Néplap, 1989. december (40. évfolyam, 286-309. szám)

1989-12-09 / 293. szám

1989. DECEMBER 9. Néplap 5 Ügyvezető autóbuszsofőrök Kevesebb adót, több hitelt GAZDAGABB IDŐKRE VÁRVA Arra kérem a csöngetésemre aj­tót nyitó szőke fiatalembert, hogy szóljon édesapjának Horváth Atti­lának. (Nem tudom miért, a Hor- váth-busz kft. vezetőjét legalább középkorúnak képzeltem.) Megle­petésemre kiderül, őróla van szó. Megtudom tőle, még katonai­deje alatt levizsgázott buszveze­tésből, majd a leszerelés után ma­gán teherfuvarozó lett. Nem titok, az első járműre a szülők adták a pénzt. Néhány hónap alatt beiga­zolódott: hasznos útravalót kapott. Ügyes kezekbe került a kormány. Nem csupán a járművet képesek irányítani. Az a pénz, amit egy év alatt tett félre, elegendő volt egy ol­csó, használt busz megvásárlásá­hoz. A reform hatása tavaly csak ke­véssé érződött a jogalkotásban. Sa­ját autóbusszal még nem engedé­lyezték a személyszállítást. A SZÖVTAXI-val kellett társulnia. Mint bosszús szavaiból kiveszem, ez csak kényszermegoldás volt. Ennek ellenére összegyűlt egy újabb járműre való is. Az indulás nehézségein immár túl van. Elviselhetőre csökkent munkaóráinak száma. Alkalma­zottainak, a többi gépkocsivezető­nek is kevesebb ideig kell úton len­nie, mint volános kollégáiknak. A kereset mégis több mint ott. Visszás adószabályok Jelenleg öt autóbuszuk van. Csak az üzletmenettől függ, mikor vásárolnak újabbakat, mert a társa­ság vezetője mindenképpen bőví­teni kívánja a gépparkot.- Elkeserítő, hogy ha beruházni akarok, akkor kétszer annyit kell dolgoznom az új járműért, mint amennyibe kerül - kritizálja a sokat szidott visszás adószabályozást. Csak az adózott nyereségből vásá­rolhatok, így lényegében egymilli­óba kerül az 500 ezer forintos au­tóbusz. Indulatosabb gondolatai után úgy folytatjuk, ahogy abbahagy­tuk. Mit lehet tenni? A törvényt úgysem változtathatja meg, de a fejlesztésről se mond le. Nagy kereslete van most a bu­szoknak. Drágák, de fele annyit sem érnek - vélekedik Horváth At­tila. A személyszállításban most úgy válogathat a megrendelő, mint régebben a teherfuvarozásban. Valószínű, jövőre már nem vál­lalnak külföldi turistautakat. A kft. vezetője a használt autóbuszok műszaki kiszámíthatatlanságával indokolja döntését. i 'A* i- Mondják pedig, nagy üzlet a külföldre utaztatás - jegyzem meg.- A haszon kell, de nem min­denáron. Hazai utakkal is jól megy - az üzlet. Az Állami Építőipari Vál­lalat munkásait szállítjuk rend­szeresen. A sikeres reklámnak kö­szönhetően naponta több megren­delés is érkezik. Olcsóbbak va­gyunk a VOLÁN-nál. Tarifánk 5- 6 forinttal alatta van az ő díjszabá­suknak. Még egy lényeges dolog: járművezetőim - különösen turis­tacsoportnál lényeges - udvariasak az utasokkal és nem takarékosko­dunk a fűtéssel. A Horváth busz kft. telephelyet létesít. Járműbontót és külső mun­kára is alkalmas műhely kialakítá­sát fontolgatják. Személyes ismeretség Csak a teljesség kedvéért kutat­tam "hivatalos helyeken" autóbu­szos személyszállítók után pedig nyilvánvaló, Szolnokon könnyebb megtalálni valakit az ismeretség révén, mint a cégbírósági vagy a tanácsi akták segítségével. A személyszállítási üzletkör öt korlátolt felelősségű társaság iratai között szerepel, tényelegesen csak kettő foglalkozik ezzel. Egy újabb ügyintézés bonyodalmait elkerü­lendő, praktikus az efféle előrelá­tás. A megyeszékhelyen még két személyszállító kisiparos fuvaroz­tat autóbusszal. Úgy tűnhet, mind­ez kevés egy 80 ezres városban. Bíró Gyula személyszállító kisiparos most kevesebbet van tá­vol Szolnoktól. A tél mégsem hol­tidény számára. Annak ellenére nem, hogy útjai javarésze érthető­en a turista szezonban indul. Akkor egy hónapban akár húsz csoportot is utaztat. A biztos jövedelemnek számító munkás- szállítás helyett, a hosszabb külföldi és hazai utakból él. Ilyenkor év vége táján többet tartózkodik itthon, de lakótelepi la­kásában csak este érem utói. Most jobban ráér a járművel foglalkozni. Autószerelő, ért hoz­zá.