Szolnok Megyei Néplap, 1989. április (40. évfolyam, 77-99. szám)

1989-04-11 / 84. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP M 1989. ÁPRILIS 11. Folyamatosan bővíti szolgáltatásait a Magyar Posta. Februártól 30 ezer oldalnyi információhoz juthatnak az előfizetők az újonnan bevezetett Videotex-rendszerből. Megkezdte működését a Minitex üzenettovábbí­tó-rendszer is, amely zsebre tehető terminál­jaival akár az utcai tele­fonokon keresztül is használható. Képünkön: megkezdte működését a Videotex-rendszer a Pos­tán. (MTI fotó: Pataky Zsolt) Cikkünk nyomán A Szolnoki Tejüzemen nem múlik A Néplap március 24-én írást közölt „Élővilág tejben- Vajban” címmel. A cikk, a szolnoki ABC áruházakban ta­pasztaltak alapján szóvá tette a zacskós kakaó hiányát, il­letve azt a jellemző helyzetet, hogy a zacskós tej, kakaó, karamellás tej kifolyt tartalmának ideje van az erjedésre, aimi miatt a hűtőpultok sokszor igen kellemetlen szagot árasztanak, s nemigen elégítik ki a higiéniai követelménye­ket. Az idézett írásban az érdekeltek, azaz a gyártó és a kereskedelem vagylagos felelőssége is szóba került. Emiatt, a Szolnoki Tejipari Vállalat Szolnoki Tejüzeme úgy gondol­ta — teljes joggal — hogy tisztázni szeretné az áruellátás­ban betöltött szerepét. Lapunk természetesen helyt adott a kérésnek. A témával kapcsolatos kérdéseinkre Kuczera La­jos üzemvezető-helyettes válaszolt. — Délután négy óra táj­ban a legtöbb boltban már nemigen lehet kakaót, kara­mellás tejet kapni. Mi ennek az oka? — A Szolnoki Tejüzem biztosan nem. A mi kiszállí­tásaink minden esetben száz- százalékosak, azaz amennyit rendel a kereskedelem, mi azt maradéktalanul biztosít­juk. — Ezek szerint a boltok nem rendelnek elegendő mennyiséget. — Igen, illetve a vásárlók annak a hatását is észlelhe­tik, hogy a szolnoki,, mintegy 180 kereskedelmi egységből mindössze 4 él a délutáni ki­szállítás lehetőségével. — Önök naponta hány­szor képesek szállítani? — Naponta kétszer szállí­tunk a kijelölt nagyobb bol­tokba, de csak akkor, ha igénylik. Viszont ilyen eset­ben árut még harmadszor is adunk, csak a harmadik szál­lításról az üzletnek kell gon­doskodnia. — Például zacskós kakaó­ból most mennyit forgalmaz­nak? — Napi tízezer litert, ami­nek a dupláját bármikor ké­pesek vagyunk szállítani, de azt is mondhatom, hogy igény szerint el tudjuk látni az üzleteket. Nekünk az a tapasztalatunk, hogy a ke­reskedelmi egységek óvato­san rendelnek, noha novem­ber 1. és március 31. között a tej- és tejalapú italok fo- gyaszthatósága 2 nap. — Igen, csak az is jel­lemző, hogy mire a megvá­sárolt tejet hazaviszem, már savanyú. — Sajnos a hűtési lánc a korai kiszállítással megsza­kad. Ezért is lenne jobb, ha a boltok jobban élnének az áru délutáni fogadásával. Ekkor ugyanis egyből a hű­tőpultokba lehet rakodni. Az előbb felsorolt 4 üzletbe is egyszer szállítunk, csak ép­pen délután. — Ha tehát hiány van, ak­kor ennek oka a kereskede­lem? — Mi úgy gondoljuk, hogy igen. Nézze, a megye mint­egy 600 üzletét látjuk el kö­zel 200 féle termékkel, ami­ből a saját gyártású körül­belül 25—30. Az idegen ter­mékeket az ország 15 válla­latától szerezzük be. Szállí­tóink vannak Berettyóújfa­luban, Csornán, Répcelakon, Veszprémben, Mátészalkán, és még sorolhatnám. Ilyen jelentős koordinációt igénylő munka mellett is minden rendelést kielégítünk Aho­gyan mi látjuk, olyan prob­léma sem lehet, hogy a ke­reskedelemben ne lehetne ér­dekeltséget teremteni. Ugyanis a boltok rende­sen kereshetnek a tejtermék­forgalmazáson, hiszen az át­lag kiskereskedelmi árrés 12 százalék, a nagykereskedelmi pedig 21 százalék. Tessék el­menni az öcsödi nagy ABC- be. Ott — nyugodtan mond­hatom — folyamatos az el­látás. Az ehhez szükséges feltéte­leket pedig valamennyi part­nerünknek biztosítani tud­juk. — szilas — Muzeális értékű boltbelső a századvégről Költözés után feiapritják A múlt század végén épült Jászberényben a La­bel Szálló együttese. A Le­hel vezér (tér jellegzetes épülete azóta több felújí­tást, átalakítást megélt, a szállóból diákotthont alakí­tottak ki, a termekből iro­dákat, megváltoztatták az étterem belső jellegét is. A hasznosítás egyébként alig módosult, imaradt az együt­tes a szórakozás, a művelő­dés hajléka, melyet a föld­szinten néhány üzlet egészít kii. Régóta (küzd már a Déry­né Művelődési Központ az üzletek kitelepítéséért, hogy emeleti zsúfoltságát az ott felszabaduló helyekkel eny­hítse. Talán ennek is kö­szönhető, hogy a megyében, de talán az országban is egyedüliálló üzletbelső ma­radt meg a vasibalt barn, mert a központ nem (költött a korszerűsítésre. Az idősek közül sokan még ma is Braun-boltnak említik az üzletet, melynek berende­zését a millennium évében szabták be pontos kezű asz­talosok. A falakat beborító különböző méretű polcok, fiókok eredeti formájukban szolgálják 1896 óta a vásár­lókat, és ezt a ritkaságot ér­demes volna a vevőnek is jobban szemügyre venni. Az üzletben nemcsak az árut, hanem magát a századvégi szaküzlet-berendezést ás mutatni kellene. A boltnak jó híre volt, nemcsak ia (megyében, és erre sóikat adott az alapító Braun Zsigmond és az őt követő Károly fia is. El se tudja a mai vásárló képzel­ni, hány féle Vasáru volt ak­koriban egy parasztgazda­ságban, egy iparosnál, és azt ott mind (megtalálta a vevő. Az eredeti (berendezés egyik legértékesebb darabját, a pultot, már elszállították a Belkereskedelmi Múzeum­ba. Helyét egy lécekből, ele­mekből összeszerelt pult foglalja el. A fiókák, pol­cok, rekeszek, a zegzugos lépcsőfeljáró és a galéria azonban nem mozdíthatók. Bár a bolt már rég kinőt­te a helyét, a havi kétmil­liós forgalom is korszerűbb feltételeket igényelne, a ké­tes jövő miatt pénzt nem­igen szárat rá az Ideál Ke­reskedelmi Vállalat, ímeg valahogy az üzlet belső (hara­gú láta sem siettette a teljes cserét. A fegyverszekrény- ben most fűrészlapok sora­koznak, üresen függ egy fél­reeső helyen a régi kulcs­tartó (állvány, de használják még a fából készült árjegy­zéket, melyben (némelyik táblán még a pengős világ kínálata látható. Az újabb árukról mimes kép, és az árat sem érdemes ibeírrai tin­tával. A vevő a 'boltban szivaty- tyúba, tűzhelybe, szőlőprés­be, (műanyag vödrökbe bot- l'ik, az eladóteret is elfoglal­ja az áru, kisebb gondja is nagyobb tehát Gömöri Já­nos üzletvezetőnek, hogy a