Néplap, 1989. augusztus (40. évfolyam, 178-206. szám)
1989-08-14 / 191. (189.) szám
1989. AUGUSZTUS 14. ^ÍÉPIAP 3 Az amerikai gyártmányú gép éjjel-nappali műszakban naponta 300 tonna csemegekukoricát takarít be a kuncsorbai téeszben Táj(határ)kép aratás után Őszi rekordkilátások Fegyverneken Ugyanolyan katonás rendiben sorakoznak a kombájnok a fegyvemeki Vörös Csillag téesz gépműhelyének udvarán, mint nyár elején, a szokásosnál korábbi aratás előtt. Csakhát kissé megviselten. Várják, hogy sorra vegyék őket a szerelők, kijavítsák rajtuk az aratáscséplés során keletkezett hibáikat. " — Rá is szolgáltak egy kis kozmetikára — mondja György Vencel a szövetkezet elnökhelyettese. — A kalászos vetés területe se kicsi a mi gazdaságunkban, s hál’ istennek idén a termésre se lehet panaszunk. A kilenc géppel 12 nap alatt betakarítottuk a szántóföldjeink 40 százalékáról az őszi árpát és a búzát. Kenyérnek valóból soha nem termett ennyi Fegyverneken. Hektáronként 6,3 tonna. A hat tonnás őszi árpa átlagunknál is csak egyszer arattunk többet, amióta fennáll a téesz. Eszembe juj.: milyen nagy elégedetlenséget váltott ki Péter—Pál tájékán országszerte a búzatermesztés jövedelmezőségének már-már az ágazat létét megkérdőjelező csökkenése. Kérdem is az elnökhelyettest: mi késztet egy hatezer hektáros szövetkezetét arra, hogy a szántóterületének 40 százalékán kalászosokat termeljen? — 'Nem foglalkozhatunk kézimunka-igényes növényekkel — hallom a magyarázatot —, merthogy a dolgos kezekre, a tagokéra is, meg sokszor kívülállókéra is az ugyancsak nagy területű gyümölcsösünkben van szükség. Az aratás ugye rendszerint egybeesik időben a korábbi gyümölcsük érésével. Igazán jó, export- és befőtt-minőségben csak kézzel lehet szedni a cseresznyét, a meggyet, a barackot. Így azután a szántóföldi növénytermesztésünket könynyen átfogóan gépesíthető kultúrákra szakosítottuk. Jól haladnak a közös gazdaságban az aratás utáni úgynevezett kapcsolódó munkákkal. Azokról a táblákról. ahol idén árpa, búza termett, nyolcvan százalékban már lekerült a szalma. — A saját szalmaszükségletünket már bebáláztuk. Nem keveset, hiszen az 600 tehén és 3800 birka, meg .azok szaporulata alá kell vele almoznunk jövő ilyenkorig. A tagoknak ingyen adtunk szalmát a háztáji jószágtartáshoz. Vihették akár onnan, a tábláról is. Élelmes maszek bálázógéptullajdonosok is megjelentek a tarlón. Aki lovaskocsin, személyautón utánfutójával szállította az alomnak valót, jl^rn eajnáltg tőlük a pénzt. Ismét a betakarítógépekre terelődik a szó: alig három hetük van egy újabb, a mai mezőgazdálkodásban már a nyárinál nagyobbnak számító erőpróbáig, az őszi betakarítás kezdetéig. Hatszáz hektáron bókolnak a napraforgófejek a téeszben, kétszer annyi területen pedig éppen elvirágzott a kukorica. — Rekordtermésre számítunk az utóbbiból is — mondja meggyőződéssel Válogatnak a vevők között Kuncsorbán György Vencel. — Jó a tőállomány is, a termékenyülés is. Meghálálta a tengeri, hogy nem sajnáltuk 'tőle a vizet. Idén már az 1200 hektár kukorica 80 százalékára tudtunk mesterséges csapadékot juttatni, amikor hetekre elkerülték az esőt hozó felhők a fegyvemeki határt. A szomszédságban, a Kuncsorbái Búzakalász téeszben viszont azzal fogad Prókai Zoltán elnök, hogy éppen megkezdték „törni” a kukoricát. No persze — siet hozzátenni — a csemegekukoricát. — Elsők között csatlakoztunk a KITE szuperintenzív öntözéses kukoricatermesztési programjához. Így most már megengedhetjük magunknak, hogy ne csak takarmánynövényt vessünk az esőztető berendezések alá. Az év elején hírét vettük, hogy keresett külföldön a mirelit- és a konzerv kukorica, megpróbáltuk hát a termesztését 70 hektáron. Láthatja: csodát tett a rendszeres öntözés, 18—20 tonna csövet ürít egy-egy hektárról a betakarítógép a pótkocsira. Jó növény a csemegekukorica, hallom az elnöktől. Nem csak azért mert keresett, tehát ipénzes áru, hanem azért is ,mert korán lekerül a táblákról. Idejében hozzákezdhetnek elmunkálni a helyét, jó talajt készíteni az őszi vetésekhez. Egyébként a csorbái határt járva, alig látok olyan búzatarlót, ahol még nem járt volna talajművelő, trágyát szóró gép. Az ezer hektárról begyűjtött szalma is példás rendben rakott bálakazlakban várja további sorsát. Mindössze 120 hektáron nem fejezték be az aratás utáni tárcsázást, altalaj lazítást. Szalma náluk nem mehet veszendőbe! Nem égetik, nem hagyják a határban avasodni évszámra. A téesz és a tagok háztáji alomszükségletén felüli mennyiséget folyamatosan szállítják a Lóverseny Vállalatnak. Mázsáját 200 forintért. — Pénzt igyekszünk csinálni mindenből — mondja Prókai Zoltán —, lehetőleg minél többet. Pritaminpaprikával is ezért próbálkozunk. Idén először csak 7 hektáron. Négy-öt jókora termést érlel egy-egy tő. Öntözve persze. Egy hektáron annyi árbevételt hoz, mint a búza 20 hektáron! Nem titok, le is csökkentjük jövőre a kalászos vetésterületét négyszáz hektárral. Helyette a pritaminpaprikát már 50 hektáron, a csemegekukoricát pedig 400 hektáron termeljük majd. Ragaszkodik hozzá az elnök, hogy nem köszönhetek el, amíg a kishíján derékig magasodó szóját, a búza helyén féllábszárnyira zöldelilő másodvetésű silókukoricát meg nem nézem. S közben megtudom, hogy mi az, aminek talán még a minden eddiginél biztatóbb aratás utáni táj — azaz határképnél is jobban örülhet egy termelőszövetkezeti vezető. — Csakhogy az agrárgazdaságban is érződnek már az egészséges piacgazdálkodás jelei! Nem mondom, sokat kell információkért, szerződésekért talpalni, de a keresett és jóminőségű termékkel már válogathatunk a vevők között. A csemegekukorica iránt nagy érdeklődést mutató hazai konzervgyárak és hűtőipari vállalatok közül például csak háromnak szállítunk. Olyanoknak, amelyek a legmagasabb, kilónkénti 5.50 és 7.50 forintos árat adnak érte. Kétezer tonna takarmánykukoricára, 300 tonna napraforgóra és a pritaminpaprikából 200 tonnára olyan kereskedő cégekkel kötöttünk szerződést, amelyek megosztják velünk a tőkés exportból származó többlet eredményt. Nem véletlenül állnak jól az időszerű és a jövő évet megalapozó munkákkal Kuncsorbán. A talajmunkát, a szervestrágyaszórást éjjelnappal végzik, és megállás nélkül gyűjti a csöveket a csemegekukorica táblákon is a betakarítógép. Mondják a téeszbeliek: Így lesz ez most már hétvégén, szombaton és vasárnap is. Majd egy hét múlva tartanak szusszanásnyi pihenőt: a jövő pénteken ünnepi közgyűlésen emlékezik meg a szövetkezet megalakulásának 40. évfordulójáról a Búzakalász téesz tagsága. Ti F. Ha jó az idő, kiürül a város. Autókaravánok indulnak a környező hobbikertek felé. Mindenki igyekszik kiszabadulni a betontömbök közül, hogy a szabadban, jó levegőn kertészkedéssel, barkácsolással vagy egyszerűen edes semmittevéssel pihenje ki a heti fáradalmakat. Felvételeink Szolnok közelében, a Malomszögben készültek. Fotó: Korényi Evá, Molylepke robbanással, robbanás nélkül Amikor megállított a katona, éppen Párizs járt az eszemben. A Trocadero