Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)
1989-09-25 / 227. szám
1989. SZEPTEMBER 25. jj^ÉPlAP 3 Városnézőben Tágra nyitott ajtó a hazai piachoz Szolnok megyei kiállítók között Beszéljünk róla! A hangnemről, két tételben Önállósulni akarnak a vezsenyi és a tiszajenői tagok Téeszházasságban is kritikus a hetedik év? Ma délutánra tagértekezletet hívtak össze Ma délután 16 órára, a tiszajenői kultúrházban tartandó tagértekezletre szóló meghívót kaptak kézhez a minap a Tószegi Petőfi Tsz Tiszajenőn és Vezsenyen élő tagjai. A két település határában 4100 hektáron gazdálkodó valamikori Tiszamenti Tsz 1983-ban egyesült a 6700 hektárnyi tószegi és tiszavárkonyi határrészeket művelő Petőfivel. Az előbbi két községben élő szövetkezeti gazdák 1990. január 1-gyel ki akarnak válni az egyesült szövetkezetből. Ennek lehetőségeiről, a további gazdálkodás várható hatásáról váltanak szót a mai tagértekezleten. rengést s ijedten lekonyul. Tegnapelőtt meghallgattam egy párbeszédet a földbe döngölésről, rá a nemkevésbé kirohanó választ, tegnap kinyitottam a tévét és az újságot, s tudom, holnap kinyitnám a hűtőszekrényt. Miért járt Nagy László válasza az eszemben? Azt, hogy őrizzétek meg emberi arcotok? Két utazás Hazaérkezett a Tisza Táncegyüttes Japánból. A túra egyik résztvevőjével társal- kodva az élményekről esett szó. Mondja, lehetne beszélni a kétszázzal robogó szu- perexpresszről, a hósipkás hegyekről, a pompás áruház-csodákról. Mégis, reá — meséli — legnagyobb hatással az emberek közötti kapcsolatok voltak. Szívélyesség, barátságossóg, türelem. Tudod, — folytatja —, ahogyan változott a japán kultúra, egy dolgot mindig sikerült átmenteni. Nemcsak pénzben erősek, lélekben is. Mondanám, hogy a jószándék olyan mint egy bankra kiállított csekk, ahol azonban nincs folyószámlánk, de egy másik utazásra terelődik a szó. Picardiába, Franciaországba ment több megyei muzsikus. Eltűnődöm, vajon milyen hangnemben játszanak. Nyilván lesznek műsorszámok, amelyeket dúrbán, nyilván lesznek olyanok amelyeket mollban. S mellette, jelenlétükkel politizálnak. Bár tudjuk, a muzsika sokat flörtöl mégis ke- keveset csókol — és ennyiben kissé hasonlatos a politikához. S ha már itt tartunk, tegyük hozzá az időnkénti durva, nemcsak zenei megnyilvánulásokhoz, hogy az a szakikifejezés ami hangnemi kitérést jelent, nagyjából, annyit tesz: valamely hangnemtől való futólagos elhajlás történt, anélkül, hogy végleg átmennénk másik hangnembe. Jó lenne a partitúrára fölírni: tilos „durr-mollban” játszani. Hajnal József Ráérősen sétálgatunk a pavilonok között. Jó óránk van még a hivatalos megnyitóig. Körülöttünk a módos látványú vásár, a kiállító cégek standjai, meg portáljai csak úgy roskadoznak a legújabb termékek alatt. Már most is van érdeklődő bőven. A szórakoztató elektronika legújabb csodáit bemutató pavilonban idősebb — feltehetőleg vidéki — házas- ipár áll meg az egyik külföldi cég standja előtt. „Látod, nem kell Nyugatra menni, itt a saját szemeddel is megnézheted, hogy mit tudnak ezek” — jegyzi meg a férfi, s aztán lépegetnek tovább. Én még maradok. S bizony jót mulatok magamban, amikor egy korosodó, jómódúnak látszó bácsi ka odalép a közeli pulthoz és magyarázni kezdi, hogy ő megvenné az egyik videót. „Nem eladó” — értetik meg nagy nehezen vele. Néz az öreg — látni rajta, nem tudja mire vélni a dolgot — és még mielőtt odébb somfor- dálna odaszólnak néki: „Itt nem lehet vásárolni, ez kiállítás”. Meg még azt is tudtára adják, hogy ha meg is vehetné a kiszemelt árut, itt a disznó meg a csirke árával semmire se menne. Arrafelé ugyanis nem a forint a fizetőeszköz. Kollégámmal bekukkantunk ide-oda, s a 17-es pavilonban, Barsy Lajos, a_Szo- tév Ipari- és Építőipari Részvénytársaságának kereskedelmi Igazgatója állít meg bennünket. — Még meg sem nyitották a vásárt, s mi máris 750 ezer forintos üzletet