Néplap, 1989. augusztus (40. évfolyam, 178-206. szám)
1989-08-18 / 195. szám
N éplap 1989. AUGUSZTUS 18. A húsügy fejleményei A SZOT minden dolgozót csatlakozásra szólít Nyilatkozatok, vélemények, felhívások Spilák Ferenc kereskedelmi miniszterhelyettes elmondotta: a itárca szempontjaiból alapvetően fontos, hogy rendelkezésre álljon a belföldi ellátáshoz szükséges mintegy 350 ezer tonnányi hús. Biztosítani kell a feltételt ahhoz, hogy a szabályozás kellő érdekeltséget teremtsen az jjiru ibelföldi forgalmazására is. Amennyiben arra szükség ivan, úgy növelni kell a felvásárlása áraikat és összhangot kell teremteni a belföldi forgalmazás és az export érdekeltsége között. Nem lehet eltekinteni attól sem, hogy az idegenforgalom fokozódó igényeit is kielégítsék, éspedig kellő fölkészüléssel, szervezettséggel; könnyen meglehet, hogy hibák egész sora is hozzájárult a helyzet kialakulásához az ipari, a kereskedelmi és a vendéglátó vállalatoknál. A húskeret-gazdálkodást mint ismeretes — az idén szabadították föd, és a forgalmazást lényegében vállalati megállapodások szabályozzák. Ehhez tökéletesíteni kel'1 az érdekeltségi rendszert. A húskészítmények árainak emelkedése esetén az egy főre jutó mintegy 80 kilogrammos belföldi húsfogyasztás átmenetileg csökkenhet, és minden bizonnyal a jelenleginél nagyobb lenne az igény az Olcsóbb húskészítmények iránt. Szilágyi László, az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezetének titkára elmondotta: a húskészítmények tervezett áremelésével összefüggő sztrájkfelhívással — a szolidaritás alapján — az ÉDOSZ-ban egyetértenek, ám mivél feladatuk éppen azon húsipari vállalatok dolgozóinak az érdekképviselete is, akiknek a termékárai ellen a sztrájk ibekö vetkezhet, a félhívás fogadtatása az élelmezésipari dolgozók körében nem egyértelműen kedvező. Az ÉDOSZ csütörtökön csaknem 30 alapszervezet — az iparág 200 ezres kollektívájának negyedét kitevő — képviselőit kérdezte meg arról, hogy egyetért-e a felhívással. Az alapszervezetek felétől kaptak elutasító választ. A megkérdezettek vélhetően amiatt is tanácstalanok, imivel az iparág dolgozói egyúttal maguk is fogyasztók. Az ÉDOSZ-ban olyan vélemény alakult ki, bogy a húsáremelés elleni esetleges sztrájk a bajok jelzésére, csak a jéghegy csúcsának időleges eltüntetésére volna elégséges, az élelmiszer ágazat egészének gondjait nem oldja meg. Ugyanis nem sokáig lehet elodázni az ágazat jövedelmezőségének javítását, egy jód.' működő érdekeltségi rendszer megteremtését. Továbbá mihamarabb rendezni kell a mezőgazdasági termelők és a feldolgozók kapcsolatát. Amíg ugyanis közös érdekeltségüket nem teremtik- meg, a sztrájk legfeljebb ellenérzéseket szül az egyes ágazatokban, szektorokban dolgozók között, és erre semmi szükség. A SZOT sztrájkbizottsága csütörtöki ülésén megvitatta a húskészítmények áremelésének körülményeit; ennek ismeretében az felhívást adott ki, amelyben fölkért minden dolgozót, hogy csatlakozzon a vasasok augusztus 18-ára, péntekre meghirdetett figyelmeztető sztrájkjához. A felhívás rögzíti: a sztrájk célja, hogy a kormány augusztus 21-én és szeptember 4-én ne emelje egyes húskészítmények árát. A sztrájk követelésük alátámasztására szolgál; és egyúttal tiltakozás az olyan kormányzati politika ellen, amely a hasonló gondok érdemi megoldása helyett rögtönzött intézkedésekkel folyamatosan csökkenti az életszínvonalat. A sztrájk időtartama legfeljebb egy óra legyen, a lakosság nyugalmát minél kevésbé zavarja. alapvető szolgáltatásokat ne érintsen, a legkevesebb anyagi veszteséggel járjon, fegyelmezetten