metróállomás. Békésen várakoztunk, megérkezvén kinyílott a szerelvény ajtaja, máris jámboran ballagtunk a kijárat felé, amikor fülsiketítő üvöltés, sikítás hallattszott. Hirtelen a kifelé áramló tömeg megfordult és zúdult az emberáradat vissza a peronra. Pillanatok alatt minden szem könnyessé vált, marta a pupillánkat a levegő. Az emberek rohantak. Pánik. Kis kocsijában ülve riadt ábrázatán patakzott a könny egy hároméves forma kis néger gyereknek. Végül valaki szeme előtt papírzsebkendőt tartva feltalálta magát nagy levegőt véve átrohant a kritikus 20 méteres szakaszon a kijárat felé. Valahogyan azzal: ha minden út lezárul, már csak a felfelé vezető marad. Hasonlóképp cselekedett a többi száz, és mi is. Megkönnyebbültünk. Később, az eseményeket elemezve megállapítottuk: szervezett rablás szemtanúi voltunk. Valaki kirántotta a kiszemelt áldozat kezéből a táskát, s egy másik valaki könnygáz gránátot robbantott, hogy megakadályozza az üldözést. Háborogtunk. A lealjasodás megrázó példája. Amikor már semmi sem számít. A társadalom salakja. Lumpenek... Párizs megmutatta a szépségek mögötti nyomorúságot. Ilyesfajta vélekedések hangzottak el, ki így ki úgy konstatálta a látottakat. Biológus barátunk megjegyezte: mindenkinek van molylepkéje ... Szóval éppen ezen lamentáltam, amikor megállított a katona. Stoppolt. Jászapátiba menne, mondta. Aztán kiderült róla: civilben síneket javít, egy géplánc “egyik kezelője. Az is kiderült, hogy hét testvére van, s ahogy többször megismételte, nyilvánvalóvá vált, nagyon szeret hazamenni, a testvérek miatt. Hárman vannak varrónők, hárman géplakatosok, mind családosak. No és ő. Szépen élnek, békésen, jó találkozni velük. Ha ők elköltöznének, elmenne ő is. Nem köti ez a város. A vendettára terelődik a szó. Arra, hogy a héten egy Farkas nevű ember megölte itt a feleségét, öt meg a család. Szemet-szemért, fogat-fogért. Kicsúszik a számon a kérdés: tehet erről a város? Nem, dehogyis. Csakhogy az állapotok ... Jegyzi meg szűkszavúan. Kiszáll. Mindenkinek van molylepkéje... — jut eszembe. Reggel telefonon hív egy, a hangjából ítélve fiatalasszony. Kérdezi, megírhatja-e azt a szörnyűséget, amit otthon talált. Valaki patkánymérget szórt szét a lakásban, amíg nem tartózkodtak otthonukban. A kisgyerek — akad el a hangja — a kisgyerek ha véletlenül elszórt cukornak nézi, ha nem jönnek rá azonnal... és kérdezi tőlem miért, vajon miért? Nem sír, nem zokog, érzem ezen már túl van. Nyilvánosságot szeretne — érzem szavaiból — azért, hogy elmondja: emberek figyeljetek ! Valami olyasmire akarja felhívni a figyelmet, mint a biológus. Mindenkinek van molylepkéje ... Ahogyan az ember visszatér szabadságáról munkahelyére, tájékozódik, informálódik: mi újság, mi történt? Általában a válasz semleges: nem sok minden, a szokásos. Pontosan azt bizonyítandó, nagy távolságra kell elmenni, hogy az ember vágyódjék az után, amiből már elege van. Minden bizonnyal ez az érzés fogalmazódik meg bennem is ha" nem látok egy aprócska hírt éppen lapunkban. Azt adta tudtul, hogy kifolyt a szolnoki állomáson az izopentán egy vasúti kocsiból. Felrémlik előttem, ha egy csikk, ha egy szikra... Vajon tudta-e a város, hogy egy jelentős részének pillanatokon múlott az élete, a biztonsága ? Dermedten nézzük esténként a külhoni tragédiákról szóló tudósításokat. S talán nem is gondolunk arra: mindenkinek van molylepkéje, de igyekszik mások szekrényében tartani. Hajnal József Beszéljünk róla! Hétvége a kiskertekben