hangulatos rekeszek látvá­nyával bűvölje él a betérő­két, kevés a (hely, és nem tudja a portékát megfelelő­en kínálni. Hiába, miások ma a vásárlói szokások, mint 50—100 éve voltak, a berendezés valóban meg­érett a cserére. A vasbolt kiköltözése kü­szöbön áll, és a hamarosan (megüresedő (bútorboltban az év vége felé már teljesen más ‘berendezés várja az el­adókát, vásárlóikat. A mu­zeális értékű boltbelsőt pe­dig, mely átvészelte eddig a történelmi és technikai vál­tozásokat, utoléri végzete. A helyiséget hosszú várakozás után valószínűleg megkapja a művelődési központ, a be­rendezést 'pedig feiapritják tűzifának. — Ip — n. zs. — LEVELEK A HAZÁBÓL A HONBA Verebes, a profi Kedves komám, mindmáig nem említettem, hogy itt Szolnokon a színháznál dolgo­zom, nehogy megsajnálj. Sokan in­kább hencegésnek vélnék e közlést, de neked „megvan a véleményed” a színházról, s már akkor temet­tél — mint a későbbiekben kide­rült: nem minden alap nélkül—, amikor bejelentettem, hogy szí­nésznőt veszek feleségül. (Becsüle­tedre vall, hogy a „rosszban” is haver maradtál, vállaltad megszü­letendő gyermekünk keresztapa­ságát.) Közvetve és közvetlenül szerzett információinkból egyetér­tőén állapítottuk meg annak ide­jén, hogy a világon csaknem min­denütt a kulisszák mögötti élet általában ugyanolyan röhejes és siralmas, de én most is azt állítom, hogy végeredményben a „deszká­kon” megmutatkozó előadás a fon­tos s itt azért van különbség szín­ház és színház között), és hogy van annyi igazság a színházban, amennyi hazugság (csak nem mindegy, ki mire törekszik). Bár itteni több mint féléves élményeim érdekfeszítőek lehetnének számod­ra, mégsem írhatom le egyrészt azért, mert valóban csak élmé­nyek, és a következtetésekhez nem elegendőek, másrészt annál az egv- szerű oknál fogva, hogy így sem férnének el egy levélben, de még többen sem; kötetnyi lehetne „az anyag” attól kezdve, hogy mi van a női WC falóra írva (nyilván, ezt a kománédtól tudom), egészen ad­dig hogy többen miért hiszik azt néhány előadás szünetében, hogy egvfelvonásos volt a darab . . . Ám mostanában történt valami, amiről úev vélem, be kell számol­nom: találkoztam Verebessel, aki nálunk rendezi a Chicagón. A Chi­cagónál csak annyit, hogy ez egy musical. Verebes viszont az a Ve­rebes István, akit tulajdonképpen mi már hosszú évek óta ismerünk a rádióból, a kabarékból, és tisz­teltük bátorságát, szókimondását, céltudatos, politikus tréfálkozását. Szóval, vele hozott össze a sors valamint munkafeladataim egyike: rám bízták az előadás műsorfüze­tének szerkesztését, s az elképze­lések szerint, ebben szerepelnie kellene egy beszélgetésszerűségnek a rendezővel. Némi töprengés előz­te meg az akciót... Te tudod, én odahaza nem reszkettem, meg nem is tétováztam, ha nagy vagy még nagyobb emberekkel kellett szóba elegyednem. De Verebes számom­ra a „nagyok” azon kategóriájába tartozik, akire úgy néztem fel, hogy egyben nal’"'i közelállónak érez­tem, no nem abban az értelemben, hogy az én zsenialitásom oly ma­gasan ívelne, hanem épp fordítva: mintha leereszkedett volna parlagi szintemre, világvárosi vagányként volt együtt velem