Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-23 / 19. szám
1990. JANUÁR 23. Néplap Szól a rádió Kedvcsináló Beszélgetések 2000 körül Sváby Lajos: Lassan mindenről kiderül minden-Kelet-Európa a lényegi változások korát éli. Mivel magyarázható a térség totális válsága?- Mennek tönkre a kelet-európai rendszerek. Alapvetően nem a ke- let-eruópai rendszerek mennek tönkre, hanem tönkremegy a Szovjetunió, a hatalmas birodalom. Kérdés, hogy mennyi ideje megy tönkre? Születése pillanatától? Hiszen most kezdik kideríteni, hogy rossz találmány volt. A jóisten tudja, hogy mire volt rossz, illetve mire volt jó. Az orosz birodalom szempontjából azt hiszem jó találmány volt, mert meghosz- szabbodott általa a centralizált diktatórikus állam léte. Történelmileg közhely Rettenetes Ivánra, Nagy Péterre hivatkozni. Végül is Leninnek volt egy találmánya, hogy a világégésben, és a későbbi szituációban folytami lehetett a birodalom fennmaradásának trükkjét. Leninnek van egy levele. Gorkijhoz írta. Régen botlottam bele, amikor a kultúrával kapcsolatos munkáival ismerkedtem. Az első világháború kitörése előtt egy évvel, 1913-ban írta ezt a levelet, amiben egyéb dolgok mellett arról polemizál, milyen jó volna a "forradalmunk” szempontjából - írja -, ha kitörne a háború Vilmos császár és Miklós cár között. Sajnálkozott, hogy ebben nem nagyon reménykedhetünk, mert "Vilmoska" és Miklóska” nem fognak összeveszni. A hátamon felborzolódott a szőr, amikor évekkel ezelőtt ezt olvastam. Ül egy ember valahol, Svájcban, vagy éppen Párizsban ücsörög a Caffé de Dómban és azon gondolkozik, de jó volna, ha kitörne egy világháború. Magyarán szólva: sejti, prognosztizálja a lehetőségét a világháborúnak, ahol milliók fognak meghalni. Sejti a veszteségeket, mert kidekázható, és ő kidekázta. Borzalmas gondolat! Sajnos megtörténik, mert "Miklóska" és "Vilmoska" belemennek a "buliba". A végeredmény: annak a rendszernek az indulása, amelyik most látványosan megy tönkre. A dolog sokáig izgatott, mégis napirendre akartam térni fölötte. Arra gondoltam: Istenem, ehhez a dologhoz én nem értek. Mert így lehet megnyerni egy csatát is. Embertelenül! Prekoncepcióval, mint Napóleon, aki azt mondta: a balszárnyon elindítok húszezer embert, azok mind elpusztulnak, megdöglenek, de a jobbszámyon, ötezer lovassal megnyerem a csatát. Hála isten, ilyen szituációba nem kerültem. Ilyen áldozatra soha nem kellett gondolnom. Képtelenségem folytán valószínű, nem tudtam volna megtenni, amit Napóleon. Talán felkötöttem volna magamat, ha ilyen helyzetbe kerülök.- A válság tehát már a születés pillanatában jelen volt és folyamatos kísérője ezeknek a társadalmaknak napjainkig?- Próbálok tovább okoskodni. Abból indulok ki, hogy mennek tönkre a kelet-európai hatalmak. A valóságban ezek vazallus hatalmak voltak, bábállamok. Tehát természetszerűleg mennek tönkre. A nagy kérdés számomra nem is ez, máson jár az eszem. Az foglalkoztat, hogy lassan mindenről minden kezd kiderülni! Hiába mondom én: Úristen, nem tudtam semmiről! A táborokról, a gyilkosságokról. Nem hazudok, hogy nem tudtam. Mégis, mikor Berlinben jártam, évekkel ezelőtt, ostoba módon a hatvan-hetvenéves férfiak arcát óhatatlanul úgy néztem, hogy ők részt vettek a háború borzalmaiban, tehát bűnösök. Hiába hallottam, vagy olvastam védekezésük indoklását: igen, részt vettem, de a kegyetlenségek nagy részéről nem tudtam. Ma is látom magam Berlinben kujtorogni, amikor az emberek arcvonásai között azt kerestem, hazudik-e, vagy azt figyeltem, hogyan hazudik? Közben most az én életem is belekerül egy ilyen elképesztő helyzetbe. Most a saját arcom is nézegethetem. Vizsgálhatom: miről tudtam és miről nem tudtam? Szinte azon gondolkodhatom, hogy a fene egye meg, a kisoroszi házamba a villanyt protekcióval vezettettem be. Nem tudom meghatározni, mióta vagyok felnőtt, mióta rendelkezem magammal? Saját személyiségem mennyire korrumpáltam, a szervezetem sejtjeinek hány százaléka áll korrupciós fehérjéből?,- Úgy érzi vagy gondolja, hogy a válság igazi tragédiái az erkölcsi szférában zajlanak?