Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)
1989-09-12 / 216. szám
1989. SZEPTEMBER 12. MMbap A szőttestől a csónakkészítésig A Cent/Cent Túrkevei Háziipari Kisszövetkezet az idén ünnepli fennállá- I sának 80. évfordulóját. A szövetkezet főbb profiljai a mechanikai szövés, ahol különböző méretű szőttesek készülnek. A kon- fekcióüzemiben speciális munkaruhák, a műanyagfeldolgozóban műanyag tasakok és táskák, valamint a csónakkészíttő részlegükben két és négyszemélyes alumínium csónakok, melyek horgászás és sportcélokra egyaránt használhatók. Idei tervteljesítésük időarányosan jónak mondható. — nzs — Az esztétikum nem pénzkérdés Egy fiatal főépítész Tanulságos lenne kideríteni, vajon hányán döntenek úgy, hogy diplomával a zsebükben visszatérnek vidéki szülővárosukba, kiváltképp ha az „egyhangú” Alföldről, közelebbről Szolnokról van szó. A boldogulás reménye földrajzilag is szortírozza az embereket. Van aki egyszerűen csak „fönn” él, néhányan „kinn” próbálnak szerencsét. Tóth Iván városi főépítésszel itt, Szolnokon, a tanács műszaki osztályán beszélgetek. „Szolnok nem egyhangú — jegyzi meg sommás véleményemnek ellentmondva — hanem éppenséggel túl vegyes képet mutat — Ellentmondásos fejlődés következménye a mai városkép, amely nem tükrözi a hagyományokat. Mindamellett jelen vannak a hetvenes évek- nagyratörő, akkor divatos elemei is. Az irodában — stílusosan — térképek és tervrajzok vesznek körül minket, precíz rendben „Mindegyik a helyén van. Gondolom, ez egy építész gondolataival sincs másképp. — Tíz évvel ezelőtt még a Varga Katalin Gimnáziumba járt, ugyanakkor kapusa volt a MÁV MTE NB lies felnőtt csapatának is. A Képzőművészeti Főiskolára készült. Jól rajzolt, alkotásaiban volt fantázia. Egy építészeti témájú riportfilm azonban „felpiszkálta” érdeklődését. Legbelül már pályát módosított, de a váltás, egyetemi helyhiány miatt már nem ment ilyen zökkenőmentesen. Három év következett a pécsi Pollaeh Mihály Éoítészeti Főiskolán, rögtön utána további négy a Budapesti Műszaki Egvetem Építészmérnöki Karán. Az Utolsó egyetemi szemeszterekben tanárai előtt nyert nyílt építészeti pályázatokat. Egy ilyen eredményért estéket, éjszakákat kell áldozni. A dolog másik oldala, hogy anyagilag nem „hét szűk esztendő” volt az iskolában eltöltött idő. A talponmaradás Szegeden, az albérletben lett nehezebb. Ebben az időben készítette a Dél-magyarországi Tervező Vállalatnál azokat a munkákat, melyekre most is szívesen gondol vissza:asze- gedi Klauzál tér rendezése; a gyulai Egészségügyi Szak- középiskola; a szegedi ther- málfürdő bővítése. Amikor felvetem, hogy egy ígéretes szakmai előmenetel után, milyen érzés otthagyni a tervezői asztalt egy „pozícióért”, tudom, könnyű dolog lesz felelnie. A válasz már hónapokkal ezelőtt megszületett, amikor a városi tanács pályázatára jelentkezett. Tervei között azonban nincs helye a pozíció vagy a hatalom szó egyetlen szinonimájának sem. Ehelyett azt emeli ki, hogy olyan munkakörbe került, amely szakmai előrelépés, ahol sokkal többet tanulhat és tehet, mint korábban. Egy ilyen feladatnak mi a célja, szépsége? „Ha olyan házak épülhetnének meg, melyeken keresztül kifejezheti magát az ember. Ez más mint a sokat emlegetett önmegvalósítás” — fejti ki részletesebben. „Természetesen mindenki magát adja, de ez nem egy direkt dolog. Az áttétel bennünk — ebben a szerves feketedobozban — van. A ki járaton a kész szellemi termékben elválaszthatatlanul ötvöződik a külvilág hatása és az egyéniség. Ezért véleményem szerint egy építész nem csak önmagát adja. Én sem. Azt szeretném, ha az épületekben — mint egy jó regényben — minden ember magára ismerne.” — Jut eszembe: így 28 évesen lehet, hogy te vagy az ország legfiatalabb főépítésze ... — Elképzelhető, de ezt nem tudom biztosan — hárítja el az elsőséget. — Hogv a tervek megvalósuljanak, áhhoz anyagi háttér is kell. Ezzel pedig nem büszkélkedhetünk — vetem fel, de nem késik a lakonikus válasz: ..Az esztétikum nem pénzkérdés”. Szurmay A pangás bakancsa Dühöngve, szitkozódva rohant be a művezető az egykor nagynevű, ma már jobbára csak á fennmaradásáért küzdő nagyvállalat munkavédelmi vezetőjéhez. Kilyukadt