Néplap, 1989. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1989-06-05 / 130. szám

Tanácskozott a megyei partértekezlet A cselekvés, az összefogás feltételeit kell megteremtenünk (Folytatás az 1. oldalról) Sándor István bevezetője után Szabó István, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára szólt. — Hosszú vajúdás és kés­lekedés után született dön­tés a „pártértekezlet igen vagy nem” kérdésben Szol­nok megyében — kezdte be­szédét. — Ma már tisztán és világosa^ látjuk, hogy a me­gyei pártértekezletet az el­múlt év őszén össze kellett volna hívni, őszintén ki kell mondani: a késlekedés, a hosszú1 meditáció indoko­latlan és helytelen volt. Nem voltunk kellően érzékenyek a tagság jelzései iránt. A párttagság egy részében az ősszel már megfogalmazó­dott a pártértekezlet összehí­vásának igénye. A jelzéseket észleltük, de hangulati indít­tatásúnak véltük. Nem kezel­tük súlyuknak megfelelően a hangulati alapokon született igényeket. Illúzióink is vol­tak helyzetünket illetően. Ta­lán nem éreztük pontosan a realitásokat. Azt gondoltuk, hogy elegendő, ha elemezzük helyzetünket, megújítjuk a pártbizottságot és a végre­hajtó bizottságot. — Később azonban azt ta­pasztaltuk, hogy a párttag­ság más következtetést vont le az eseményekből. Többen megkérdőjelezték a megúju­lási, változtatási szándék őszinteségét. Kifogásolták, hogy nem történt meg követ­kezetesen a vezetés személyi megújítása. Határozott fellé­pést vártak a közvéleményt nyugtalanító, főként a ko­rábbi vezetőket érintő etikai kérdésekben is. Az egyre markánsabban megfogalma­zott igényeket az év elején már érzékeltük, és nyílt le­­velet intéztünk a megye párttagságához, a pártérte­kezlet összehívásának kérdé­sében. Mi lehet a funkciója a mostani pártértekezletünk­nek? — tette fel a kérdést ezután Szabó István. így vá­laszolt rá: illúziókat nem táplálhatunk a rendezvény iránt. De biztos vagyok ben­ne, hogy a megyei pártérte­kezlettel új fejezet kezdődik a megye pártmozgalmának életében, mert ez a fórum hivatott arra, hogy megis­merjük egymás nézeteit, tisz­tázzuk a legfontosabb kérdé­seket, és közös álláspontra jussunk a teendőkben. Ezután a megválasztása óta eltelt időszakot jellemez­te Szabó István. — Az első titkári tisztségre történt meg­választásom egybeesett azok-* kai az országos politikai re­formfolyamatokkal, amelyek tavaly elvezettek az országos pártértekezlet összehívásá­hoz. Milyen örökséget vet­tem át tavaly januárban? Egy látszólag csendes, nyu­godt megye élére kerültem, de már szinte a megválasz­tásom napján érzékelhetőek voltak azok a gondok és fe­szültségek, amelyek később nagy erővel jelentkeztek. Eb­ben a helyzetben az volt a törekvésünk, hogy a testüle­ti munka kapjon igazi ran­got. Szorgalmaztuk azt is, hogy az alsóbb szintű párt­testületek saját ügyeikben legyenek önállóak. Ezek a törekvések helyesek voltak, de a párttagság és a vezetés apcsolatát nem sikerült élő­­é, folyamatossá tenni. A továbbiakban az első titkár részletesen szól azok­ról az etilkai ügyekről, ame­lyek régóta foglalkoztatják a közvéleményt. Ismertette a NEB-vizsgálat állását, szólt Majoros Károly fegyelmi ügyének végeredményéről. Beszéde további részében a jövőbeni feladatokkal foglal­kozott. Érintette a szervezeti struktúra kérdéskörét, a hát­rányos helyzetű térségek gondjait, az elosztási gya­korlat további alakításának szükségességét. Ezután a po­litikai szövetség) új jalapplfra helyezését indokolta. — Az ország és a megye súlyosbo­dó helyzete, a gyors és mély­reható változások sürgetővé teszik, hogy szövetséget kös­sünk minden tisztességes szándékú politikai erővel, új mozgalommal, párttal, amely tenni akar felemelkedésünk­ért. Lemaradásunkat csak céltudatos elszántsággal és széles körű összefogással tudjuk behozni — hangsú­lyozta. — Nálunk is elérke­zett a kölcsönös megértés, a tisztelet, a tolerancia ideje. Nyitottan és tiszta szándék­kal nyújtunk partneri jobbot az új