Néplap, 1989. augusztus (40. évfolyam, 178-206. szám)
1989-08-10 / 186. szám
1989. AUGUSZTUS 10 j^feW4P IA szerkesztőség postájából I Mi a bizalomvesztés oka? Érdeklődéssel olvastam a Néplap július 27-i számában dr. Király Ferenc országgyűlési képviselő nyílt levelét, és helyesnek tartom, hogy azt a szerkesztőség vitára bocsátotta. Jónak tartom azt is, hogy a Néplap nem foglalt állást a levélben leírtakkal kapcsolatban, tartózkodva egy kialakuló vita befolyásolásától. A levelet olvasva egy-két gondolat felmerült bennem, mindenekelőtt a cím nyomán „Quo vadis Kommunista?” egy kérdés: valóban merre is tart, a képviselő úr platformja? Előrebocsátom, nem vagyok tagja a Münnioh Ferenc Társaságnak, lényegében programjukat nem ismerem, így tudatos szándék sem vezérelhet abban, hogy javukra vagy ellenükre adjam közre e néhány gondolatot. A képviselő úr levelének tartalma — ismerve korábbi megnyilatkozásait is — nem meglepő, és érdemes a vitára. Ilyen és hasonló nyilatkozatokat a nap minden órájában tucatszám olvashatunk vagy hallhatunk a terrorizált tömegkommunikáció legkülönfélébb csatornáin. Ügy gondolom, hogy azokkal, akik a létező szocializmus folyamatának, eredményeinek a tagadásában olyan messzire jutottak, mint a levélíró, meggyőző vitát aligha lehet folytatni. A vita tartálma és célja csak az álláspontok tisztázása és annak érzékeltetése lehet, hogy vannak tapasztalataikból eredően másként gondolkodók is. Ezeket az embereket sem lehet meggyőzni a ma oly divatos szubjektivista, voluntarista megnyilatkozásokkal, díszmagyarba öltöztetett retorikával. Az elveket azonban minden oldalon tiszteletben kell (kellene) tartani a társadalmi tolarencia adta határokon belül. Elgondolkodtató, hogy a nép nevében fellépők közül sokan, törvényes népképviselők is csupán a hibákat, tévedéseket hangsúlyozva, az eredményeket elhallgatva, vagy tagadva semmibe veszik a magyar nép négy és fél évtizedes munkájának történelmi jelentőségű, Keleten és Nyugaton egyaránt elismert eredményeit. A társadalmat a párt vezette, azonban mindaz, ami megvalósult ebben az országban, a kisemberek, a nép döntő többsége áldozatos munkájának az eredményével jött létre. Ezek az eredmények annál inkább becsülendők, mert azokat a magyar nép a nemzetközi együttműködés lehetőségeit felhasználva, saját erejéből, más népek kifosztása nélkül (az uitóblbii évtizedben részben maga is kifosztva) érte el. Ezt a munkát lebecsülve, vagy figyelmen kívül hagyva aligha valósítható meg -bármiféle reális népképviselet vagy politikai koncepció. Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely nagyon mélyről indulva, a valódi szegénységet is kitapasztalva végigélte, tanulta és dolgozta hazánk szocialista fejlődésének eddigi szakaszát — az eredmények, esetenként a tévedések részeseként. Sok százezer vagy millió kortársammal együtt tanúja lehettem annak, hogy a szavak átvitt értelmében is hogyan vált a nádfedeles, petróleumlámpás Magyarország cseréptetős, villanyfényessé; a milliókat érintő, fizikai létminimumot súroló szegénység létboztonságot jelentő jómóddá, a kétkeresztes analfabétizmus a nemzetközi viszonylatiban is elismert műveltséggé. Ezért nem lehet a ma élő közép- és idős nemzedék itúünycmó részét — az ujn. csendes többséget — a jelenleg gyakran tapasztalható sanda szándékú, divatos frázisokkal felvezetni. Ugyanakkor tényként kell megállapítani azt is, hogy megfelelő élet- és politikai tapasztalat hiányában a fiatalabb nemzedék mind nagyobb hányada válik eszközévé (és áldozatává) egyes, nagyon is kétes célzatú politikai törekvéseknek. Az elmúlt évtizedek alatt elért eredményekért nincs