történjen. Javasolják, hogy az üzemekben hozzanak létre sztrájkbizottságokat és szervezzék meg a rendezőgárdát. Szente Gyula ezredes, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokának helyettese szerint a turista utasforgalomban csak útiholmiként vihető ki kisebb mennyiségű húsáru, azon felül csak akkor, ha az illető igazolja, hogy az árut az általa Magyarországon beváltott konvertibilis valutából vette. A vámszervek is hallottak olyan esetekről, amikor nagyobb tételeket vittek át a határon, hiszen nálunk a termékek jóval olcsóbbak, mint Ausztriában, vagy Jugoszláviában. Ugyanakkor az efajta magánexport tetemes bevételeket hoz a magyar gazdaságnak. Az ezredes szerint nem terveznek. s nincs is szükség semmiféle megszorításra, szigorító kiviteli intézkedésre. Egyébként is ilyen lépést csak a Magyar Nemzeti Bank hozhat. A helyettes vámparancsnok arróL is beszámolt, hogy a nyugati és a déli határállomásoktól kapott friss, csütörtök déli jelentésekből kitűnik: az elmúlt napokban a tömegkommunikációban megjelent hírek, riportok túlzó adatokkal szolgáltak. Ugyanis sehol nem tapasztalni a szokásosnál nagyobb húskivitelt, kiváltképp száraz áruból — igaz, azokból nem is lehet folyamatosan és nagyobb mennyiségben beszerezni a határvidékeken. Tőkei Vince, az MNB főosztályvezetője mindehhez hozzáfűzte: kiviteli korlátozást csak akkor kezdeményeznének, ha az ellátásért felelős szervék. mint például a Kereskedelmi Minisztérium azt kérné, mivei veszélyeztetve látná a hazai ellátást. Ilyen kérelem, megkeresés nem érkezett az MNB-hez. Egyébként hasonló kiviteli rendelkezések érvényesek más élelmiszerekre is. azokból is sokat vásárolnak nálunk a külföldiek, és a kereskedelem még egyszer sem fordult a bankhoz, hogy szigorítsa a kiviteli rendelkezéseket. Viszszatérve a húsügyre, a főosztályvezető személyes véleménye szerint a hazai árakon eladott, de konvertibilis valutát beváltva megvásárolt hústermékek végül is jobb export áron kelnek így el, mintha azt más csatornán keresztül értékesítenék tetemes tárolási, szállítási költségek mellett. Az Országos Árhivatal me;ző^azdasiági osztályvezetője, Hodina Péter szerint közismert, hogy a tervezett húskészítmény-áremelés nem hatósági árakat érintő lépés. E szabadáras cikkek fogyasztói árának emelése már hosszabb ideje napirenden van, korábban a húsipar a tőkehús árát is emelni kívánta, de az Árhivatal ettől határozottan elzárkózott. Ugyanakkor az Árhivatalnak semmiféle eszköz nem áll rendelkezésére, ráadásul gazdasági mechanizmusunk törekvéseivel is ellentétes, hogy megakadályozza a szabadáras termékek ily módon való áremelését. Ezt ugyan három hónapra felfüggeszthetnék, s az idő alatt megvizsgálhatnák, hogy tisztességtelen nyereséget hoz-e az emelés a húsipari vállalatoknak. Azonban már most tudni, hogy a tervezett áremelés esetében semmi ilyenről nincs szó, tehát a felfüggesztés lejárta után úgyis életbe lépnének a magasabb árak. TOKIÓ Lehet, hogy a májusi tömegmegmozdulások támogatása miatt bíróság elé állítják Csao Ce-jangot, a Kínai Kommunista Párt volt főtitkárát — közölte szerdán Jüan Mu, kínai kormányszóvivő egy japán lapnak adott interjújában. A kormányszóvivő hasonló kijelentést tett júliusban is. HANOI Az ország politikai és gazdasági helyzetével foglalkozó „kibővített PB-ülés” kezdődött kedden Ho Si Minh városban, a Vietnami Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának és a KB több tagjának részvételével — jelentették csütörtökön Hanoiból nyugati diplomáciai források. BEJRÜT Csütörtök hajnalban Li- Ijanonban életbe lépett az újabb tűzszünet — számolni már nem is érdemes, hányadik, mert három számjegyű számról van ezó. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa fegyvernyugvást sürget, a térség fővársaiban lázas diplomáciai tevékenység folyik, s még a szuperhatalmak is egyezkednek a kulisszák mögött. A túszügyek világpolitikai jelentőséget nyertek — esetenként világbotrányt kavartak. MOSZKVA Észtországban továbbra is feszült a helyzet, mintegy ötven gyárban áll a munka, a pályaudvarokon állnak a kirakatlan vagonok. A munkabeszüntetésekhez csatlakoztak mindkét tallinni kikötő munkásai is. Egyes sztrájkolok biztosítékokat kérnek arra, hogy követeléseiket teljesítik. Ugyanakkor néhány helyen a munkások szavazáson úgy döntöttek hogy beszüntetik a sztrájkot és felveszik a munkát. PEKING A kínai kormány a jelek szerint még nem döntötte el, mikor oldja fel a Pekingben három hónappal ezelőtt bevezetet kivételes állapotot. TEHERÁN Ali Akbar Hasemi Rafszandzsáni, az Iráni Iszlám Köztársaság új elnöke teheráni látogatásra hívta meg Hafez Asszad sziríai elnököt. A meghívót Ali Akbar Velajati iráni külügyminiszter adta át damaszkuszi látogatásakor — jelentette a iteheráni rádió. PÁRIZS Üjabb francia hadihajó indul a libanoni vizekre. Párizsban csütörtökön bejelentették, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjében lévő flottaegységeket megerősítik a 27 ezer tonnás Foch repülőgéphordozóval. Két nappal korábban egy rakétákkal felszerelt fregattott vezényeltek a térségbe. Ülést tartott a Minisztertanács (Folytatás az 1. oldalról) nyék előkészítésével kapcsolatban a Minisztertanácsra korábbi parlamenti döntések konkrét kötelezettségeket róttak. Minthogy a kormány egyaránt felelős az Országgyűlésnek, s azon keresztül a társadalomnak feladatai ellátásért, valamint az átmenet politikai feltételeinek biztosításáért, ezért kész minden lehetséges módon elősegíteni a tárgyalások ütemének felgyorsítását, eredményes 'lezárását s ezzel a parlamenti kötelezettségek és a politikai feltételek összhangjának megteremtését. A Minisztertanács tudatéban van annak, hogy az ország politikai és gazdasági fejlődése szempontj ából egyaránt súlyos következményekkel járna a tárgyalások zátonyra futása csakúgy, mint a taktikázó időhúzás, a késedelmeskedés. Ebből kiindulva a maga részéről alapvető nemzeti érdeknek tekinti a békés átmen®t politikai és intézményi feltételeinek mielőbb fokozatos kialakítását — beleértve a meghatározó jelentőségű törvények meghozatalát —. és készen áll az ebben ráháruló feladatok felelősségiteljes ellátására. fl kormány nem léphet közbe Számos másicül- és 'belpolitikai probléma is terítékre került a csütörtöki tájékoztatón. A szóvivő kérdések nyomán kitért a kormány álláspontjára a VSZ- tagál'lamok 1968-as csehszlovákiai , beavatkozásával kapcsolatiban. Ügy vélte, hogy az MSZMP szerdán ■ napvilágot látott állásfoglalása magáiban foglalja a'kormányzat véleményét is. A Minisztertanács egyébként a dokumentum megszületésében kezdeményező szerepet játszott, bár a ’68-as események értékelése a csütörtöki ülésen nem szerepelt, a szóvivő hiteles forrásokra hivatkozva közölte, hogy a miniszterelnök augusztus 20-ai ceglédi beszédében kifejti a kormányzati véleményt ezügyben. Az újságírók érdeklődtek arról is, mi a kormányzat álláspontja a tervezett ihúsáremelések miatt meghirdetett figyelmeztető sztrájkokról. A szóvivő elmondta, hogy a Minisztertanács mostani ülésén tájékozódott a kialakult helyzetről. A polémia lényegét összefoglalva hangoztatta: minden ellenkező híreszteléssel szemben e mostani áremelés benne volt az előzetes ártervekben. Valójában nem központi áremelésekről van szó, mert az intézkedések olyan áruféleségeket érintenek, amelyek szabadárasak, s jó részüknél -bejelentési kötelezettség sem terheli a termelőket, -mivel a listán szabad^ áras -termékek szerepelnek, a kormánynak elvileg sem áll módjában közbelépni. (Egyébként a számítások szerint ezek az áremelések évente 'mintegy 360 millió forinttal terhelik meg a lakosságot, hogy ennek mértékéről képet alkothassanak az újságírók, a szóvivő utalt arra, hogy a fogyasztói árindex 1 százalékos emelkedése mintegy 4,5 milliárd forint többletkiadóst okoz; tehát a tervezett árintézkedések 0,1 százalékos árindex-emelkedést sem jelentenének.) Ugyanakkor közölte azt is, hogy a MÉM és más érintett szervek szeptemberben részletesen- tájékoztatják a 'kormányt a húsellátás helyzetéről. A kormányzat azonban addig is -kész beható eszmecserét folytatni a szakszervezetekkel a kialakult helyzetről. A .péti -példát némileg általánosítva az MTI munkatársa arról érdeklődött, milyen intézkedéseket tervez a kormány a gazdaságilag és szociálisan elmaradt térségek fejlesztésére. A Belügyminisztérium illetékesei ugyanis a minap arról tájékoztatták a sajtót, 'hogy mind több országrész „iratkozik fel” a válság sújtotta területek listájára, elmondták azt is, hogy a feszültségek orvoslására a kormányzat válságmenedzselő programokat készít elő. A tudósító érdeklődött arról is, szerepel-e a fejlesztési tervek között, hogy a záhonyi körzetiben — mint arról számos -találgatás látott napvilágot az elmúlt -időben — egyfajta szovjet—magyar különleges gazdasági övezetet -hoznak létre. Békési László elmondta, hogy a kormány több tárca előterjesztéséiben a jövő héten tárgyalja az Északkeletmagyarországi térség gazdasági problémáinak é® az éhből származó társadalmigazdasági-ipolitiikai feszültségeknek a kezelésére vonatkozó programcsomagot. A záhonyi körzet sorsa is ezzel a tervcsomaggal függ össze. A kormány egyébként az elmaradó 'térségek problémáinak összehangolt kezelésére 1990-es programjában vállalkozik majd. A probléma ugyanis nemcsak Északkelet-Magyarországot érinti; számos más területen, így például Baranyában is változásokra kell számítani az elkövetkezendő időszakiban. Az intézkedések köre egyébként meglöhetősen szélesnek ígérkezik, ihisizen magában foglalja a többi között a munkahelyteremtő vállalkozások: ösztönzését, a kedvezményes hitelkonstruikoiák -megteremtését, szervezett és térségileg is koncentrált átképzési programot, a munkanélküli segély-rendszer korszerűsítését. A nyugdíjrendszerrel 'kapcsolatos kérdésekre válaszolva Bajnok Zsolt elmondta: a kormány nem tervez érdemleges, rendszer jellegű módosítást a nyugdíjmegállapítás feltételeiben. A jövő évben tehát — minden híreszteléssel ellentétben — nem emelik a nyugdíjkorhatárt, s a nyugdíjmegállapítós főbb szabályai sem módosulnak. Átfogó változásokat várhatóan csak egy későbibi időpontban, fokozatosan, több évre elosztva-vezetnek be. Bár a teljes rendszert érintő változások nem lesznek, néhány feszítő nyugdíj problémát a jövő évtől orvosolni kívánnak. Ide tartozik például az alacsony nyugdíjak fokozottabb emelése, az értékmegőrzés közelítése, az özvegyinyugdíjrendszer ellentmondásainak felszámolása. EmeLlett a közvélemény sürgeti a kiugróan magas nyugdíjak korlátozását. Felsőoktatási programcsomag A kormány napirendjén szerepelt a büntetőeljárási törvény módosítása, amit a tervek szerint az Országgyűlés szeptemberi ülésszaka elé terjesztenek. A tervezet lényege, hogy a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányában megfogalmazott elvekkel összhangba hozza a büntetőeljárási törvényt, s az eddiginél több garanciát adjon az állampolgári szabadságjogok érvényesítéséhez. Egyik fontos eleme például, hogy a jövőben a -kényszerintézkedésről ügyészi indítvány alapján a bíróság dönt. Bővülnek a -módosítások értelmében a védelem jogi keretei, s gyarapodnak a gyanúsítottak jogai is. A kormány foglalkozott a ki- és bevándorlásról, a külföldre utazásról és az útlevélről szóló törvényjavaslattal is. Az Országgyűlés egyetértése esetén a javaslat várhatóan január 1-jétől emelkedik törvényerőre. A napi gyakorlatban azonban az érintett szervek már előbb is érvényesítik az ott megfogalmazott elveket, engedményeket, könnyítéseket. A tervezetben szereplő legfontosabb elv annak deklarálása, hogy a lakóhely szabad megválasztása, a kivándorlás és a visszatérés alapvető álampolgári jog, amelyet csak kivételes esetben lehet korlátozni. A Minisztertanács áttekintette az agrár felsőoktatási intézmények korszerűsítésével összefüggő kérdéseket. A korszerűsítés egyik további eszközeként jelölték meg az azonos profilú intézmények szoros integrációját. Formai változás, hogy számos felsőoktatási intézmény névváltoztatása is lehetővé válik. így például az Esztergomi Tanítóképző Főiskola a javaslat értelmében Vitéz János, a kaposvári tanítóképző főiskola Csokonai Vitéz Mihály nevét venné fel. A felsőoktatási intézményekkel 'kapcsolatos programcsomagot a kormány az Elnöki Tanács elé terjeszti jóváhagyásra. Szó esett a kormányülésen a mezőgazdasági beruházások új támogatási rendszerének elképzeléseiről is, erről a MÉM a közeljövőben sajtótájékoztatón számol be. Kedvező döntés a szerzetesrendekről Az igazságügy miniszter előterjesztése alapján a kormány torvényerejűrendeletteirvezetet fogadott el a szerzetesrendek működéséről. A szóvivő utalt arra, hogy előkészítés alatt, áll k lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény, amelyről számos konzultációt folytattak az egyházi vezetőkkel. Ezek során az egyházak vezető személyiségei kérték, hogy a rendek működését tiltó — 1950-ben született — jogszabályt még e törvény megalkotása előtt helyezzék hatályon kívül. A kormány kedvező-döntése nyomán a tilalom megszűnik, a szerzetesrendek ezután önálló jogi személyként megkezdhetik működésüket, egyszerűen a művelődési minisztériumnál kell bejegyeztetniük magúkat. A leormány tájékozódott arról, is hogy a szovjet csapatok részleges kivonása után megüresedő épületeket miként hasznosítsák. Az ezzel kapcsolataik« elgondolás lényege: a felszabaduló lakásokat értékesítik, oly módon, hogy a helyi 'tanácsokat illesse meg az első vevő kijelölésének joga. A gazdasági célú hasznosításra is alkalmas laktanyaépületekre pedig versenytárgyalásokat fognak kiírni. Ez alól kivétel a szombathelyi négytantermes iskola, amely a városi tanács kezelésébe kerül. A szóvivői tájékoztatón tudakolták azt is, szóba került-e a kormány ülésén, hogy a munkásőrséget esetleg a hadsereg szervezetébe integrálják. Bajnok Zsolt elmondta, hogy ez a kérdés most nem szerepelt a napirenden, de a munkásőrség helyzetének rendezésére előkészítő munkálatok folynak. A Honvédelmi Minisztériumban külön bizottság alakult azzal a feladattal, hogy pontosan vizsgálja meg a munkásőrség helyzetét, feladatrendszerét, szervezetét, működését. A vizsgálat eredményeit, a javaslatokat még az év végéig a kormány elé terjesztik. A várható javaslatoknak azt kell szem előtt tartaniuk, hogy a munkásőrség miként integrálható a nemzeti haderőik rendszerébe, ugyanakkor miként őrizhető meg az önállóság néhány fontosabb eleme, s az önkéntesség.