- Nem tudom, nem akarom minősíteni, mi a fontosabb. Az erkölcs, a gazdaság, a politika elképesztően összefüggnek. Inkább úgy gondolom, kinek-kinek hajlama szerint, érdeklődési iránya alapján merül fel a kérdés. Festő vagyok, ilyen értelemben művész, tehát ezek a kérdések foglalkoztattak mindig. A festészetben kifejezetten hajlamom szerint nem az erkölcs foglalkoztatott, hanem: mi vagyok, hol vagyok, hogy néz rám, én hogy nézhetek rá, hogyan felel? Mindig ezt festettem. Csak ilyen irányban tudom minősíteni a dolgokat. Most ismét visszatérek magamhoz, ahhoz, hogy mások tekintetét nézegetem és próbálom vizsgálni, vajon az én tekintetem hogyan válaszol? Végtére is, mit kérhetek magamtól számon? Mi a fene tör- Szerintem igen sok tisztességes ember gondolja végig az életét hasonló módon. Magam is régóta keresem a választ, hogyan történtek meg a dolgok? Értelmiségi létemre hogyan tudtak elaltatni éveken keresztül?- Jó gondolat ez az elaltatás. Mert megy tovább az élet, és indulnak újabb elképesztő nagy hazugságok. Éppen a világpolitikában. Egyre többen nyilatkoznak például manapság Jaltáról. Három birodalom alkudott meg Roosevelt, Churchill és Sztálin személyében határokról, vazallus államokról, külön választásról, tartományokról. Az egyezményt mindhárman aláírták. Most, amikor erről kezdenek beszélni, gyakran hangzik el olyan megnyilatkozás, hogy nem Jaltával van a baj. Jalta nagyon tisztességes volt, hiszen választásokra épült. Roosevelt és Churchill tisztességesen gondolták, Sztálin volt az, aki tönkretette az egyezmény tisztességét. Mondják egyre gyakrabban, magyarázkodva. Néha észreveszek egy pici mosolyt a magyarázkodó urak arcán. Lehet, ezt csak én látom. Mert igaz, kiderült, hogy micsoda fráter volt az a Gólem, Sztálin. Úgy tűnik, tisztességes volt a másik kettő. Igen ám, ha Jalta tisztességes volt, ha népszavazásra "utaazt is szeretem, ha kicsit fáj valami, csak nagyon ne fájjon. Csak emlékeztetőül, hogy van a váltam, a gyomrom és a többi testrészem. Nem tudok gondolkozni azon, hogy mi lesz. Illetve tudok, csak óhatatlanul ha erre gondolok, bele- csúszok érzelmességekbe, amit még Nagy Lászlónak sem tudok megbocsájtani. Hallgattam az üzenetét a jövő emberiségének, hogy "csókolom őket"! Jaj istenem, úgy szégyelltem magamat. Nem mintha nem hinném el, hogy ezt komolyan gondolta. De lehet ezt komolyan gondolni? Mekkora öntudat kell ehhez? Vagy éppen öntudat- lanság, az ellenőrzés hiánya! Hiszen kit érdekelne az, hogy valaki csókoltatja az elkövetkezendő évezredet. Vagy túl érzelmesen lehet erről gondolkozni, vagy túl tudományosan. Túl érzelmesen szégyellem, tehát nem teszem, tudományosan képtelen vagyok rá. Nekem egy kicsit "sci-fi-s" gondolat az, hogy mi lesz. Az érdekel, hogy mi lesz holnap, talán mi lesz öt év múlva, esetleg tíz év múlva. Jó volna arra gondolni, hogy mindaz, ami itt történik, jó, hogy jól csináljuk. Ilyen értelemben, nem misztikusan - bár az ábránd szinte misztikus, hogy egyszer talán nekünk is sikerülhet -, most én is úgy gondolkodom: hátha most sikerül! Mert nem csak rólunk van szó. Hiszen most világpolitikai érdek engedi az események működését, és talán még sajátos érdekből bele is szólnak a változásokba.- Milyen világpolitikai érdek lehet ez?