provinciális, ki­csinyes, kisebbségi, kisemmizett létemben. Csakhogy ért már csa­lódás, más a pódium, a közszerep­lés, a rokonszenvhajhászás, és más a „magánember”, illetve a köz­szereplő négyszemközt, avagy a művész a kulisszák mögött. Hogy ne távolodjak ej nagyon az adott helyzettől, előfordult már itt. hogy ilyesféleképp utasította el kérése­met a rendező: ő rendez, nem nyi­latkozik, majd beszél helyette a mű. Rokonszenves lehet ez a ma­gatartásforma is, persze hogy be­szél. beszélt is ... És mégis sok műélvező kíváncsi az alkotóra in­timitásának. tudatosságának, ész- lénviségének vonatkozásaiban is. Hogyan kezdjem Verebessel? Otthon egyszerűbb volt a képlet, beeyakoroltabb a módszer: kezit- csókolomot köszöntem, tisztelettel­jesen bemutatkoztam és igen-igen óvatosan előhozakodtam a problé­mával. A kapcsolatfelvételben itt sokkal körültekintőbbnek és kép­lékenyebbnek kell lenni; van eset, amikor a közvetlenség a célraveze­tő („szevasz öregem, no nézd, mi az ábra ... ”), máskor az arcátlanság („tátikám, van egy esélyed, hogy bekerülj a világirodalomba: öt per­cet adok, hogy dadogj valamit, az­tán én facsarintok belőled egy szenzációt”), esetleg a dörzsöltség („felszólítom, hogy a demokrati­zálódó nyilvánosság jegyében azon­nal válaszoljon kérdéseimre, kü­lönben reformellenesnek nyilvání­tom”), hogy egyebekről ne is be­széljek... Egyáltalán: önözzem, magázzam vagy tegezzem leendő beszélgetőtársamat? Mert itt álta­lában az utóbbi a szokásos és el­fogadott, de nem mindenkinél me­hetsz biztosra. Nekem e hazában igencsak alkalmazkodónak kell lennem, gondoltam, majd eldönti ő, eleinte maradok a személytelen formánál. (Ismered az eljárást: ha azt kérdik például, „mit csinál­jak?”, erre — ha tisztázódott a vi­szony — felelhetném, hogy „ülj le”, vagy „üljön le”, avagy „tessék leülni”, de amíg dribliznem kell, azt mondom, „le lehetne ülni”.) Nos. mindenre számítva (ha nem áll kötélnek, hát nem), odaállok, mondom a nevem, a foglalkozásom és a feladatom, ami miatt zava­rom. Komám, te már bizonyára sejted a választ, engem minden­esetre meglepett: oké, mikor óhaj­tom? Mintha hosszú évek óta is­mernénk egymást, és mintha a vi­lág legtermészetesebb dolga volna, hog” beszélien velem, hogy részt vegyen „parlagi munkámban”, a műsorfüzet összehozásában. Aztán én kérdeztem egvet. s ő elmondott mindent. Ami ebből marad, benne lesz abban a műsorfüzetben, maid próbálok neked is kijuttatni egv példányt. Felhívnám a figyelmed egv mondására, miszerint- a ma­gvar színházi Móricka elképzelése alaoián közelítette meg az ameri­kai masicalt. Te ezt ígv látatlan­ban félreérthetnéd, én megnéztem néhány próbát. A kijelentés igaz­ságán túlmenően az a helyzet, hogy — érthetően szegényes tapasztala­taim szerint — új műfajt teremt ezzel az előadással Verebes. (A ne­ve nem igazán tetszik, ha már ma­dár, én inkább Sasnak hívnám, de ilyen öklöző már indult ebben a műfajban, igaz, egészen más súly­csoportban, a névcsere indokolt lenne a történelmi-társadalmi igazságtétel sodrásában.) Olyasmi­ről, hogy „színház a színházban” még a te színpadtól felfortyanó el­méd is tud, sőt, nagyon idegen nem lehet a „politika a színházban” és a „színház