a bakancsa és a raktárban nem akarják kicserélni, mert még nem járt le a kihordási ideje, panaszkodik a művezető olyan szenvedélyesen, hogy a tagbaszakadt munkavédelmi vezető szóhoz sem tud jutni mellette. Türelme fogytával ő maga is kiabálva kérdi: védőruhaként vagy kihordásra kapta-e a bakancsot a panaszos? Mit tudja ő, vág vissza az, nem is érdekli. A lényeg,hogy lyukas és így nem lehet benne dolgozni — tessék tehát ki cseréin'. Ha fut a vállalat szekere A munkavédelmi vezető — türelmes ember lévén — fellapozza a szabályzatot, s csakhamar kiderül, a hőzön- gő művezető egyéves kihordásra kapta a bakancsot, ő, a munkavédelmi vezető tehát nem illetékes a dologiban. A másik felháborodva tiltakozik, hogy márpedig ő a saját pénzén nem cseréli ki. A munkavédelmi vezető higgadtan mondja erre: köteles vagy olyan ruhában megjelenni a munkahelyeden, amilyet a munkavédelmi- balesetvédelmi szabályok előírnak. A vezető már szinte robbant a méregtől, de nem jutott szóhoz! A vele szemben ülő tagbaszakadt munkavédelmis ugyanis az egyik fiókból előhúzott egv hivatalos levelet és majdhogynem üvölt ve kérdezte a művezetőt, látott-e, kapott-e már ilyet válaha? Már hogyne kapott volna, hiszen a munkavédelem vezetője minden éviben megkérdi egy ilyenforma levélben a brigádoktól, milyen módosításokat javasolnak a vállalati munkavédelmi szabályzatban? Választ csak nagy ritkán kap, éppen ezért üvöltözik most, nem kevés pedagógiai célzattal. A művezető kényszeredetten hallgatja a munkavédelmist, nem érti, miért lett egyszeriben bonyolult minden. Nem is olyan régen még elég volt elsétálnia a raktárba, ledobni a lyukas bakancsot és máris vihette az újat, még papír sem kellett hozzá, valamelyik főnök kézjegyével. Ma meg?... Hát mi történt? Tulajdonképpen semmi, azt az apróságot nem számítva, hogy a vállalat a csőd szélére jutott. Elmúlt már az az idő, amikor minden műhely sarokba futotta egy-egy új hűtőre, amikor számolatlanul vették a ventillátorokat, s ha valamelyik elromlott, egyszerűen kicserélték, meg sem kísérelve a javítást. Azokban az években ugyan ki foglalkozott azzal, hogy kinek jár és kinek adható a bakancs. A pangás évei bakancsának sajátja volt, hogy bárkinek szüksége volt rá, megkaphatta gond nélkül — és nem egyszer jogosultság nélkül is. Adott az állam Balgaság lenne most azt gondolni, attól ment csődbe egyik-másik vállalatunk, mert elhordták — és ismerőseiknek néhány száz, egy-két ezer forintért eladták — a munkaruhákat az arra 11- ietéktélenek. Mégis érdemes lenne elgondolkodni talán azon, hová vezethet), ha egy vállalat még saját szabályaira is fittyet hány? Ha korlátozás nélkül, két marokkal szórja a javakat, mert látszólag van miiből. Fut a vállalat szekere, a nyereség meg azért van, hogy elfcölt- sük. Erre ösztönzött szinte minden gazdálkodót a végtelenségig központosítható, elvonó és újraelosztó állami paternalizmus. Rábízták magukat a vállalatok, hiszen az adjon is, aki mindent elvon, és ne kérdezze, miért fogy nálatok, tisztelt vállalat, annyi bakancs? Az csak adjon annyit, amennyit kérünk. kérnek. Az állam adott. Egyebek között erre (is) ment rá a ma m indnyá j unka t,nyomasztó kölcsöndollárok sokasága. Csak az volt a lényeg, hogy a „dolgozók érdekein” csorba ne essék. Cserébe nem kért mást, csak hogy senki ne avatkozzon bele az „ő dolgába”, ne próbálkozzon a dolgök mélyére látni, hiszen csak kérnie kell, mindent megkap. Jogaink és éídekeink ismerete, érvényesítésének, mikéntjének tudása nélkül felháborodottan hallgatjuk mostanában a „mimes rá pénz” kezdetű divatos hivatkozást, amely diszkréten eltakar mindent és mindenkit. Azokat éppúgy, akiknek az ilyen-olyan elosztások szabályait kidolgozni, rendszeresen fél ülvizsgálni kötelességük lenne, mint azoknak, akilknék nagyon is kifizetődő volt ez a múlt. Mert pénz a legtöbb helyen valóban nincs és abból a bizonyos közős nagy kalapból sem igen remélhetnek ma már. S ekkor derülnek csak ki a „minden mindegy” időszakában megalkotott, soha nem értelmezett, be nem tartott szabályók gyengeségei. Amíg semmi nem volt drága, jutott mindenből mindenkinek, senki sem törődött azzal, hogy a sorok között olvasson, mára már