Néplap, 1989. október (40. évfolyam, 233-259. szám)

1989-10-28 / 257. szám

Magazin Vízfakasztó, csodatévő szentben bízhatnak a török­szentmiklósi Radnóti utca la­kói. Nem azért persze, mert bi­gott vallásos emberek élnek ott, hanem a történtek alapján most úgy érzik, másban már nem reménykedhetnek. Helyzetük kilátástalan, noha nem sok a vágyuk, szeretnék az ivóvizet bevezetni az utcába. Pedig szorgos emberek ve­tették meg a lábukat a város­széli új portákon. Aki szétnéz, az építkezéseken szabad­időben dolgozó telepeseket lát­va, meggyőződhet arról, nem ölbe tett kézzel várták a csodá­kat eddig sem. Az is érzékelhe­tő: nem a legmódosabb réteg vert itt tanyát. Munkájuk ered­ményeként mintegy húsz ház­ból álló utcát alakítottak ki. A szép, új épületek látványa elé­gedettséggel tölthetné el őket, ők mégis panaszkodnak.- Nincs vizünk, ez a baj - ál­lapítja meg Rózsási István. - Az emberek ezért zsörtölőd­nek. Meg is lehet érteni őket, hiszen a szomszéd utcából kell hordaniuk a vizet. Nincs lehe­tőségünk, hogy vezetéket épít­sünk, nem bírunk vele. Asszonyok, férfiak kapcsol­­sódnak a beszélgetésbe. Hi­szen mindenkit nagyon is érde­kel a téma. Azt is tudják, Ró­zsási István már minden tőle telhetőt megtett. Aláírásokat gyűjtött, elment a tanácshoz, kért, ígéretet is kapott- Nézzen csak szét - bíztat Szilágyi József. - Ebben az ut­cában munkásemberek laknak. A legtöbb családban legalább két gyereket nevelnek, akad olyan is, ahol a harmadikat most pelenkázzák. A telkeket 1980-ban kezdték osztani, az­óta beépült az utca, de vízhez csak akkor jutunk, ha esik az eső. Harmadszor próbálko­zunk pedig, eredménytelenül.- Mi hát az akadály?- A pénz. Elvileg lehetséges minden, csak épp elérhetetlen számunkra. Tudja, mibe kerül­ne ez családonként? - kérdi, majd tanácstalanságomat látva elejét veszi a találgatásoknak, mondván, úgysem hinné el senki. Az összeg 13 ezer nyolc­száz forint.- S ez csak a gerincvezeték lefektetésének költsége, az­után ott van még a bekötések ára, az további hat-nyolcezer Csodára várva zett összeg, előre nem látható költségkihatások miatt - amit később már szinte lehetetlen behajtani -13.800 forint került megállapításra. Ez az, amit el­fogadhatatlannak tartanak a Radnóti utca lakói.- Mi csak a bonyolítást vé­tünk. Annyi kikötésünk van csak, hogy a megrendelők szakszerűen, az előírásoknak megfelelően készítsék el a ge­rincvezetéket. Ezt megteheti bárki. Természetesen műszaki tervet kell készítettni, vélemé­nyeztetni kell a Postával, a Ti-Víz nincs, de mindenki mossa a kezét forint - veszi vissza a szót Ró­­zsási István. Hihetetlen, csillagászati összegnek tűnik. Hiszen mind­össze egy 212 méteres utcáról van szó. Szólítja is a körénk se­reglett társakat: "Hozzátok csak a papírt!" Aztán a várako­zás alatt hozzáteszi:- Mert számolni tudunk mi is. Ha portánként ennyit kér­nek, mivel a szemben lévők duplán fizetnek, a vezeték mé­tere közel kétezer forintba ke­rül. Hát ez sok. Aztán a hivatalos értesítést teszi elém. Olvasom: ."Tájé­koztatásul közöljük Önnel, hogy a Radnóti Miklós úton tervezett ivóvíz-vezeték kivi­telezési munkájára a Víz- és Csatornamű Vállalat megküld­te részünkre az előzetes költ­ségvetést, mely szerint az épí­tési költségvetés végösszege 260.806 Ft, melyet kérünk a mellékelt csekken mielőbb az ügyben való továbblépés céljá­ból kifizetni szíveskedjenek. Bussag László igazgató Városi Tanács VB Városüzemeltetési Ellátó Szervezet."- Valóban nem csekély ösz­­szegről van szó - ismerem el -, de mi lesz a megoldás?