Néplap, 1989. november (40. évfolyam, 260-285. szám)
1989-11-25 / 281. szám
Magazin ár már vastag kötelek rögzítik hajónkat a jokohamai kikötő partjához, a kiszállással még várni kell vagy két órát. Aki él és mozog, a hajó fedélzetére tódul. Akik már jártak a úszások közül Japánban, a parton várakozók között hamar felfedezik a régi barátokat, ismerősöket. Megkezdődik az integetés, mutogatás. A japán vendéglátók legtöbbje egyforma kék pólót visel. Az elején magyar népviseletbe öltözött pár táncol egy piros-fehér-zöld szalag előtt, felettük felirat: Tisza. A trikók hátára nyomtatott szöveg Erdélyi Tibor, művészeti vezető a színpadra rendeli a táncosokat, elkezdik a próbát, az előadás beállítását. Az impozáns kultúrközpont csupa üveg, csupa műmárvány, csupa aranyozott fémcső. Az előadás előtt egy órával a nézők már az épület előtt gyülekeznek. Vagy másfélszáz elegáns öltözetű ember, főleg asszonyok és lányok, földre terített kendőkön üldögélve várják a bebocsájtást. A színes, mélynyomású plakátokról megtudhatjuk, hogy a belépőjegyek magyar pénzre átszámolva 1000-1200 forintba kerülnek. Az 1100 fős színházteremben lassan minden a helyére kerül, az öltözőkben azonban nagy az izgalom. Resztetek egy útirajzból ugyancsak jól kibetűzhető a hajófedélzet többemeletnyi magasságából is: HUNGARY TISZA. Az első kedves meglepetés. A kikötőben feltűnően nagy a rend és a tisztaság. A szerencsések, akik már jártak világ e szögletén már tudják, hogy errefelé ez a természetes. A kikötői munkások sem olajos göncökben dolgoznak, hanem makulátlan tisztaságú fehér és világosszürke ove- rálokban. A különböző színű fejvédő sisakok jelzik, kinek mi a feladata, ki a főnök és ki a beosztott. Időről-időre elegáns taxik futnak be. A kiszálló utasok után az ajtók, úgy tűnik, maguktól záródnak be. Ezt az apró csodát a megfelelő gomb megnyomásával maga a taxi vezetője produkálja. A partraszállás előtti formaságok elég soká tartanak. Amikor az első egyenruhás csapat elé vonulunk, azt gondoljuk, az jútleve- leinket ellenőrzik. Csakhamar kiderül, az egészségügyi hatóság adta áldását rá, hogy japán földre léphetünk. Valamennyien egészségesnek ítéltettünk, senkit sem utaltak be karanténba. A körültekintő útlevélvizsgálatot ugyancsak a hajón végzik el. Aztán a lépcsőkön leereszkedve háromnapi hajókázás után ismét szilárd talajt érezhetünk a lábunk alatt. Vámvizsgálatra, partra rakott csomagjaink begyűjtése után a kikötő épületében kell jelentkezni. A japán vámosok előzékenyek és bíznak az adott szó becsületében. Elhiszik, hogy nincs nálunk hentesáru és zöld növény, amit országukba tilos bevinni, sőt abban sem kételkednek, hogy a japánban kiskorúnak számító húsz éven aluliak sem szeszes italt, sem dohányárut nem csomagoltak bőröndjeikbe. Ezek után már az is magától értetődő, hogy ellenőrzés mellőzésével elfogadják vámnyilatkozatuknak azon kitételét is, hogy többszázezer dollárt sem hoztunk ezúttal magunkkal. Mindezek után egy hónapra - ennyi a tartózkodási engedély időtartama - bebocsájtást nyerünk a felkelő Nap országába. Az első ölelésekre és puszikra a régi barátokkal nincs sok idő, mert alig néhány óra múlva kezdődik az első előadás. Vendéglátóink apró rádió adó-vevő készülékükbe elsuttogják a varázsigét. Pár percen belül másfél tucat taxi repíti a Tisza Táncegyüttes tagjait fellépésük helyszínére, a Kannei Hall nevű kultúrközpont- ba. Tiszások a márványpalotában Gyors kicsomagolás, ellenőrzés. Az előre kiszállított jelmezek, kellékek, hangszerek hiánytalanul megérkeztek. A színházteremben, az öltözőkben, folyosókon nagy a nyüzsgés. A táncosok ruhatárukat rendezgetik, csinosítják. A Yokohamái Tisza Baráti Társaság tagjai és segítőik abban a bizonyos kék egyen-póló- ban díszleteznek, a világítást szerelik, jegyeket árulnak, prospektusokat osztogatnak, törékeny kislányok hatalmas ládákat cipelnek, ugrásra készen várják a magyar vendégek minden kívánságát, közben valahányszor elmennek melletted, kedvesen mosolyognak és hajlonganak. Főleg a lányoknak volt kevés az idő a sminkeléshez, a frizurák elkészítéséhez. Többen is találgatják, milyen lehet az érdeklődés az előadás iránt. Kiderül, teltház van, sokaknak a sorok mellett és mögött csak állóhely jutott. A jó hír örömteli, de növeli a várakozás feszültségét is. ötnapi utazás fáradalmaival, a hajó imbolygását a lábban érezve, különösebb próba és a legkevesebb pihenés nélkül ekkora tömeg előtt kilépni a színpadra, nyomasztó felelősség. 13 óra után néhány perccel felbítóak. A tisztaság és a forgalom ugyancsak. A végeláthatatlan autóáradat ellenére a füst nem elviselhetetlen. /Hiába, kevés köztük a Trabant!/ Megcsodáljuk a csokornyakkendős benzinkutasokat, akik feltartott kézzel megállítják a forgalmat, hogy ügyfelük be tudjon sorolni, majd mély meghajlással köszönik meg a vásárlást, a megállított autósoknak pedig a türelmet. Megbámuljuk a buszsofőröket is, akik elegáns egyenruhájukban, fehér kesztyűben markolják a volánt, arcukon a szfinx rendíthetetlen nyugalmával. Még az utcaseprők is fehér kesztyűt viselnek, makulátlan, frissen vasalt szürke formaruhájukban azonnal lecsapnak az útjukba kerülő utcai szemétre, amiből nagyon kevés akad errefelé. Cukkoljuk egymást az enyhén szólva nem magyar zsebekhez méretezett árakkal. Ajánlgatjuk egymásnak a 3-4 millió jenes kocsikat és az 50-100 ezer jenes öltönyöket, végül megelégszünk egy konzervüdítővel 100 jenért. A YES ’89 madártávlatból Nipon—Hungary Tüzes napok a Fudzsijáma hazájában Az flrpavilonban gördül a függöny. Rövid köszöntő japán és magyar részről, aztán felhangzanak a Kalocsai táncok című kompozíció első dallamai, és felhangzik az első bátorító taps is. Folyik az előadás. A közönség egyre nagyobb lelkesedéssel fogadja, és egyre nagyobb tapsokkal jutalmazza a számukra szokatlan lüktetésű, temperamentumos dallamokat, táncokat. Befejeződik az első előadás. Az utolsó szám, a Jászkun táncok után vastaps, virágok, ünneplés. Fáradt, agyonizzadt, a légkondicionálás ellenére is szokatlan jokohamai klímától meggyötört, de az első siker örömétől megkönnyebbült táncosok hevernek az öltözők padlóján. Van, aki hallgat, van, aki már arról beszél, mire kell jobban odafigyelni a következő előadáson. Mert alig három óra múlva kezdődik az újabb előadás. YES - ez igen! Két előadás között néhányan sétálunk egyet jokoháma Váci utcájában. A kínálat és az árak káAztán szaporázhatjuk lépteinket visszafelé, mert fél hétkor kezdődik a második előadás. Ez sokkal pergőbbre, zökkenőmentesebbre sikerül az előzőnél, és a végén a Jászkun táncokból két ismétlést követel ki szűnni nem akaró tapsával a hálás jokohamai közönség. Előadás után találkozunk házigazdáinkkal, akik hat napra vendégül látnak bennünket. A magyarokat még itthon jól kioktatták a japán szokásokról, de megtették ugyanezt a japánokkal is a mi szokásainkról. így aztán japán módra hajlongó magyaroknak európai módon nyújtják jobbjukat kézfogásra leendő házigazdáink. A kölcsönös bemutatkozás után elkészülnek a Japánban elengedhetetlen fényképek, majd búcsút vesznek egymástól a tiszások. Az elkövetkező napokban néhányan táncházakban oktatják magyar táncokat, a többségnek viszont lehetősége nyílik ismerkedni Jokohamával, Tokióval és a műemlékekben gazdag Kama- kurával, vagy ellátogatni japánok szentként tisztelt 3776 méter magas hegyóriásához, a Fudzsi- hoz. Öt nap elteltével találkozik ismét a magyar csoport a YES’89 kiállításon. Yokohama az idén ünnepli várossá nyilvánításának 100. és kikötője megnyitásának 130. évfordulóját. E két évfordulót alkalmasnak tartották arra, hogy világkiállításnak is beillő, fél évig nyitva tartó, nagyszabású bemutatót rendezzenek, melynek mottójáuk a "Világűr és gyermekek" jelszót választották. A kiállítás angol nevének - Yokohama EXOTIC SHOWCASE‘89 - rövidítése, a YES‘89, fogalommá lett Japánban, de szerte a világon is. A 69 hektáros területen felépített pavilonokban és szabadtéri bemutatókon igyekeztek mindent felvonultami a tudomány és technika legújabb vívmányaiból. A választott jelszónak megfelelően azonban mindent könnyed, játékos formában mutatnak be a 21. század majdani felnőttjeinek, a mai gyerekeknek. Az Űr pavilonba ellátogató apróságok például miniatűr űrhajós ruhát öltve ötletes gépek segítségével