Néplap, 1989. október (40. évfolyam, 233-259. szám)
1989-10-04 / 235. szám
„Időzített kampány” I Pravda az NDK-ról Megújulóban a LEMP Tegnap délelőtt Varsóban összeült a LEMP Központi Bizottsága, hogy folytassa a KB szeptember 18-án megkezdődött ülését, amelynek fő témája a Lengyel Egyesült Munkáspárt rendkívüli kongresszusának időpontja, a kongresszust előkészítő szervező bizottság megválasztása. A párt vezetése egyelőre nem egységes abban, hogy a rendkívüli kongresszust még az idén, vagy — ahogyan azt Rakowski, a LEMP KB első titkára javasolja — csak a jövő éy februárjában tartsák-e meg. A KB megnyitójaként Leszek Miller, a LEMP KB PB tagja, a KB titkára ismertette azt a nagyszabású közvélemény-kutatást, amit a LEMP tagsága körében végeztek el, és amelyre több mint egymillió párttag adott választ. Ebből kidéiül, hogy a 2 milliós párttagságból 80 százalék a közvetlen küldöttválásztás mellett foglalt állást. 84 százalék helyeselte, hogy a kongresszusi előkészületek ideje alatt lehetővé teszik a párttagság szerveződését a párton belüli politikai platformok körül, sőt azt is, hogy e platformok támogatására pártonkívülieket is toborozni lehessen. A legfontosabb: a párttagok 72 százaléka úgy vélekedik, hogy a LEMP-nek új párttá keil alakulnia, új programmal, új szervezeti szabályzattal és új névvel. A KB-titkóri, beszámoló után a LEMP Központi Bizottságának ülésén megkezdődött a vita. Közép-Európa stabilitását fenyegető, s az NDK megalakulásának. 40. évfordulójához időzített kampánynak minősíti a Pravda berlini tudósítója az NSZK magatartását az NDK-beli menekülitek ügyében. A keletnémetek távozásához való berlini hozzájárulást a szovjet újságíró az NDK kormányának humanizmusaként értékeli. A Pravda munkatársa az elmúlt napoknak, heteknek a két német állam viszonyát megrontó történéseit azzal magyarázza, hogy Bonn ragaszkodik „ a minden német gyámjának kötelességéről” szóló elvhez. Jazov—Cheney A Pentagon képviselője tegnap kedvezően értékelte Dmitrij Jazov szovjet honvédelmi miniszternek a Richard Cheney amerikai védelmi miniszterrel, Collín Powell vezérkari főnökkelés más amerikai katonai vezetőkkel folytatott hétfői megbeszéléseit. Dmitrij Jazov vasárnap érkezett Washingtonba. Személyében első ízben tesz hivatalos látogatást szovjet honvédelmi miniszter az Egyesült Államokban. — A szovjet miniszter és partnere tárgyszerű és rendkívül őszinte légkörű konzultációt folytatott a szovjet—amerikai fegyverzetkoramely „az 1937-es határok között létező német birodalom” illuzórikus tételéből fakad — írja a tudósító. — A ..menekültek” körül a nyugatnémet tömegtájékoztatási eszközök zajos propagandakampányt csápnak, amelyet a sovinizmus és a nacionalizmus szelleme hat át — folytatódik az írás. Az NSZK szűklátókörű tevékenysége kérdésessé teszi mindazokat a kedves» eredményeket, amelyek nem csekély erőfeszítések folytán jöttek létre a két német állam kapcsolatában — hangsúlyozza a Pravda berlini tudósítása. látozási tárgyalásokról és a Földünk különböző térségeiben zajló regionális konfliktusokról, köztük az afganisztáni rendezés kérdéseiről. A megbeszéléseken áttekintették-összevetették a két nagyhatalom katonai doktrínáját is — mondta az • amerikai védelmi minisztérium szóvivője. A szóvivő kiemelte, hogy Richard Cheney fckosottan érdeklődött a szovjet fél tavaly decemberben bejelentett, Kelet-Európát érintő egyoldalú leszerelési javaslatai és a katonai költségvetés csökkentését célzó döntései iránt. Tegnap nyílt Karcagon Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona nyílt tegnap Karcagon. Az otthont - egy volt bölcsőde épületében alakították ki. Létrehozását másfél évvel ezelőtt tűzték ki célul a tanács és az értelmi fogyatékosókat gondozó szülők és pedagógusok. A megyei tanács pályázatán 300 ezer forintot nyertek az átalakításra, az Egészségügyi Minisztériumtól pedig több mint 530 ezret kaptak. A Szoltisz brigádja és a karcagi kórház karbantartó csoportja szeptember elején kezdett az átalakítási munkákhoz. és tegnap már át is adták az épületet az értelmi fogyatékosoknak. Mint Horváth Csabáné. az intézet vezetője elmondta, húsz értelmi fogyatékos befogadására alkalmas az épület, egyelőre tizenöten jelentkeztek. Elsősorban azok a gyerekek jöttek, akik most vé-. geztek a karcagi foglalkoztatótó iskolában, de vannak közöttük olyanok is, akik elmúltak harmincévesek. Az otthon munkát is tud biztosítani a gondozottaknak: a Háziipari Szövetkezetnek vállal. rulhakártya-befüzést. Azok. akik a foglalkoztató iskoláiból jöttéik, megszokott tevékenységüket folytatják, hiszen ott is a kártyafűzés volt a munkájuk. Az otthon átadásával a karcagi szülők egy részének gondja megoldódott. De csak egy részének, hiszen a felmérések szerint