Szolnok Megyei Néplap, 1989. április (40. évfolyam, 77-99. szám)
1989-04-02 / 78. szám
OLVASTA? A Mit ér az ember; ha magyar különös munkája az írónak, levélformájában foglalja össze benne életrö l, világról, jövőről vallott nézeteit, gondolatait - bölcselet és ideológia több mint kétszáz oldalon. A könyv először 1940-ben látott napvilágot, s most, csaknem ötven év múltán ugyanaz a Püski Sándor jelentette meg, ah. annakidején. Megjelentetése 1989-ben: könyvritkaság. S egyben némi adósságtétel a Számadás, a Próbatétel, egy új ország, egy új társadalom építésén fáradozó írónak, aki már 1945 előtt is mohón, szinte egyetlen rohammal szerette volna bevenni "népe számára az irodalom után az ideológia és a bölcselet területeit. Kétségtelen, vitára is ösztönző munka ez, mely magán viseli Veres Péter sajátos filozófiájának vonásait, a fasizmus elő retörésének idején meglévő világszemléleti megoldatlanságait. De ugyanakkor kitűnő megfigyelések és gondolatok találhatók benne, s ma olvasva is érdemes elmerengeni néhány megállapításának mélységén és bölcsességén. Az alábbiakban ízelüésül közlünk belőle részleteket. Harmadik levél Önmagámmal való találkozásról „Ismerd meg tenma- gadát”. Ezzel kezdem. