Néplap, 1989. november (40. évfolyam, 260-285. szám)
1989-11-18 / 275. szám
A „mintaházasság” aligha él még egy évig Avagy miért akar válni Nagyiván Tiszaörstői? Gólyafészek, alatta a korábban sokat emlegetett idézet. Ügy tűnik Nagyiván esetében ez az út a szétválást jelenti (Fotó: M. J.) A napilapok meg a könyvek árának drasztikus emelése, az újabbnál újabb heti, havi meg a legkülönfélébb időszaki újságok megjelenése, a már-már rendszeresen növekvő papírárak - állítják a szakemberek - a szakadék szélére juttatták az eddig is ellentmondásoktól hemzsegő magyar sajtót és könyvkiadást. Nem hozsannázni akarunk a központi intézkedések kapcsán, amelyek miatt csak az eddiginél "molettabb" pénztárcával érdemes sorbanáll- ni az újságospavilonok előtt. Pusztán néhány olyan adalékra szeretnénk felhívni a figyelmet, amelyek talán segítenek átvészelni az ijedelmeket, némiképpen megmagyarázzák a helyzetet, s ha elsimítani nem is, de legalább megkísérlik sekélyebbé tenni az újságot meg könyvet olvasó milliók homlokán a gondok barázdáit. Kérészéletű árak 1989. NOVEMBER 18. Bevallom, derült égből villámcsapásként érintett a hír, amely szerint már Nagy- ivánban is fontolgatják, hogy a korábbi tánsközségi viszonyt teljes önállóságra cserélik. Pedig Tiszaörs— Nagyiván—Tiszaigar tanácsi hármasát megyeszerte mintaként tartották számon, a megalakulás, 1977 óta. Gyarapodtak is ezek a települések, jó volt az összhang, ráadásul itt is, ott is ügyes helyi vezetők egyengették • a fejlődés útját. Éppen ezért lepett meg a hír, hogy már. az ivániak is az elválás gondolatával foglalkoznak. Amikor Bordás Imrének, a közös tanács elnökének elsoroltam a hallottakat, ő ezt egy egyiptomi piramis nyugodtságával vette tudomásul. — Tudok róla, nem lep meg mivel én is ott voltam azon a népfront bizottsági ülésen, ahol ez már másodízben felvetődött. Azzal is tisztában vagyok, hogy az efféle társközségi viszonyokat nem lehet örökéletűvé merevíteni. Elvégre érthető, hogy az érzelmi felvetésekkel nem is kéül, de nem is lehet vitatkozni, mivel azok a magúik valóságában igazak. A teljességhez hozzátartozik, hogy ez a lehetőség először a nyár elején fogalmazódott meg Őrsön, a pedagógus pártalapszervezet egyik tagygűlésén. Ott mondta ki valaki, hogy- szép volt, jó vélt. de ki kellene már ebből a közös tanácsból válni. Mindez november elején Nagyivánban azon a bizonyos népfront összejövetelen megismétlődött. Hozzátéve azt is, hogy nem sürgős az egész, de az ivarnak arra készülnek: a választások után újra önállóak lesznek, mint ahogyan hétszáz évig voltak. Hogy mi is a véleménye a közös tanácsokról az elnöknek, arról így beszél. — Szerintem ez a rendszer országszerte elhibázott volt, és sok buktatót foglalt magába. Mi, például kínosan ügyeltünk mindig arra, ha valahol valamilyen gyarapodás történt: segítsük a másik kettőt is, mert ha nem épül-készül ott is bármi, szó éri a ház elejét. Egy tény: lehet szidni, vagy áldani ezt a közösködést, de a gyakorlat azt mutatja: minden nehézség ellenére csinosodott, fejlődött a három falu ez alatt a tizenhárom év alatt is. így a feltételek sem lettek rosszabbak, mint korábban voltak. Sőt! Vajon, hogyan látja mindezt a vb-titkár, Kocsis Mihály, aki ráadásul nagyi vá- ni is. — A szétválás gondolata az év nyarán, tavaszán vetődött fel élőszar. Az