kötöttünk — újságolja örömmel, s beljebb invitál a tárgyaló- szobájukba. — Éppen most ment el a Székesfehérvári Hungalu Áruház igazgatója — folytatja —, s a jövő héten 3 ezer folyóméter ké- ménylbéléscsövet vesz tőlünk a hozzá tartozó idomokkal együtt. Már ezért érdemes volt eljönnünk, s hol van még a vége... Hisz sok cég képviselője előzetesen jelezte, hogy itt a vásáron találkozni szeretne velünk. Nézze meg. a naptáramban már szinte egy toltvonásnyi hely sincs — nem fogunk unatkozni a BNV tíz napja alatt. További üzletkötésekre is számítunk már csak azért is, mert az isimert légtechnikai elemeink mellett elhoztuk bidbútor-lapjiainkat és legújabb termékünket, a fából készült ajtóinkat is. Mi el akarjuk felejteni a pozdor- ja ajtókat, amelyekből lép- ten-nyomon kipotyog a zsanér meg a pánt. Kezdődik az ünnepélyes megnyitó. Éppen akkor érkezünk, amikor elhalkul a pattogó ritmusú katonazene, s a szónok a mikrofonhoz lép. Jómagam nem élek a számok bűvöletében, a legtöbb kimutatás, statisztikai adat, összesítés hidegen hagy, de most mégis felkapom a fejem ahogy a szakszerűen kozmetikázott matrónák ,a pedáns külföldi és hazai szakemberék, a mű- vészhajú, öregunak, az ifjú hölgyek meg a topis fiatalok között ácsorogva Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes szavait hallgatom. — A patinás BNV azért tehet büszke erre a kilencvenedik alkalomra — mondja -*•, mert pusztító háború, gazdasági és politikai válság, történelmileg zsákutcának számító évek után is lám virágzik, s vonzerejével idecsalogatja Kelet és Nyugat sikeres cégeit. Véget ér az ünnepi beszéd, s az időköziben jókorára dagadt embersereg meglódul. Kezdődik a vásárnéző körút. Fölöttünk két repülőgép köröz, maguk után egy hosz- szú égi levelezőlapot húzva. Rajta öles betűk: Megnyílt a 90. BNV. A B-paviloniban nem kell sokáig keresgetnünk a Tisza- menti Vegyiművek standját, messziről feltűnik a hórihor- ga& állványokon feszülő jól ismert embléma. Közelebb érve vesszük észre az oklevelet, amely azt bizonyítja, hogy a nagyüzem Tomi mosóporcsaládja BNV-díjat kapott. — Ez egy olyan elismerés — magyarázza Vécsey Zoltán, a TVM kereskedelmi vezér iga zgató-lhelyettese —, amit egy szakmai közönségtől, de úgy érezzük, hogy a vásárló elismerését is elnyertük, s ez a legfontosabb szempont. Termelésünknek csuipán 4—5 százalékát teszi ki a mosópor-gyártás, a vásárral az ipari partnereknek szánt áruinkat elhoztuk. Itt vannak például a legújabb pigmentjeink — porfestékszíinező anyagaink —, az általunk készített élelmiszeripari foszfátok, amelyeket egyre szélesebb köriben ihásznál fel a húsipar, a tejipar és a sütőipar. Bemutatjuk műtrágyáinkat is, ám ezek iránt — éppen a mezőgazdaság nehéz anyagi helyzete miatt — egyre kisebb a fizetőképes kereslet. Ami pedig vásári jelenlétünkét illeti: nézzen körül, kik vannak itt rajtunk kívül. Például egy NSZK-beli céget említhetnék. Ha nekik megéri Düsseldorfból eljönni Budapestre és a jelenlétükkel bizonyítani, hogy létezne, hogy ilyen és ilyen termékeik vannak, akkor a Tiszamenti Vegyiműveknek miért ne érné meg. Kutya kötelességünk bemutatni legújabb gyártmányainkat, és valahol saját 'magunkat is. Szeptember utolsó és a hivatalos ősz első vasárnapján teljes volt a nagyüzem Szolnok megye kiterjedt határában: emberek, gépek százai szántották, vetettek, takarították be az Ő6zi termést. A Tiszaföldvári Lenin Tsz-ben megkezdték — a tájterületen elsőként — a háromszáz hektár őszi árpa vetését és ezt követi a kétezer hektárnyi őszi búza. Vasárnap tizenöt gép dolgozott a határban. A háztáji területről családi brigádok szedték a fűszerpaprikát, az időjárás kedvez az értékes fűszernövénynek, tűzpiros csöveket szednek le. A gazdaságban a közel háromezer hektár cukorrépa, napraforgó, a hibKét óra előtt néhány perccel a B-pavilon egyik első emeleti tanácskozó termében már sokan gyülekeznek. Nem