Néplap, 1989. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1989-06-17 / 140. (141.) szám

Búcsú Nagy Imrétől és mártír társaitól (Folytatás az 1. oldalról) hozzátartozói váltották egy­mást a díszőrségben. A már­tírok emléke előtt tisztelgők hosszú sorban két órán át vonultak el néma főhajtás­sal a ravatal előtt, virággal borítva a lépcsősorokat. A gyászszertartás első sza­kaszának vége felé járva — 11 órakor — már csaknem 130 ezres tisztelgő sokaság népesítette be a Hősök terét és környékét. hatjuk meg a'kivételes, biz­tató lehetőséget, csak így valósíthatjuk meg a törté­nelmi feladatot, csak így biztosíthatjuk a békés át­menetet egy európai, korsze­rű, szabad és demokratikus társadalomba. A gyász és a visszaemléke­zés szívszoritó perceiben a társadalom kész a megbéké­lésre, mert így kívánja az ország érdeke, és mert ezzel fejezi ki tiszteletét Nagy Im­re és mártírtársai iránt. De a békés magyar nem felejt, és türelmetlen meg nyugta­lan is. Tettekre vár, gyors, határozott cselekvést kíván. Szabad hazát, jogállamot, tisztességes megélhetést. Koszorúk o koporsókra Rács Sándor: Összefogunk magyar hazánk érdekében Díszőrségben az Országgyűlés és a kormány elnöke Mécs Imre: Megteremthetjük azt, ami őseink vágya volt munistáknak még nagyon sokáig kell önmagukat reha­bilitálni azért, hogy vissza­nyerjék hitelüket. De nekik sincs szentebb kötelességük, mint a magyar szabadság visszaszerzése. Álljanak kö­zénk. és küzdjünk ezért a szent célért együtt, hogy megvalósuljon ezeknek a halottaknak a parancsa. — öt perc nagyon kevés idő ahhoz, hogy egy ezeréves magyar nép történetét, fáj­dalmát el lehessen mondani — mondotta Rácz Sándor, s ezért arra kérte a három­negyed 1-kor már mintegy 250 ezerre gyarapodott tö­meget, hogy együtt énekel­jék el a Boldog asszony anyám című magyar egyhá­zi éneket. Tizenegy óra után néhány perccel kezdődött meg a protokolláris kojszorúzáis. El­sőként Nagy Imre szülőváro­sa, Kaposvár polgárai ne­vében helyezték el a kegye­let koszorúit a ravatalnál. Az Országgyűlés nevében Szűrös Mátyás, az Ország­­gyűlés elnöke, valamint Szentágothai János. Benjá­min Judit, Fodor István, Pásztohy András, Pálfi Dé­nes képviselők és Mary György, az Országgyűlés El­nöki Titkárságának vezető­je rótták le kegyeletüket a koporsók előtt. A kormány nevében Németh Miklós mi­niszterelnök, Pozsgay Imre államminiszter és Medgyes­­sy Péter miniszterelnök-he­lyettes koszorúzott. Ezt kö­vetően — a protokolláris ko­szorúzás ideje alatt — Nagy Imre koporsójánál Szűrös Mátyás. Németh Miklós, Pozsgay Imre és Medgyessy , Péter váltotta fel a díszőr­séget. míg az ismeretlen for­radalmár koporsója mellett a koszorúzó országgyűlési képviselők tisztelegtek dísz­­őrségben. A megemlékezések folytatá­saként a magyarországi egy­házak és felekezetek képvi­selői hajtottak fejet a ra­vatalnál. Ezután a hazai diplomáciai testületek képviselői ko6zo­­rúztak. A koszorúzókon kívül a gyászszertartáson részt vet­tek — Albánia, Kína, a Ko­reai NDK és Románia kivé­telével — a szocialista or­szágok Budapestre akkredi­tált diplomáciai képvisele­teinek vezetői, illetve tag­jai is. Elhelyezték a ravatalnál koszorújukat az Olasz Szocia­lista Párt, az Olasz Kom­munista Párt. a Radikális Párt, a Politikai Foglyok Szövetsége, a magyarországi és az amerikai Recski Szö­vetség, az egykori munkás­­tanácsok, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia , a Magyar Írók Szövetsége, a Történel­mi Igazságtétel Bizottsága képviselői. Elhozták koszorúikat a ra­vatalokhoz a Charta ’77, az NZS lengyel független diák­­szövetség, a Lengyel—Ma­gyar Szolidaritási Társaság, a Románia Libera képvise­lői. Koszorúztak a ravatal­nál a Független Kisgazda-Pontban 12 óra 30 perc­kor harangzúgás adta hírül az ország népének a gyász­­szertartás kezdetét. Ország­szerte a városokban és a falvakban leállt a közleke­dés, megszólaltak az autódu­dák, a gyárak kürtjei. A Hősök terén elhangzott a Himnusz, majd — magnó­szalagról — Nagy Imre 1956. október 30-án elhangzott szavai töltötték be a teret; Az imént hallottuk Nagy Imre szavait, amelyekkel 33 esztendővel ezelőtt a forra­dalom viharában fordult az országhoz. S a megszólítot­tak, honfitársai hallgattak rá. Nagy Imre több volt mint politikus; nagyvonalú és bölcs államférfinak bizonyult a legválságosabb órákban. Munkatársaival együtt, a koalíciós kormányra és a közvélemény józan többsé­gére támaszkodva átvezette az országot a véres konfron­tációból a politikai megol­dás, a békés kibontakozás útjára. Történelmi küldeté­se teljesítésében az ország párt, a Magyar Néppárt, az egykori Nemzeti Parasztpárt és Petőfi Párt, a Veres Pé­ter Társaság, a Magyarorszá­gi Szociáldemokrata Párt, a Kereszténydemokrata Nép­párt, a Márton Áron Társa­ság. a Bajcsy-Zsilinszky End­re Baráti Társaság, a Ma­gyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövet­sége, a Független Jogász Fó­rum, a FIDESZ, a Magyar Függetlenségi Párt. a Füg­getlen Magyar Demokrata Párt, a független magyar szakszervezetek, az egyko­ri Márciusi Front és az Üj Márciusi Front, valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetségének képviselői. Koszorút helyeztek el Nagy Imre és mártírtársai, vala­mint az ismeretlen forradal­már koporsójánál számos külföldön működő magyar szervezet, alapítvány, folyó­irat nevében, több hazai in­tézmény. emberi jogi szer­vezet, egyesület képviselői, valamint Maiéter Pál volt osztálytársai, munkatársai és honvédtársai. A hivatalos koszorúzást követően a lakosság további képviselői helyezhették el a kegyelet és a megemlékezés virágait a ravataloknál. „Magyar Testvéreim! Haza­fiak! Hazánk hű polgárai! őrizzétek meg a forradalom vívmányait, minden erővel biztosítsátok a rendet, állít­sátok helyre a bizalmat. Ne folyjék testvérvér hazánk­ban !” Ezután Vásárhelyi Miklós, a TIB elnöke lépett a mik­rofonhoz, hogy elmondja búcsúbeszédét. törvényes miniszterelnöké­nek felbecsülhetetlen segítsé­gére voltak a vele mártírha­lált halt harcostársai, Gimes Miklós újságíró, Losonczy Géza államminiszter, Maié­ter Pál, honvédelmi minisz­ter, Szilágyi József, a kabi­netiroda vezetője és az isme­retlen felkelők, harcosok, ál­dozatok ezrei, kiknek törté­nelmi szerepére egy jelképes koporsó emlékeztet. Nagy Imre üzenete ma időszerűbb, mint valaha volt. Csak a különbözőkép­pen gondolkodók és cselek­vők kölcsönös türelme és en­gedékenysége, az előlegezett bizalom szellemében ragad­Ezután Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Munkásta­nács egykori elnöke émlé­­kezett elhunyt társaira. Az 1956-os magyar forra­dalom bebizonyította a vi­lágnak, hogy csak egy tisz­tességes politika létezik, az, amely a népből magából sza­kad, és amelyet fel is vállal a nép. Szólnak a harangok szerte a világon, hirdetik a nagy­­nagy magyar gyászt, de egy­ben azt is hirdetik, hogy a magyar nép újra föltámad. Bízom az egyetemes ma­gyarságban, hogy felülemel­kedik apró érdekeken, hogy megvalósítjuk a magyar tár­sadalmat, összefogunk ma­gyar hazánk érdekében. A Magyarországon lévő kom-Ezután Mécs Imre vele együtt halálra ítélt bajtár­sainak nevében szólt. Nem tudok elfogódottság nélkül beszélni; magam is hosszú ideig voltam halálra ítélve, és az üres koporsó 90—100 olyan társamnak az emlékét őrzi, akit személye­sen ismertem, akivel a pok­lok tornácán együtt ültünk. Több száz embert teme­tünk ma. Miniszterelnököt, honvédelmi minisztert, ál­lamminisztert, értelmiségie­ket, sok-sok munkást, pa­rasztokat, katonákat és civi­leket, keresztényeket, zsidó­kat, ateistákat, kommunistá­kat, cigányokat, és nagyon egyszerű embereket együtt. Zömmel fiatal gyereke­ket és fiatal felnőtte­ket, néhány idős em­berrel. Temetjük a forradal­márokat, a népharag és a népakarat megtestesítőit, a mártírokat- és az áldozatokat, akik sokfelől jöttek, de a ma­gyar szabadságért harcoltak és vállalt sorsukban váltak eggyé. Temetjük azokat, akik a szívükkel politizáltak, akik jellemesek voltak, akik azok maradtak, akik visszaadták az ellopott hazát. Temetünk tisztességgel, nemes egysze­rűséggel, visszaszerzett öntu­datunk méltóságával. Nemze­ti gyászt ülünk ma. amikor emlékezünk és együttérzünk a hozzátartozókkal, akik év­tizedekig lopva és befelé nyelve könnyeiket gyászol­tak, s akiknek kései elégté­telt kell adni. A mai nap a korszakvál­tás határköve is: egy eleve rossz, a nemzet által eluta­sított, ránk kényszerített, és minden tekintetben bukott rendszert temetünk. De a re­mény napja is a mai: ha összefogunk, megteremthet­jük azt, ami őseink vágya volt, amit kivégzett, temetet­­len társaink velünk együtt akartak és amiért életüket áldozták — A független, szabad; demokratikus Ma­gyarországot! A szónok kérésére ezután a gyászszertartás résztvevői kéz a kézben — mint 1956. október 23-án együtt felvo­nulva — fogadalmat tettek: Megfogadjuk Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Gé­za, Maiéter Pál, Szilágyi József, Angyal István, Bá­rány János, Békési Béla, Brusznyai Árpád, Kosa Pál, Mecséri János, Nagy József, Péch Géza, Rajki Márton, Szabó Lajos, Szirmai Ottó és több száz kivégzett, elpusz­tított társuk emlékére, hogy népünk szabadságát okosan, összefogva, szívós kitartással kivívjuk, azt elvenni többet nem engedjük! Az ő szelle­mükben megvalósítjuk a for­radalom örökségét! Eskü­szünk, hogy rabok többé nem leszünk! R gyászszertartás, megemlékezések Vásárhelyi Miklós: Békés átmenet egy szabad és demokratikus társadalomba Zimányi Tibor: Igazságot hozó nap a mai Zimányi Tibor az internál­tak, a recski rabok és >a ki­telepítettek nevében szólalt fel. Történelmi időben igazsá­got hozó nap a mai; tudtuk, ha nem is mertük mindig re­mélni. hogy el keli jönnie. El kellett jönnie, mert a hét­ezeréves tanítás igaz: nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan ti­tok, amely ki ne tudódnék. Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, hiszen a lel­ket nem tudják megölni! A lélek az igazi eleven erő. Ez az erő, a megölhetctleri lé­lek hozott itt össze bennün­ket. Ha te, Nagv Imre nem vagy. és nem veszed át a kormányt 1953-ban, akkor ma mi sem állnánk itt. Első intézkedésként megnyitottad a recski tábort, az internáló bíborok kapuját, s megszün­tetted a kitelepítettek szám­űzését. De ha csak ezt tet­ted volna, akikor nem állhat­nánk most itt az ötödik, ha­todik koporsó előtt. Mert te és iküzdötársaid ennél sokkal többet tettetek. Temetésetekkel nem teme­tünk ej benneteket, most keltek igazán életre! Király Bála: Békésen, vérontás nélkül Ezután Király Béla, az 1956-os Nemzetőrség pa­rancsnoka mondott beszédet. 1958. június 17-én, amikor a hír Amerikába érkezett, Kéthly Annával megfogad­tuk, hogy nem lépjük át az állam határát addig, amíg a magyar népnek meg nem adatik, hogy tiszteletét, há­láját, szeretetét kifejezze Nagy Imre és vértanú társai előtt. Ez a nap ma elérke­zett. Ha Kéthly Anna élne, bizonyára ő is közöttünk lenne. A második világháború alatt a moszkvai rádió ma­gyar adásaiban Nagy Imre szavaiból a nemzet sorsa iránti aggodalom sugárzott. Első miniszterelnöksége alatt a „kis magyarok” műveltsé­gének fokozására kívánt is­kolareformokat bevezetni. 1956-ban a nemzeti függet­lenség apostola lett. A fordulat évében tiltako­zott a parasztságnak nyáj­ként kolhozokba terelése, az emberi jogok tömeges meg­sértése, szakszervezeti és ko­alíciós pártok megsemmisíté­se ellen. Első miniszterel­nöksége idején Nagy Imre kinyittatta az internálótábo­rok kapuit. Megkezdte a po­litikai elítéltek rehabilitálá­sát. Megengedte a földműve­seknek, hogy elhagyják a termelőszövetkezeteket és visszatérjenek a magángaz­dálkodáshoz, a nehézipar he­lyett a fogyasztási ágazatot támogatta. Nagy Imre arra tanított, hogy a szomszédos nemze­tekkel Európa szabad és semleges zónáját képező kon­föderációban egyesüljünk, aminek az előfeltétele az ide­gen uralom alatt élő magyar milliók ma elnyomott nem­zeti, polgári és emberi jogai­nak visszaállítása lehet csak. Igaz.v hogy reformátor és nem elsősorban forradalmár volt 1956 miniszterelnöke. Igaz, hogy békésen, vérontás nélkül kívánta radikális re­formjait megvalósítani. De ismerjük meg végre az iga­zi Nagy Imrét és jegyezzük meg, hogy azok a reformok, amelyeknek a forradalom alatt az élére állt, ugyan­azok voltak, amelyekért ő már 1947 és 1956 között sík­ra szállt, beleértve az egyén szabadságát, a demokráciát, a többpártrendszert és a semlegességet is. A felszabadult magyar tár­sadalom törölje el örök idők­re a halálos ítéletet, hogy ne kelljen újra és újra temet­ni ártatlan vértanúinkat. Ta­nuljunk Nagy Imrétől, de tudjunk felejteni is, mert aki nem tanul a történelem­ből és felejteni sem tud, az megismétli a múlt 'hibáit és bűneit! Orbán Viktor: Azonosultak a magyar társadalom akaratával A szónokok sorában utol­sóként a magyar fiatalok nevében Orbán Viktor (FIDESZ) mondott beszédet. Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demok­rácia megteremtéséért küz­denek Magyarországon, két okból hajtanak fejet a kom­munista Nagy Imre és társai előtt. Mi azokat az államfér­fiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik, hogy ezt megtehessék, képe­sek voitak leszámolni szent kommunista tabuikkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt dik­tatúrájával. Jól tudjuk, a forradalom és a megtorlások áldozatai­nak többsége korunkbeli, magunkfajta fiatal volt. De nem pusztán ezért érezzük magunkénak a hatodik ko­porsót. Mind a mai napig 1956 volt nemzetünk utolsó esélye arra, hogy a nyugati fejlődés útjára lépve gazda­sási jólétet teremtsen. Mi, fiatalok, sok mindent nem értünk, ami talán ter­mészetes az idősebb generá­ciók számára. Mi értetlenül állunk az előtt, hogy a for­radalmat és annak minisz­terelnökét nemrég még kó­rusban gyalázók ma várat­lanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájá­nak folytatói. Azt sem ért­jük, hogy azok a párt- és ál­lami vezetők, akik elrendel­ték, hogy bennünket a for­radalmat meghamisító tan­könyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy — mintegy szerencsehozó taliz­mánként — megérinthessék ezeket a koporsókat. Orbán Viktor beszédét kö­vetően, fél kettő előtt né­hány perccel befejeződött a Hősök terén a megemléke­zés. A mintegy ötórás gyász­­szertartáson mintegy 250 ezer ember rótta le kegyele­tét. A tiszteletadás végeztével felcsendült Erkel Ferenc Ünnepi nyitánya. A kopor­sókat és velük együtt a mérhetetlen mennyiségű ko­szorút, virágokat autókra rakták, s a menet elindult a temető felé. A koporsókat és a kegyelet virágait szállító autókat a hozzátartozók és a vendégek kísérték a rá­koskeresztúri temetőbe. Utolsó tiszteletadás a temetőben Néhány perccel múlt dé­lután 3 óra. amikor megér­kezett a Rákoskeresztúri Új Köztemetőbe a Nagy Imre és mártírtársai földi marad­ványait kísérő gyászmenet. Az 1956 utáni megtorlások áldozatainak végső nyug­helyére — a sírkert 300-as és 301-es parcellájában — már csak a hozzátartozók, az egykori sorstársak szűk kö­re kisírhette el a mártírokat. A temetőben a családtagok, a harcostársak, a barátok ko­szorúinak elhelyezése után olvasták fel a kivégzettek névsorát. A temetés előtti (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom