Néplap, 1989. augusztus (40. évfolyam, 178-206. szám)

1989-08-10 / 186. szám

1989. AUGUSZTUS 10. 3 ^HliP A Magyar Autóklub Szolnok Megyei Szervezete újabb műszaki állomással gazdagodott. A napokban adták át Tiszafüreden az új korszerű létesítményt, mely közel 7 millió forint­ba került Fotó: Mészáros Kevesebb a bevonuló, mint a leszerelő (Folytatás az 1. oldalról) tes ezzel kapcsolatban emlé­keztetett arra, hogy a Mi­nisztertanács július 17-i ülé­sén a felszabaduló objektu­mok értékesítése mellett döntött. Ennek megfelelően a gödöllői Grassalkovioh kastély és az esztergomi ba­zilika melletti épületegyüt­tes kivételével valamennyi ingatlanra pályázatot ír ki szeptemberben az Állami Fejlesztési Intézet. Az elkép­zelések szerint a pályázato­kon a helyi tanácsok, illetve a magánszemélyek egyenlő esélyekkel indulhatnak. Tö­­mösváry alezredes külön hangsúlyozta, hogy a bevétel az utolsó fillérig az állam­kasszát gyarapítja, a Honvé­delmi Minisztérium abból nem részesedik. Gőcze István nyugalmazott vezérőrnagy arról értesítette a sajtót, hogy a nagykani­zsai helyőrségben már meg­kezdte működését a hivatá­sos katonák, tartalékosok, il­letve a nyugállományú tisz­tek és tiszthelyettesek érde­keinek képviseletére életre hívott bajtársi egyesület. Az országban többfelé is szer­veződő egyesületek tagjaik erkölcsi, anyagi érdekeinek védelme mellett célul tűzik a haladó honvédő hagyomá­nyok ápolását, a magyar föl­dön és külhonban elesett ka­tonák sírjainak ápolását. Ha­sonlóan fontos feladatuknak tartják, hogy tevékenységük­kel erősítsék a Magyar Nép­hadseregben szolgálatot tel­jesítőknek a magyar nemzet iránti elkötelezettségét. Végezetül Szabó Egon ve­zérőrnagy, a Magyar Nép­hadsereg politikai főcsoport­­főnökének első helyettese ar­ról a kisebbfajta botrányról fejtette ki véleményét, ame­lyet 46 ceglédi sorkatonának a Honvédelmi Minisztérium­hoz címzett kritikus hangvé­telű levele kavart az elmúlt napokban. A katonák a töb­bi között azt vetették a nép­hadsereg vezetőinek szemé­re, hogy nem tesznek meg mindent a hadsereg depoliti­­zálásáért, a katonai elhárítás a sorkatonák világnézetének ellenőrzésére törekszik, dur­va bánásmódban részesítik a vallásos sorkatonákat, rosszak a katonák életkörül­ményei. Az eset kapcsán Szabó Egon elöljáróban azt han­goztatta» hogy a Honvédelmi Minisztérium nem kívánja felelősségre vonni a szerin­tük kellően át nem gondolt levél aláíróit, s az abban fel­vetett problémák lehetséges megoldására fordítja figyel­mét. A beadvány politikai tar­talmával vitába száEva a vezérőrnagy úgy vélte: a vi­lágon sehol nem létezik po­litikamentes hadsereg; a hadsereg depolitizálásának követelése ezért érthetetlen. Ezzel szemben jogos köve­telményként fogalmazható meg, hogy a néphadsereg működésének összhangban kell állnia az alkotmányos­sággal, a fennálló törvények­kel. Ezzel összefüggően a honvédelmi tárca azt várja a remélhetőleg hamarosan megszülető párttörvénytől, hogy „tiszta vizet önt a po­hárba”; azaz világosan meg­fogalmazza a pártok műkö­désének feltételeit a nép­hadsereg kötelékein belül. Ami a vallásos emberek szolgálati körülményeit ille­ti, való igaz, hogy a szemi­náriumok hallgatóit külön alakulatoknál helyezik el, ez azonban az egyházi vezetők kérésére történik. Az elmúlt napokban magas rangú egy­házi vezetőknek alkalmuk nyílott megismerkedni az ilyen alakulatoknál szolgáló sorkatonák életkörülmé­nyeivel, s tapasztalataik — beszámolóik alapján — nem estek egybe a levél vádló hangvételű megállapításai­val. összegezve az elmondot­takat, Szabó Egon vezérőr­nagy minden magyar politi­kai szervezettől, csoportosu­lástól azt kérte: tanúsítsa­nak kellő politikai érettsé­get ; csatározásaiktól kímél­jék meg a Magyar Néphad­sereg sorállományát, s bizto­sítsák a fiatalok számára a szolgálat letöltésének nyu­godt körülményeit. Ha a Ma­gyar Néphadseregtől azt vár­ják, hogy állományát ne használja fel politikai csatá­rozásokban, akkor a napi po­litikai harcokban mások se a fiatal sorkatonák felhasz­nálásával próbáljanak előny­höz jutni. Újra van hol talpaltatni Nem maradt cipőipari szolgáltatás nélkül Jászapáti Nem maradhat cipőipari szolgáltatás nélkül a telepü­lés — jelentette ki megyénk egyik legfiatalabb városának tanácselnöke, a Jászsági Ci­pőipari Kisszövetkezet és a tanács konfliktusáról „Azért talpalnak, hogy legyen hol talpalni” címmel nemrégi­ben megjelent riportunkban. Nos, néhány hónapi kény­szerszünet után ismét lehe­tőségük van a jászapátiak­nak helyben megjavíttatniuk lábbelijeiket. A városi tanács Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgálta­tó Szervezete karolta fel a kisszövetkezet által gazda­­ságtalanság miatt fölszámolt lakossági szolgáltatás ügyét. Egy, már korábban kihasz­nálatlanná vált, magánorvo­si rendelő egy részét alakít­­jafták át cipészműhellyé. Nem csak a gamesz szakipa­ri dolgozói végeztek gyors és jó munkát, az ÉMÁSZ soron - kívül és a bővítési hozzájá­rulásról lemondva elvégezte az épületrészben a villany­­hálózat bővítését. A tanács érdekeltségi ala­pon állapodott meg a kis­szövetkezet megváltozott foglalkoztatási feltételeit — a Jásziványból, Jászkisérről a jászberényi vagy a jászjá­­kóhalmi részlegbe történő napi ingázást — vállalni nem tudó két cipésszel, ök megvásárolták a javításhoz szükséges gépeket, a gamesz induló tőkét biztosított ré­szekre anyagvásárláshoz. Személyenként havonta 8200 forint árbevételt kell „leten­niük” a tanácsi szervezet asztalára, aminek a 61 szá­zalékát nettó fizetésként visszakapják. Az ezen felüli bevétel a cipészeké. Az első két hét tapasztala­tai kedvezőek. A városiak mindenképpen jól jártak — sőt a környékbeli jásziványi, jászszentandrási lakosok is — azzal, hogy nem szűnt meg véglegesen a kisszövet­kezet által is regionálisan végzett szolgáltatás. Előre­láthatóan megtalálják szá­mításaikat az ipari szövet­kezeti tagból gamesz-dolgo­­zóvá lett cipészek is, hiszen máris akad javítanivalójuk bőven. A lakossági szolgálta­tás mellett vállalták a cipőt árusító helyi üzletekbe a vá­sárlók által minőségi kifogás miatt visszahozott lábbelik megjavítását is. X, F, Egy élelmes maszek kitalálhatná? Nagyváros kis gondjai a Tiszával ii. Az évtized elején a volt­eltűnt szolnoki potyastrand után nyomozó megyei új­ságírót addig-addig küldöz­gették a tanács egyik osztá­lyáról a másikra, mígnem a türelmét vesztett tollfor­gató az elnöknél tett pa­naszt a hivatal packázása miatt. Megérte 1985 őszén berohanni Fenyvesi József akkori tanácselnökhöz! A kicsikart ígéret nem ma­radt annyiban; a következő nyártól ismét megnyílt — hivatalosan is — a szolnoki „új potya”. A másfél kilométernyi ho­mokos part fölső szakasza a textileseké, az alsó a natu­ristáké. A megyeszékhely ta­nácsa évek óta kilenc-tízezer forintot szán évente a sza­badstrandra. Ahogy mond­ják, a „fenntartásra” — a csónak festésére, meg a ví­ziőrre — elég, a fejlesztésre édeskevés. Több nincs, nem is lesz, fontosabbra sem fut­ja — forog a lemez évek óta. Ám a dolog ezzel ko­ránt sincs elintézve, hiszen nemritkán akadt olyan hét­vége. amikor kétezernél is többen pihentek, táboroztak a potyán. Tessék csak végig­gondolni : kétezer embernek egyetlen WC nem jutott! Elnöki fölkérésre a Sport­­létesítmények Igazgatósága vállalta magára a szolnoki potyastrand fölvirágozitatá­­sát. A villany,, a víz odave­­zetésében a Titász és a Víz- és Csatornamű Vállalat segí­tett. a földutat a vízügyesek egyengetik el, ha kell. A kezdeti nekibuzdulásnak már látszik az eredménye;szem­nek is tetszetős faházacs­kákban működik a büfé — külön-külön a naturista és a textiles strandszakaszon —, mindkét táborhelyre meg­érkezett a városi komfort, a vízöblítéses WC. Ámbár ez utóbbival me­­gintcsak van egy kis baj. Mert az igaz, hogy a koráb­biakhoz — a „szúnyog WC- hez” — viszonyítva tényleg mérföldes az előrelépés. De szennvízcsatorna híján vá­lasztani kényszerült a Sport­­létesítmények Igazgatósága. Vagy pottyan tós WC bűz­zel. léggyel vagy vízöblítéses a szennyvizet „elszivárogta­tó” derítőaknával. A Köjál­lal kötött „kompromisszum” eredménye az utóbbi meg­oldás, mert hiszen a zárt tartályból történő szippan­tás, szennyvízszállítás költ­sége úgymond megfizethetet­len. Csakhogy a józanul gon­dolkodó fürdőzők nem hívei az effajta kompromisszum­nak! Mert a talajvíz lefelé szivárog, a Tisza-parton is. Valóban nem olcsó a szenny­vízszállítás. A csatornázás meg — a városból oda — egyenesen megfizethetetlen. Marad a vagy-vagy patt­helyzet. Szólni azért érde­mes, mert még nem késő: ez ügyben tényleg elkerül­hetetlen a valóban civilizált megoldás! Kompromisszum arról születhet, hogy csator­názás vagy szippantás. Igen, csak a szűkös anya­giak! Szautner János szerint 1987 óta egymillió forintot költöttek a szolnoki szabad­strandra, persze, ha a tár­sadalmi munkát is beleszá­mítjuk. Szó se róla, soha­sem tapasztalt a haladás mértéke!-Mindebből a ma­ga részét a „Sportlétesítmé­nyek” saját bevételeiből te­remtette elő. egyéb rendez­vényeinek terhére „gazdál­­kodta ki”. — Őszintén szólva, ami­kor elvállaltuk a megbíza­tást, azt hittük, hogy a vá­ros tanácsa intézményünk­nek majd elismeri a ráfor­dítást, a dolgozóink végezte rengeteg társadalmi munkát. Ez a mai napig nem történt meg. — Pénz, elismerés híján hogyan tovább? — Nem „vonulunk ki”! Igyekszem addig ütni a va­sat, amíg elérem, hogy meg­épüljön a potyastrandra ve­zető út. az autóbuszjárat föl­tétele. Három és fél kilomé­ter kíván szilárd burkolatot. Az — tavalyi áron — 9—10 millió forint lenne. Minden­képpen leteszünk egy úszó­kosarat az egészen kicsi gye­rekeknek, s gondolkozunk a sátorozóhely jobb kihaszná­lásán. Az idén már hirdet­tünk egyhetes táborozást gyerekeknek. Az érdeklődés jelzi: az ötlet sokaknak tet­szett. Sajnos, esős hetet fog­tunk ki, a gyerekeket a Ti­­szaligeti Stadionban sátortá­borozta ttuk. A dolgok tehát, ha lassan is, de araszolnak előre. Mi hát akkor a fő baj ? Az, hogy .létezik a Tisza partján egy 80 ezres megyeszékhely, amely évtizedek óta nem tud mit kezdeni a folyójával Nincs terve, elképzelése — nemhogy programja — elvi­tathatatlan értékű termé­szeti adottságának kihaszná­lására. (Sovány vigasz — bár vigasz —, hogy a me­gyei idegenforgalmi hivatal több mint fél évtizede mű­ködtet nyaranta kiránduló­hajót.) Néhány éve még a városi Tisza-szakaszon vízisíző fia­talokat is nemtetszés fogad­ta. Legalábbis rosszallották a Tisza Szálló melletti sétá­nyon fagylaltozó tömegnek előadott produkcióikat. (Ja, kérem, vízisíre, motorcsó­nakra valóban nem telik mindenkinek. Akinek meg futja, legalább ne hivalkod­jon vele! — szólt a fáma.) Tény, hogy Szolnok lakos­sága örül az új fölfedezés­nek, az új potyastrandnak. Családok tucatja tölti ott nyári szabadságát a parton; sátorban laknak, bográcsban főznek. Balatoni nyárról — az árak miatt — már ál­modni sem mernek! Ta­valy nyáron egy mérnök egyenesen a sátrából járt dolgozni. Reggelente hazaug­rott, megfürdött. megborot­válkozott A gyerekeknek meg egyszerűen ki sem le­hetne találni szelídebb — ol­csóbb! — vadregényes ro­mantikát. Sok, valóban nagyon sok az a 10 millió, amibe a Ti­szához vezető út a város­nak kerülne. Az illetékesek szerint nincs, aki rászavaz­na. Marad hát az aszfaltren­getegben beszippantott ben­zingőz, a betondzsungel szí­nestévés, videós, hideg sörös „komfortja”, a harmincfokos kánikulában. A „szegény” városnak nincs pénze. A vál­lalkozók sem tolonganak. Csekély a haszon! A szol­noki potya túlzottan is idényjellegű, s amíg út nem épül oda, addig az is ma­rad. A kör itt záródik be. Habár, ha egy élelmes maszek kitalálná; ott a vízi országút — s megindítaná rendszeres motorcsónakjára­tát a városból föl, a sza­badstrandhoz? Egri Sándor Zsebkendő Amerikába Különleges biz tonságtechnikai kft. Dotex néven kereskedelmi vegyes vállalatot alapított győri székhellyel a Rábatext Győri Textilipari Vállalat és az osztrák Dolly Spielwaihren Co. A 15 millió forintos alap­tőkéből a partnerek 50—50 százalékban részesednek. A tervek szerint évente mintegy 100 millió forint ér­tékű pamut, illetve pamut— poliészter ágyneműgarnitú­rát, inganyagot és zsebken­dőt exportál a vegyes válla­lat Nyugat-Európába és a tengerentúlra. Három magánvállalkozó, valamint a nyíregyházi Hír­adástechnikai Vállalat és a Vegyipari Dolgozók Szak­­szervezete kft-t alapított munkavédelemmel össze­függő biztonságtechnikai szolgáltatásokra. A Bitek Kft. egyedi vagy átalánydí­jas megbízások alapján dol­gozik. Megrendelőik első­sorban kisszervezetek, ame­lyek főként különféle mű­szaki jellegű gépek üzembe helyezésével, időszakos biz­tonságtechnikai felülvizs­gálatával kapcsolatos fel­adatokra kérték fel a kft-t. Az üzlet jól indult, mert egy hónappal a megalakulás után a szolgáltató szervezet ez év­re tervezett 2,5 millió forin­tos árbevételének egyhar­­madára már konkrét meg­rendelése van. Jó a munkakap­csolat a Mezőtúri Ruhaipari Kis­szövetkezet és há­rom nyugatnemet partnere (Zim­mermann, Hein-zelmann és Uni­­vers) között. Ter­melésük közel 90 százalékát a fen­tebb említett cé­gek kötötték le. Bérmunkában női felsőruházati ter­mékeket és síru­hákat varrnak számukra Mező­túron. Fotó: Mé­száros

Next

/
Oldalképek
Tartalom