úton, Megkezdődött a nagymarosi Duna-meder helyreállításának előkészítése. A szakemberek felkészülnek a munkagödröt védő körtöltés bontásához, bár ez a munka csak a jövő év őszén kezdődhet meg. A kis vízmagasság legkorábban ugyanis akkor teszi lehetővé a munka megkezdését. Az államközi szerződés esetleges módosításával kapcsolatos — a minisztériumokra és más főhatóságokra vonatkozó — feladattervet a napokban jóváhagyták, ami a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumot is érinti — tájékoztatta Zor- kóczy Zoltán, a beruházást hétvégeken az ABC-ben engem is sokszor megáldítot- tak: Misiként. minor válunk el? Jobb volna, ha te is hazajönnél! — On hogyan látja ezt az önállósulási törekvést? — Mint vb-titkárnak az a sokéves tapasztalatom, hogy jó, jó ez a szétválás, de ehhez a megfelelő feltételrendszert is ki kellene alakítani. Magyarán ez azt is jelenti, hogy egy Nagyiván nagyságú települést elvezetne egy elnök, egy titkár, és háromnégy tanácsi szakember, de csaK akkor, ha végre tetemesen csökken a kötelező bürokrácia, az afctagyártás, a temérdek jelentésküldözés meg Írás. Egy faluval arrébb, Nagy- ivánban az első utunk Laban ez Ignáczhoz, a népfront elnökéhez vezetett. — Szerintem a közös tanácsi szisztéma az állampárt velejárója. Én tősgyökeres iváni vagyok, hiszen már a dédszüleim is itt éltek, de azt tárgyilagosan el kell ismernem, hogy a nagyközségi közös tanács vezetői, szakemberei mindent megtettek, hogy súrlódásmentes legyen ez a kapcsolat. Noha újólag állítorp, hogy a modell, a szerkezet rossz, amit mégis csinált az irányítás, a körülményekhez képest jól végezte, Gyarapodott, szépült a falu. — Akkor mi értelme van a szétválásnak? — Nézze: itt ezerötszáz lélek lakik. Ez a nép temérdeket dolgozik, a viszonylagos szegénységet is elviseli, de világéletében önállóan, függetlenségben élt. Errefelé mindössze egy káptalani birtok akadt, de nem volt földesúr, így az itt lakók önnön magukat kormányozták emberöltők óta. Ráadásul tudom, hogy készül az ön- kormányzati törvény is, de a mi esetünkben, szerintem, döntő az érzelem, a függetlenség szeretete. Az, hogy legyen nagyiváni tanács, nagy- iváni iskola, és a pecsétek irányító KVM-titkárság vezetője az MTI munkatársát. Elsőként a Dunakiliti térség árvízvédelméről gondoskodik a KVM, a tervek szerint a csehszlovák féllel közösen. A feladategyeztetéshez már elkészültek a magyar tervek. Az OVIBER, mint a legfőbb beruházó eközben megkezdi a nagymarosi létesítményre kötött különböző szerződések eddigi teljesítésének vizsgálatát és felbontását. Ez vonatkozik az osztrák és a magyar vállalatokra egyaránt. A munkába eddig mintegy 20 osztrák, s több mint 30 magyar vállalat kapcsolódott is ezt tartalmazzák majd. Így leszünk igazából a magunk gazdái, mint ahogy közei hétszáz évig is azok voltunk. A falu, Nagyiván köztiszteletben álló elöljárója: dr. Juhász István körzeti orvos viszony másféle gondolatokat sorol. — Az összevonás, a differenciált településfejlesztés inam más, mint szisztematikus falurombolás. Csak éppen a buldózerek helyett paragrafusokkal. Mindezek következménye például az is, hogy hirtelenjében nem is tudom hány agrárszakemberünk, agronómusunk fordított hátat a településnek. A megjegyzés ellenére azért ez a három falu talán abban különbözik a többitől, hogy a