szégyenkeznivalónk még akkor sem, ha az néha buktatókkal járt együtt. És nincs szégyenkeznivalónk azok miatt a nemzetközileg is elismert, nagyra becsült vezető emberek miatt sem, akik az ország felemelkedésének útján a magyar népet felelősséggel és becsülettel vezették, mint Kádár János vagy dr. Münnich Ferenc és mások. Egy történelmi időszak értékelése során nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy szocialista társadalmi rendszerünknek, különösen annak első időszakában tudatos ellenségei is voltaik, akik közül sokan az erőszakos eszközöktől sem riadtak vissza. Gondoljunk csak — egyebek között a Nyugatról elindított hidegháború legkeményebb időszakának hazai és nemzetközi eseményeire. Azután arról sem szabad megfeledkezni, hogy az utóbbi évtizedben jelentkező gazdasági és társadalmi gondok gyökere nem csupán belső viszonyainkban, egyes hibás döntésekben, ezekért felelős személyekben keresendő. A világban bekövetkezett változások közepette olyan kedvezőtlen hatások is érték az országot, amelyek még fejlettebb gazdaság esetén is áldozatokkal járhattak volna. E hatások kivédése és az alkalmazkodás mindenképpen egv hosszabb időszak áldozatos munkáját követeli. E tényt elhallgatva, a gazdasági próblémáinkból politikai tőkét kovácsolni ügy gondolom, nem jól szolgálja az ország ügyét. A képviselő úr a párt iránti bizalom megfogyatkozásáról is ír, amely kétségtelen tény. Véleményem szerint a bizalomvesztés elsődleges oka nem a nehezedő életkörülményekben és a múltban előfordult hibákban keresendő. Az okok között első helyen a párton belüli szélsőséges nézeteket valló csoportok fellépése és megerősödése, ezzel párhuzamosan a pártegység felbomlása említendő. Emiatt az MSZMP akcióegysége oly mértékben meggyengült, hogy kérdésessé vált vezető szerepének realitása. Ez a nép körében ma is tartó bizalomvesztés fő oka, és e folyamat, csak az egység megteremtésével állítható meg. Történelmi tapasztalat, hogy a helyes politikát. folytató egységes párt minden körülmények között eredményesen képes vezetni a társadalmat. Nézetem szerint a szocialista fejlődés eredményei, vívmányai alapján a szocialista eszmék mélyebben gyökereznek a magyar népben, mint azt számos politikai csoportosulás képviselői hiszik. E tény figyelmen kívül hagyása vagy lebecsülése e politikai csoportokat (pártokat) olyan tévútra vezetheti, amely a jövőben súlyos konfliktusok forrása lehet. A történelem nem ismer hátramenetet, haladni csak előre lehet. A hibáik és nehézségeink monoton és uniformizált ismételgetésével nem jutunk előbbre. Továbbhaladni csak a reálisan rendelkezésre álló gazdasági és társadalmi erőforrásokra, eddigi eredményeinkre alapozva lehet. Az új fejlődési pályára nem a szocializmus bukására aspiráló fogadatlan prókátorok fogják rávezetni az országot, hanem ezúttal is a baloldali erők által vezetett nép tömegek alkotó munkája nyomán juthatunk előbbre. És ebben a munkában szerintem helye van mindenkinek, aki A „Quo vadis Kommunista?” című írással megindult vitához kapcsolódnék. Dr. Király Ferenc írására Tabák Lajos, a Münnich Ferenc Társaság tagja válaszolt (aug. 3.), melyhez a következő megjegyzéseket teszem — a teljes Ikörü elemzés igénye nélkül: 1. A Münnich Ferenc Társaság névadójának hiteles történelmi portréját kevesen ismerik hazánkban. Én az MFT helyében — ha meg lennék győződve névadóm emberi, politikai tisztességéről, a magyar és európai történelemben játszott egyértelműen pozitív szerepéről — független, el nem kötelezett, történészek, társadalomkutatók munkájára támaszkodva szorgalmaztam volna, szorgalmaznám egy új M. F.