérdeztem dr. Törőcsik Bélától, a megyei fő­ügyész általános felügyeleti és polgári jogi helyettesétől.- Az ügyészi szervezet jogállá­sa alapvetően nem változott. Fel­adata a jövőben is a törvényesség és az alkotmányosság szolgálata. A módosított Alkotmány azon­ban sok olyan új rendelkezést tartalmaz, amely indokolta az ügyészi törvény módosítását is. A módosított Alkotmány az alapvető állampolgári jogokat és kötelességeket nem a régi, ál­lamcentrikus felfogás szerint szabályozza. Egyértelművé tet­te, hogy az alapvető jogokat nem az állam "adományozza", azok megilletnek mindenkit, ezért őket elismerendő, biztosítandó jogokként deklarálja. Ebből az elvből eredően az Alkotmány akként fogalmaz, hogy: "A Ma­gyar Köztársaság legfőbb ügyé­sze és az ügyészség gondosko­dik az állampolgárok jogainak a védelméről, valamint az alkot­mányos rendet, az ország bizton­ságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden cse­lekmény következetes üldözésé­ről." A feladatok sorrendje az ügyé­szi munka tartalmi változását is jelenti. Az ügyésznek - az általá­nos törvényességi felügyelet és a polgári jogi közreműködői tevé­kenység során - a törvényesség védelme mellett elsősorban az alapvető állampolgári jogok sza­bad gyakorlását kell segítenie. A jogalkalmazás legfontosabb te­rületeinek rendszeres vizsgálata, elemzése - de az egyedi ügyek szakszerű intézése is - ezt a célt szolgálja. Szaporodó feladatok A népi ellenőrzési bizottságok megszűnése az ügyészség fel­adatait bővíti. A közérdekű beje­lentések egy részét a jövőben az ügyészség fogja kivizsgálni. A tényfeltáró vizsgálatok várható­an nem kevés munkát jelente­nek. Nemcsak a törvénysértések ellen kell fellépni, hanem a ma oly sokat emlegetett "törvény- sértésnek nem minősülő vissza­élések", a jó erkölcsöt sértő bár­minemű hatalommal való visz- szaélés ellen is. Ez több, mint a jogszabályok megtartásának puszta vizsgálata. Szurmay Zoltán (folytatjuk) A város forgalmas főutcáján átsuhanó autókból ki veszi észre a római katolikus templommal szemközti öreg épületet, az utcán a járókelők közül is alig akad valaki, aki ráfigyeljen, pedig a csaknem hét emberöltőt megélt, megérdemli a figyelmet. A műemléki szempontból is fi­gyelemreméltó nyeregtetős épü­let utcai homlokzatát három ke­reteit ablak tagolja, a homlokfa­lán késő barokk stílusú, többszö­rösen is ívelt, copf-jellegű orom­zattal. A lakóházhoz íves záródá- sú, kőkeretelésű kiskaput magá­ba foglaló kőfal és a kétszámyú nagykaput tartó két masszív kapuoszlop is csatolódik. A kiskapu melletti falré­szen szürke márványtábla van elhelyezve, amelynek feliratából megtudható, hogy az 1814-1881 közt élt Pájer Antal 1856-1862 közt plébános volt Tiszafüreden. De, hogy korának ismert költője is volt, akinek versei az Athenaeumban, a Regé­lőben, a Honderűben, a Va­sárnapi Újságban jelentek meg, arról az 1936-ban emelt tábla nem beszél. Iro- dalomtörténi szempontból azonban mégis fontos az 1856-os évszám, mert sem az Irodalmi Lexikon, sem Szinnyei József 14 kötetes Magyar írók élete és munkái cí­mű hatalmas összefoglalója nem tartalmazza azt, hogy Pájer Antal mikor költözött Tiszafüredre. Pedig csak így lehet számbaven- ni, hogy milyen alkotások szület­tek a plébánia épület csendes ma­gányában. 1856-57-ben írt ver­seit a Családi Lapok közölte. 1857- ben írt Sárosy Gyula albu­mában, a Szépirodalmi Közlöny­ben. A Szent Lant című verskö­tetét 1857-ben Egerben adta ki Sujánszky Antal, az Orgonavirá­gokat pedig Mindszenti Gedeon 1858- ban. Versei is jelentek meg 1857-59-ben a Szépirodalmi Közlönyben, a Divatcsarnokban, a Hölgyfutárban, a Képes Újság­ban. 1860-ban a Kazinczy Fe­renc emlékezete című költemé­nyét írta az egri kaszinóegyesület részére, 1861-ben pedig a Cso­konai Albumnak. A megye és Ti­szafüred irodalmi hagyományait gazdagító Pájer Antal ide vonat­kozó sorait idézem a "Hattyú-da- lok"-ból: "Nem ritkán az éjét nappá tettem/ s munkálkodtam, mint ember szokott;/ De