rosszat magában rejtőt is igyekeztünk. legalább is megpróbáltuk jól csinálni. Nálunk is mindig épült, készült valami, és az egyszerűen nem igaz, hogy csak a székhelyközség gyarapodott. Egy súlyos kételyem nekem azért adódik: ez pedig az, hogy honnan tudunk majd megfelelő, az embereket, meg a jogszabályokat is ismerő vezetőket, vezetőt találni. — Mondjuk, ön is vállal valamit. — Köszönöm, de nem, 'mert ez teljes embert kíván, hiszen nemcsak arról van szó, hogy minden ügyet helyben intéznek, hanem arról is: hogy gyorsan és jól. Éppen ezért ez olyan sok foglalatosságot igényel, amit körzeti orvosi teendőimmel képtelen lennék összeegyeztetni. Ha a Bordás Imre, Kocsis Mihály kettős „átigazolna” hozzánk, a fejem, a fejünk sem fájna. Meglehet, csak az a kérdés, mit szólnának mindehhez az örsiek, illetve maguk az érintettek. Talán bő félév, egy szűk esztendő múlva már, minden bizonnyal, erről a kérdésről is többet túdiunik. D. Szabó Miklós be. A helyreállítási költségek nagyságát, forrását is tisztázó előterjesztést december 10-ig készítik él, több más tárca bevonásával — mondotta. Vizsgálatra vár az is, hogy miként hasznosíthatók a Nagymaros körzetében elkészített épületek. így a lakótelep, a munkásszálló. A nagymarosi Duna-meder helyreállítására visszatérve Zorkóczy Zoltán elmondta: a VITUKI-ban hamarosan megkezdik a körtöltés bontásához szükséges modellkísérleteket. Ezek a vizsgálatok mintegy fél évet vesznek igénybe. A tények: ma Magyarországon 2213 féle lap jelenik meg, ez a szám persze változhat, hisz naponta újabb és újabb újságok, kiadványok látnak napvilágot. Tavaly december 31 -ig az újságnyomó papír kilójáért tizenkét forint húsz fillért kellett fizetniük a lapkiadó vállalatoknak. Az idén január 1-től ez az összeg tizenöt forint ötvennyolc fillérre változott. Ám ez az ár is ké- részéletűnek bizonyult, hisz 1989.június 1-től megint srófoltak egy jó nagyot rajta, s azóta huszonegy forint húsz fillért kémek egy kilogramm újságnyomó papírért. Vajon mi indokolta e drasztikusáremeléseket? - tettük fel akér- Hogy függ ez a két dolog össze?- Nagyon, hisz pontosan a környezet- és természetvédelemre vezethető vissza az, hogy a különböző államok kormányai komoly intézkedéseket hoztak, s arra kötelezték a cellulóz és papírgyárakat, hogy olyan berendezéseket telepítsenek, amelyek garantálják, hogy a gyártás során felhasznált és újból kibocsátott víz nem szennyezett. Ezek a berendezések viszont sokba kerülnek, hisz az összes költség legalább negyven százalékát elviszik.- Könnyen belátható, hogy az így megnövekedett költségek belekerülnek a papír árába is. Nos, így érkeztünk el a ’80-as évek elejére, amikor a következőket tapasztalhattuk a piacon. Az évtized első felében egy tonna fehér papírt 350-380 dollárért meg lehetett kapni, ma ugyanezért 840 dollárt kémek. Persze az importot drágító intézkedések körébe tartozik a forint árfolyamának alakulása is, hisz míg korábban egy dollár 47- 48 forintot ért, ma viszont már 67 forintba kerül. Mindez oda veze- Rendben van, de ezzel együtt is azt mondják ai emberek, hogy a papírok árai állandóan emelkednek, s például a könyvekért ma már szinte horribilis összegeket kérnek el.- Hadd mutassak valamit - áll fel az asztaltól beszélgetőtársam és leemel a polcról három kisebbfajta könyvet. Ezekből az egyiket - mondja - a ’70-es évek elején, a másik kettőt meg mostanában adták ki. Mind a három könyv azonos papírból készült, azonos terjedelműek, kivitelre is egyformák és arról nevezetesek, hogy mindegyiknek a súlya negyed kiló. Nos, a ’70-es években egy ilyen könyvet húsz-huszonöt forintért meg lehetett venni. Akkoriban egy kilogramm offsetpapír tizenhat forint- Térjünk át a sajtó helyzetét jóval inkább érintő újságnyomó papírokra.- M a egy tonna ilyen papír a világban - kerek számokat mondva - mintegy 600 dollárba kerül. Ha mi ezt megvesszük és idehozzuk, mindjárt 40 ezer forint az ára.- Ezt nem értem miért mondja, dést a Papíripari Vállalat kereskedelmi igazgatóságán dr. Horváth Tibor igazgatóhelyettesnek.- A kérdés minél jobb megértéséhez - kezdte válaszát a szakember - először általában a papírról mondanék néhány szót. Ä papír- gyártás alapanyaga a cellulóz, ami- ugye már a kisiskolások is tudják- a fából nyerhető. A világban a ’70-es években aműszaki- technológiai fejlődés során, különösen az ipari államokban egyre nyilvánvalóbbá vált a természet károsodása. Ennek nyomán felértékelődött a fa szerepe, s ugyanakkor a cellulóz és papírgyártásnál rengeteg vizet használnak fel, amely szennyezi a környezetet. tett, hogy a papírárak a világban - nálunk meg különösen - a többszöri áremelések után várhatóan a jövőben is növekednek majd.- Ennek viszont - gondolom - már van egy speciálisan magyar oka is. Hallottam ugyanis, hogy korábban egy irányított árrendszerben, a nyomtatásra szolgáló papírokat a kormányzati szervek úgy kezelték, hogy azok a kultúra hordozói, a politika eszközei, s ezért különböző preferenciákat élveztek. S így bizonyára a Papíripari Vállalatot is arra késztették, hogy ennek a termékkörnek az árát ne emeljék, s a növekvő költségeket más áruféleségekben - mondjuk a csomagolóanyagok áraiban - érvényesítsék.- Pontosan erről van szó. S emiatt kialakult egy olyan árszerkezet, hogy ezek a papírok nem a valóságos értékükön keltek el, magyarul: olcsóak voltak. Ám mivel ma már nélkülözhetetlen egy köz- gazdasági tisztánlátás, hogy mi mibe kerül - hisz ez a boldogulásunk előfeltétele is - fontos az árakat közelíteni a termelési költségekhez. negyven fillérbe került. Tehát huszonöt deka papír négy forint tíz fillér volt. Napjainkban viszont egy kilogramm offsetpapír huszonkilenc forint harminc fillér, s így negyedkiló ára hét forint harminckét fillér. Vagyis tizenöt-tizenhat év alatt a példaként szolgáló könyvtestek ára három forint huszonkét fillérrel emelkedett, s ugyanakkor pedig a nemrégiben kiadott két könyv közül - tessék, nézze meg - az egyikért hatvankét forintot, a másikért meg egy százast kémek el. Hát ennyire meghatározó a papír ára a könyvárak alakulásában. Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy valóban drágul a papír, de nem ez indokolja a könyvárak gyors ütemű emelkedését... hisz köztudott, hogy a magyar lapkiadás újságnyomó papír igényét évtizedeken át a Szovjetunióból elégítették ki, s'ma is tekintélyes mennyiség érkezik onnan.