- Természetesen a világ újrafelosztása. Feltétlenül ez! Tönkremegy egy nagy birodalom. Nem úgy, mint a mi tudatunkban tönkrement annak idején Róma. A mostani folyamat csak részben olyan. Tönkremegy, vagy módosul, vagy átalakul. Egy biztos, hogy változik. A világot annak idején kettévágták, létrejött egy kettős nagyhatalom, az USA és a Szovjetunió, és ebből bizony Európa kimaradt. Sőt, arra ment a játék, hogy kimaradjon. A világuralmi helyzetből maradt ki. A mostani változásokban az érdekek borzasztóan közel hozzák a Szovjetuniót és Amerikát. Kicsit az az érzésem, hogy ők nem most kerültek közel egymáshoz, hanem mindig is közel voltak. A legfontosabb dolgokban ketten tárgyaltak, csak erről én, meg senki más nem tudhat, illetve tudhatott. Az még a gyanúm, hogy az USA-nak kellemesebb ellenpólusa, mint egy gazdaságilag gyenge, szervezettségében rozoga hatalom, nincsen. Tehát fantasztikusan változik hatalmi kérdésben a világ, ez biztos. És számomra ahogyan hihetetlen volt a "Rossz birodalma", bármennyi igazság volt benne, a "Jó birodalmát" sem hiszem el. Az érdekek koordinációját, értelmes egyeztetését elhiszem. Még mindig vagyok olyan ábrándozó, hogy feltételezzem: az érdekek jó irányba is hathatnak. Közép-Európa tudom nem önmagáért fontos, hanem mint egy nagy birodalomból kiváló, kizuhanó rész. így fordul a világ figyelme is, és ilyen helyzet a világtörténelemben a mi számunkra még nem adódott. Adja isten, hogy ez a helyzet a továbbiakban is jól alakuljon, az eseményeket értelmes emberek tartsák kézben. Örülök annak, hogy új választások vannak, új parlament, új arcok a politikában. Milyen jó látni másoknak az arcán, hogy okos, hogy értelmes, nem hazudik, hogy szakszerű, hogy árnyaltan fogalmaz. Szemben az ostoba, tányérfejű, lusta tekintetű, frázisokat hajszoló gólemekkel, akik szövegeiket értelmetlenül darálták sokáig. Talán most hihető, hogy lesznek önként vállalkozó emberek, lesznek helyzetek, lesz hozzá jog, lesz hozzá ország, talán még művészet is. Remélem, kihasználjuk a lehetőséget, amit a világ most ad. Illetve ebben a helyzetben mi is elfoglalhatjuk a helyünket. Lengyel Boldizsár Ebben a mostani, rohanó, örökké munka, pénz után futó világunkban szinte napról napra kevesebb ideje, idege van az embernek olvasásra. Elég, ha kezébe tudja venni újságját. - Más dolog, hogy sajnos az újságolvasók is fogynak, hiszen hiába jelennek meg szinte minden hét végén új hetilapok, folyóiratok, s hiába próbálnak meg mindent megírni, alapos tájékoztatást adni a napilapok, pénz kell arra is. Sok családban a könyv után most következik a "sajtószemle", ami jelen esetben azt jelenti, mire futja még, s mit kell lemondani, mert enni kell, az újságok ára, előfizetése is nő, növekedhet. A könyvesboltok forgalmán is látszik már valami. Egy valamirevaló, értékes irodalmi mű árára lassan nem elég 100, 150 forint. Nos, - bár én megszállott híve vagyok a rádiónak, lehet, hogy túlzók - szerintem ebben is sokat segíthet a rádió. Nem olvasáspótlásban, azt nem lehet pótolni, hanem a figyelem fölkeltésében, az ösztönzésben. A múlt héten például több olyan műsora volt, amely a szép szó, az irodalom egy-egy kincsét mutatta meg, bizonyítva, hogy a kincskeresés folytatható. A hét költője - Tam- kó Sirató Károly - műveinek kitűnőtolmácsolásával (Mádi Szabó Gábor és Vallai Péter) kedvet adott a hallgatónak a versolvasáshoz. Ez különben most időszerű is, hiszen tegnap a magyar kultúra napján az AKV boltjaiban (kár, hogy nem vidéken is) féláron adtak minden verseskötetet, - ami nemcsak az olvasóra, a verseskötetekre is ráfér. Mintha nem lenne, vagy lanyhulóban lenne korunkban a vers szere- tete. Vasárnap délelőtt fölfedezhettünk - aki még nem