erre képességei sincsenek a legtöbbeknek. Helyettünk gondolkodtak A mindenható állam megígérte, gondoskodik rólunk, s ez egy ideig így is volt, ma már jól tudjuk, hogy milyen áron. Legtöbbünk helyett ugyanis hivataliból gondolkodtak is, nemcsak döntöttek. A gondolkodó, és a saját érdekeit megfogalmazni, képviselni, uram bocsá érvényesíteni tudó ember esküdt ellenségévé vált a pangás haszonélvezőinek. Ügyeltek is, nehogy feleslegesen sok munkajogi, munkavédelmi előírást tömjenek a leendő szakemberek fejébe. A nevetséges tankönyvek s a nem kevésbé mulatságos tanárok bevezetésével el is érték céljukat. Az amúgy is nehezen érthető ,a szakzsargon szülte szavaktól hemzsegő szabályzatokban így még kevésbé tudja az ember kihámozni, hogy mi az, ami neki jár, s mi az, ami csak „adható”,, s hogy hol lehet mindezek miatt tiltakozni, változásiokait sürgetni. Másfelől viszont egyre kevésbé lesz tartható az „éhhez nekem semmi közöm, mondják meg a főnökök” szemlélet. Hiszen a főnökök lábán kevesebb bakancs lyukad, mint a beosztottakén. S ha elfogadjuk azt a politikai elvet,, mély szerint, azok döntsenek és ott, akik és ahol majd az adott feladatot végrehajtják, akkor azt is el kell fogadni, hogy az mondja meg, milyen sűrűn kell bakancsot cserélni, aki hordja. De akkor mondja is meg, ne csalk akkor poroljon, amikor már befolyik a lábbeli talpán a víz! — A főnökei meg majd eldöntik: vagy erősébb bakancsot szereznek, vagy a munkakörülményeken javítanak, mert ez viszont az ő dolguk!... Fekete Gy. Attila Tiltakozás a húsipari árak ollen A Fogyasztók Országos Tanácsa törvénysértőnek tartja a húsipari termékek árának valamennyi termelő vállalat részéről egyidejűleg és azonos mértékben történt emelését. A FŐT tiltakozásának alapja a tisztességtelen gazdasági tevékenység tilalmáról szóló 1984. évi IV. törvény, amely szerint tilos az olyan összehangolt magatartás, amely a gazdasági verseny korlátozását eredményezi. Az Árhivatal elnökhelyettese válaszlevelében közölte: egyetértenek a felvetéssel annyiban, hogy az önálló vállalati árpolitikára építő piacgazdaságban a különböző húsipari vállalatok tényleges költségei nyilvánvalóan eltérően alakulnak, és ennek a ténynek tükröződnie kell a fogyasztói árakban is. A törvénysértés vádját azonban az Árhivatal nem tartja megalapozottnak, mégpedig azért nem, mert a hivatkozott jogszabály az összehangolt magatartást csupán a szükséges mértéket meghaladó versenykorlátozás esetén tiltja. 21 százalékkal több állami beruházás (Folytatás az 1. oldalról) szénhidrogénipari beruházásokra fordított összegeket. Egyéb központi beruházásokra összesen 5,9 milliárd forintot fizettek ki az év első felében. A Szociális és Egészségügyi Minisztérium 600 millió forintot használt fel beruházásai megvalósítására. Ebből a legjelentősebb a Szegedi Szent-Győr- gyi Albert Orvostudományi Egyetem 410 ágyas klinikai tömbje. A Művelődési Minisztérium 400 .millió forintot fordított új beruházások létrehozására. Az első félévben három munkálat megvalósítását hagyták jóvá, a Pécsi Janus Pannonius Egyetem rekonstrukcióját, az ózdi kisegítő iskola és kollégium, valamint az Iparművészeti Főiskola száz férőhelyes kollégiumának építését. A Környezetvédelmi- és Vízgazdálkodási Minisztérium beruházásai között elkezdték 8 nagyváros szennyvíztisztító rendszerének kiépítését, A tanácsi beruházások 11,0 milliárd forintra rúgtok az év első felében. Az eltelt ihat hónapban 811 lakást vettek át a tanácsok, 361- gyel kevesebbet, mint 1988 azonos időszakában. Az év során a tervek szerint 500— 700-zal bővül a tantermek száma, több megyében régi épületeket alakítanak át oktatási s kulturális célokra. Veszprém, Fejér, Borsod megyében az egészségügyi beruházások elsősorban kórházi helyek bővítésére irányulnak. Az idén mintegy 800—900 szociális otthoni helyet kell létesíteni az idős korúak számára, ebből a fővárosi szociális otthoni helyeket körülbelül nyolcvannal bővítik. A gazdálkodó szervek mintegy 65 milliárd forintot költöttek el vállalati beruházásokra. A legnagyobb mértékben a nem rubelelszámolású importgépekre fordított összeg nőtt, a gépeket a világbanki hitelkonstrukcióban szervezték be,
