Néplap, 1989. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1989-06-03 / 129. szám
8 1989. JUNIUS 3 Irodalom» művészet Kint fúj a szél egxnostad a fogadat? — kérdezik tőle minden reggel, amikor kijön a fürdőszobából. — Meg. Nagymama kakaót főzött, reggelente ennek az illata lengi be a konyhát. A kisfiúnak jó étvágya van, nekilát a vajaskenyérnek, szörpölgeti hozzá az édes, langyos kakaót. Aput figyeli, aki mindig siet. Rengeteg dolga van, és rengeteg baja, egy idő óta ő is megváltozott. Mintha a biztonságérzetét veszítette volna el, amióta anyu elvált tőle. Persze, nem akarja mutatni, de ki nem látja? Matyi is úgy tesz, mintha rendben volna, igyekszik, mert minden tapintatosság ellenére sok mindent kellett hallania. — Csak a gyerek ne szenvedje meg nagyon... És ő úgy tesz, mintha nem szenvedte volna meg. Eszik jóízűen, játszik, az iskolában olyan szeretne lenni, mint a többi gyerek. Ez nem könnyű, amikor külön beszélgetéseket folytatnak vele, amikor az osztályfőnök anyu jelenlétében afelől kérdezgeti, szíve szerint kit választana, anyut vagy aput? Melyiket szereti jobban? Mert a bíróság dönteni fog, hogy a válás után melyikkel él majd tovább. Nagymama olyan igyekezettel készíti az iskolába indulás előtt, mintha legalábbis háborúba indulna. És Matyi, bár igyekszik eltitkolni, valahogy így is érzi. Minden nap egy csata, amelyikben vagy apu vagy anyu győz. Ha nem mos fogat, ha véletlenül hiányzik egy gombja, ha nincsenek rendesen bekötve a füzetei, akkor nagymama veszített és apu, mert anyunak rengeteg barátnője van, az iskolában is sokan őt támogatják a tanárok közül. Nagymamát mindig szerette Matyi, nagypapát is, aki nemrégen balt meg, szegény. Sokszor játszott itt azelőtt is, néha alig lehetett hazacsalogatni este. Másfél éve már itt is lakik, apuval. Nem bánja, hogy nincs már a régi szobája, ahol odáig élt. Hiába lenne, ha a szoba falain túl minden annyira megváltozott. Másfél éve itt élnek nagymamánál, és a bíróság most úgy döntött, hogy vissza kell menni anyuhoz. Vissza, a régi gyerekszobába, ahol tényleg boldog volt valamikor. Addig, amíg anyu nem jelentette be, hogy elválik. Eleinte csak azt vette észre, hogy anyu meg apu olyan sokat veszekednek. Abban az időszakban még többet volt nagymamáéknál. — Nem kell a gyereknek mindent hallania! — mondta anyu, és akkoriban ő sem bánta, ha a pár házzal távolabb lakó nagyszülőknél tölti napjait a kis Matyi. Ott látszólag minden a régi volt, azzal a különbséggel, hogy nagypapa elkezdett betegeskedni. Orvosok jártak a házban, vagy nagypapát vitte el apu kezelésekre. Matyit akkoriban ez jobban foglalkoztatta, mint a szülei állandó veszekedése. Szerette nagypapát, és aggodalommal töltötte el, hogy beteg. — Meg fogsz halni? — kérdezte egyszer tőle szorongva, amikor kettesben maradtak. — Nem tudom... — felelte az öreg csendesen, de hogy a kisfiú ijedt arcára nézett, így folytatta — látod, mennyi kezelést kapok, ettől már meg kell, hogy gyógyuljak! Ne is törd a kis fejed ilyesmin, inkább hozd ide a malomjátékot, játsszunk egyet! Matyi szaladt, hozta a malmot, és volt egy olyan gyanúja, hogy a nagypapa direkt engedte győzni, mert túl könnyen sikerült. Azért persze örült, és jutalmul még kapott egy csokoládét is. — Én győztem! Én győztem... — szaladt ki a konyhába, ahol hirtelen furcsa csend lett. Apu és anyu is ott voltak, érte jöttek át. — Gyere, fiam! Fürödni kell és vacsorázni! — mondta az anyja szokatlanul ridegen. A kisfiú érezte, hogy megint veszekedtek. Hirtelen elszállt a jókedve. Letette a csokit a konyhaasztal sarkára, és elkullogott a szüleivel. Legtöbbször apu fürdette, de ezidőtájt az anyja vitte be a fürdőszobába, többször is. — Te csak menj a dolgodra, majd én megfürdetem! — mondta apunak. Matyi nem mert véleményt nyilvánítani, mert anyunak hamar eljárt a keze, különösen akkoriban. Pedig legszívesebben azt mondta volna, hogy inkább apuval szeretne fürödni. Mert akkor lehetett játszani, meg mindenfélét kitalálni, hogy a víz a kádban tenger, és a szappantartó, amelyik rajta lebeg, egy csatahajó. Anyu kötelességszerűen megfürdette, abban hiba nem volt, csak semmi élvezet nem volt a fürdésben olyankor, ha ő volt vele. Vacsora után be kellett mennie a gyerekszobába, és érezte, hogy nem tud majd elaludni, mint akkoriban olyan sokszor. Az volt a szerencse, hogy apu megérzett ebből valamit mert, attól kezdve, hogy anyu válni akart, odaköltözött hozzá a gyerekszobába. És esténként, amikor már úgy érezte, reménytelen, úgysem tud elaludni, apu is bejött hozzá, és ez olyan megnyugtató volt. Mesélt is, amíg Matyi el nem aludt, és maga az a tény, hogy ott szuszogott a másik ágyon, megnyugtatta a kisfiút. Most azt mondják, a bíróság, aki őt soha meg nem kérdezte, a bíróság úgy döntött, vissza kell mennie a régi gyerekszobába, anyuhoz. Aput pedig havonta kétszer láthatja, meg a nagymamát is. A bíróság őt azért nem kérdezte meg, mert csak nyolc éves. Mert magától értetődő, hogy a gyereket az anyának ítélik. Mert a pszichológus szerint úgyis „a padlón van” pszichikailag. De hogy ki miatt van a padlón, ha ott van, azt soha nem gondolták át. Matyi naponta azt hazudja, hogy megmosta a fogát, de nem mossa meg, pedig apu elektromos fogkefét is vett neki; azért, hogy megserettesse vele a fogmosást. Ugyanis nem szeret fogat mosni. És meghaladja az erejét a naponta csatába menés. Az, hogy most figyelik őket, minden rendben van-e. Nem hiányzik-e egy gombja, megmosta-e a fogát, be vannak-e kötve rendesen a füzetei. Mert ha valamiben hibát találnak az anyuval szimpatizáló tanárok, azt rögtön fel lehet használni apu és mama ellen. Akárki kédezi Matyit, ő megmondja, hogy apuval szeretne maradni. És ha visszaviszik erőszakkal a régi házba, a régi gyerekszobába anyuhoz, akkor megszökik. De nem kérdezik, mert azt mondják, hogy ő a padlón van pszichikailag — ezt a szót egyébként felismeri, mert sokszor hallotta, ha róla beszéltek. És azért sem kérdezik meg, mert őt az apu befolyásolta. Egy napon ezt mondta neki az apu. — Azt mondják, hogy én befolyásoltalak, azért mondod, hogy velem akarsz élni. Apu majdnem sírt, amikor ezt mondta, és ahogy Matyi ránézett neki is összeszorult a szíve. — Mit jelent az? Mit jelent, hogy befolyásoltál? — kérdezte. — Hát... Olyasmit jelent, hogy én az anyu ellen hangoltalak téged, és hogy a szádba rágtam, mit mondjál, hogy ha kérdeznek. Matyi elgondolkodott ezen a kifejezésen is. „A szádba rágtam”. Nem hallotta még, de ösztönösen érezte, mit jelent. — Dehát hiába mondanád, hogy mit feleljek, ha kérdeznek, úgyis azt mondanám, amit gondolok nem? Ez ugyan logikus kettejük között, de a bíróság számára nem. Érzelmi befolyásolás, a szeretet megvásárlása az elektromos fogkefével. .. ilyen panelekben gondolkodik a bíróság, könnyedén elhagyva, és a szőnyeg alá söpörve alapvető motivációkat. Arra hivatkoznak, hogy a válás előtt a gyerek ugyanúgy ragaszkodott az anyjához, mint az apjához. Számtalan tanú bizonyítja ezt. De nem gondolnak arra, hogy a helyzet megváltozott, éspedig elsősorban a gyerek kárára éppen az anya változtatta meg. Alapvető emberi joga volt hozzá. A gyereknek pedig ugyanolyan alapvető emberi joga kell, hogy legyen: ebben a helyzetben maga dönteni afelől, kivel akar élni, kinyilvánítani, kihez kötődik erősebben. Amikor anyu bejelentette, hogy válik, amikor ez végül tudatosodott a kisfiúban, akkor ítélt. Mégpedig anyu fölött. A maga szempontjából igaza volt, a gyerekelhelyezési eljárásnak pedig elsősorban Matyi szempontját kell figyelembe venni, ha az ő érdekét akarja érvényesíteni. Matyi megitta a reggeli kakaót, táblából a meleg konyhában, és fél kimenni az utcára. Az ablakon át látni, hogyan fúj a szél. hogyan hajladozik a kapu mellé ültetett tuja. — Idulnod kell, kisfiam, elkésel — mondja nagymama. — Annyira fúj a szél... — feleli Matyi, és nem mondja ki, hogy fél már naponta csatába menni. — Apu elvisz kocsival, ne félj, nem fogsz fázni! — mondja az apja, és már ugrik is fel a reggelije mellől. gy indulnak el, és szerencse, hogy nem látja őket anyu ügyvédje, mert feljegyezné, mint az érzelmi befolyásolás egyik bizonyítékát. Matyi a kocsiban már nevetgél, ugyanis apu valami viccet mesél. Most olyan, mint akármelyik nyolcéves kisfiú. Gondtalan ebben a percben és — kisgyerek. örül, hogy együtt lehet az apjával. Nem tudja, hogy a bíróság már eldöntötte a sorsát, nem tudja, hogy az apja az imént vette át a postástól a végrehajtási utasítást... Takács Imre: Hold, csillag, üstökösök Hajnalban nem kelhet föl a telehold, Ezért hát fölösleges a vad érzet; Rossz alkonyok és esték pedig nem látnak el odáig, Zenitre se figyelnek, hol pedig áll a Vega. Mis-más az élet, miskárolt, Átszikrázni csak nagyritkán tud Robogó vonat egy másikhoz - Igyekezvén baleset nélkül csiholni A gyorsan hamvadó csillag-üstököket. Győrfi Sándor: Túri portré I. Várvölgyi Attila rajza Takács Gyula: Kettős pályán hátrál A régi fiázak járnak laz eszemben. Belenőnek lassan laz időbe, mint kiszáradt hársfa fekete ága lépcsőnkről \az égbe ... Gerle is szól ia kitömött 1bernáthegyi fölött... A pávák igyönyörű sátrat fújnak rozsdás kaszák közül. Seregély trágya festi a padot s egy láthatatlan tült .uszályát. A ,mogyorók gyökere Iközt a macskák hófehér csontváza húséi. Zeng |a kakukk a pörjés kertből, és Kossuth szól az előszobából, összebeszél a |kép á madárral s ,a téglák lombot, ia lombok téglát bontanak .. . 'Magasan la tornyon orgona erőlködik ihabarcs között. Hozna ,virágot is, de valaki ott fönt minden tavasszal leszedi. — Ki megy föl érte? ... Van-e szárnya s kinek hozza, sehol egy [váza?!... Lépcső ise föl, pincébe se. Betömve és régen lezárva, mint elfelejtett ,esküvői palackok szája |és az \ablak, amely csak wolt, de félíve mégis nyugattól északig bolttá feszül, mint pókhálós ,és egérrágta ég ... Alatta két ló, ,a IPiros és Szedres csalánból ég havára fölnyerít. S lovak helyett már Ihattyúk húzzák tovább a csézát... ]Az •ég erősebb, és fehérebb gz idő is ... A napóra szára letörött. Számok kopott sora mit ise számol. Áll a füzes gömb!... Hiába áll a ház is ... Árnyakat sem mér .az óralap. Kettős pályán hátrál a 'világból a ló, a kút, kutya, és pince, pad, macskák, torony és iorgona! Csak nevük világít... Még imeg sem kérdezik: — Hová, pókhálós, egérrágta ég? — Csillog némán a csillagok pecsétje és csillog a seregélyürülék... venöt kilogramm pedagógia), és felszólítottam a gyerekeket: távolítsák el az ebet! Mivel ez nem történt meg, hangnemet változtattam, elmagyaráztam mennyire egészségtelen ez, nem is beszélve az intézeti szabályzatokról. Ez sem használt. Simogatták, ölelgették, szeretgették. Nem tehettem mást, ölben cipeltem ki az udvarra, ám reggelre egy növendék ágyában leltem rá, a kölyök gyermeki (apai?) szeretettel szorította magához. A kutyamindenit! A falatnyi állat, egyetlen nagy, nedves orr, láthatóan jól érezte magát nálunk, illegalitása csöppet sem zavarta, jóízűeket falatozott a kalákában összehordott májkrémekből, harsány nevetés és ugatás zaja hangzott az addig oly komor folyosókon. Szegény kutyus, honnan is szimatolhatta volna ki, micsoda felfordulást okozott a gyerekek lelkében. Ezek a fiúk sok macskát kínoztak már halálra, Zsuzsi mégis olyan érzéseket szabadított föl bennünk, melyre embe-Novák Béla Dénes: A kutya Tulajdonképpen Zsuzsi volt a tetese, de áldozata is a B-i intézetben történteknek. Körülötte-miatta kezdődtek a viták, érte és ellene izzottak föl a szenvedélyek, csaptak össze ember- és állatbarátok, elmélet s gyakorlat mezején. Bár az események krónikása vagyok, mégsem hallgathatom el véleményemet: ez a tacskó-szuka, azaz Zsuzsi, első perctől rokonszenvesebb volt, mint akik ellene vagy akár mellette szálltak sorompó közé. Az emberek megvitatandó eszmei problémának, tárgynak, napirendnek s a jó ég tudja még minek nem tekintették szegény állatot, csak eleven kutyának nem, ami volt. Egy szombat este kezdődött. A hálóteremben kutya ugatott. Azonnal a helyszínen termettem (hét-