ismerte - egy méltatlanul elfeledett, s ritkán kiadott magyar írónőt, Ignácz Rózsát. Szabó Éva műsorából azonban azt is megtudtuk, nem más, mint a nagy múltú és jó nevű Püski Sándor hozzákezd művei, leghíresebb regényei kiadásához, pótolva a hiányt, s szolgálva a magyar irodalom múltját, s a mai olvasót. Igaz, jómagam azonnal a könyvespolchoz nyúlhattam, ugyanis a Magvető Kiadó 1985- ben az Urak, úrfiak című kétkötetes munkáját megjelentette. Mint a műsorból kiderült, több, kitűnő regény van a kiadó terveiben. Magam emiatt csak fohászkodtam, tán lesz rá pénz is, hogy jobban megismerjük a különös sorsú színésznő-írónő munkásságát. Nem tudom, hányán figyelik hetenként a Bartók adón a nyelvleckéket. Angol és német társalgást hallgathatnak, amely a kezdőknek segít a nyelv használatában. Talán azt se árt tudni, hogy a hétfőn este egymás után hallható leckéket megismétlik szombaton, kora délután. Legalább a nyelvek tanulására - jó esetben tudásunk elmélyítésére - is olyan szükségünk lenne, mint az olvasára. De hát tudom azt is, mindkettőhöz idő kell, meg pihent agy - s nekünk mostanság se időnk, se türelmünk... (SJ) Sváby Lqjos: Bohócok tánca tént velem? Nem tudok magamnak mást mondani, nem tudok mást gondolni, mint hogy én nem álltam ellent látványosan, civil módra. Ez tény. Remélem, a képeim is tények. Elég jó anyagból vannak festve, megmaradnak. Bár nem arra való a kép, hogy bizonykodjon, talán még arra sem való, hogy bizonyítson. Valami másra, valami sokkal szebbre, sokkal teljesebbre. A képeim megtörténtek. Előszed- hetők. De nem azért, hogy engem igazoljanak. Saját szememben az igazol, hogy mit festek. Magyarán szólva! Visszamenve gyerekkoromig, soha nem szerettem ütni. Sose szerettem verekedni. Nem volt jó hozzá a fantáziám. A gyerek óhatatlanul keveredik verekedésbe. Nekem ott mindig a fantáziám romlott el, és nem valamiféle humanista lélek kerekedett felül bennem. Mikor belekényszerültem, hogy üssek, az alatt a rövid expresszív idő alatt éreztem, hogy milyen képtelenség, milyen borzalom az egész. Elcsorbult az ütésem! Ügyetlen verekedő voltam. Nem szerettem, ha ütöttek. Ki szereti? De én se szerettem ütni. Nem volt bennem civil kurázsi. Gyáva ember voltam ebben az értelemben. Biztos vagyok abban, hogy én nem bírnám a fájdalmat. Az első rúgásra, ahogyan mondják, én "köpnék". Belekeveredtem magamba. Úgy beszélek, mintha bűntudataim volnának. Óhatatlan a dolog. Folyton visszaszemélyesedek. Egyébiránt én remélem, hogy valamennyire mindenki visszaszemélyesedik, amikor ezekről a fontos dolgokról gondolkodik. Visszaszemélyese- dések nélkül a változásokból sem lesz az ég adta világon semmi. zott", akkor bennem már csak a következő kérdés fogalmazódik meg. Roosevelt és Churchill nemcsak tisztességesek voltak, hanem olyan elképesztően gyanútlanok is. Információ nélküli emberek voltak? Nem tudták, hogy Sztálin mit akar? Nem tudtak Sztálin jelleméről? Nem ismerték az orosz birodalom természetét? Vagyis: nyugodtan hagyták ott a jaltai asztalt, és mentek haza. Feleségeiknek nyilván azt mondták, milyen jót tettek a világgal és Európával. Ők hárman, a tisztességes emberek megegyeztek, hogy bár most egy kényszerű helyzetet hoztak létre, de ez meg fog szűnni, mert népszavazások lesznek. Nem hiszem el! Nem fogadom el ebben az értelemben a tisztességet. Churchill nem lehetett informálatlan, Roosevelt nem lehetett olyan naiv, civil ember, aki ne tudott volna mindarról, amit a szovjethatalom Sztálinnal az élen elkövetett az emberiség ellen. Később Jaltával és annak eredményeként. Nemhogy nem hiszem el, hanem ismereteim, a saját információim, a politikai műveltségem szerint is tudom, hogy nem igaz. Tehát a mai magyarázó politikusok is úgy hazudnak, mintha könyvből olvasnák. Folytatják a hazugságot a legfontosabb kérdésekben. Pedig ha folytatódik a hazugság, akkor én folytatom a félelmet.