azért nem vártam, nem kerestem/ Juta­lomra soha indokot..." A márványtábla egyébként azt is bizonyítja, hogy az épület 1856-ban már fennállt, de a stílu­sából is következik, hogy a 18. században készülhetett. Olvasó­ink közül bizonyára sokan isme­rik a 2. képen bemutatott Sóház /ma könyvtár/ épületét Kunhe­gyes főterén, amely 1739-ben épült az egykori Sóút mentén. Ennek az épületnek szerényebb változata áll Tiszafüreden, s ha­sonló volt a Kerekes-Sántha- féle, 1944-ben elpusztult késő barokk parasztház Karcagon is. A füredi plébánia épület kelet­kezése Eszterházy püspök kor­mányzásához köthető, már 1775-ben a templom és papiak részére telket jelölt ki, s a plébá­nos 1776-ban átmenetileg a ka­tonai kvártélyházban kapott szállást. "A plébános... 1781-ben költözött át a püs­pök által felépített papiakba, amelynek nagyobb szobája volt a misézőhely". Ennek emlékezetét őrzi az íves oromzatot díszítő kereszt is. 1785-ben azonban - a mai templom elődjeként - "a püspökség anyagából kis templomot is emeltek vá­lyog falazattal, nádfedéllel." Az 1781-ben emelt késő barokk stílusú épület műem­léki számbavétele és felmé­rése gazdagíthatja Jász- Nagykun-Szolnok megye műemlék állományát. Kaposvári Gyula Az 1739-ben épült Sóház barokk épülete Kunhegyesen, ma könyvtár A tiszafüredi plébánia késő barokk épülete 1781-ből Levelek a hazából a honba Egy aktuális kérdésről Komám, az utóbbi hetekben egyre többen kér­dik tőlem látszólag ugyanazt. Azért mondom, hogy látszólag, mert e kérdé­seket más-más megfogalmazásban te­szik fel, s így feltételezhetően a formai különbségek némi tartalmi eltéréseket is jelentenek. No, nem mész haza? - érdeklődnek némelyek, és ha ezt baráti mosoly kíséretében teszik, úgy vélem, kedvesen firtatják szándékaimat az újonnan kialakult helyzetben. Miért nem mész haza? - hallom másoktól, és ha érzékeim nem csalnak, ebben már benne van egyfajta noszogatás is az el­lenkező előjelű helyváltoztatásra. Hogy-hogy nem mentél még haza? - szegezik nekem ismét mások a "majd- nem-ugyanazt", kifejezve egyúttal ér­tetlenségüket is a szerintük számomra egyértelműen nyilvánvaló és kötelező lépés halogatása vagy elmulasztása mi­att. Bizony, eléggé fura helyzet ez Árpá­dom, s ha a kérdezők bőrébe próbálok bújni, ha az ő észjárásuk szerint kísére­lem meg látni és értékelni ittlétem ab­szurditását, bizonyos fokig sikerül át- éreznem ilyetén érdeklődésük felébre­dését, illetve türelmetlenségüket és el­képedésüket. Mert ugyebár, otthon most "egészen más a helyzet", megtör­tént a csoda, dühöng a szabadság, tom­bol a demokrácia, csupa-méz csurdogál a magyarságnak, kolbászból van a kerí­tés... A Nagy Eséllyel, a különböző nemzetiségűek hirtelen összeölelkezé- sével és az ígéretekkel szembeni fenn­tartásaimról már írtam neked, felsorol­tam aggályaimat, melyeket ismét csak megerősíteni látszik Tőkés László újabb nyilatkozata /a nemzetiségi okta­tás visszaállításának nehézségeiről/ és a Cs. Gyimesi Évával január 12-én rögzí­tett és a magyar televízióban nemrég közvetített interjú. A határaitokon túl eddig alig ismert, méltatlanul háttérbe szoruló kolozsvári egyetemi tanárnő, a magyarság jogaiért bátran kiálló és ezért a közelmúltig üldözött és meghurcolta- tott értelmiségi a "nagyokat", az ismer­teket megszégyenítő éleslátással és lo­gikával tárta fel az "új helyzetet", érté­kelte az esélyeket és érvelt a tudatokban ágaskodó akadályok legyűrésének kü­lönös nehézsége mellett. Az éjfél előtt fél órával kezdődő Napzártát még ébe­ren figyelni képes néző előtt kétségte­lenné válhatott a tanárnő igaza, hisz ok­fejtéséből, példáiból kiderült: egy az ígéret, az elképzelés és ábránd, más do­log a valóság. Mint mondta, ő, mint a Nemzetmentő Front Kolozs Megyei Ta- nácsának tagja nap mint nap találkozik azzal a makacs mód létező szemlélettel, miszerint a nemzetiségi önérvényesü­lésre törekvést a többségi nemzet kép­viselői minduntalan veszélyesnek, fö­löslegesnek avagy ártalmasnak