véletlenül, ugyanis itt adják át a Kiváló Áruk Fórumának díjait, s ezen az erőpróbán a Szolnok Megyei Állatforgalmi- és Húsipari Vállalat MI-SA kolbásza is megmérettetett és jónak találtatott. Mint halljuk, a már huszonegy éve létező Kiváló Áruk Fórumára az idén hetvenöt gyártó százkilencvenhét tenmékével nevezett, s ebből százharmincegy áruféleség maradt „állva”. Ahogy hallgatom a bevezető szavakat, megüti a fülemet egy mondat. Érdemes idézni: „örvendetes jelenség, hogy a vállalatok az egyre nehezedő gazdasági feltételek közepette is hajlandók a minőség kérdésével törődni és igénylik a külső megmérettetést”. — Micsoda? — hördülök fel magamban. — Hisz a piac természetes rendje pontosan ez. Igaz, nálunk még nem működnek a piac törvényei. Meglehet emiatt van szükség a Kiváló Áruk Fórumára is. Belénk nevelték, hogy amelyik terméken ott a cetli — miszerint azt egy szakértő bizottság megvizsgálta — az csak jó lehet... Most már csak arra várunk, hogy összeüljön egy univerzális szakértői bizottság, amelynek az a dolga, hogy a silány, kényelmetlen, egészségtelen, egyszóval rossz termékeket ne engedje a pultra tenni. A legjobb azonban az lenne, ha bizottságok helyett a piaci verseny döntene. ridkukorica és a szója betakarítása vasárnap este egy- harmadánál tartott. A legnagyobb nagykunsági közös gazdaságban a Karcagi Magyar—Bolgár Barátság Tsz-ben véget ért az 1400 hektár olajnövény, a napraforgó betakarítása, az átlagtermés a vártnál kevesebb lett, 18 mázsa hektáronként, a minőség azonban jó. Cukorrépából vasárnap estig százhatvan-száznyolcvan hektár termése került a szolnoki gyárba. Az átlaghozam 520 mázsa körüli és a cukortartalma is jó, kedvez a cukrosodásnak a meleg, napos szeptemberi ősz. A hétvégén a munkahelyén, a tiszajenői géptelepen találtuk a tagokból és szakvezetőkből verbuválódott hét tagú ideiglenes szervező- bizottság egyik tagját, Hatvani Lajos gépcsoport-vezetőt. Mint kiderült, hol is találhattuk volna máshol,.. — Most van az őszi munkák dandárja —, világosított föl — ilyenkor nincs megállás se szombaton, se vasárnap. Huszonhét munka- és erőgépet irányítottunk reggel a földekre. Vetik az őszi árpát, készítik a magágyat a jövő héten kezdődő búzave- téshez, szórják a műtrágyát, gyűjtik a lucerna negyedik növedékét. A hétfői tagértekezletet is a sok tennivaló miatt szerveztük délután négy órára... — Mi késztette a tiszaje- nőieket és a vezsenyieket arra, hogy hét esztendő után felbontsák a várkonyiakkal és a tószegiekkel kötött „házasságukat” ? — Helyesebb, és igazabb, ha úgy fogalmazunk: köttetett. A két településen élő tagjaink többsége úgy gondolja, — az erről szóló személyes nyilatkozatot két- százhetvenöten írták alá a 350-ből —, hogy az 1983-ban erőltetetten egyesített szövetkezetüket a régi, Tisza- menti néven újjáalakítva visszanyerhetik gazdasági önállóságukat, szövetkezeti tagi önbecsülésüket, valós tagi-tulajdonosi jogaikat. Meggyőződésünk az is, hogy az önálló gazdálkodás eredményesebben szolgálhatja majd a helyi foglalkoztatáspolitikát, a két község fejlődését is ... — Mégis, konkrétabban miben érzik magukat hátrányos helyzetben a vezsenyi- ek és a tiszajenőiek? — Annak idején az egyesüléskor tízpontos garanciát emlegettek, amiből jószerivel semmit sem valósítottak meg. Ezeken a határrészeken vannak a takarmánytermő területek, de az állat- tenyésztést nem fejlesztették. ígérték, hogy mindenki a lakóhelye közelében kap munkát, de most is Tószegre, meg Abony alá járnak a gépekkel az embereink. Tízezer forintos nagyságrenddel kevesebb a két településen élő téesztagok éves átlagjövedelme mint az üzemi átlag. Az egyenlő képviseleti elv sem valósult meg, hiszen a közgyűlési bizottságok 39 tagja közül mindössze ketten vannak a régi Tisza- menti tagjai közül. És sorolhatnám ... — A kiválásról, tudomásom szerint végül is a közgyűlés dönt. Miért van szükség