életrajz megjelentetését. Sőt, e müvet már meg is rendeltem ,netán meg is jelentettem volna. Amíg azonban egy ilyen hiteles mű nincs a kezünkben, inkább hajiunk arra, hogy M. F.-t a „vörös diktatúra”, a kíméletlen erőszak és elnyomás egyik jelképének tekintsük. Csak egy adalék M. F. életútjáboz: A Magyar Rádió „Első kézből” című műsorában (VII. 17.) M. F. özvegye is elmondta (amit sokan sejtettünk), hoay férje a szovjet politikai rendőrség (NKVD), mai nevén KGB) tisztje volt, ilyen minőségében tért viszsza Magyarországra, szovjet állampolgárságát is mindvégig megtartotta. Továbbá, az 1956-os események során M. F. „azonnal lövetni akart, ... természetesen először a levegőibe.” Ennyit M. F.-ről. 2. T. L. szerint a „sztálinizmust az SZKP XX. kongresszusa óta mindenki, az egész párttagság elítéli.” Ez nem érv, és nem igazol semmit. Hruscsov híres XX. kongresszusi beszédét csak 30 év után hozták nyilvánosságra, a sztálini módszereket vegytisztán alkalmazták Magyarországon az 1956- tól 1962-ig terjedő években a megtorlások során, 1968-ban Csehszlovákia ellen. Romániában máig terjedően sztálinista rendszer van. A sztálini modellt pedig csak napjainkban bontjuk-bontagatjuk lefelé 3 szocialista országban. 3. Kádár János történelmi személyiségét sokan becsüljük, halálát őszintén gyászoljuk. De az őt gyászoló százezrek sem cáfolhatják a gazdasági-társadalmi csőd bekövetkezését. A hivatalos statisztikák szerint az életszínvonal hazánkban 1982- től süllyed, jelenleg az 1973. évi szinten áll. Adósságállományunk ismert. Az egészségügyi mutatók nagyjából az 1938. évi szinten vannak. A 40—55 éves korosztály halálozása, a várható élettartam, az öngyilkosságok számaránya, az alkoholizmus, a válások és jónéhány más mutató (pl. iskolázottsági szint, főiskolát végzettek aránya) tekintetében Európában az utolsók között vagyunk. Egyébként T. L. írásával egyidőben a Néplap aug. 3-i számában jelent meg Vértes Csaba írása, melynek címe: Négymillióan nem élnek meg munkahelyükből. Ebből is kiderül. hogy a magyar népesség egyharmadának jövedelme a szakszervezetek felmérése szerint nem éri el (már il982-tben sem érte el!) a társadalmilag elfogadható létfenntartási küszöböt. Hát ez őszinte felelősséget érez az ország sorsáért, azok közül kizárni bárkit is nagy hiba lenne. Kómár József Szolnok (is) a csőd, kedves T. L., ez a Király Ferenc által is említett „romhalmaz”. Továbbá az is, hogy „több mint 4 millió embernek nincs elég munkahelyi keresménye ahhoz, hogy a .mai fogalmak szerint egészségesen táplálkozzék, hogy a kulturált életfeltételekhez nélkülözhetetlen lakáskörülmények között éljen, hogy elegendő szabadideje legyen az általános regenerálódáshoz, hogy különösebb anyagi megfontolások nélkül kulturálódhasson és szórakozhasson, egyszóval ... társadalmilag elfogadhatónak ítélt életnívón éljen.” 4. T. L. szerint a szocialista eszmék nem okolhatók a gazdasági bajokért, továbbá a párttagok tömegei sem. Köteteket írhatnánk ezekről a problémákról. Az eszmék önmagukban biztosan nem okolhatók, de a megvalósításukért folytatott gyakorlat, a „Létező szocializmus” már igenis okolható. Ehhez a gyakorlathoz pedig kellettek a párttagok tömegei, a közel 1 miililiíós „élcsaipaitira” máimdiig hivatkozhatott a felső pártvezetés döntései során. E gyakorlat részesei voltak a vidék-helyi pártvezetők és udvartartásuk, a feudálszocialásta oligarchia. 