- Öreg géppel is lehet járni - vallja -, csak nem szabad elhanya­golni Alaposan megbosszulhatja magát a nemtörődömség. Zürich­ben találkoztam olyan hazai kolle­gával, aki tőlem kért alkatrészeket. Ha nem segítek, ott marad. A mo­tor már "szektorsemleges". Nem veszi tudomásul a tulajdonviszo­nyokat. A segítséget kérő vezető ál­lami szállító vállalat dolgozója volt. így is el lehet indulni... Kötött biztosítást, ennél azon­ban fontosabb, hogy végső megol­dásként számíthat szolnoki "fel­mentőbuszra", ha elakadna. Sze­rencsére ilyen még nem fordult elő. Európát már a VOLÁN alkal­mazottjaként bejárta. 750 ezer bal­esetmentesen megtett kilométer van mögötte... és néhány kitünte­tés. Egy család azonban ennyivel nem mindig éri be. Tizennyolc évi munkaviszony után nem volt könnyű belevágni az ismeretlenbe, pontosabban csak a magán sze­mélyszállító (díj ellenében) szerep volt az új. Bíró Gyulát a szolnoki utazási irodák ismerték, ő meg az országutakat. Legtöbbször IBUSZ- csoportokat szállít, de az iskolák is megkeresik.Tavasszal nem kellett más az üzlet beindításáthoz "csak" egy autóbusz. A jelenlegit 150 ezer forintért vette, igaz rengeteget kel­lett dolgozni, javítgatni rajta. Jó lenne újabb, fiatalabb. Egy amo­lyan kedvére való, legalább másfél millió forintba kerül.- Egy részét az állam is kipótol­hatná alacsony kamatozású hitellel - mondja somolyogva. Érzem, komolyan gondolja. A buszosok számából nem de­rül ki, hogy telített a piac. Néha na­gyobb a kínálat mint a kereslet, a fuvart ilyenkor az élelmesebb viszi el. Nem csak az állami-, szövetke­zeti vállalatoknak jelentenek kon- kurrenciát, hanem az utazási iro­dáknak is. Ebben az egyre bővülő körben mindenki jól ismeri egy­mást, árgus szemekkel figyelik a másik tevékenységét. Rengeteget számít a személyes kapcsolat. Nem csinálnak mást, mint ki­használják a változatlanul nagy konjuktúrát. Kettőn áll a vásár: a másik oldalon az emberek utazni, vásárolni akarnak míg tudnak. Többségüket nem érdekli más csak az, hogy a lehető legkevesebbe ke­rüljön az út, és ezer kilométerekre odébb minél olcsóbban vásárol­hassanak. A külföldre-utaztatási piac most nagyjából ezt a képet mutatja. Másfajta alternatívára - valószínű még egy jó darabig - a gazdagabb idők eljöveteléig még várni kell. Nagyon nehéz dolgunk lenne, ha most kezdenénk - mondja a Ka­raván kft. egyik ügyvezetője Kapi­tány József. - A jövőben is a mun­kás szállítás marad a fő profilunk. Legnagyobb megrendelőnk a KEV-Metró Vállalat. Tervezzük, hogy tevékenységi körükben fel­használható járműveket, célgépe­ket vásárolunk és bérbe adjuk őket. Idegenforgalmi tevékenységre várjuk a kereskedelmi minisztéri­um engedélyét. Üzletszerűen nem foglalkozunk turistautak szervezé­sével, de ha egy vállalati, vagy ma­gán csoport utazni akar, akkor el­visszük őket. Kétezerötszáz forint egy török út, ott kinn pedig min­denki úgy intézi sorsát, ahogy akarja. Az idén nem számítanak nyere­ségre, se veszteségre se. Nem pa­naszkodnak, de