Néplap, 1989. október (40. évfolyam, 233-259. szám)
1989-10-28 / 257. szám
MaaazlM 8 Megszólal a BETŰVETŐ A melegszívű Bács megyében leltem új otthonra • Mikortól is volt a Szolnok Megyei Néplap főszerkesztője?- Pünkösdi királyságom 1956 október 25-től 1957 március 19-ig tartott. Az ügyészségi vádirat szerint ugyanis "Gáli Gyula főszerkesztő az eseményeket követő második napon lemondott, s a lap főszerkesztőjévé a terheltet választották..." S tartott ez 1957 március 19-ig, amikoris a Néplapnál a munkaviszonyom - "Hozzájárulással kilépett" bejegyzéssel megszűnt. Ekkor még nem gondoltam, hogy hamarosan letartóztatásom ideje is elkövetkezik... Erről azonban beszámoltam épp a lapban most megjelent írásomban. • Milyen körülmények között dolgoztak október 25, s az azt követő napokban?- Körülményeim a működésem alatt? ... Legjobb lesz, ha jellemzésül egy nap eseményeit sűrítem abból az időből, amikor tragédiává gennyesedtek a történések. Nappal és éjszaka összefolyt a szerkesztőségben, már zaklatott idegekkel dolgoztunk. Mi lesz ennek a vége? Lesz-e megállás, és mikorra, miképp jut vissza normális kerékvágásba az élet? Üzent a pairgyár: nem hajlandó tovább papírt adni, ha "ilyen" langyos, a forradalmi időkhöz méltatlan marad a lap. Saját nyomdánk is átküldte "határozatát"; tegyük az újságba azt is, mert másképp nem jelenünk meg;, követelik a szovjet csapatok kivonulását, s azt, hogy a szerkesztőség a "forradalmi megmozdulás célkitűzéseinek megfelelő hangnemben írjon..." Valajd követelte, hogy írjunk már . végre a "Budapesten vérző magyar ifjúságról." A szerkesztőség: átjáróház. Reggel, napközben, este tele vagyunk vendégekkel. Ismerősök, szülészek, katonák, ismeretlen emberek azutcáról. Tucatjával hozzák a forradalmi munkástanácsok határozatait. Az egyetemisták (Szolnokon akkor még megvolt a Közlekedési Műszaki Egyetem - A szerk.) egyik fiatal munkatársunkon keresztül üzenik: ha nem javul meg az újság, átjönnek, kihajigálják a szerkesztőséget... Mondjame még? Ja, majd elfelejtettem. A demokratikus pártok alakuló ülésén jegyezte meg Kaposvári Gyula: "Nagy szerencsnénk, hogy ilyen nyugodt ember kezében van a megyei lap irányítása. " Ez jólesett, nem felejtettem el. • A jelenkor újságíróinak mondjuk el, hány néven, s milyen név, fejléc alatt jelent meg akkor az újság.- Szolnok Megyei Néplap. A Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács lapja: okt. 23. /248.sz./, okt. 24. /249-sz./, okt. 24. /250. sz. rendkívüli kiadás/, okt. 26. /251. sz. rendkívüli kiadás/, A Nép Lapja. A Szolnok Megyei Forradalmi Munkástanács lapja: okt. 27. /rendkívüli kiadás/, okt. 28., okt. 30., okt. 31., nov. 1., nov. 3., /számozatlan számok/, A Nép Lapja. A Szolnok megyei Pártbizottság lapja: nov. 5., nov. 6. /számozatlan számok/. Szabad Nép. A Magyar Szocialista Munkáspárt központi lapja: nov. 6., nov. 7., nov. 8., nov. 9., nov. 10., nov. 11... Tiszavidék /utóbbi címen 1956. november 13-tól 1957 végéig jelent meg az újság, alcíme: A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok Megyei Elnöksége és a Megyei Tanács Lapja/ • Idézzük föl azt a sokat vitatott, Szolnoknak különösen vitás napot, jó?- November negyedikének kora hajnala. Ágyúlövésekre ébredünk. Félholtra válva karoljuk át egymást feleségemmel, s ahogy mégjobban a valóság tudatára ébredünk, kis porontyunkat emeljük ki az ágyból. Úgy tartjuk, szorítjuk magunk közé meleg kis testét, mintha valaki el akarná venni tőlünk. Madárpihe illatú buksiját nyöszörögve fészkeli be nyakunkhoz, aztán ismét egyenletesen lélegezve alszik tovább... Közben ágyúdörgés reszketted a falakat, géppisztolyok hideg kattogása hallik. Hiába erőlködtünk hát... hasztalan engedtünk taktikusan a tömeghangulatnak a lapban, mégis megszólaltak a fegyverek, még• Bocsásson meg,ne szenvedjünk tovább, Beszélgetésünket folytassuk azzal, hogyan vezette azokban a nehéz napokban, s hetekben a szerkesztőséget?- Emlékszem, egyik "szilárd elvi bázisomat" minden reggel elismételtem.- Elvtársak, egyre vigyázzunk: olyan cikk ne kerüljön a lapba, amely mégjobban felkorbácsolja a tömegek hangulatát, nehogy véres atrocitásokat támasszunk! Még formaságnak is irreális elképzelés lett volna anormális időkben megszokott, akárcsak heti munkatervek alapján dolgoznunk, lapot csinálnunk. A megyei munkástanács túlnyomórészt hivatalos Beszélgetés Tóth István egykori főszerkesztővel A múlt hét szombatjától egészen tegnapig egy visszaemlékező sorozatot olvashattak lapunkban azok, akiket érdekel közvetlen környezetünk közeli történelme, s abban is az 1956- os Szolnok megyei, szolnoki események. 1956 októberében ő volt lapunk főszerkesztője, s ha nem tévedek, 1957 március 19. -ke óta nem járt a szerkesztőségben. Pedig mindmáig Szolnokon él, a várost sose hagyta el véglegesen. Tisza-parti csendes, belvárosi utcácskában van az otthona, ahol nyugdíjas napjait, éveit tölti. Sajnos, nem mondhatom, hogy jó egészségben - sok és nagybetegség törte meg erejét, - de szellemét, a "betüvető" szorgalmát, tehetségét még az idő se tette próbára. Ennekfényes bizonyítéka, hogy megszületett egy regény, amelyből nekünk volt szerencsénk először részleteket közölni. Lapunkban, a bevezetőben azt írta: "Mondhatjuk-e, hogy a kisemberek visszaemlékezései kevésbé volnának érdekesek az utókor számára?" Igen, Tóth István soha, egy percig se tartotta magát nagyembernek. Nekem mégse a kisember "Tóthpista" Ő-, hanem a jóember! Dohog is valahol a regényben: miért mondják neki mindig csak azt, jó ember! Azt gondolom - bár közvetlen munkatársak sose voltunk -.hogy azért, mert valóban az, s az volt mindig. A tipikus jóember, aki soha, senkit meg nem bántott volna, aki mindig tudta a mértéket, s az emberség élteti mindmáig. Pedighát! Most például verhetné a mellét, mehetne fühöz-fához, vádolhatna és számonkérhetne, duzzoghatna és háríthatna minden közeledést. Most jó? Már szóbaállnak vele? Azt hiszem, Tóth István még soha nem utasított vissza feléje nyújtott kezet, nem fordított hátat egykori barátnak és régi kollegának. Legfeljebb annyit mond, csendes belenyugvással, igen, X. nagyon cinikus, s mindjárt hozzáteszi, hogy nem volt mindig ilyen, kit, hogyan viselnek meg az évek. 1957 nyárutóján végigültem a szolnoki tárgyalását. Mint fiatal rádiós ujdonászt, minden érdekelt, ami akkor történt - amikor szégyen, én családi bajaimmal, első házasságom roncsain egy kisbabával a karomon munkanélküli voltam. Ezt azért írom így le, nehogy valaki azt gondolja, valamiféle mártírszerepben szeretnék utólag tetszelegni. Nem tehetem, nem is tenném, bár mostanság lassan az ilyesmi se ritka már. Emberek vagyunk. A tárgyalásokról csak a gyűlöletre emlékszem. Semmi érdemlegest, bűnt, vétket nem tudtak a fejére olvasni. Csak gyűlölködtek. Azóta se láttam olyan gyűlölködő tekinteteket, olyan gonoszul, embertelenül pattogó szavakat se hallottam tán soha. A jóember-kisember viselte a sorsát. Mekkora emberi tartás, nagyság fér el egy ilyen jóember-kisemberben... w Sóskúti Júlia - Az újság - kapok a fejemhez. Épp november 4-ére megjelenő számba írtam dühös cikket, hogy tovább jönnek a szovjet tankok, hogy azért nem nyugszik meg a nép, mert a munkások nem akarnak a rájuk meredő ágyúcsövek előtt dolgozni... Hogy "ez már több ásóknál!" Asszonyt, gyereket hagyok, ugrok a telefonhoz. Hívom a nyomdát. Éppen az alapszervezeti titkár, Vashegyi elvtárs jelentkezik. Alig vagyok képes eldadogni neki: "...A mai lapból ki ne menjen egy szál se! Azonnal semmisítsék meg, vagy tüntessék el mind, hogy valaki hozzá ne jusson!"- Rendben van, Tóth elvtárs, azonnal intézkedünk - nyugtat meg és már a telefonkagyló mellől hallatszik is, hogy utasítani kezdi az expeditőröket. A készülék kattant, halántékom bizsereg, odanyúlok. Csupa víz még a hajam is. Csakhogy eszembe jutott, csakhogy elkaptam az utolsó pillanatot! Valamit engedne a fejemet feszítő nyomás, de belehasít a másik ráébredés. Mostmár nálunk, Szolnokon is lőnek! Ki tudja, hogy kik és kikre... közleményei, téma-javaslatai adtak ugyan támpontot úgynevezett é 1 ő anyagok gyűjtéséhez, de amikor már csak szaporodtak a bajok, bogozódtak a szálak, őszintén szólva, nem sokra mentünk velük. Csak "szempontok" maradtak. Hiszen sorra tértek vissza a kollegák, hogy az üzemekben nem akarnak szóbaállni újságírókkal, alig tudtak összeügyeskedni valamirevaló cikket... Ilyenkor mi mást tudhattam javasolni, mint hogy a munkástanácsnál kapott témakörökön túl - írjatok, amiről csak tudtok. Intsétek nyugalomra a népet. Ha megláttok egy hirdetőoszlopot - ötletes könyvterjesztő plakáttal, újatok arról is... A folyamparti őszről szóló karcolatnak is van aktualitása... Kissé korai még, de fel lehet hívni az efemesz-boltok figyelmét a disznóvágások időszakának közelségére; lesz-e elég rizs a hurkába, meg fűszerek, meg bél a hurka-kolbászhoz. Na meg az őszi munkák... A két oldalt csak megtudjuk tölteni. Ha nem is tudunk már kimozdulni a megyeszékhelyről, telefonon össze tudunk szedni aprócska híreket... Fentről, az MTI-től is kapunk anyagot... Mi, idelent úgy sem tudunk pontosan állást foglalni. Akinek meg ötlete, gondolata van publicisztikai mondanivalóhoz, szóljon, összeülünk és megbeszéljük, hogy minél találóbb legyen... Tudom, utólag rengetegen okosabbak nálam, s elhúzzák a szájukat majdan ekkora "opportunizmus" láttán-hallatán-olvastán, de például... Mennyiszer kértük, hogy vezető pártfunkcionáriusok írjanak az embereket helyesen orientáló cikkeket a Népújságba... Rám hagyták a "tájékoztatást", rám a felspannolt tömeghangulat "uszályába került", ad hoc vezetőre... • A november negyedikét követő idők nem kímélték az újságírókat sem. Ha jól tudom, ez az idő eljött Szolnokra is.- A "gyerekek" nagyszerűen helytálltak így is. Senki nem igyekezett haza, a szerkesztőségben virrasztottunk éjszakákat. Nyugodni, aludni otthon sem tudtunk volna... Eljött a reggel, sütött a nap, s hogy városunkban látszólag minden rendben volt, fellélegeztünk. Félelmünk eloszlott, hiszen valamennyien éltünk. A feleségek egymásnak adták a kilincset, kialvatlanul, idegesen prézsmitáltak, miért nem mentünk haza? Az újságíró kollegák felszabadultan nyüzsögtek, fontoskodtak, felfűtve érdeklődtek, hova menjenek? Munkára sorakoztak... Végül mi lett a "jutalom"?... November 4-től tervszerűen leépítették a gárdát. Lassan, volt idő, nem kellett elsietni semmit. Milyen szépen őröltek a bosszúálló "rákosisták" malmai. 1957. március 19-én este elintézték a "fő ellenforradalmán" - letartóztatásommal. Kihúzták a "lázadás méregfogát"... Atöbbieketnem bántották ilyen drasztikusan, csak szisztematikusan "száműzték" őket... Szekulity Pétert, Gulyás Ernőt, Himmer Zoltánt, F.Tóth Pált, Kiss Antalt.. A kiebrudaltakat más, barátságosabb, okosabb megyék szívesen befogadták, s jónéhányuk szárnyakat kapott az új környezetben. Szekulity Péter Tolna megyébe került majd a Képes Újsághoz, országos nevű riporter vált belőle, miközben sorra jelentek meg könyvei. F.Tóth Pál a B ács megyei Petőfi Népénél jutott a szerkesztőség főposztjainak egyikére... A többiek is becsületet szereztek "mostoha anyalapjuknak". Jómagam, a "fő ellenforradalmár", a börtön után 5 évig az Esztergomi Állami Levéltárban "vittem fel" a segédlevéltárosságig. írtam, ami a munkámmal járt, szakcikkeket, emellett a tudományos munkába is belekóstoltam: Megjelent a M.T.A. kiadásában egy munkám, az esztergomi 19-es tanácsköztársaság 133 napjáról; közöltem helytörténeti kuriozitásokat, tanulmányt ösztönös parasztmozgolódásról, dolgozatot a Bethlen-korszak helyi sajtójáról, s úgy mellesleg újságcikkeket Szabad Földbe, a Komárom megyei Népújságba. A szívem azonban csak visszahúzott az é 1 ő történelemhez, az újságíráshoz. Én is a meleg szívű Bács megyében leltem új otthonra, dr. Weither Dániel szívesbölcs pártfogásával, s F.Tóth Pali istápolásával. Tőlük mentem nyugdíjba... • Olvasóink, de szerkesztőségünk nevében is tisztelettel megköszönöm a beszélgetést. Szeretném remélni, hogy mihamarabb könyve is napvilágot lát itt, Szolnok megyében, hogy legalább az utókor kövesse meg... Ki viszi at a pártvagyont a túlsó partra? Amióta megszűnt az MSZMP, gombamód szaporodnak az MSZMP-k. Nem, nem őrültem meg, csak rendszeresen fogyasztok híreket, s ezek egyértelműen a bevezető, sommás mondatomat igazolják. Ha matematikus lennék, akkor az előbbi állításomat közelítően egzakt alakban valahogy a következőképpen írhatnám le: MSZMP - MSZP = 4 MSZMP. Hiszen az MSZP, amelyik azt állítja magáról, hogy a megszűnt MSZMP egyetlen jogutódja, kénytelen szembenézni a Ribánszky-, a Berecz-, a Gubcsi-féle valamint egy egyelőre vezetők nélküli, de magát a másik hárommal együtt ugyanúgy jogfolytonosnak hirdető MSZMP-vel. A jelenleg ugyanis négyféle MSZMP mindegyike magát tartja a pártörökség birtokosának. Ebből persze igen érdekes következtetések adódnak. Például itt van a vagyon kérdése. Mert - nem én kérdezem először - ki viszi át a pártvagyont a túlsó partra? Egyáltalán melyik part a túlsó part? Az MSZP szerint nyílván az, ahol a MSZMP-k maradtak, ezek meg valószínűleg azt mondják, hogy a túlsó part kérdésében az MSZP-nek nincs joga állást foglalni, hiszen az már eleve oda került azzal, hogy megalakult. Ezzel az okoskodással tehát nem sokra megyünk. Mondhatnám, ugyanott vagyunk, ahol a part szakad. Pedig a vagyon az egy sarkalatos dolog. Ha emlékszik az olvasó, akkor az ő érdekében és a körülmények kényszere