Néplap, 1989. november (40. évfolyam, 260-285. szám)
1989-11-11 / 269. szám
1989. NOVEMBER 11. J^ÉOAP 7 A fővárosi Operettszínházból Kisújszállásra Kilencven év a föld szolgálatában A Karcagi Mezőgazdasági Szakközépiskola 90 éves évfordulójára emlékeznek ma az iskola diákjai, öregdiákjai, tanárai, a város lakói, az alma mater tiszteletére messzi földről is a kunfővárosba sereglett mezőgazdászok. Iván János még alig nőtt magasabbra a kisgyócsi búzatáblák ringó, júliusi kalászainál, amikor az ismerősök, nagyobb lányok és fiúk kérésére unalomig énekelnie kellett. Jaj, dehogy unalomig, hiszen boldog volt, örült, ha dalolhatott abban az irdatlan tanyavilágban, ahol tehetségét először felfedezték. Orgánumát cipész édesapjától örökölte, majd később kunhegyesi, illetve kisújszállási diák korában sen rendezhettek nagyobb ünnepséget szereplése, fellépése nélkül. Időközben tizenhat évesen, Kisújon megismerkedett egy szép kislánnyal, akinek nyolc évig udvarolt, mielőbb feleségül vette. Persze ez a nyolc esztendő, meg a többi csak így leírva egyszerű, de a valóságban temérdek küszködést, harcot, kudarcot és olykor sikert takar. Pedig úgy tűnt, sínre került az élete, hiszen jó eszű diák lévén az első nekifutásra bekerült a "közgázra". Igen ám, de otthon volt még két húga, akiket a szülők csak úgy tudtak taníttatni, ha ő önállósítja magát. Vállalta a kockázatot: majd én eltartom magam, ígérte, és otthagyva az egyetemet - hogy némi pénzt keressen - bányász lett. Igen ám, de behívták katonának, ámbár a mundérban is csak öt és fél hónapot húzott le, amikor elérkezett ötvenhat ősze. A harccok csitultával visszatért Pestre, az egyetemre, és nem a honvédséghez. Felvették, de mivel a színpad világa mindig is vonzotta, szerencsére megtudta, hogy amatőr tehetségeket keresnek énekből. Szükség is volt az utánpótlásra, hiszen sokan eredtek akkoriban a hegyeshalmi végeknek. Egy szó mint száz, hiába volt több mint 700 induló, János három kategóriában - a nép- és a táncdalban, meg az operettben - is a döntőbe került. Es mivel ifjú emberként sem nézett ki rosszul, nem csoda, szerződtette az Operettszínház. Örömében madarat tudott volna fogni, hiszen miközben énekelni tanították, ígértek neki szép lakást, jó fizetést, egyszóval mindent. Úgy is kezdődött, akár egy szép álom: rendszeresen szerepelt Miljutyin Nyugtalan boldogságában és a Kard és szerelem című darabban is. Mellesleg a Csárdáskirálynőben is fellépett kétszáznyolcvan- szor. Nem másokkal, mint a két Latabárral, Felekivel, Németh Marikával. Igaz, a szája sem volt kicsi: mindenhol, mindenkinek megmondta a magáét, ami ebben a zárt világban nem kimondottan csak elismeréssel jár. Időközben 1958 őszén megnősült: elvette régi szerelmét, és a fővárosban először egy kimeszelt fáskamrába vitte. Másfél évig laktak itt: hitegették őket másik otthonnal, de egyre inkább úgy érezte, hiába szerepel sokat, valahol mégis csúnyán becsapták. 1959-ben megszületett a lányuk is, új helyre költöztek, amelyről egyetlen emléke maradt: életében nem látott annyi poloskát, mint ott, a falakon. A zenei élet is változás elé került, akkortájt hozzánk is "betört" a musical, és mivel az igazgatóság úgy ítélte meg, hogy a kiállására, hangjára, megjelenésére szükség van, el kell végeznie a színművészeti főiskolát. A bökkenő csak az volt, hogy erről egyesegyedül őt nem kérdezték, mivel soha nem akart prózai, musical zenész lenni, hanem énekes. Egy szó mint száz, számos álmatlan éjszaka után sajgó szívvel, de búcsút intett a faiskolának, meg a színháznak is. Akár a kóbor kutyáé, olyan lett az élete: volt betanított marós Zuglóban, biztonságtechnikai megbízott az ország szinte minden zugában, azután metró-, majd végül atombunker építő. Kis híján a házassága is tönkrement: a felesége és az apósáék hívták: gyere haza Kisújra. így is lett, afféle rokoni-családi vállalkozásban belekezdett a fapapucs gyártásba. Időközben örömmel látta, hogy a cseperedő lánya sem akármilyen tehetség. Már a zene- művészeti főiskolán derült ki, hogy csodálatos koloratúr-szop- rán hanggal rendelkezik. Debrecen, Szeged, Pest voltak sikerének az állomásai, majd az ifjú hölgy tavaly Stuttgartban megnyerte a világ első koloratúr- szoprán versenyét, amely után tüstént szerződtette magas gázsiért a bonni operaház. Azóta Ildikó ritka vendég a szülői házban, ámbár János apósáéknál akad telefon, ahonnan sűrűn szót váltanak. Miközben a lánya egyre magasabbra jut a népszerűségi listán, ő itthon éli a nyugdíjasok életét. A tervei szerint jövőre csigákkal foglalkozik, és ha hébe-korban Pesten jár, messze ívben elkerülő a Nagymező utcát. Nem bírná ki a viszontlátást, hogy vitathatatlan tehetsége ellenére sem sikerült nagy énekessé válnia. Igaz támogatója sem akadt, csak ígéreteket kapott. Sokszor foglalkozik a gondolattal: ha újra kezdhetné, minden körülmény ellenére csak énekelne, énekelne. Akkor is, ha évekig csak kenyér jutna nekik. Dehát ez múló játék a "ha" szavakkal, és öröm, hogy az ő örökségét a lánya viszi tovább, ő is a Kunságból indult, de a zene országokat is összekötő csodálatos útjain már Bonnig is eljutott. Egyelőre... Már két éve tanítottak a mai szakközépiskola elődjében, a földmíves iskolában, amikor Darányi Ignác földmívelésügyi miniszter harminc tagú kíséretével 1900. június 17-én nagy pompával "megnyitotta" az új iskolát. A földmívesiskola alapításának gondolata a Millennium évében 1896-ban született meg, ezt Karcag Tanácsa elfogadta és támogatta. Sőt, az építkezés még el sem kezdődött, de 1897 telén már "élt" az iskola. A minisztérium által kiküldött gazdaságtani tanár az e célra kibérelt helyiségben három hónapon keresztül tart előadást a földmívelésről és állattenyésztésről a beiratkozott növendékek előtt, a növendékek a hallottakat írásba foglalják. - írta a Nagy-Kunság című hetilap 1897. január 31-i számában. Az építkezést 1898-ban kezdték meg, s már 1899. október 1- jén megnyílhatott a földmíves iskola. Karcag közbirtokossága 300 katasztrális hold földet engedett át az iskolának örök használatra. A már említett hetilap 1900. március 4-i számában az első vizsgáról olvashatunk: "Nagyszámú hallgatóság érdeklődése mellett ment végbe a vizsgálat, a tanulók szép feleletei meglepték úgy a kiküldött igazgatót, - Nagy Károly, a lugosi földmíves iskola igazgatója volt kiküldve - mint a hallgatóságot." Miután minden kipróbáltan és jól működött, sor kerülhetett a már akkor is elmaradhatatlan felavatási ceremóniára, de akkor még nem Mercedesek és fekete Volgák hosszú sora jelezte a Magas Vendég érkezését - mint ínsé- günk hajnalán -, hanem díszkapu, száztagú lovasbandérium, stb. Szó ami szó, megadták a módját a dolognak, mert a 30 tanuló okítására épített iskola ünnepélyes felavatását 50 főből álló rendezőbizottság készítette elő és bonyolította le. 500 vendég volt. Ennél persze fontosabb megjegyezni való, hogy akkor már három éve tanítottak földmíves ismereteket e karcagi határban. Az első igazgató -1897-1904 között - Czájlik István volt. Tisztelet neki és a karcagi nagyhatár gazdáinak, az iskola alapítóinak. Sokatmondó tény, hogy a földmíves iskolát első évtizedei után már bővíteni kellett, 1929-ben pedig "avanzsált" az intézmény, mezőgazdasági szakiskolává szervezték át, s 1945-ig ezen a néven fogadta a tanulókat. Az iskola elsődleges célja az volt, hogy "...a gazdák gyermekeinek mező- gazdasági szakképzést nyújtson, hogy szüleiknek a gazdálkodásban segítséget jelentsenek, mint önálló gazdák okszerűen gazdálkodjanak”. A képzés akkoriban két évig tartott, a tanulók a 17. életévük betöltése után kerülhettek ebbe az iskolába. Természetes, hogy a végzett hallgatókat szívesen fogadták a nagybirtokokon, uradalmakban is, a szakszerű gazdálkodásban ott is jelentős feladatuk volt. 1945-ig 714-en tanultak a karcagi iskola stúdiumain. Az a bizonyos ló... Azt gondolhatnók, hogy 1945 után bizonyára megnőtt az iskola szerepe, jelentősége, hiszen a földosztáskor olyan százezrek is földhöz jutottak, akiknek mező- gazdasági ismereteik csak gyakorlatiasak voltak. Ráadásul ezi- dőben már élt a termelőszövetkezetek alapításának távlati elképzelése, - s mindez együtt nagyon is egyszerű logika alapján több szakembert kívánt. Mégis, az iskolát csak újdonsült igazgatója, Hajdú Béla, a tanári kar és néhány lelkes mezőgazdasági szakember közbenjárása mentette meg a felszámolástól. A magyar oktatásügy minden kacskaringója, végiggondolatlan- sága fellelhető az iskola elmúlt négy évtizedén is. 1945-1949 között Mezőgazdasági Középiskola, 1949-1950: Mezőgazdasági Gimnázium, 1950-1968: Mező- gazdasági Technikum és párhuzamosan (1955-1962) Mezőgazdasági Szakiskola, 1957-1958: Téli Mezőgazdasági Szakiskola, 1960-1970: Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum. Jelenleg mezőgazdasági szakközépiskola. Fennállása óta kilenc igazgatója volt az iskolának - Kátai Kálmán az aktív igazgató tizedik a kronológiai sorrendben - majdcsak ugyanannyi gazdája, fel- sőbbsége. Erős András, a karcagi mezőgazdák doyenje, aki 1965-1984 között volt az iskola köztiszteletben álló igazgatója, egy baráti beszélgetésen elmondta - talán nem neheztel meg, ha közreadom -, hogy ez az iskola az idők végezetéig fennmarad, mert túl tudta élni története cikcakkjait, az átszervezések logikátlan egymásutánjait. A feljegyzések szerint két nagyon szép korszak volt az iskola történetében. A második világháborút megelőző negyedszázad, amikor az egész ország előtt ismertté váltak a tanterületen végzett szikjavítási sikerei és az iskola tangazdaságának eredményei. Mindez Szentannai Sámuel igazgatásához kötődik. Működésének eredménye, hogy a tanterület ma is jól hasznosítható szántóföld. Fémjelzi ezt a kort, hogy 1929-ben, amikor a Nemzetközi Talajtani Társaság Kémiai Bizottsága Budapesten tartotta ülését, a tudósok egy csoportja meglátogatta a karcagi iskolát, a tangazdaságot, és nagy elismeréssel nyilatkozott a tapasztaltakról. Az iskola másik, eredményekben gazdag, nagy reményekre jogosító korszaka 1960-1970 között volt, amikoris a felsőfokú képzésben elért eredmények alapján lehetősége látszott annak, hogy főiskolává válik az egykori földmíves iskola. Nem így történt, sajnálatos és érthetetlen ez, annál is inkább az, hiszen 1963-1965 között például a Mezőgazdasági Kísérleti Intézet, a Karcag-Tilalmasi Állami Gazdaság és a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum egy igazgatás alá tartozott. Dr. Kurucz Gyula volt az igazgató. Az előzőek és a kivételesen erős tantestület olyan tudományos és nevelési bázist jelentett, amelyre vétek volt nem építeni. Lássuk, uramisten... Szerencsére a ”gazda"-cSerék, átszervezések évtizedeiben is szépen gyarapodott az iskola. Új kollégiumi hálótermek, tantermek, szertárak, előadók, szaktantermek, tanműhelyek, lakások, utak, stb. épültek szinte kivétel nélkül" helyi leleménnyel", jelentős társadalmi munkával. Jelenleg növényvédő technikus osztályoknak ad hajlékot a megfiatalított öreg iskola. Ezen a szakon 153-an tanulnak. A növénytermesztő-gépész szak osztályaiban pedig 111-en. Rajtuk kívül itt fejezik be tanulmányaikat - huszonötén - a technikusképzés levelező tagozatának ötödévesei