bíznak abban, hogy jövőre eredményesebb évet zárhatnak. Előrehaladott együttműködési tárgyalásokat folytatnak török- és nyugatnémet utazási üzletem­berekkel. Irreálisnak tartják a szol­noki irodák árajánlatait (követelé­seit), mert véleményük szerint a hasznot ők fölöznék le. Úgy vélik, a kisvállalkozások támogatásáról szóló nyilatkozatok csak szóla­mok, mert a gyakorlatban nem tör­ténik sok minden. Nevezetesen ők is arra várnak, mint a többiek. Ki­sebb adóra, nagyobb és alacsony kamatozású hitelekre. Szurmay Zoltán Egy nevelési koncepció része Értelmet az éveknek! Megnyílt a mozgássérültek óvodája Szolnokon Több mint fél évvel ezelőtt készült egy riport Rózsavári László­val, Szolnok Város Tsnácsa művelődési osztályának vezetőjével, aki akkor ígéretet tett, hogy a mozgássérültek Szolnok] óvodáját legkésőbb ez év december elején megnyitják. így történL Minden, az ilyenkor szokásos csinnadrattát mellőzve december 4-én bir­tokba vették azok az apró emberpalánták, akiknek készült. Az e- lőzményekről, a szervezésről és az építőmunka körülményeiről kérdeztük most meg Károly Imréné vezető óvónőt, az intézmény­hez főzött reményeikről Gálné Kriszta! Esztert és Nagy István- nét, az érinted szülőket, valamint az alapelgondolás megvalósít- tatáját, Rózsavári Lászlót DL: - Hogyan kezdték a szerve­ző, előkészítő munkát? Kl-né: - Még a tavasszal meg­kerestek a művelődési osztályról kint a Vegyiműveknél, mert tudták, hogy a Megyei Művelődési és Ifjú­sági Központban vezettem lábsta­tikai illetve tartásjavító tornát. Óvónőként ezt követően kétségek között vívódtam, hiszen 18 évig normál óvodában dolgoztam, de Nagyné Kasza Ilonával történt többszöri beszélgetés után igent mondtam a vezető óvónői megbí­zatásra. Ekkor még kezdetleges stádiumban volt az építkezés, át­alakítás az óvoda területén. Köz-- ben kezdett kialakulni az a csapat is, amely most együtt dolgozik. Közülük is ki kell emelnem kollé­ganőmet: Fehér Lajosnét, aki Eger­ből jött ide. ő azért szánta rá magát erre a nehéz feladatra, mert neki is van egy sérült gyermeke, aki már iskolába jár. Feladataink meglehe­tősen sokrétűek lesznek, hiszen a normál közösség kialakításán túl, speciális tennivalókat kell megva­lósítanunk. Szerencsére a pesti Pet- hő Intézetből kaptunk egy konduk­tort is Baloghné Deák Erzsébet személyében, aki egyelőre heti egy alkalommal tud foglalkozni a gyer­mekekkel, de jellemzően a menta­litására, már most az első alkalom­mal is órákig túlórázott, és a távol­léte idejére is meghatározta azokat a szakmai tennivalókat, amelyeket hét közben meg kell valósítanunk. Természetesen az a végső célunk, hogy konduktori foglalkozás min­dennapos legyen. Jelenleg az ő iránymutatása alapján még a da- duskák is végzik a mozgásfejlesz­tő gyakorlatokat. A saját, minél ala­posabb felkészülésünk érdekében két napot töltöttünk a Pethő Inté­zetben, meglátogattuk a székesfe­hérvári hasonló óvodát, ahol 1985- től folytatják ezt a fajta munkát. Most szervezett továbbképzésben veszünk részt nyolc alkalommal Budapesten, ahol ennek a speciális tevékenységnek az alapjait tudjuk elsajátítani. DL: - Az óvoda már a gondolat megszületésének pillanatában is a támadások kereszttüzébe került, főként pedagógiai okokra hivat­kozva. Kl-né: - Ezek a gyermekek na­gyon sokszorosan sérültek, mert a mozgás korlátozottságukból adó­dóan az érzelmi világuk is megvi­selt. Éppen ezért van szükségük si­kerélményre, hogy nap mint nap láthassák, érezhessék saját fejlődé­süket, nem beszélve arról, hogy kö­zel azonos mozgáskultúrával ren­delkezők között vannak, így csírá­jában el lehet folytam a kialakuló kisebbségi érzést. Sajátos módon, de sokszorosan segítik egymást, főként a buzdító szavakkal. DL: - Az önök számára mit je­lent a lehetőség, hogy megnyílt az a speciális óvoda; mit várnak tőle? - a kérdésre szülők válaszolnak. GKE: - A kislányom eddig a Pethő Intézetbe járt. Ez "hetes” óvoda volt, hetente csak egyszer ta­lálkozhattunk. A Néplapban meg­jelent újságcikk hatására feladtuk otthonunkat, beköltöztünk Szol­nokra, mert így naponta együtt le­het a családunk. Ezért kimondha­tatlanul örülök ennek a lehetőség­nek. Ez kész csoda és igazán az ün­nephez méltó "közel-karácsonyi" ajándék. Nl-né: - Én Tószegről hordom a kisfiámat, aki edig nem volt kö­zösségben. Jól érzi itt magát, és az utazás fáradalmait is elfelejtve nagyszerű dolog, hog itt lehet. Ez még akkor is igaz, hogy tudjuk, Pistinél nagy fejlődésre nem szá­míthatunk, mivel idegsorvadása van, talán sohasem fog menni egyedül, de itt legalább olyan kö­zösségben van, ahol ha picit is, de segíteni tudnak rajta és pszichésen is kevéssé megerőltető számára, mint egy normál óvoda, amelynek végzésére egyébként is teljesség­gel alkalmatlan. GKE: - Az örömünk sajnos csak szeptemberigfog tartani, mert akkor a lányomnak iskolába kelle­ne mennie. Tisztelettel kérdezem a városi tanács illetékeseit - a későb­biekben volna-e esetleg lehetőség a mozgássérültek általános iskolá­jának kialakítására? RL: - Nagyon jónak tartjuk a felvetést, mert így lenne konzek­vens az e témakörben elképzelt ne­velési koncepciónk. Minden csak az anyagi feltételeken múlhat. Amennyiben gazdasági helyze­tünk romlásának folyamata meg­áll, úgy 1992-94 között a mozgás- sérültek iskolája is otthonra talál Szolnokon. Nagyon sok szervező koordinációs munkát kellett vé­gezni ezen óvoda létrehozásához is. Sok ember megértő támogatásá­ra, cselekvő együttérzésére volt eh­hez szükség. A tanács művelő­dési,egészségügyi, ifjúsági és sportbizottsága, a tanács egész­ségügyi osztálya, akikkel közös szervezőmunkánk eredménye ez az intézmény. Sok pénzre is szük­ség volt, mert egy szünetelő óvodai csoport helyén valósult meg elkép­zelésünk, ezért minden lehetséges pénzügyi forrást felkutattunk a cél érdekében. Önmagában azonban még ez is kevésnek bizonyult Eh­hez kellett még az is, hogy sokan értsék ennek az elképzelésnek a fontosságát, és ki-ki a saját lehető­ségeinek megfelelően tevőleg is já­ruljon hozzá a munkálatokhoz. így ki kell emelnem a 8-as számú óvo­dai közösséget, az Óvodai Gazdál­kodási Szervezet dolgozóit, veze­tőit, akik ha kellett, takarítottak, ablakot pucoltak, de ha a megértés és a türelem volt napirenden, abban is partnerek voltak. Külön is meg­köszönjük a Ság vári Endre katonai alakulat vezetőinek, hogy megte­remtették a lehetőségét annak, hogy a nehezebb fizikai munkák, illetve szakipari munkák egy részé­ben katonai állományuk részt ve­gyen, az ott tényleges munkát vég­zőknek pedig a lelkiismeretes tevé­kenységéért mondunk köszönetét. Deák László Szolnokon, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főisko­la a Studentben tankonyhát létesített, ahol az elsőéves ven­déglátóipari tanulók hideg- és melegkonyhai ételkészítési gyakorlatukat végzik Szabó Lászlóné oktató vezetésével. Képeink az egyik csoport gyakorlatát kísérik végig az előkészületektől a befejezésig, a kóstolóig. Mit csinál a másik? Vendéglátóipari kabinet

Next

/
Oldalképek
Tartalom