- Ez igaz, s valóban fontos momentumot említ. S addig nem is jelentkezett semmi gond, amíg a mindenkor beszerezhető mennyiség és a felhasználás között volt egy irányított összhang. Magyarul: annyi papírt osztottak el az illetékesek, amennyi éppen rendelkezésre állt. A belpolitikai helyzet élénkülésével viszont természetes igény jelentkezett arra, hogy ne legyen korlátozva egy-egy újság példány száma, terjedelme, arról már nem is beszélve, hogy közben rengeteg új lap is megjelent. Nos, ez a politikai- társadalmi fejlődés szétfeszítette a korábbi papírgazdálkodást, s így ez év szeptemberétől végleg megszűntek az újságpapírra vonatkozó termékforgalmazási intézkedések. Vagyis: nincs külön meghatározva a kontingens, hogy csak ennyi lehet a papír és nem több. Ugyanakkor a Szovjetunióból származó papír- mennyiség növelésére sincs lehetőség. Tavaly is kevesebbet szállítottak, s akkor kényszerültünk először arra, hogy a tőkés országokból szerezzünk be papírt. Ekkor rögtön jött a kérdés: ki kapja a 12- 15 forintos szovjet és ki kapja a 40 forintos tőkés importból származó papírt? A kormányzat részéről kialakult egy olyan elvi álláspont, hogy a sajtótermékek számára alapvetően azonos feltételeket kell teremteni, s így a kiadó vállalatokkal közösen kialakítottunk egy kevert árat, s e szerint jelenleg huszonegy forint húsz fillérbe kerül egy kilogramm újságpapír. Persze ehhez azt még tudnia kell, hogy az év végén üzleti partnereinknek számot adunk majd a szállítások alakulásáról, s amennyiben a kasszában pénz marad - feltéve ha kevesebb tőkés importból származó papírt használunk fel -, azzal két dolgot csinálhatunk: vagy kifizetjük a lapkiadó vállalatoknak, vagy - és ez a többség véleménye - átvisszük nyitótételként 1990-re és beszámoljuk a jövő évi árakba.- Ha jól tudom, a Szovjetunióból eddig évente 64-66 ezer tonna újságnyomó papír érkezett, s ebből 56 ezer tonnát a sajtó használt fel. Am, mivel csökkent a mennyiség, így az idén 9 ezer tonna papírt tőkés importból kelleti beszerezni. Ez utóbbi tételből mennyi érkezett meg?- Ezek a számok körülbelül megfelelnek a valóságnak. Ami pedig a konkrét kérdést illeti, mai ismereteim szerint a 9 ezer tonnából eddig megvettünk 6 ezer tonnát, ami be is jött az országba és ahogy érkezett, úgy került folyamatosan felhasználásra. Az elosztás véletlenszerű- Kik kaptak a tőkés újságpapírokból?- Ezt teljesen semleges körülmények döntik el, hisz nem egy- egy nyomdának rendeljük a papírt. Mi méretekben gondolkodunk. Tulajdonképpen arról van szó, hogy tizennégy féle újságnyomó papír méretből áll össze a hazai sajtó papírigénye, s éppen ezért eszerint kezeljük és tartjuk kézben az áruforgalmat. S természetesen abból a méretből veszünk a tőkésektől papírt, amelyikből a kiegészítés indokolt. Ilyen alapon teljesen véletlenszerű, hogy azt a méretet melyik nyomda használja fel.- November közepén tartunk, s így indokolt a kérdés: Lesz-e elegendő papír jövőre és mennyiért?- Októberben már tárgyaltunk szovjet partnereinkkel, de a szerződéseket még nem írtuk alá. Ennek ellenére úgy látom, hogy megkapjuk tőlük az ideihez hasonló mennyiséget. Ami pedig az árakat illeti, véleményem szerint jövőre nem lesz érdemi áremelés. Ezpersze attól is függ, hogy menynyi papírt kell tőkés importból beszereznünk. Mert ha az idei mennyiségnél - vagyis a 9 ezer tonnánál - többre lesz szükség, akkor az biztosan alakítja és mindenképpen fölfelé tolja az árakat. Nagy Tibor Program a Duna-meder helyreállítására A környezetvédelem emeli a költségeket Ki kapja az olcsó szovjet papírt? A könyvtárak irreálisak