- Hordjuk tovább a kútról. Akik ezt csinálták, azok otthon kényelmesen fürödhetnek, mit számít az nekik, hogy nekünk nincs vizünk. Pedig tudunk olyanról, menjen csak el, néz­ze meg a Téglagyár környékét, ahol csak 1500 forintot kellett fizetni. Hol itt az igazság? - hallatszik a reményüket vesz­tett emberek igazságkereső vé­leménye.- Embertelenül magas ár ez - összegzi higgadtabban Szilá­gyi József. - Szerintünk, ha mi csinálhatnánk, a özedéből is kihoznánk. De nem lehet, a ví­zügyiek nem engedik. Kikül­dik a papírt, mellé a csekket. Ha fizetsz, lesz vized, ha nem, a te bajod. Érd be ennyivel.- Patthelyzet alakult ki - álla­pítom meg a hallottak alapján.- Hogy jogos az igényünk, azt senki nem vonja kétségbe. Az ivóvíz ma már elemi szük­séglet. Vann is vagy hét család, aki úgy vette meg a portát, hogy a szerződés szerint járna hozzá a víz is, de a tanácsnál most azt mondják, ez tévedés volt. Mossák kezüket - hangzik az ellenvetések áradata, majd so­rolják tovább sérelmeiket.- A tanács pedig előírta, für­dőszobát kell építeni a lakások­ba. Csak így adták a lakhatási engedélyt. Ott is vannak, kiala­kítva, csak épp a víz nem jut el hozzánk. Miből fizessük ki, hi­szen itt a családok 3000-4000 forint részletet fizetnek ki ha­vonta a telekvásárlás és az épí­tési kölcsön után. Egy összeg­ben ennyi pénzt senki nem tud leperkálni. Bussag László a tájékoz­tatást küldő Városüzemeltetési Ellátó Szervezet igazgatója készséggel ért egyet abban, amikor a beszélgetést követő­en felkerestem, hogy megfizet­hetetlenül magas árat szab a Víz- és Csatornamű Vállalat.- Hogyan alakult ki ez az összeg? Elém teszi az előzetes ár­ajánlat paksamétáját. Ezekből veszi az adatokat.- Egy főre 17.380 Ft-ot álla­pítottak meg, mivel csak tizen­öten írták alá a megrendelést. Földmunka nélkül ez az összeg 12.271 forint. Mivel ez terve­gezzük,, az ár nem rajtunk mú­lik - hárítja el /át/ a felelős­séget. - Mi a Víz- és Csatorna­mű Vállalat ajánlatából indul­hatunk ki. A vállalat monopol­helyzetben van. Csak a saját kivitelezésében fogadja el a megrendelést, csak akkor haj­landó a rákötést biztosítani, ha a munkát is a cég végzi. A tanácsi szervezet mit tehet mást, áthárítja a fogyasztóra a diktált árakat. így van ez - tu­dom meg tőle - az új telkek ki­alakításánál is. Csakhogy ott már az eladási értékbe beépítik ezt a költséget is. Szóval a pol­gár pénztárcájára megy az üz­let a két fél között. Ok persze nem érdekeltek az árak letöré­sében. Utam elvezet hát a "forrás­hoz", a Víz- és Csatornamű Vállalat törökszentmiklósi üzemmérnökségére, ahol Szikszai Lajos üzemfőmémök fogad.- Valóban monopolhelyzet­ben szabják meg az árakat? - kérdezem tapasztalataimra hi­vatkozva.- Szó sincs erről - tiltakozik az állítás ellen. - Semmiféle privüégiumról nem beszélhe­gázzal, tehát a közműépítőkkel és fenntartókkal. Egvetjjil a rá­kötést végezzük mi, j|aa beru­házás megfelelően alakul.- A legegyszerűbb mégis az lenne, ha Önök, tehát a későb­bi üzemeltető végezné a beru­házást, már az említett megkö­tések miatt is. Dehát a Víz- és Csatornamű Vállalat árai meg­­fizethetetlennek látszanak.- Emberileg ezzel egyet le­het érteni - ismeri el. - Hiszen ma a víz elemi és jogos igény. Minket viszont az előírások kötnek. És higgye el, teljesen korrekt módon tettük meg most is az ajánlatunkat. Ismét előkerülnek az előze­tes számítások. De ezek már gyakorlatilag az időközben be­következett áremelések miatt el is évültek, ami az ajánlatban szerepelt, mára még többe ke­rül. A rubrikákat tanulmányozva megdöbbenve érti meg az em­ber, miért is kerül minden ennyibe. Mert: a Radnóti úti beruházás önköltsége 107.812 forint. Ebből a munkadíj 40.648 forint. Alatta viszont szerepel egy tétel, a sze­rint a munkadíj után felszá­molható úgynevezett bruttó fe­dezeti összeg. Ez gyakorlatilag a vállalati költségeket, hasznot fedezi. Ám ez a szám adott esetben 97.333 forint. így lesz pillanatok alatt csaknem száz­ezerrel több a megrendelő ki­adása. A vállalatnak ez csak egy számtani művelet, a vízre váróknak a lehetőség elveszté­se.- A vállalat akár 300 százalé­kos többletet is elszámolhat, ezen belül üsztességes haszon­ról beszélhetünk. A mi áraink pedig jóval a hasonló vállala­tok által szabott átlag alatt van­nak. Ez aligha nyugtatja meg a Radnóti utca lakóit. Rájuk gondolva, értük aggódva és most már valamennyi ivóvíz­zel nem rendelkezőkért is, ke­serűen veszem tudomásul a feloldhatatlannak látszó gaz­dasági érdekellentétet. Ezért kérdezem is:- Érdekelt-e egyáltalán a válla­lat a vízhálózat bővítésében?- Az igazság az„ hogy az ivó­víz köbméterenként 3,80-ba kerül, miközben előállításának önköltségi ára 11 forint. A veszteség ezen a szolgáltatá­son nyilvánvaló. Részben en­nek ellensúlyozása végett is végezzük az építőipari tevé­kenységünket. A kör bezárult hát. Amíg a vállalat/ok/ nincs/enek/ arra kényszerítve, hogy a haté­konyságukat növeljék, addig a Víz- és Csatornamű Vállalat gyakorlata szerint elég az em­lített számtani művelet - fizes­se meg a gyenge hatékonysá­got a vevő! Eddig, de meddig? Épp a Radnóti utcabeliek dugába dőlt vállalkozása bizonyítja, ez már nem járható út. így nincs kiút. így aztán nem marad más hátra, a XX. század végén ku­tat kell ásniuk, ha ivóvízhez szeretnének jutni. Nem túl vonzó, nem túl kecsegtető táv­latok ezek. Érthető hát elkese­redettségük, kiábrándultságuk. Tehetetlenek,, sorsukat nem képesek megjavítani, most, miközben minden szabályos mederben halad és mindenki mossa a kezét, a Radnóti utcá­ban ettől még nem lesz víz. Csodákra kell várniuk - gazda­sági csodákra. Szőke György Egyszer egy este Az eredete, meg a neve is az, hiszen idestova 87 esztendeje Kun Miklósként került ki a keresztvíz alól. Létezik azért még másféle nevezetessége is: Kunhe­gyes szerte aligha akad kackiásabb ba­jusz, mint az övé. Nem csoda, 66 éve sodorgatja, idomítja: ha már huszártiszt nem lehettem, legalább ez emlékeztes­sen rája, indokolja félig se komolyan. Nagyon korán megtanulta a rendet Gyendán, nyolcéves gyerekként már a felnőtteknek segédkezett, a kocsmaud­varon állítgatta a kuglibábukat. No, nem ingyen, pár krajcáért, amiért a bol­tos fekete cukrot kapott. Ez az üvegben felrázva csodálatosan habzott és fensé­ges eledelnek számított. Úgy elmélá­zott a cukorkaropogtatásban, a kugli­zásban, hogy az édesanyja térítette ha­za egy zöld dohánykóróval. Rettenete­sen csípte a vizes husáng a lábát, ámbá­tor a legyezés jó leckének bizonyult, igazolva, hogy az egyszerű embernek mindig, minden korban adódik köteles­sége. 0 sem volt kivétel: ü'zévesen már cseléd, az iskolát elhagyva pedig egy rend ruháért nyolc mázsa búzáért, éte­lért meg egy cifraszűrért folytatta ezt a foglalatosságot. Jó gazdám akadt, tűnő­dik a múlt tengeré­ben: a konyhán alud­hattam és soha nem megérkezett három cifra autó... szedték ki az ételt, ha rám került a sor, én merhettem. Később földet bérel, ku­kás ami azt jelenti: dohányt termelt. In­nen Magyari birtokára visz az útja, aki­nek Kenderes alatt, Bánhalmán volt kú­riája. Mindig Szent Mihálykor fogadták meg újabb esztendőre, de előtte néhány nappal történt a szólítás: azután kendre is számítanánk megint, hívta félre az in­téző. Itt, ezen a birtokon találkozott sok­szor a vadászó Horthyval és a fiaival, Kállaival, a miniszterelnökkel, utána később az ötvenes esztendőkben meg a végén másfajta vezetőkkel. Noha a há­ború előtt méltóságos úr, kormányzó úr, kegyelmes úr járta, azután meg az elv­­társ titulus: egyben a vadászatok meg­egyeztek: ezek is, azok is urak voltak, én