alatt, október 6-án a szolnoki ellenzék jelképesen lefoglalta a Néplapot éppen azért, mert az vagyoni szempontból nem került ki az akkor még MSZMP kézi vezérlése alól. S így nyílván politikailag is befolyásolni lehetett, lehet, az egyébként önálló szellemi műhelynek deklarált lapszerkesztőségeL Itt Szolnokon az MSZMP minden, az ellenzékkel folytatott tárgyaláson kötötte az ebet a karóhoz, miszerint a pártvagyon kérdése nem vitatéma, ezt át kell ugrani, és vitázni csak annak értelmében lehet, hogy a párt nem mond le a Néplapot is kiadó vállalatáról, annak tulajdonjogáról. Mit tesz isten, akarom mondani az MSZP létrejötte, a minap meglepve hallom a televízióban, hogy a megyei lapokat kiadó vállalatok soha nem képezték az MSZMP vagyonát. A pártnak vagy jogutódjának, mint alapítónak ugyan vannak jogai, de ezek a nyereségfelosztásra, Uletve az igazgató kinevezésére vonatkoznak. Ez viszont már lehetett volna vitatéma, ha az akkori MSZMP nem akarja ab ovo levenni ezt a kérdést a napirendről. S most, éppen Andics Jenő - aki az MSZMP KB agitprop osztályát vezette - a legtermészetesebb módon nyilatkozik úgy, hogy a megyei lapok soha nem képezték részét az MSZMPMSZP vagyonnak. Szívesen hinném, hogy ugyanezt mondta volna egy hónappal ezelőtt is. Hinném - mondom - ha szavahihetőnek gondolhatnám. Csakhogy ő azt is állítja, hogy amikor tavaly félévkor magas párthivatalát átvette, megszűnt a sajtó kézi vezérlése. Pontosabban: akkor szűnt meg a sajtó kézi vezérlése. Nos, azt gondolom, vagy a memóriája rossz, vagy rossz helyről származnak az általa ismert vizsgálati eredmények. Ugyanis a sajtó ébredése Csipkerózsika álmából nem 1988. nyarával indult. Andics Jenő a hőfokváltozást, - Czeizel doktorral szólva, az ébredési hőmérsékletet - rossz helyen mérte. Mert mint köztudott azt nem fent, hanem lent kell hőmérőzni. Csak emlékeztetni szeretnék, hogy 1988. októberében a Néplap még nem tudósíthatott az MDF helyi megalakulásáról. S amikor a szerkesztőség munkatársai ezt szóvá tették, akkor az előbbi illetékes elvtárs megyei helytartója csak annyit mondott: mi az, hogy MDF? Nem tudunk róluk, majd ha lesz programjuk, ha igazi életjelt adnak magukról, akkor majd tájékoztatjuk a közvéleményt. Nos az MDF, és a demokratikus ellenzék azóta életjelt adott magáról. A közvélemény ezt - egyre inkább - a sajtó útján is tapasztalhatja. Az a közeljövő kérdése, hogy vajon milyen életjelf ad magáról az MSZP, az az új párt, amelynek első szervezési, szerveződési ciklusa október végén lezárul. Az már most látható, hogy vannak, még mindig vannak olyan jelzések, amelyek nem fogják erősíteni az új párt hitelét Mert - s ezt ezúttal az MSZP Országos Irodájába átmentett - pártideológusnál tapasztaltam - az őszinte szembenézés a hibás gyakorlattal, az abbani szerepvállalással, még mindig nem sajátja mindenkinek. S talán ez felveti azt a kérdést is: vajon nem kellett volna-e többeket - kézi vezérléssel - eleve a túlsó parton hagyni? Szitás Péter Czinkóczi Zsuzsa és Jan Nowoczky főszereplésével készíti Mészáros Márta Napló című filmtrilógiájának 3. részét. A forgatókönyvet a rendezőnő Pataki Éva dramaturg közreműködésével írta. A film operatőre Jancsó Nyika. Az 1956 októberében játszódó történet egy es jeleneteit a Dózsa György úton felállított Sztálin szobor díszleteinél forgatjákTMTI fotó: Friedmann Endre/