a városban és környékén 126 értelmi fogyatékos él. Tegnap Budapesten az Átrium Hyatt Hotelban immár 7. alkalommal rendezték meg a Hungarotex Külkereskedelmi Vállalat és a Módi Kereskedelmi Vállalat közös divatbemutatóját. Az ott látható női és férfikollekciót Pierre Cardin, a híres párizsi divatdiktátor neve fémjelezte. A bemutatott ruhák az 1989—90-es őszi—téli divatot mutatták, de mintegy előrejelzésként láthatták a szakemberek a következő tavasz és nyár néhány jellegzetes modelljét is. Ami még a kívülállót is meglepte, az elsősorban az, hogy a női öltözékek variálhatók, vagyis szezonon túl is hordhatók. A divatbemutatón szereplő női kabátok mértéktartóak voltak, a kosztümök pedig ezer ötlettel formálódtak. A férfiak divatja nagyban változik: elsősorban a zakók hoszsza, a nadrágok bősége tér el az eddig megszokottól. Erre példa a képen látható öltönyök, amelyek szűkebb hazánkban, a szolnoki Vörös Csillag Ruházati Irari Szövetkezetben készültek. Fotó: Tarpai Zoltán SZOT-vélemény a szabadárakról A Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének ülése A SZOT elfogadja a piac felé haladást, annak ellenére, hogy e folyamatnak keserves következményei is vannak — jelentette ki az MTI munkatársának Nyiikos László, a SZOT gazdaságpolitikai osztályvezetője, arra reagálva, hogy hétfőn a kormány és a TOT képviselői megállapodtak a mezőgazdasági és az élelmiszeripari cikkek fogyasztói árának jövő évi felszabadításában. Hozzátette: a szabadárakhoz hozzátartoznak a piaci bérek is, tehát a munkaerőt az árán kell megfizetni. Ezért a SZOT nem a szabadárak ellen hadakozik, hanem a piaci bérekért, még akkor is. ha néhányan azt mondják, hogy ez az ár bér spirál kialakulásának veszélyét rejti magában. A szakszervezeteknek azonban mindenképpen küzdeniük kell a megélhetéshez szükséges bérekért. A SZOT egyébként nem mond le arról, hogy egy szabadár-rendszerben is szükség van az árak társadalmi kontrolljára. Nyikos László azt is elmondta: ebben a törekvésben minden bizonnyal a TOT is érdekelt, hiszen fontos számára, hogy legyen vásárlóerő a magasabb árak megfizetésére. Az osztályvezető arra nem vállalkozott, hogy megjósolja, miként hat a mostani kormány—TOT- megállapodás a inflációra. Szólt arról is, hogy várhatóan két héten belül találkozóra kerül sor a kormánnyal. A tanácskozáson a kormány meghívására a SZOT mellett valószínűleg részt vesz a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája is. A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége ülést tartott tegnap az MTA erdőtarcsai alkotóházában. A testület Berend T. Iván elnökletével megvitatta az Akadémia új jogi szabályozására vonatkozó tájékoztatót, valamint az állami díjak odaítéléséről szóló akadémiai javaslatot. Az elnökség tanácskozott az akadémiai tagok következő évi választásáról is. Az ülésen Berend T. Iván tájékoztatta az elnökséget Halmos Csaba államtitkár, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke, Pázmándi Gyula, az Ipari Fejlesztési Bank vezérigazgatója és Schalkhammer Antal, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének titkára tegnap, a szakszervezet székházában két. szerződést írt alá Pécs és Mecsek környéki új vállalkozások finanszírozására. A megállapodásokkal azokat a vállalkozásokat segítik, amelyek a veszteséges uránbányászat megszüntetésével és a mecseki széntermelés csökkentésével állás nélkül maradó bányászok foglalkoztatására teremtenek új munkahelyeket. A bank 300 millió forintot különített el erre a célra. Ebből 3-4 éves lejáratra legfeljebb 300 ezer forint kamatmentes hitelt nyújthat arról, hogy Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke felkérte az Akadémiát: vegyenek részt a tudományos szakemberek Petőfi sírhelyére és földi maradványaira vonatkozó szovjetunióból! és hazai vizsgálatokban. Javasolta a testületnek, kérjen fel szakértőiket arra, hogy egy hónapon belül tegyenek javaslatot: kik, mennyi idő alatt, milyen anyagi feltételekkel végezhetik el az átfogó Petőfivizsgálatot. az új vállalkozóknak; az ÁBMH négy évre magára vállalja a kamatok fizetését. Kedvezményes a hitel azért is, mert a kérelmezőknek nem kell külön kezesekről gondoskodniuk, mivel a garanciát a most szerződött három partner vállalja. Ezt célozza a másik szerződés is,, amely szerint a három partner 30 millió forintos kockázati alapot hozott létre. Ehhez 13,5-13,5 millió forinttal járult hozzá a bank és az ÁDMH. 3 millióval pedig a szakszervezet. A kockázati alap célja, hogy az esetleg sikertelen vállalkozások esetén átmenetileg ebből fedezzék a veszteségeket. A 300 milliós hitelalapot a bank pécsi területi igazgatósága kezeli. {Folytatás a 2. oldalon) Segítik az uránbányászokat Megállapodások vállalkozások finanszírozására