a hétfői tagértekezletre? — Először mi is úgy gondoltuk, elég ha a közgyűlés összehívásához szükséges számban aláírják az önállósulási szándéknyilatkozatot a tagok. Csakhogy az egyesült szövetkezet vezetősége a közelmúltban több olyan munkahelyi tanácskozást tartott Tószegen és Vár- konyban, amelyen mi nem mondhattuk el az érveinket. A vezetőik viszont nem minden esetben helytálló ellenérveket hoztak fel a kiválás ellen. Ezeknek a gyűléseknek az ellensúlyozására hívtuk össze a tagértekezletet. Európai módon és hangnemben szeretnénk egyeztetni a vezetőség és a kiválni szán- déxozók véleményét, és az egész szövetkezeti tagság érdekeinek figyelembe vételével állást foglalni a vagyonfelmérés és -elosztás kérdésében ... — Nem félnek attól, hogy a kiválás kedvezőtlenül hat egy újjászerveződő téesz gazdálkodására? — Eddig is mondtuk, a tagértekezleten és a közgyűlésen is hangsúlyozni kívánjuk, hogy az önállósulással kapcsolatos szervezkedés semmiképpen nem mehet a közös munka rovására. Rendbe kell tennünk a földeket, el kell vetnünk az őszieket, meg kell alapoznunk jól a jövő évi termést mind a négy település határában. A jövőt illetően: az újjáalakuló tiszajenő—vezsenyi téeszben az önelszámoló egységek kialakításában, és azokon belül a. belső érdekeltségi formák, vállalkozások elterjesztésében látjuk a sikeres önálló gazdálkodás zálogát..: — Megenged egy személyes kérdést? Ha jól tudom, ön valamikor elnöke volt a Tiszajenői Tiszamenti Tsz- nek ... — Ne is folytassa! Mások is megkérdezték már, hogy személyes ambíciók motivál- ják-e a szervezőmunkámat? El kell ismernem: ahogy mondani szokták, ez is benne van a pakliban. Azzal a felelősségtudattal veszem ki a részem a kiválást előkészítő munkából, hogy esetleg az én váltamra is nehezedhetnek majd az önállósulással járó gondok. Azt azonban határozottan leszögezem: csakis többes jelölés, és tagsági szavazattöbbség elnyerése esetén vállalnék első számú vezetői tisztséget az új Tiszamenti Tsz-ben. (A tiszajenői kultúrházba ma délutánra összehívott tagértekezletről lapunk szerdai számában közlünk tudósítást.) T, F, Nagy Tibor Vetik az őszi árpát Betakarítási műszak a megyében A Tiszamenti Vegyiművek Tomi mosóporcsaládja BNV-díjat kapott. Fotó: Nagy Zsolt Egy emlék a közelmúltból Nem tudom miért járt aznap egész délután a költő Nagy László arca az eszemben. Lám, még papírra sem vetettem a mondatot s máris azon kapom magam milyen szívesen messzire tempóznék az igazságtól. Mert igenis tudom. Tegnapelőtt meghallgattam egy párbeszédet, ami nem volt párbeszéd, inkább volt pár beszéd. Tegnap kinyitottam a televíziót és az újságot, s tudom, holnap kinyitnám a hűtő ajtaját. S most mégsem vallom be magamnak miért is lebegett Nagy László arca előttem. Ezüstös feje, hegyes tekintete, szigorúan jóságos arca. Talán —teszem fel magamnak kibúvóul a kérdést — az, hogy egy számomra kedves emberrel a pesti belvárosban Kondor Béla háza előtt jártunk? Meglátva a márványtáblát: E házban élt... Felötlött bennem az a kép, ahogy a magára maradt festő Kondor koporsóját miközben lábaik alatt ott sündörgött egy kismacska, cipelték ki a szobából, a házból a temetkezési emberek. Kondor — Nagy László egy világ. Talán ezért nem tudott elröppenni a kép? Dehogy! Bizonyos vagyok abban, hogy sokak számára felejthetetlen marad a tévés interjú a költővel, amelynek készítésekor, ahogyan szokták mondani, egy pillanatra megállt az ütő. Micsoda kérdés a költőhöz: mit üzen azoknak a nemzedékeknek, akik egyszer majdan megnézik ezt a felvételt? Micsoda bugyuta kérdés?! Nagy László komolyan vette. Nagy László mindent komolyan vett. Azzal kezdte a választ: csókolom őket... Majd. azzal folytatta őrizzék meg emberi arcukat! Halála előtt nem sokkal készült a beszélgetés. Talán megérzett valamit. A költők mindig hamarabb éreznek meg mindent, mint a virág ami előre jelzi a föld-