- Milyennek látja az ezredfordulót? Mit vár az emberiség számára egy újabb ezer évtől?- Túlzottan utópisztikus a rajtam túli nemlét gondolata. Megfoghatatlan. Nem érdekel. Ez így nyegle, hogy nem érdekel, de nem tudok vele foglalkozni. Lehet, túlságosan földhözragadt vagyok ebben az értelemben. Az vagyok, mert szeretek enni, inni, festeni. Még "...válasszunk oly utat, mely által boldogulásunkat leginkább remélhetjük..." (II. Rákóczi F. országgyűlési előterjesztéséből) A Rákóczi úti iskola egyéni arculatot keres Lapunk hasábjain korábban beszámoltunk Gazsó Ferenc a jövő iskolaképét felvázoló előadásáról. Az új oktatási-nevelési szemlélet máris sok iskola életében fellelhető. Ez a törekvés jelentkezik abban a történelmi vetélkedősorozatban, amelyet a szolnoki Rákóczi úti iskola kezdeményezett ebben a tanévben. Sámoly Györgyné igazgató- helyettessel, a Rákóc- zi-vetélkedő főgondnokával beszélgettünk iskolájuk jövőt illető terveiről e vetélkedősorozat tükrében.- Hogyan született a vetélkedő gondolata?- Az őszi nevelési értekezleten kerestük a számunkra legmegfelelőbb módot iskolánk saját profiljának kialakítására. Főként a tanulók neveltségi szintjének emelésére kutattuk a legjobbnak látszó utat, amely egyúttal hagyományteremtő is lehet. Emellett azt is számításba vettük, hogy az úttörőmozgalom helyett találjunk egy olyan közös tevékenységi formát, amelyben iskolánk minden tanulója részt vehet, ugyanakkor nem érzi kötelezőnek. Mivel iskolánk a Rákóczi úton van, talán emiatt gondoltunk arra, hogy felvehetnénk II. Rákóczi Ferenc nevét. így hirdettük meg a Rákóczi-vetélkedőt.- Milyen keretek közt folyik a verseny?- Van egy iskolán belüli és egy városi-megyei ága. A megyei szintű verseny márciusban kezdődik, az első iskolai fordulón viszont már túl vagyunk, ezért elsősorban erről mondanék néhány szót. Ez egy komplex mozgalom, amelyet az alsótagozatosok összekapcsolnak azzal a lehetőséggel, hogy fejlesztik például a tanulók olvasáskészségét Rákóczi-korabeli mondák feldolgozásával - de ez csak egy kiragadott példa abból a számtalan készség- és képességfejlesztési lehetőségből, amelyre egy ilyen történelmi vetélkedősorozat lehetőséget nyújt.- Hogyan válik ez a vetélkedő hagyományteremtő vé?- Tíz évre előre kidolgoztuk minden részletét, amelyet hosszú lenne ismertetni, ezért csak néhány dolgot emelnék ki belőle. Minden évben más és más aspektusból nézzük, vizsgáljuk Rákóczi korát, ami - most látom csak én magam is igazán - egy olyan végtelen tárháza a kutatási lehetőségeknek, hogy akár minden hétre tudnék kiírni új és új témákat. Van egy más jellege is a hagyományteremtésnek: alapítottunk egy, a képen látható plakettet, amelyet minden évben öt személy kaphat meg: egy nevelő, egy szülő, aki az iskoláért a legtöbbet teszi, az iskola legjobb tanulója, a legjobb sportoló és még valaki, aki a tanév folyamán a legtöbbet dolgozott az iskoláért.- A nagyon szép, bronzba öntött emlékplakettet Szabói mre-fia, Béla művésztanár készítette. Ki mindenki vesz még részt a vetélkedő segítésében az iskolán kívülről?- Nagyon sokan: a Megyei Pedagógiai Intézet, a Levéltár, a Tisza- parti Gimnázium, a városi tanács művelődési osztálya - hogy csak a legfontosabbakat említsem.- Miben látja Ön a vetélkedősorozat legnagyobb jelentőségét?- Aki részt vesz a "játékban" (ami nagyon is komoly játék), azon túl, hogy önmagát építi, építi az iskola hírnevét is. A diák olvasóvá nevelődik, megtanul önállóan dolgozni, kutatni. (kátai)