tartják; elmesélte, hogy akárhányszor szóba hozza a tanács összejövetelein - például - a magyar oktatás visszaállításának óhaját /mind elemi, mind középiskolai, mind egyetemi szinten/, a társaság tag­jai csaknem egyöntetűen sütik rá a na­cionalizmus bélyegét. Comea asszony sem csinált titkot abból, hogy bármiféle székelyföldi önkormányzatot képtelen­ségnek tart, akárcsak a magyar anya­nyelvű oktatást, mely szerinte káros is. Egyelőre ennyit adalékként a "teljesen megváltozott helyzetről"... Hogy miért nem megyek haza? Hát látogatóba például, azért nem, mert egyelőre nem óhajtok ismét besé­tálni a ketrecbe, ha már egyszer nagy nehezen kiszabadultam onnan. Mint tu­dod, én disszidens vagyok, s bár itt hon­talan útlevelet adnának, a ti vezetésetek mindmáig csak azt garantálta, hogy a magamfajta büntetlenül visszatérhet, de azt nem, hogy onnan ki is engedik. Nyo­mós okaim voltam a megfutamodásra /betiltás, elnémíttatás, üldöztetés.../, mint ahogy nyomós okaik lennének ar­ra, hogy a hazaérkezésemet megtisztelő ölelő karjaik szorításából egyhamar ne engedjenek szabadulni. Miért nem megyek haza, mondjuk végleg? Több megfontolásból is. Nem tudom az életemet szinte kétévenként újrakezdeni, s minél inkább öregszem, annál kevésbé. Kényszerből már jó néhányszor döntöt­tem elhamarkodottan, ugyanazt a hibát többször elkövetni igen nagy szégyen vol­na. Sajnálatos-e vagy sem, úgy érzem, más ember vagyok, mint a három évvel ezelőtti. Egyik sorstársammal hasonla­tosan gondolom úgy, hogy hazulról való távozásommal addigi életem lezártam, azt az életvitelt felszámoltam, kapukat csuktam be magam mögött, hidakat romboltam le a visszavezető úton még akkor is, ha itt szinte egyfolytában "ott­hon voltam" gondolataimban és csele­kedeteimben, és nem szűntem meg egy pillanatig sem "erdélyi magyarnak" len­ni. Nem kellene a helyváltoztatást tragi­kus eseményként megélni - állítja sors­társam, és nem is lehetne, tenném hoz­zá, ha végre valóban szabadon közle­kedhetne ember és eszme Európa vala­mennyi határán keresztül, bármely irányba és tetszés szerinti gyakoriság­gal. Ekkor valóban mindegy lenne, hogy "lakhely szerint" szolnoki va­gyok-e vagy marosvásárhelyi, bécsi vagy stockholmi. Mondják itt, otthon biztos szükség lenne most rám. Talán, mondom én, mert ti viszont nem nyilatkoztok erről. Láthattuk, hallhattuk: Tőkés László és Király Károly sokunkat hazahívott. Et­től meghatódtam ugyan, de nem kezd­tem el csomagolni, mert megítélésem szerint hívó szavuk csak a sajátjuk, és nem jelenthetnek biztosítékot a fogadás szívélyességére. Ha a többségi nemzet visszafogadó készségének bizonytalan­ságát leszámítom, még akkor is marad a "kitartók", az otthon maradók, az úgy­mond, végvárainkon /állítólag/ küzdők érzelmeinek nagyon is érthető változa­tossága. Mert közületek sokan mond­hatjátok esetleg /talán magad is/, hogy minek mentem haza, mit akarok most beleszólni a dolgokba, dolgaitokba, hisz a nehéz időkben én eljöttem, ezt a pillanatot ti böjtöltétek ki, a lehetőséget ti harcoltátok ki... Bizony, van ebben igazság is, bár - s ez már nyilván egé­szen más kérdés - nem teljesen így igaz. Látod komám, hogy miért nem me­gyek haza, ennek egyik oka pontosan ez is, hogy ti nem kérdeztek meg: miért nem jössz haza? Persze a hívásotokra sem ugranék azonnal a fenti és egyéb okok miatt, de legalább "komoly meg­fontolás tárgyát képezhetné a kérdés". így azonban ülök két szék közt a pad alatt, ahogy mondani szokás, ízlelge­tem e fura helyzet kesernyés voltát. Az itteniek kérdéseire meg mit válaszol­hatnék? Próbálja meg elnézni, hogy még itt vagyok, számomra is nehezebb az élet, a megemelt áru élelmiszereket én sem kapom olcsóbban, és minden új nehézség, drágulás, s a többi rám is pont úgy vonatkozik. Ha meg távozásra kényszerítenének, legalább a helyvá­lasztásjogát tartsák fenn nekem, enged­jék meg, hogy ne kelet felé, hanem eset­leg Afrikába mehessen komád, Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom