Néplap, 1989. november (40. évfolyam, 260-285. szám)
1989-11-11 / 269. szám
6 Nemzetközi körkép 1989. NOVEMBER 11. Új vitatéma A „minimális elrettentés” NAGASZAKI: Túlélők és háborúellenes tüntetők emlékeznek meg az amerikai atomtámadás 70 000 áldozatáról a 44-dik évfordulón Manapság, amikor világszerte egyre több szó esik a leszerelés nehézségeiről, költséges, olykor környezet- romboló voltáról, azért a „biztonsági kockázat” sem szorul háttérbe. Amerika régóta hirdeti: az atomháború rossz, az atomfegyver jó. Az atomelrettentés békét biztosított az emberiségnek, az atomfegyver kizárttá tette saját alkalmazását. Moszkva annak a kampánynak a keretében, amely az ésszerűen elégséges katonai erő tételét szeretné elfogadtatni legalább az atomhatalmakkal, javasolta az ENSZ-ben: induljon eszmecsere a „minimális elrettentésről”. Tárgyalják, meg tehát, hogy ha a NATO véleménye szerint szükség van a nukleáris fegyverekre, mi az a legkisebb mennyiség, amelyet nélkülözhetetlennek tart az elrettentéshez, de amely közbülső állomást jelenthet a világ atomfegyvermentesítéséhez. Egy-két éve a Szovjetunióban is elismerik, hogy az amerikai „elrettentés” és a szovjet „fékentartás” stratégiája és eszköztára között kisebb a különbség, mint korábban hangoztatták. Ugyanakkor hozzáteszik: ha a szovjet—amerikai viszonyban, a NATO és a Varsói Szerződés viszonyában valamit az abszolút bizalmatlanság és a kölcsönös megsemmisítési eltökéltség példájának lehet tekinteni, ez éppen a nukleáris elrettentés. Komoly és komolytalan, ambiciózus és kicsinyes, de jobbára „spórolós” szövetségesektől körülvéve, Washington és Moszkva régóta töpreng azon. hogy mi a viszony a másik lehetőségei és szándékai között Vajon, ha a másiknak megvannak a 'katonai lehetőségei, párosulnak-e ehhez tényleges katonai szándékok, vagyld nem olyasmitől „rettentik el” a másik felet, ami annak esze ágában sincs. Merészebb emléke zők a szovjet fővárosban azt állítják, hogy Hruscsov egyértelműen hadászati fölényre törekedett az Egyesült Államokkal szemben, és Brezs- nyev paritás-felfogása kevéssé tért el ettől. A „minél több, annál jobb. tétel majd három évtizeden keresztül érvényesült a szovjet interkontinentális és tengeralattjáró-fedélzeti ballisztikus rakéták vonatkozásában. Mintegy kétezer szovjet rakéta nagyjából tízezer nukleáris robbanótöltettel, nézett szembe valamivel kevesebb amerikai rakétával, amelyekhez azonban több robbanótöltetet rendeltek. Gorbacsov tanácsadói kimondták: annyi atomrobbanótöltet kell, hogy azt a potenciális ellenfél ne tudja első atomcsapással megsemmisíteni, s ami megmarad, az a megtorló válaszcsapás keretében „elfogadhatatlan kárt” okozhasson a támadónak. Napvilágot láttak olyan számítások, hogy elég tehát 500 robbanótöltet, ha azokat például a helyváltoztató indítóállású szárazföldi SS—25-ösökre szerelik, illetve a Delta—4-es atomhajtóműves tengeralattjárókon rendszeresítik. Ez a jelenlegi szovjet hadászati atompotenciál egy huszada, a többire nincs szükség. A Bogdanov—Kortunov kutatókettős abból a feltételezésből indult ki, hogy egy súlyos válság kapcsán az Egyesült Államok „gyenge szelektív atomcsapást” mér a Szovjetunió és szövetségesei területére, amire lehet reagálni teljes tétlenséggel vagy Washington, New York és Los Angeles elsöprésével, aminek totális atomháború lenne a következménye. ötszáz robbanótöltet mind a célokat, mind a pusztítóerőt illetően kellő választási lehetőséget biztosít. Ha a „minimális elrettení- tés” szovjet eszköztárának kilenc tizedét kiiktatja az első amerikai csapás, és az öt ven megtorló robbanótöltet kilenc tizedét semlegesíti az amerikai rakétaelhárítás, öt robbanótöltet több, mint elégséges a „Boston—Washington” és a „San Diego— San Francisco” városi agglomerációk kritikus veszélyeztetéséhez. Az első csapáson meditálok elgondolkozhatnak a több tízmilliós emberveszteség, a politikai rendszer felbomlása, a helyrehozhatatlan ökológiai következmények kockázatán, Mai a visszavágás első óráiban realizálódnék A „minimális elrettentés” hívei persze joggal tartanak attól, hogy a hadászati támadó eszközök lényeges csökkentése növelné a nehezen kezelhető aszimmetriákat, sebezhetőbbé tenné a fennmaradó hadászati fegyverzetet a nagy találati pontosságú hagyományos fegyverekkel szemben. Mások amiatt aggódnak hogy a nagyarányú egyoldalú szovjet csökkentést egyesek a gyengeség jeleként fognák fel, annak bizonyítékaként. Tárgyalásokon mindez elrendezhető, és a hadászati támadó fegyverrendszerek 50 százalékos kölcsönös csökkentése nemcsak reális, hanem meghaladható is. A hadászati „létminimum” akár egyoldalú megvalósítása mellett sürgető érvek szólnak „Csak dolgozzák ki Scowcroft, Cheney, Kissinger, Nunn urak a hadászati stabilitás koncepcióit, csak modellezzék a lehetséges forgatókönyveket, számolgassák a röbbanótölteteket és a hasznos terhelést. A Szovjetuniónak nem csekély számban vannak fontosabb gondjai” — jelezte egy moszkvai lap a valószínűleg nyomós hátteret. Pirityi Sándor Fidei Castro és az Ochoa-per Koholt vádak és koncepciós per. Így összegzi a nemzetközi sajtó a híres-hírhedt Ochoa-pert. Egyöntetű a vélemény, hogy a kubai tábornokot és társait koholt vádak alapján ítélték el és végezték ki, s valójában kitervelt politikai perről volt szó. Az újságírók után egy igazi bennfentes. Fidel Castro életrajzírója is megszólalt. s felettébb érdekes részletekkel szolgált. Carlos Franqui. a kubai pártvezető egykori harcostársa, a Buenos Aires-i Pagina 12 című lapnak adott interjút. Ebben nem kevesebbet állít, minthogy Fidel és Raúl Castro kisajátította magának a hatalmat Kubában, Ochoában pedig veszélyt láttak saját hatalmukra nézve, hiszen Ochoa nyitott szellemisége és angolai, nicaraguai katonai sikerei miatt nagy népszerűségnek örvendett baj társai körében. Ochoa mindig elfogadta a kritikát, ám sem Fidel, sem Raúl nem képes elviselni a bírálatot — vélekedett Franqui. Az életrajzíró — márcsak „munkája” révén is — jó ideje közelebbről ismeri Fidel lelkiállapotát. Olyan embernek tartja, akinek voltaképpen nincs magánélete, amióta meghalt élettársa, Cecília. Teljesen eljegyezte magát a forradalommal, minden idegszálával „az ügyet” szolgálja. Azt tesz, amit akar, hiszen senki sem gyakorol ellenőrzést felette — mondta. És most nézzük a részleteket. A pert megelőző hónapokban olyan híreket kaptak. hogy az Egyesült Államok konkrét tényeket sorakoztatott föl Kubának a nemzetközi kábítószer-kereskedelemben játszott szerepéről. Ochoa éppen azokban a hetekben tért vissza csapataivá! Angolából. Kapóra jött hát a tábornok, akit nyomban fel lehetett áldozni „bebizonyítván”. hogy piszkos eszközökkel, vagyis a narkó-bizni$zből származó jövedelem segítségével „importálta” a Kubának szükséges technológiákat. Arról persze, senki sem beszélt, hogy maga Fidel bízta meg Ochoát, de nem mondta meg. hogy miből és hogyan oldja meg feladatát. Ochoa azonban értett a szóból, s úgy gondolhatta: a cél szentesíti az eszközt. Eszébe sem jutott, hogy kétkedjék Fidel szavaiban, mégkevés- bé. hogy később kijátszhatják. Tévedésére csak perbe fogása után döbbent rá. de akkor már késő volt. Titkokról nyilatkozik a Test őre A Lenin-mauzóleum vastag márványfalain nehezen tör utat magának a glasz- noszty. Napok óta hirdeti a felirat, hogy november 10- től jövő év január 15-ig zárva tart a Lenin testét őrző Vörös téri épület. A falak titkáról vallott a test legfőbb őre. Szergej Gyebov akadémikus, az enzimológia neves szakembere. Az 1917-es forradalom vezére testének megőrzéséért az ő vállait nyomja a legnagyobb felelősség. A mauzóleum másfél évenként rendszeresen hosz- szabb időre bezárja kapuit a látogatók előtt, hogy a síremlék belső hőmérsékletét, páratartalmát és egyéb jellemzőit figyelő műszerek karbantartását, felújítását a szakemberek elvégezhessék. E két hónap alatt folyik az üvegfalak között nyugvó test állapotának szakszerű vizsgálata is. Gyedov büszkén számol be róla, hogy a- szakemberek szerint a test állapota évtizedek óta kiegyensúlyozott és jó. — Csak nem azt akarja, hogy államtitkot fedjek fel? — csattan fel a tudós, amikor az újságíró a test vizsgálatánál alkalmazott módszerek mibenlétét firtatja. Majd büszkén hozzáteszi: — Elsőként mi fedeztük fel. a balzsamozásnak ezt a módját, s hasonlót mindmáig nem alkalmaznak a világban. Kiderül, hogy a szovjet ipar a mauzóleumban használatos finom műszerek, berendezések gyártásában a csúcshoz tartozik, s a hazai ipar jóvoltából a hetenként szokásos hétfői és pénteki zárva tartáskor a szakértők végezhetik a maguk — közelebbről meg nem határozott — tudományos munkáját. Gyedov nem fedi fel e tevékenység tartalmát, mondván, hogy nemcsak a „szigorúan titkos” minősítés miatt zárkózik el a válaszadástól, hanem azért is, mert „létezik egy olyan etikai határ is, amelyet nem szükséges átlépni”. A tudós 1950 óta tölti be felelős hivatalát, s e minőségében tagja volt az 1953 márciusában elhunyt vezért, Sztálint bebalzsamozó csapatnak is. Kiderül, hogy a munkára már korábban készülődtek, de ügyelniük kellett arra, hogy a titok szikrája ki ne pattanjon, hiszen akkoriban rendkívüli veszélyt jelentett az „istenség” haláláról való fecsegés. — Aki ma arra törekszik, hogy Lenint eltemessük, az a leninizmust akarja eltemetni — állítja határozottan a tudós. Indulatosan szól azokról a ma gyakran hallható nézetekről, miszerint Lenin személyiségéhez, egész munkásságához méltatlan, hogy holtteste fölé szentélyt emeljenek, amely aztán évtizedeken át zarándokhelyként működik. Gyedov nem ért velük egyet, sőt helytelennek, szélsőségesnek és etikátlannak tartja magának a problémának a fölvetését is. Ismeretes. hogy Lenin maga azt szerette volna, ha holttestét a forradalom városában, Pé- tervárott helyezték volna a földbe. 1924-ben még úgy vetődött föl a dilemma, hogy orosz módra temessék-e el a nagy halottat vagy valami egyéb módon. Akkor még nem létezett a 'balzsamozás ma már alkalmazott módszere. Valami megoldást kellett találni arra, hogyan őrizhető meg egy darabig — először hetekre, majd később már hónapokra gondoltak —. hiszen az ország minden részéről özönlöttek az emberek, hogy végső búcsút vegyenek Lenintől. A hetekből, hónapokból aztán mára már csaknem 66 év lett, s a Lenint látni akarók kígyózó sora csak nem szűnik. — Hát hogyan foszthatnánk meg az embereket ettől az emlékműtől! — így az akadémikus. Tőle tudjuk meg azt, hogy nem Lenin volt az egyetlen, akinek végakaratát figyelmen kívül hagyták. A még életében legendává lett He apó végrendeletében azl kérte, hogy hamvasszák el s hamvait három urnábar Észak-, Közép- és Dél-Vietnamban őrizzék majd. Végül az ő teste fölé is mauzóleumot emeltek. — Minden nép történetében vannak olyan időszakok — fejezi be gondolatait Szergej Gyedov, a lenini tes1 őre —, amikor valamilyen magasztosabb politikai cél felülkerekedik az egyéni, emberi vágyakon. Sz. A. Karabah-hegy vidéki AT. SZU: Golyóálló mellénybe öltözött katonák és páncélozott szállító harci jármű vigyázza a rendet az örmények lakta autonóm terület fővárosában. A katonák bevetésére a nemzetiségi villongások és összecsapások miatt került sor A szovjetunióbeli átalakí- I tás egyik legfőbb bizonytalansági tényezője a nemzetiségi erjedés. Minden bonyolultságuk ellenére alighanem egyszerűbbek azok a nem- . zetiségi konfliktusok, amelyekben egyik vagy másik kis nép a szövetséghez tartozásának módját, mértékét vagy tényét kérdőjelezi meg. Az ilyen esetekben, ha nem is könnyen, elvileg elérhető valamilyen ésszerű kompromisszum. A távoli jövő ködébe vész viszont azon konfliktusok megoldása, amelyek esetében a szovjethatalomtól független, ősrégi, sok irracionális elemet is tartalmazó gyűlölködés lángja lobbant fel a peresztrojka szabadabb levegőjében. A Szovjetuniót korábban a népek nagy családjaként illett emlegetni. Európa keleti félén. Gyanítható volt persze, hogy a hangulat nem mindenütt és nem mindig családias ebben a hatalmas házban. A családfő (a központi hatalom) kérlelhetetlen szigora azonban rendre intette a heveskedő családtagokat, és gondosan ügyelt a látszatra: a külvilág felé a harmonikus családi élet képét kellett nyújtania. Ezért lepte meg a külvilágot a szenvedélyeknek az a hőfoka, amely például az örmények és az azerbajdzsánok közötti gyű- lölséget jellemzi. A Karabah-hegyvidékkel kapcsolatos azerbajdzsán— örmény viszálynak vannak aktuális és történelmi okai. A zömmel örmények lakta, de Azerbajdzsánhoz tartozó területet az előző köztársasági vezetés elmaradottságban tartotta. Az ott élő örmények asszimilációjára törekedett, akadályozta kapcsolattartásukat Örményországgal. Azerbajdzsánban Gejdar Alijev, Örményországban Karén Demircsján pártvezetői évei alatt egyfajta ..szocialista feudalizmus” épült ki. Az uralmuk alatt létrejött maffia mind a mai napig nem vesztette el teljesen pozícióit. A szovjetunióbeli demokratizálás óriási veszély kiváltságaikra. hatalmukra. A nacionalista érzelmek felkorbácSolá- sával azonban mindkét oldalon bizonyos fdkú népszerűségre tesznek szert. A 4500 négyzetkilométernyi Karabah-hegyvidék hovatartozása feletti vitában az örmény fél az örmény lakosság számszerű túlsúlyára és a népek önrendelkezési jogára követeli a területet, az azerbajdzsáni fél pedig a történelmi elsőbbség jogán vallja magáénak. A tényeket illetően mindkét érvelés helytálló, amitől persze a kérdés megoldása még egy tapodtat sem jut előbbre. Október közepe óta némelyest csendesült a nemzetiségi viszálykodás vihara a Karabah-hegyvidéki Autonóm területen. Az égbolt azonban nem tisztult ki, továbbra is baljós viharfelhők gomolyognak felette. Berta György A hírekben szerepel A karabahi viszály