pártoknak és mozgal­maiknak, a különböző világ­nézetű embereknek. Azt ke­ressük egymásban, ami ösz­­szeköt, és nem azt, ami szét­választ — jelentette ki. Beszédének befejező ré­szében Szabó István részle­tesen szólt a különböző réte­gek helyzetéről, gondjairól. — Sajnos, a legjobb szándék mellett sem tudjuk a ma­gunk elhatározásából, helyi erőből javítani életszínvona­lukat. Felelőtlen ígérgeté­sekbe pedig nem bocsátkoz­hatunk. De az, hogy minden lehetséges módon kiálljunk érdekeikért, elemi kötelessé­günk. Látnunk kell azt is, hogy az emberek végre nyu-Mlinárcsik János, a me­zőtúri küldöttcsoport tagja nehezményezte, hogy csak most kerülhetett sor a me­gyei pártértekezletre. A ha­logatásért a megyei pártbi­zottság első számú vezetőit hibáztatta, hiszen a párttag­ság ebben a kérdésben sincs döntésképes helyzetben: saj­nos az emberek megszokták az elmúlt negyven év alatt, hogy helyettük mindig fel­sőbb szinteken döntöttek. Érezték ugyan a pártérte­kezlet összehívásának szük­ségességét, de azért tényle­galmat,, biztonságot akar­nak, olyan helyzetet, amely­ben becsülete van a munká­juknak, jövője gyermekeik­nek, melyben életviszonyaik nem romlanak tovább. A pártnak, a megújulást akaró erőknek ma mindenkire szüksége van — tekintet nél­kül társadalmi helyzetére, vi­lágnézetére, lakóhelyére, munkája jellegére —, aki tenni akar azért, hogy a ki­alakult súlyos gazdasági, tár­sadalmi, politikai és erkölcsi válságon túllépjünk. A záró gondolatok sorában a megújulás kérdését hozta szóba a megyei pártbizottság első titkára. Mi is a helyzet a megújulással? — tette fel a kérdést. Ha a megyei pártbizottság vezetése meg­újul — hangsúlyozta —, az még önmagában igen kevés. Nemcsak a vezetésnek, m.n­­denkinek meg kell újulni. Erre a körülmények kény­szerítenek bennünket. A vál­tozatlanság és a változtatni akarás egyszerre jelentkezik mindannyiunkban. Ragaszko­dunk az úgynevezett bevált régihez, ugyanakkor érezzük a változtatás szükségességét. Múltunkat nem tagadhatjuk meg. A jelen a múltban gyökerezik, és jelenünk meg­határozója a jövőnek. Úgy ■legyünk reformerek, hogy közben állandóan gonloljunk múltunkra. Nem ma szület­tünk, hibát mindannyian kö­vettünk el. Nincs még késő.. hogy korrigáljuk tévedésein­ket. Ej kell mozdulnunk bár­ról a holtpontról, ahová a hi­bás döntések, a bizalmatlan­ság és a központi megoldá­sokra várás kényelmi állapo­ta juttatott, bennünket. Szabó István így fejezte be előadását: — Most a cselek­vés és az összefogás feltéte­leit kell megteremtenünk. Az önmarcangolás és torzsalko­dás helyett a tetteket kell választanunk, nem késleked­hetünk. Ebben látom én pártértekezletünk felelőssé­gét. gesen semmit sem tehettek. A megyei pártvezetésnek meg kellett volna éreznie, sőt tudnia kellett volna, hogy mi a párttagság véle­ménye ebben a kérdésben, és ennek alapján időben ha­tározni a megyei pártérte­kezlet összehívásáról. Persze, jobb később, mint soha. A párton belüli „elszámo­lások” kérdéséről szólva azt fejtegette Mlinárcsik János, hogy sajnálatosan sok tisz­tességes ember is védekezés­re kényszerült már eddig is, és nagyon valószínű, hogy a továbbiakban is ez fog történni. Sajnálatos, hogy a vita elsősorban nem elvi jellegű, hanem sokkal in­kább személyeskedő, így az­tán sokszor összemosódik az elszámolás és a leszámolás. Hozzászólása zárórészé­ben a reformkörökről be­szélt a mezőtúri küldött, ki­fejezte: igen örvendetes, hogy már a megyében is vannak reformkörök, de ezek csak akkor érnek vala­mit, ha tagjaik ténylegesen reformerek. Varga Kálmán, a török­szentmiklósi küldöttcsoport tagja szerint, a párt csak ak­kor képes hatékonyan mű­ködni, ha tudja, hogy mit kell tennie, ha minden egyes párttag tisztában van azzal, hogy milyen célok érdeké­ben dolgozik. A mindenirá­nyú tisztesség alapvető kö­vetelmény, de ezen belül vi­lágosan megfogalmazott cé­lok kellenek. A párt politi­kája nem alapulhat rögtön­zéseken. Hozzátette: a leg­jobban előkészített munka sem lehet hatásos és ered­ményes, ha egyéni célok, személyeskedések zavar­ják meg. Egy időben túlzot­tan is messzire kilengett az inga, különösen a funkció­ban lévő párttagoknak — tisztelet a kivételnek — volt nagyon is nagy az önbizal­muk, most meg csak hátrá­lunk, csak hátrálunk — ne­héz lenne megjósolni, hogy meddig. A pártnak vissza kell nyernie az önbizalmát, vállalnia kell a múltból azt, amihez köze volt, és a jelen­ben — a jövő érdekében — Herbály Imre, a kisújszál­lási küldöttcsoport tagja: a gazdaság mai bajai első­sorban a politika hibájából következtek be, a hibákat lehetővé tette, erősítette, hogy az értelmiség nem fejt­hette ki teljes mértékben al­kotó erejét. A struktúravál­tásban az értelmiségnek még nagyobb szerepe lesz, mon­dotta, és kérte azokat, akik­re tartozik, hogy hagyják az értelmiséget dolgozni, ne tő­le féltsék a szocializmust. Az értelmiség időnkénti elszá­moltatása eddig is mindig megalázó volt, nem kérünk sem a kézi vezérlésből, sem az indokolatlan védőháló­ból. A pártegység kérdéseiről szólva arról beszélt, hogy az alapszervezetekben sokkal nyugodtabb a pártélet, mint a felsőbb szinteken. Persze ott sem marad nyom nél­kül a felsőbb vezetésben lé­vő ellentét, a mindennapos csatározások híre. A párttag­ság nincs hozzászokva az ef­fajta vitákhoz, sok mindent nem ért, nem is érthet, így a széles pártközvéleményben már előreveti árnyékát a pártszakadás veszélye. Tóth László tiszaföldvári küldött felszólalásában arról beszélt, hogy a gazdasági, politikai, bizalmi és erköl­csi válság igazi reform ki­már fölemelt fejjel kell dol­gozni. Ha nem sikerül meg­állítanunk a párt erózióját, akkor nagyon súlyos napok­nak nézünk elébe. Nemigen bírunk már el több hitel­­vesztést, reménytelenséget. Palotás Pál szolnoki kül­dött feltette a kérdést, mi­ért lettünk egymással szem­ben ennyire bizalmatlanok. Nagyon egyszerű a magya­rázat, mondta, hiszen a min­dennapi gondokkal küszkö­dő. átlagos iskolázottságú emberek reggeltől estig azt hallják, hogy a szocializmus zsákutca; a keleti szocializ­must nem lehet megrefor­málni. Ugyanakkor olyan in­formációk is eljutnak az emberekhez — és sajnos ezek nagy része igaz — hogy egyes vezetők korrupt mó­don éltek, élnek, jutottak vagy jutnak hozzá javaikhoz. S amíg a kiskeresetű embe­rek a megélhetésükért har­colnak naponta, addig sokan mások meggazdagodnak. Mindezek a hírek nagy za­varokat okoznak, bizalmat­lanságot szülnek, rombolnak. Sokan azt is megfogalmaz­ták már, hogy ez az ország nem is annyira gazdasági­lag ment tönkre — sokkal inkább erkölcsileg. Nagyon fontosnak tartom a társada­lom erkölcsi állapotának ja­vítását, hangoztatta a szol­noki küldött, mert a jelen­legi helyzet depolitizáltság­­hoz vezet, a társadalom szé­les rétegeit már most sem a politika érdekli elsősorban, hanem a kenyér, a megélhe­tés. bontakoztatását követeli a párttól. Hangsúlyozta: a re­formban, a megújulásban nagy szerep jut az MSZMP- nek, ha az valóban képes a megújulásra. — Valóban, képes-e? — tette fel a kér­dést, s válaszolt is rá. — Igen, de véleményem szerint csak teljesen megújult tisz­tikarral! Sorainkban sok a kétarcú ember, s manapság már az sem mond sokat, ha valaki tagja a reformkör­nek. — Az utolsó órában vagyunk — hangsúlyozta —, ideológiai pártból program­­alkotó párttá kell alakulnia az MSZMP-nek. Gáspár József tiszafüredi küldött a pártmozgalom megújulásának szükségessé­géről szólt. Hangsúlyozta, hogy az eddig türelmes párt­tagság várakozásainak akkor is meg kell felelnie az MSZMP-nek, ha szokatlan, nem várt hatások érték a pártot. Bicskei József törökszent­miklósi küldött a kis falu, Tiszapüspöki 43-ról 30 tagú­ra csökkent pártalapszerve-Dr. Tóth Ferenc Túrkevé­­ről főleg az ifjúság és a fel­nőtt Lakosság egészségvédel­mi helyzetét ecsetelte. Meg­állapította, ez olyan rossz, akár a gazdaságé: az élet­­színvonal folyamatos és ál­landó csökkenése, valamint az ebből következő plusz­munkák és a túlhajszoltság egymás kiegészítői, követ­kezményei. Napjainkban emberhez méltó, igényes életre lenne szüksége a ma­gyarságnak, és mivel ehhez a körülmények alkalmatla­nok, a 40—60 évesek halálo­zási számát tekintve a világ élvonalába kerültünk. A mesterségesen alacsony ke­resetek munkába hajszolták a család minden felnőtt tag­ját, ugyanakkor fokozódott az iskolában is a diákság túlzott testi és lelki terhelé­se. Mindezen negatív ténye­zők hozzájárulnak bizonyos fiatalkori betegségek korai kialakulásához. Az MSZMP- nek olyan politikát kell tá­mogatni, folytatni, amely eredményeképpen a mosta­ninál egészségesebb nemze­dék nő majd-fel. A nyilvánosság Már kora reggel meg­figyelhető volt: a műve­lődési központ földszint­jén sok érdeklődő élt a lehetőséggel. Mármint azzal, hogy a városi tévé jóvoltából monitorról fi­gyelhette a tanácskozást. Később is így volt, dél­tájt kis csoportok vették körül a képernyőket. Ekkor érkezett a fia­talasszony, kosár a kar­ján, s tartalmából látha­tó volt, piacon is, bolt­ban is töltötte eddig a napját. Kosarát egy karosszék mögé helyezte, nem ült le, csak megtámaszkodott egy oszlopnál. És figyelt, szemmel láthatóan nagy érdeklődéssel. Kicsit tán el is felejtkezett az idő­ről. Amikor a pártérte­kezlet elnöke ebédszüne­tet rendelt el, ijedten rebbent. Aztán — talán észre se vette, — biccen­tett picit, s karjára kap­va kosarát elsietett. Egy — másfél óra telt el, nem számoltam. Bi­zonyosan ő se. Csak élt egy kicsit a lehetőséggel. zetének véleményét mondta el felszólalásában. Társai megbízásából közölte: nem helyi politikai és gazdasági gondok irritálják a tiszapüs­­pökieket, hanem olyan kér­dések, amelyre a kommu­nisták sem tudnak válaszol­ni. Így például: hogyan, mi­ért jutott idáig az ország gazdasági helyzete, s hogyan csúszhatott ilyen mély pont­ra az életszínvonal? — Az emberek még mindig a párt­tól várják ezekre a kérdé­sekre a választ, s azt is hangoztatják, hogy nem a szociális alapból kell a meg­élhetésüket biztosítani, ha­nem minden embert terme­lő munkája alapján megfi­zetni. Hozzászólása végén kijelentette: ha a párton belül nem biztosítjuk a kö­zépkorosztály megbecsüléséi, csak vezérek és magasnyug­díjas párttagok maradnak. Pedig régi igazság: közkato­nák nélkül nincs győzelem! Czinege Gyuláné karcagi küldött a politikai prog­ramtervezeten belül új mű­velődéspolitikai tervezet ki­dolgozását sürgette, amelyik megfelel a kor mai követel­ményeinek. A pedagógusok gondjairól szólva elmondta, jelen legizgatóbb kérdései: mi vár a pedagógusokra az iskolában, ahol egyre inkább politikamentesen kell dol­gozniuk; hogyan viszonyul­janak a pedagógusok a kü­lönböző pártokhoz; lehetsé­­ges-e a jövőre nevelni esz­mények, társadalom- és jö­vőkép nélkül? Az elhangzottakhoz egy­perces reagálás következett, amelyben a felszólaló Botka Lajosné azt vetette fel, hogy a felemelt napközis díjak el­lenére 400 ezer gyerek a lét­minimum alatt él, és a diá­kok százai szó szerint éhez­nek. Egyúttal javasolta: te­gyék ingyenessé az általá­nos iskolás gyerekek étkez­tetését. Dr. Papp János Török­­szentmiklósról hangsúlyoz­ta, hogy nem szabad a lakó­­területi politikai munkát előnyben részesíteni a mun­kahelyivel szemben. Különö­sen fontos ez most, amikor a kialakuló többpártrend­szerben fel kell készülni ar­ra, hogy mind a munkahe­lyen, mind a lakóterületen folytatni kell politikai te­vékenységet. Ez akkor is igaz, ha napjainkban a terü­leti alapszervezetek nem vonzóak a párttagok szá­mára. Az eredményesebb po­litizáláshoz új alapszerveze­tek kialakítása is szükséges. Lőrincz István Kunhe­fFolytatás a 3. oldalon) Munkában az értekezlet szerkesztőbizottsága 0 reformkorok csak akkor érnek valamit, ka a tagjai valóban reformerek Nem az értelmiségtől kell félteni a szocializmust fl számadást senki sem kerülheti el A programtervezet beajánló­­ja: Sándor István, a szer­kesztőbizottság elnöke

Next

/
Oldalképek
Tartalom