a politikában” fogalma sem; ez a Veréb..., vagy inkább Véreb most politikai színházat csi­nál az elszínháziasodott politiká­ban. Az ál-musical leple alatt — csak össze ne keverjem a betűket most már — vérbeli verebest játé­kot űz a „legyünk azok, amik va­gyunk” szellemében, és annak a meggyőződésnek a birtokában, mely szerint attól vicc a vicc. hogy komoly és nem csupán tréfa. Ta­lán nem sejtem rosszul: a rádió­kabarét azért értettük mi is odaát, mert a szerző és előadó érzéke­nyen, a többségi kisemberrel együttérzően és értük tenni készen él a mában. Neki a Chicago a mai magyar társadalomról szól. Rende­zői ténykedését figyelve véltem felfedezni másik „titkát”: látja, hogy a poénok ki vannak találva, ő csak a hangsúlyokra és a ritmus­ra ügye], azért, hogy úgy és azon csattanjon a csattannivaló, ahopy és akin kell. A nálam jobb idegze­tű színészek munka közben meg- állták, hogy könnyek nélkül kacag­janak egy-egy ötletén, én nem. Mit meséljek még a próbákról? Lenne mit, csak válogatni nehéz. Azt mindenképp tudatom veled, hogy Verebesünk hál’ Istennek jó fizikai erőnlétnek örvend, néhány kollégáiéval elentétben. a nézőtér­ről rendez (valószínű, látni is akar­ja. amit csinál), közben állandóan felrohangál a színpadra s a rajta lévő lépcsők tetejére instrukciókat adni, ennyi fáradtsággal megmász­hatott volna egy chicagói felhőkar­colót is. Kérésemen túlmenően is segítette a dolgom, a fotózáskor ő kérdezte a lányokat, ki adja a fe­nekét a fedőlaphoz; tizenketten vannak legalább, nekem csak hét kellett, az alternatív szemléletmód rögvest megmutatkozott, volt ott olyan fej, amelyik nem vállalta a fenekét, mások meg tülekedtek. Én úgy gondoltam, a felvételen a fe­jeknek is látszaniuk kell, a fo­tókat látva Verebes egy olyan mel­lett voksolt, amelyiken csak a pop­sik „tündökölnek” (úgy ítélhette, hogy a popók minősége miatt nem feltétlenül és nem minden esetben hízelgő, hogy melyik fej vállalta a nyilvánosságot). Aztán ugyancsak a popsik kapcsán merült fel, hogy ki vállalja ezek közléséért a fele­lősséget, a rendező űr már éppen jelezte, hogy ő szívesen, amikor tettem egy ilyen kibúvó megjegy­zést: én még sajnos nem ismerem a játékszabályokat. A poén már készen volt. Verebesnek csak el kellett sütnie: jaj, ilyet ne mond­jon (a magázásnál maradt vala­miért), élhet ebben az országban húsz évig, a játékszabályokat ak­kor sem fogja ismerni, mert azok vagy nincsenek, vagy egyfolytában változnak. Nagyon sajnállak, hogy nem láthatod majd az előadást (a héten lesz a bemutató), szerintem bekö­vetkezik az, amit régóta emleget­nek az épület siralmas állapotára hivatkozva: a színház össze fog dőlni. Marica grófnő sikere csak csiklandozás volt ahhoz képest, amit Roxie. Velma és a többiek művelnek majd Verebes pálcája alatt. Azt is mondta még a rende­ző, hogy szeretné, ha a Chicago a jövő évi választásokat iuttatná az. eszébe. Nekem már eszembe jutott: ha állampolgár lennék, én Verebesre szavaznék, de ő — ma­gától értetődően — ezen a futamon nem indul. Sajnos? . . . Szerencsé­re? .. . Ha minden jól megv. majd meglátja (és megírja) komád, Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom