Néplap, 1989. november (40. évfolyam, 260-285. szám)
1989-11-11 / 269. szám
1989. NOVEMBER 11. j^lÉPtAP 5 Az ideológia használhatatlanná vált, az emberek megcsömörlöttek Megszűnőben az Oktatási Igazgatóság A képzés decemberben befejeződik Az Oktatási Igazgatóság épülete a Tiszaligetben mostanában jóval csendesebb a korábban megszokottnál. Az épület előtti parkolóba nem gond kocsival beállni. A bejáratnál lévő tájékoztató tábla pedig — melyik tanulócsoport, melyik tanteremben tartja foglalkozását — jószerével üires. Mi van a csend mögött? Férenczy József, az intézmény vezetője kertelés nélkül fogalmaz: Az Oktatási Igazgatóság működése gyakorlatilag megszűnt. Senki nem intézkedett így, funkciói szűntek meg. A tanított ideológia használhatatlanná vált, még korszerűsített változatában sem alkalmazható a mai viszonyokra. Ezen kívül nincs kit oktatni. Az emberek megcsömörlöttek az eszme és a gyakorlat kettősségétől, ellentmondásától. Egyébként az intézmény nem is olyan csendes — folytatja. Az épületben sok tanácsi továbbképzés zajlik a még meglévő saját oktatásunk mellett. Ezen kívül a kollégiumi részt középiskolások vették birtokukba. Teljes kapacitással működik a konyha, naponta mintegy kétszáz személyre főznek. IBUSZ-csoportok is megszállnak és étkeznek nálunk. Szerződés alapján helyet adunk még különböző rendezvényeknek is. Az Oktatási Igazgatóság ezek szerint még működik. Igaz, jelentős változáson ment keresztül. De mi a helyzet a hagyományos tevékenység, vagyis a politikai képzés terén? Az ősszel új tanfolyamstruktúrát hirdetett meg az intézmény. Az akkori viszonyok mások voltak, mint a maiak. Akkor még lehettet abban reménykedni, hogy az iskola tevékenységét ilyen módon meg lehet újítani. Rövid idő múlva 'kiderült, hogy ez a szándék sem valósítható meg. A képzésre jelentkező hallgatók többsége visszalépett, így mindössze két új tanfolyamot sikerült elindítani. A mai tevékenység gerincét tulajdonképpen a több éves képzési formák „kifuttatása” adja. Ezt is felgyorsítva végzik. Évfolyamokat vontak össze és félév alatt egy év anyagát — sűrítve és szelektálva — igyekeznek elsajátíttatni a hallgatókkal. Az elképzelések szerint az év végére valamennyi tanfolyam befejeződik. A megyében egyébként még kb. ötszázan tanulnak a .kifutó” tanfolyamokon. És jövőre? Természetesen nem indul politikai képzés. Az épületet is átadják. Az Oktatási Igazgatóságon úgy tudják — bár velük senki sem tárgyalt —, hogy a Külkereskedelmi Főiskola biztos „vevő” az épületre, az új tanévben már indul a kihelyezett főiskolai tagozat. Mi lesz az intézményben dolgozókkal? A konyhában jövőre is kell főzni, az épületet tovább is szükséges fűteni, takarítani. Állítólag az új gazda, a főiskola a technikai és az adminisztratív állományú dolgozókat átveszi. A tanárok helyzete nehezebb. Igaz, máris többen elmentek az intézményből, vissza eredeti szakmájukba — egyesek korábbi helyükre —, a közoktatásba. A tizenkét oktatóból heten maradtak. Jelenlegi munkahelyük, fizetésük december 31-ig garantált úgy, hogy ebben a felmondási idő is benne foglaltatik. Mondani sem kell, hogy hangulatuk nem a leg- rózsásabb. Csalódtak, nem ilyen eljárást vártak. Külön gondjuk, hogy a váltásra éppen akkor kerül sor, amikor az iskolák nem „fogadókészek” — tanítási óv közepén. Az intézmény vezetését — helyesen — nem a múlt, hanem egyre inkább az épület jövője foglalkoztatja. Remélik, hogy a külkeresek költözése előtt már nincsenek akadályok. Azt tartanák helyesnek, ha a főiskola nemcsak az épületet kapná meg, hanem az összes ingóságot is. Ez volt az ígéret, a főiskola is így vállalta a tagozat kihelyezését Szolnokra. És mik — egy másfajta — politikai képzés kilátásai? Ezt ma még nem lehet tudni. Hosszú távon feltételezhetően egyik párt sem tud meglenni valamiféle ideológiai ismeretterjesztés nélkül. BI. Fejlesztés vagy vagyonátmentés ? Változás előtt az ifjúsági kölcsönzés Az Ezermester Vállalat — a hírek szerint — lemond ifjúsági kölcsönző szolgálatáról, megszünteti ezzel foglalkozó leányvállalatát, mert rendkívül ráfizetéses, nem hoz annyi hasznot, hogy továbbra is érdemes lenne fenntartani. Az Ezermester az Építőgép-kölcsönző Rt. részvényesévé válna, apportként adná 16 kölcsönző boltját és felszerelését. A leányvállalat igazgatója, Szalmás Istvánné szerint az akció mögött a vagyon átjátszásának szándéka rejlik. Az Ezermester könyv szerinti értéken, feláron kívánja átadni a legkevesebb. 80 millió forintot érő tőkét. Miután jövőre életbe lép az átalakulási törvény, nyilvánvaló, hogy a bevitt tőke utáni részesedés nem az anyavállalatot, hanem a DEMISZ-t illetné meg. A kölcsönhálózatot annak idején az Állami Ifjúsági Bizottság és a KISZ hozta létre mintegy 32 millió forintos alaptőkével. A veszteség forrása az igazgató szerint abban keresendő, hogy a leányvállalat 1984-es megalakulása előtt a selejtezésről .,elf elejitettek” gondoskodni. így érthető, hogy ez a feladat rájuk hárult, így különösebb nyereségre nem tehettek szert. A hosz- szú évek során felduzzadt, cserére érett készlet selejtezése ellenére csak tavaly volt 5 millió forint veszteségük. A cég az idén viszont már nyereséget könyvelhetett el, ennek ellenére döntött az anyavállalat az átadásról. Szalmás Istvánné úgy véli, hogy az Építőgép-kölcsönző Rt-nek elsősorban a bolthálózatra van szüksége, az ifjúsági turizmust nem tekinti majd szívügyének s az egész akció az ifjúsági kölcsönzés elsorvadásához fog vezetni. Szerinte sokkal több haszonnal járt volna, ha az Országos Sporthivatal, illetve a DEMISZ a leányvállalattal kft-t alakít. Az elképzelést szeptemberben mindkét helyen támogatták, a kölcsönzés megtartása mellett álltak ki, egy hónappal később azonban a DEMISZ visszalépett. Az Ezermester Vállalat igazgatója Balogh Iván szerint a döntésben nincs semmi kivetnivaló, s alaptalannak nevezte a vagyonát- játszásra utaló feltételezést. A vállalat egyetlen célja: tőkeerős vállalkozásba fektetni a leányvállalat vagyonát, mert így rentábilissá tehető az ifjúsági kölcsönzés, illetve a mainál lényegesen kedvezőbb helyzet teremtődik az ifjúság számára. Az Építőgép-kölcsönző és Kereskedelmi Részvénytársaságnak 26 saját üzemeltetésű szakboltja és 14 közös forgalmazású fiókboltja van. Az nt. vállalja a turisztikai eszközök kölcsönzését, ily módon az ifjúsági kölcsönző hálózat három-három és félszeresére nőhet. A többi között lehetővé válik, hogy a budapesti Duna- szakasz déli részén, illetve a soroksári Duna-ághan is vízikölcsönző helyek létesüljenek. Az rt-nek Boglór- lellén és Siófokon is van boltja, így az ifjúsági turisztikai kölcsönzők megjelenhetnek a Balatonon is. Az ÁISH által nyújtott — s a vállalat ismeretei szerint a jövőben az OSH által biztosított — 20 forintos -kedvezményre jogosító talonok jóval több helyen lesznek beválthatók. A részvénytársaság tőkeereje biztosíték arra is. hogy a turisztikai eszközöket gyaknalhban frissítsék fel. Az Ezermester azzal, hogy az rt. részvényesévé válik, figyelemmel kísérheti annak gazdálkodását, beleszólhat üzletpolitikájának alakításába. Az igazgató meggyőződése szerint az ifjúsági turizmus a jövőben is megfelelő kezekben lesz, s a változás révén a helyzet nem rosszabbá, hanem ellenkezőleg: kedvezőbbé válik. Lassan már közismertté válik, hogy Szolnokon, az MSZP Beloiannisz úti székházában változatos programok várják a pártélet és a politika iránt érdeklődő állampolgárokat. Legutóbb csütörtökön este rendeztek politikai kaszinót több mint 50 érdeklődő részvételével. Képünkön a legfiatalabb korosztály ismerkedik a politikai ismereteket nyújtó izgalmas játékokkal (Fotó: Nagy Zsolt) Mit eszünk a télen? Burgonyából, zöldségekből, gyümölcsből aligha lesz hiány A kereskedelem felkészült a decemberi nagy vásárlásokra Aki a kolbászt szereti, töltheti A szolnokiak nagy éléskamrája — az Áfész leányvállalatának raktárai a Téglagyár úton megtelt (Mészáros) Már október eleje óta tart a városban a téli burgonya- és almavásár. Szolnokon heteken át kitűnő minőségű almát, burgonyát zöldségféléket vehettek a vásárcsarnoki kihelyezett ÉKV-és Áfész- eláxusítóhelyeken a télre készülők. Mezőtúron is lezajlott már a kedvezményes Áfész-vásár — csak almából több mint 30 tonnányit értékesítettek. Az ÉKV is befejezte egyelőre a téli vásárt Szolnokon, de minden működési terletére jót ígér. Szolnokon kívül Torökszent- miklóson, Kisújszálláson, Jászberényben, Karcagon és Tiszafüreden nem lesznek gondban, ha a téli tárolású termékek iránt ismét nő a vásárlók érdeklődése. Bár Géczi Zoltán, az ÉKV igazgatóhelyettese szerint a szabadpiaci kínálat a jó termés következtében egész télre jónak ígérkezik, — azért megfelelő készletek tárolására kötöttek szerződést a Szolnoki Áfész leányvállalatával. Guba Kálmánná Áfész-elnök és Szacsva Károly leányvállalati vezető készséggel elmondta azt is, hogy megtelték a volt Zöld- ért-raktárak, igaz, koránt- sincs akkora mennyiség az utóbbi években, mint korábban téli árukból. A megye- székhelyen 1986'87-ben 1900 tonna téli áruféleség volt a nagy, vállalati „kamrákban”, 87/88-ban 1200, 88/89-ben 900 tonna, most pedig mintegy 600 tonna téli zöldfélét raktároznak, amelyből mintegy, 70 százaléknyi a leszerződött mennyiség. Takács István, a Mezőtúri Áfész elnöke azt mondja, jónak Ígérkezik náluk a téli ellátás, hiszen csak burgonyából 150 tonna, téli almából 70 tonna, káposztából 10 tonna máris a raktárakban van. összesen 265 tonna áru tárolására szerződtek erre az évre. Az Élelmiszerkereskedelmi Vállalat fölkészült arra is, hogy az ABC-ben ne kínlódjon a kereskedő és a vásárló a földes, kinézetre biztosan csúnya levesbeva- lókkal. Nem konyhakész, de tisztított, csomagolt zöldségeket akarnak árulni ezen a télen, amelyet őstermelő szállít majd folyamatosan az igények szerint. Ez a tél azonban mindenféleképpen más lesz, mint a korábbiak. A lakosság vásárlókedve erősen hullámzó lehet, hiszen mindenki tart az 1990-ben életbe lépő szabad áraktól. Tarthat sok család nyugodtan, hiszen megnőtt a háztartási hűtőgépek mellett a hűtőládák száBors, só, egyéb fűszerek pedig nem hiányozhatnak! — Reméljük, ez így is lesz, bár, ha nagy tömegek térnek be előrendeléssel az Áfész és élelmiszerkeresikedelmi áruházakba meglehet, pillanatnyi megtorpanásokat tapasztalhatnak. A Kunszentmártoni Áfész kicsit a télire való rizzsel bajlódik most, s nincs áruházaiban a közkedvelt Piros arany tubusos paprikakrém — nem vigasztalás, de nincs az Szolnokon sem sokfelé! A fokhagyma viszont „lejjebb adta” a rangját — a korábbi években elkérték érte a mostani ár dupláját is. Aban persze minden téli cikk tárolására, árusítására berendezkedett cég egyetért: ezek az áruféleségek akkor sem gazdaságosak, nyereségesek, ha nincs nagy tárolási veszteség, s megfelelő a kereslet is. Az árak ugyanis előre nem láthatók, s előfordulhat, hogy az őstermelők j anuánban—februárban olyan készleteket dobnak piacra, amik — az a vásárlónak különben nagyon jó — leszorítják az árakat. Hát ez várható kereskedelemben — s ha a szabadpiac, az őstermelői felhozatal is olyan jó lesz, mint amilyennek most mutatja magát — talán pénzünk is lesz, s talán a krumpli mellett még futja húsra is. Talán. — sj — ma. A kunszentmártoni Áfész osztályvezetője mondott egy érdekes adatot. Török József szerint tavaly a városi és a környékbeli Áfész-áruházakban az I—III. negyedévben 101 hűtőládát vettek, az idén ugyanennyi idő alatt négyszázat! Most adjuk hozzá, amit nem tudhatunk pontosan: hányat hoztak be külföldről közvetlenül maguknak a vásárlók — hát ugye, spejzol a lakosság, van mibe! És nemcsak zöldféléket, főzelékeket, bár akinek saját kertjük van, egyre inkább berendezkednek az önellátásra. Már csak a legtájékozatlanabb ember nem számol a húsárak emelkedésével. Ezért kereken föltettük a kérdést az ÉKV-nál és a Szolnoki Áfésznél is: lesz-e hiány tőkehúsból, ki tudják-e elégíteni azokat, akik nemcsak húst akarnak lefagyasztani, hanem például kolbászt, szalámit is szeretnének otthon előre készíteni a családnak — jövőre. Nos, mind az ÉKV, mind az Áfész felelős vezetői kijelentették: megfelelő tőkehúskészletek várják az efaj.ta igényeket is. Persze, az olcsó részek csak annyira kaphatók ezután is, amilyen százalékban kinyerhetők. Mind az ÉKV, mind a Szolnoki Áfész azt mondja, fűszerekből sem lesz hiány, legfeljebb paprikából — de a piros paprika is csak választékban lehet hiányos.