ismerkedhetnek meg a súlytalanság állapotával, a Holdon járás sajátos élményével, gyakorolhatják a különböző robotok, manipulátorok kezelését. Másutt 25 méter hosszú óriás vászonra vetített, térhatású filmekről ismerkedhetnek a múlt és a lehetséges jövő ezernyi csodájával. Megsimogathatnak egy igazi űrrakétát, felszállhatnak a 200 kilométer/óra sebességgel mágneses mezőkön repülő szupervonatra. A japán gazdasági csoda következő generációja e csengő-bongó, vibráló, ezerszínű technikai mesevilágban önfeledt játék közepette már a jövő századdal barátkozhat. A tiszások látogatásának napja a kiállításon a magyar nap. Természetes tehát, hogy este tánc- együttesünk bemutatójára gyülekezik a vásárlátogató közönség. Az eseményre a rangos japán személyiségeken kívül a magyar nagykövetség képviselője is megérkezik. Miközben a színházterem előtt a századforduló Japán mindennapjaiból mutatnak be zenés életképeket, odabent a szolnoki néptáncosok ropják a Karikázót, a Kalotaszegi táncokat. Ahogy mi a YES-re, a japán közönség a magyar táncokra bólint elismeréssel: ez igen. Egy kis banzáj Sindzsukuban Az első tokiói fellépés: az Edo- gova kerületi művelődési központ ha lehet, még impozánsabb, mint a jokohamai volt. Színházterme - ahogy mondják - a legjobb akusztikájú Tokióban. Az 1500 fős nézőtér az előadás kezdetére zsúfolásig megtelik. A sajátságos körülményekhez hozzászokott, a kezdeti sikerektől fellelkesült tiszások remekelnek, tűzbe-lázba hozzák a visszafogottnak tartott japán közönséget. Tomboló a siker. Az előadás végén szűnni nem akaró vastaps, sok néző a lábával dübörögeti a padlót, sikítások, füttyök. Divatos könnyűzenei koncertre emlékeztető a hangulat. így készül a mocsi Este a Japán Ifjúsági Palota szállodájában megismerkedhetünk a hamisítatlan japán stílusú hálószobával. A tatami borítású szobákban ágyak helyett matracok, rizzsel kitömött párnák várják a fáradt táncosokat. A szálló- vendégeknek törülköző, kis fogkrémmel egybecsomagolt fogkefe és otthoni köntös, úgynevezett jutaka is jár. Ezeket naponta cserélik. A könnyű köntösöket egykettőre mindenki felölti, és hamarosan egy japán történelmi film statisztáira emlékeztet a tiszások serege. A Japán Ifjúsági Palotának természetesen színházterme is van, és természetesen ennek is csaknem másfél ezer fős a nézőtere. Itt kerül sor másnap a Tisza Tánc- együttes újabb tokiói fellépésére. És természetesen a siker is a megszokott. A tüzes magyar táncoktól fellelkesült nézők a szünetben egymást taposva tolonganak a magyar népművészeti tárgyakat és italokat árusító pultok körül. A hímzett blúzokat, borokat 3-5 ezer yenes áruk ellenére úgy viszik, mintha ingyen volna. Előadás után Tokió éjszakai életének központjába, a Sindzsu- ku nevű városrészbe invitálják az együttes tagjait vendéglátóik egy vacsorára, no meg egy kis "banzáj ”-ra. Ennek a villogó reklámáradattól éjszaka is nappali fényben úszó szórakoztatónegyednek számunkra talán a legfurcsább sajátossága, hogy felfelé is terjeszkedik. Nemcsak az utca szintjén érik egymást a különböző vendégcsábító intézmények, hanem az egyes épületek minden emeletén éttermek, bárok, klubok és kocsmák várják vendégeiket. Minket is egy ötödik emeleti diszkóbárba repít fel a lift. A svédasztalok magyar ízlésnek is megfelelő fogásoktól roskadoznak, de a tiszások csapata hamar megszabadítja őket terheiktől. Az asztalok mellett csapolt sörnek köszönhetően a hangulat is hamar a magasba szökken. A több napos kemény munka feszültsége most oldódik fel fiatal táncosainkban. A fülsiketítő csatakiáltásokat magyar népdalok követik, majd a legnépszerűbb japán barátaikat dobálják harsány éljenzés közeppette a levegőbe fiaink. A futballstadionok hangulata az utcán is folytatódik. Karjukat lengetve, jelszavakat harsogva vonul a csapat. A japán-magyar barátság jegyében a legnépszerűbb jelszó a "Nipon - Hungary". A járókelők megállnak, mosolyognak a túláradó jókedvükben harsányko- dó magyarokon. Aztán egyre többen maguk is beállnak a szavalókórusba. A forró tokiói éjszakában, a Sindzsuku fényáradatában egyre hangosabban zeng-zúg a Nipon - Hungary. Vajda Jenő