meg puskatöltögető, hajtó, emléke­zik vissza nem kis iróniával. Régebben a harmincas évek végén több volt a bor, később úgy tűnik ötvenegynéhánytól gyengébb szüretek gyöttek - összegzi a két világot. Híres eset történt vele már a Kádár­korszakban, amikor rizsőr lett és estefe­lé megérkezett három cifra autó. Ült azokban miniszterhelyettes, osztályve­zető, meg a jó ég a megmondhatója, mi­lyen földi hatalmasság. No, bátyám, szólt az egyik: ezek az emberek itt sze­retnének éjszakázni maga körül a fü­­vön, ha lehet. Hoztak pokrócot is. Le­het, hogyne lehetne, vigyáz magukra a két pulim, meg a csillagos ég. Köszön­jük, de lenne még egy kérésünk: látszik a lajbiján, meg a bajuszán, hogy maga régi fajta magyar. Hoztunk bográcsot, bele minden jót főzni. Nincs ellenemre, fűzte tovább a gondolatsort Miklós bá­csi: de akad egy bökkenő. Nekem előbb körbe kell kerülnöm ezt a tábla rizsát, ezért fizetnek. Addig érezzék jól magu­kat, verjék fel a bográcsokat, tegyenek is bele valamit és tüzeljenek alá, de csak módjával! Ugyanis a lebbencs gyorsan pirul, akár az eladó lány, ha csiklandósat súgnak a fülébe. Ezzel el­ment Mire jó idő múlva visszatért, füs­tölt az ártatlan lebbencs, akár a kisgyó­­csi vicinális. Le is égett alaposan, de ezt a vendégek már nem várták meg: ki er­re, ki arra dőlve eredt az álmok birodal­mának. Mit tehet ilyenkor a kun paraszt? Tar Mártonnal, a párttitkárral kiöntötték a pocsékot, a kútvizzel kimosták a bográ­csot és valamikor, amikor a Göncölsze­­kér rúdja már keletnek fordult, komóto­san ismét főzni kezdtek. A fenséges ele­del felét a többiek horkolása közepette jóízűen elpusztították, ámbár reggel a jeles vendégek a maradékkal is oly­annyira elégedettek voltak, hogy kis idő múltával újabb vizitet ígértek. Siesse­nek kelmetek, mert mán csak három évet ketyeg az óra, oszt nyugdíjba me­gyek, noszogatta őket, de bizony azok a mai napig se fordították feléje a rudat. ízes, szép beszédéért, őszinteségéért mindig, mindenhol szerették Miklós bácsit. Sokszor hívták a pártba is, de ő csak a fejét ingatta és nem állt kötélnek. Nem néztem jónak, húzza lejjebb a ka­lapját: mivel mást mondott az ige, meg megint mást a valóság, így aztán soha nem léptem be, csak a téeszbe, morfon­dírozik. Az életkedve viszont bámula­tos: még ma is kerékpározik, kaszál, ás­sa a kertet, pedig már ükonokával is di­csekedhet Állítja, ha tanyán lakna, még lovagolna is, hiszen a katonaságot is egy jóféle négylábú hátán szolgálta vé­gig-Elmenőfélben a felesége a lelkemre köti: jaj, valahogy úgy tessék már összerakni az egészet, nehogy baja le­gyen a páromnak vénségére. Nem lesz, sőt, azoknak sincs bajuk, akik á tönk szélére juttatták az országot, felelek. Az meglehet kedves, fűzi a szót csendesen, de ők fontos emberek vótak, mi meg csak világéletünkben cselédek, téeszta­­gok, meg nyugdíjasok, így a feleség. Miklós bácsi csak legyint, és nem a kapuig kísér, hanem a háza megetti fü­ves térig, ahol egykoron egy behemót gémeskút ácsorgóit, jó vízzel ellátva az Arany János, a Feketehegy és a Csoko­nai utca apraját-nagyját. Azért a lel­kemre köti: jó lenne minél hamarabb ol­vasni ezt az írást, mert kilencven felé közeledve előfordul, hogy Szent Mi­hály lova egyszer kéretlen, hívatlan megáll az ablak előtt. Es akkor, ugye, ide éppúgy menni kell, akár a katonasághoz, éppen ezért az ember nem mondhat ilyesmit: for­dulj egyet, oszt később gyere vissza, mivel még sose voltam kiszerkesztve, és arra kíváncsi lennék, hogyan is fes­tek ezeken a lapokon. Mielőtt kezet szorítana, sodor egyet a kackiás baj­szon, egyszerre mind a két végén. Amúgy kunosán: alulról felfelé. D.Szabó Miklós A kétszer kun

Next

/
Oldalképek
Tartalom