is; a négyosztályos levelező képzésben pedig 69-en vesznek részt. A felsoroltakon kívül az iskola számos más továbbképzési feladatot is ellát. A 90 éves, de többször megújított szélkeretes majorság vonzás- körzete Szűcs Sándor szavaival élve a "Három föld" - a Kunság, a Hortobágy, a Sárrét - településeire terjedt ki. Egy kicsit már a parasztdinasztiák iskolája, számos olyan diákjuk van, akinek az apja, nagyapja a karcagi határszélen tanult. Áz iskola jóhirét dicséri, hogy ha valamely faluból felvesznek egy tanulót, akkor a következő években már többen is jönnek abból a helységből tanulni Karcagra. De a technikusosztályokba már nem is olyan egyszerű "bejutni", 50-60 jelentkező közül választják ki azt a 30-34 gyereket, akit érdemesnek vélnek a felvételre. Az elméleti képzés mellett nagyon fontosnak tartják Karcagon a gyakorlati oktatást. Száz hektár földön gazdálkodnak és töretlenül él a régi hagyomány, amely mindig is hangsúlyozta és most is vallja, hogy a munkára nevelés iskolája a karcagi alma mater. Ennek az elvnek az igazgató, a tanárok, a mezőgazdasági szakemberek sokszor a döntő hangsúlyt másra helyező főhatóságokkal szemben is mindig érvényt szereztek. A lássuk uramisten, mire megyünk gondolata, ereje biztosította, hogy a karcagi iskolában végzett mezőgazdász generációknak mindig volt emberi és szakmai tekintélyük, s a szik hátán termett oklevél ma is jó ajánlás. Új reneszánsz előtt Nem nehéz megjósolni, a mezőgazdász képzésnek új reneszánsza kezdődik. A tanintézeteknek változatlanul el kell látniuk szakemberekkel az életképes nagyüzemeket, de a remélhetően mihamarabb szaporodó paraszt- gazdaságok - finnyásabban: farmergazdaságok - is új igényeket támasztanak. Valószínűsíthető, hogy az új parasztgazdaságok családon belüli szakmai irányításához a középfokú végzettség elég lesz, így prognosztizálható, hogy az itt végzett szakmunkások, technikusok közül sokan - ahogy a második világháború előtti időszakban - önállóan gazdálkodnak. De mennyire él a mai tanulókban a "magamnak dolgozom" - ha úgy tetszik: a kaparj kurta - tudata? Ezek a gyerekek, fiatalok ugyanis abban nőttek fel, hogy csak és kizárólagosan a nagy tábláknak van jövőjük, és a régi paraszti életformát jobbára a düle- dező tanyákhoz kötötték számukra. Kátai Kálmán igazgató a végzős technikusok körében folytatott felmérést: éledezik-e már valamelyest a vállalkozókedv, az önálló munka gondolata? Már mutatkozik valami, néhány ifjú technikusjelölt már úgy gondolja, hogy "nekivág..." Mindez persze, ha részkérdésekben is, de új követelmények elé állítja az iskolát. Nyilván tovább kell erősíteni a gyakorlati képzést, a kialakuló modellnek fokozottabban meg kell felelni. Nem egy újabb átszervezés szükségessége munkál, de a szakmai irányítást kikerülhetetlenül a szakminisztérium kezébe kell adni. Az utóbbi évtizedben ugyanis a szaktárca beleszólása a szakmai irányításba veszedelmesen háttérbe szorult. A különböző irányító-áttételek, fogaskerekek szinte szétzihálták az optimális szakmai irányítást. D. Szabó Miklós Japán pedagógusok 33 fős delegációja európai körútja során ellátogatott hazánkba is. A vendégek Hatvan városában az óvodai neveléssel és a Zsolnai féle pedagógiai módszerrel ismerkedtek. Megjöttek az őszi szelek, illően forog az iskola portáján a hatalmas szélkerék. Vizet akarnak melegíteni a levegőből nyert energiával, de még hiányzik egy fogaskerék. Hiába forog a szélkerék, még nem termel hőenergiát. Az iskola működtetésében viszont úgy tűnik, több fogaskerék van a kelleténél. A szakemberek - a gyakorlat, a tapasztalataik alapján - arra esküsznek, hogy a középfokú mezőgazdasági iskolákat mielőbb vissza kell adni a "földmíves" tárcának. Tiszai Lajos