5. T. L. egy további „komoly” érve az eddigi vívmányok megvédése, továbbfejlesztése, ennek szükségessége. Idézek: „Szolnok, TSszaföldvár, Martfű, Tószeg, Besenyszög stb. ma már mindenben fejlettebb, mint 40 évvel ezelőtt volt”, továbbá „soha a régi világban nem volt nálunk annyi népi származású műszaki, tudományos és humán értelmiségi dolgom, mint ma.” Ezek az érvek a legenyhébb kifejezéssel élve is gyengék, és célt tévesztenek. Maguk az állítások tökéletesen igazak, csakhogy semmi közük a szocialista rendszerhez. Televízió és számítógépek, egymillió személyautó sem volt 40 évvel ezelőtt kedves T. L. és mai létezésük talán szocialista vívmány? (Inkább az elmaradottságunk e téren.) Az általános, csaknem fél évszázados történelmi fejlődés itt Európában, de szerte a világon átformálja a városok, községek arculatát. De vessük össze a saját fejlődésünket például Ausztria vagy Finnország fejlődésével 40 év alatt. (Egyik sem kapott marsallsegélyt, és velünk összemérhető területi-népességi-természeti-gazdasági potenciáljuk volt akkoriban). Még a hatvanas évek elején is a hivatalos magyar propaganda reálisnak tüntette fel, hogy Ausztriával léoé&t tartson Magyarország fejlődése (akkor még jóval kisebb volt a különbség minden téren a két ország között.) Ma pedig az a helyzet, hogy Ausztria és Finnország a magyar nemzeti jövedelem többszörösét termeli meg kisebb létszámú (Finnország esetében feleannyi) munkaerővel, jóval magasabb termelékenységgel, fejlett technikával, a világpiacon értékesíthető áruösszetételben és szolgáltatásban. (A bevásárlóturizmus iránya is ékes, bár szomorú bizonyítéka a fentieknek.) A népi származású értelmiségiekről : már legalább 20 éve minden értelmiségi csak népi származású lehet, nálunk mégis kevés a főiskolát végzettek száma a népességen belül, ha kitekintünk Európára. Iskolarendszerünk is gyökeres reformra szorul kedves T. L. —, nem pedig védelemre. A hálapénz, amit felemleget, viszont szocialista vívmány. Ezt azonban nem kell megvédeni, a feudális egészségügyi rendszerrel egyetemben, ebben egyetértünk. Gazdaság—egészségügy—kultúra—oktatás tehát gyökeres változtatást igényel. Akkor pedig mi marad meg vívmányként, amit meg kell védenünk? Amit az MFT meg akar védeni? A csupasz politikai hatalom? A párt hatalma ... ? 6. Végezetül az MFT helyéről a budapesti' és a megyei „kerekasztal”-megbeszéléseken. Véleményéül szerint az MFT a szakszervezettől kiküldött tárgyalócsoport és a HNF egyaránt MSZMP-órdekeket képvisel. Az ellenzéki szervezetek csak azért fogadták el az asztal kibővítését, hogy meg-Augusztus 4-én délelőtt, a Szövetség ABC parkolójában, amikor a (Trabant Hycomat gépkocsimba szálltam, kicsúszott a zsebemből a pénztárca. Elvesztését b piaci parkolóban vettem észre, s azonnal a helyszínre \ mentem, de nem találtam. ‘Megkerülését reménytelennek véltem. '■ ' Aznap délután egy 25—30 év körüli fiatalember csöngetett a lakásomon, s miután hiteles választ adtam a kérdéseire, átadta a pénztárcám, melyben pár 100 fo-A vízitúra vége — vandálokkal címmel közöltük július 24-én annak a táborvezetőnek a levelét, aki a Jászberényi Tanítóképző Főiskola tanórai és a Hűtőgépgyár dolgozói nevében írt Az volt a lényege, hogy az utolsó táborhelyükön, Tiszapüspökiben, fiatalokból álló sátorszomszédjaik egész éjjel randalíroztak, üvegeket törtek, eszeveszett módon kocsikkal furikáztak ... E levélhez több olvasónk fűzött észrevételt, melyeket csokorba szedve közöltünk augusztus 3-án. Mindezekhez szólt, hozzá Tótok Sándor, a Tiszapüspöki Községi Tanács elnöke. Többek között azt írta, hogy sajnálja a történteket, felelősségérzetük mellett a vandálokkal szembeni tehetetlenség nagy súllyal nehezedik rájuk. Aggodalmukat fokozza, hogy nem csupán Tiszapüspök i szabadstrand - ján, horgásztanyáján előfordult, jelenségről van szó, hasonló eset máshol is tapasztalható. E témához fűzött olvasói megjegyzésekre viszont meg kell jegyeznie, hogy községükben az országos és megyei átlagnál sakkal jobb a közbiztonság. Súlyos bűncselekmény évek óta nem Amikor megláttaijn a július 29-i Néplapban a csodálatos vert csipkéket (A szétvert csipkeverők címmel közöltük — a szerk.), alig tudtam róluk levenni a szemem. Éppen a napokban gondolkodtam el azon a sajnálatos eseten, hogy a Beloiannisz úti rövid-, kötöttáru üzletben nem a híres magyar népművészet áruival ékeskednek. A kirakatban fekete alapanyagon fehér vert csipkegallért pillantottam meg. Kíváncsi lettem, hát megkérdeztem: darabja 320 forint, és Németország a származási helye — tájékoztattak. Jószerével fel se fogtam, hogy mit hallok. Azóta se tudom, hogy NSZK-ból vagy az NDK-ból importálták, ahelyett, hogy „átugrottak” volna érte a Kunságindulhassanak az érdemi tárgyalások. T. L. ezt. írja levele 7. pontjában: „Az MSZMP-n belüli ellentétes fellépések, szélsőségek, kirekesztősdi, a párt szétzilálódásával, a tagság elbizonytalanodásával járhat. Mi MFT-ibeliek összefogást akarunk a józan baloldali platformok és mozgalmak akcióegysége alapján — a megújulásié rít.” Kérdezem: ha annyira féltik az MSZMP-t a széteséstől, miért akarnak önálló tárgyalófélként szerepelni a politikai játszmában? Milyen baloldali / platformokkal akarnak együttműködni, MÖZIVJP-n belüliekkel? Netán a RibánsZky-féle egységplatformmal? Miért nem nevezik meg konkrétan vélt vagy tényleges szövetségeseiket? Hová, merre tart. az MFT? Pintér László MDF, Szolnok rinton kívül nyugdíjcsekkjeim és a névcédulám volt — lakcím nélkül. A fiatalember nem sajnálta a fáradságot, hogy a nyugdíjnyilvántartót felkeresve kiderítse, hol lakom. Csupán annyit tudhattam meg róla, hogy Sárai Lászlónak hívják és szolnoki lakos. A nyilvánosság lelőtt is köszönetét mondok segítőkész emberségéért, becsületességéért. Takó Kálmán Szolnok volt, tavaly mindössze hét kisebb eset. fordult elő. A gondok sajnos nyáron, a tiszaparti területen jelentkeznek, s eztt — bármennyire a sajátjuk — a községgel azonosítani helytelen. Azzal az olvasóval ért egyet, akinek az volt a véleménye, hogy a fiatalok elítélendő viselkedésének okát a család, az iskola nevelési funkciójának elhanyagolásában látja. Felszínesnek tartja azt a megjegyzést, mely szerint a tanács vezetőinek és a rend őrének kellene rendet teremteni, mert erre nagyon kevés a lehetőségük. Véleménye szerint igazán a szülők, a családok tudnának rendet teremteni gyermekeik tisztességes, felelősségteljes nevelésével, ha arra tanítanák, hogy tiszteljék társaikat, becsüljék az értékeket, szeressék a rendet, mindenütt. emberien, kulturáltan viselkedjenek. Sajnos ezek az ismérvek sok szülőből is hiányoznak, mit várhatunk tőlük ... Az iskola, a tömegkommunikáció nyújtson több segítséget az ifjúság neveléséhez, mert csak széles körű társadalmi öszszefogással lehet változtatni a helyzeten — írta végezetül. ba. A múltból jól ismerem ugyanis Kisújszállás asszonyainak szorgos, fürge ujjait. A hatvanas években ott tanfolyamokat szerveztek, eredményesen. Miért nem mívelik a csipkeverést? — a riportból választ kaptam rá. Érdekeltté kellene tenni a fiatalokat is, de amíg ez nem következik be, addig az ujjak nem mozdulnak meg... És búcsút kell vennünk az iparművészet e remekeitől. Pedig a csodálatos csipkék díszíthetnék otthonainkat, ruháinkat, elvihetnék hírünket más országokba, amellett munkalehetőséget is jelenthetne sok ember számára (Farkas Kálmánná szolnoki olvasónk hozzászólása.) összeállította; Csankó Miklósáé Honnan jön és hová megy az MFT? Köszönet egy becsületes fiatalembernek Igazán a szülök tudnának rendet teremteni flz ujjak nem mozdulnak
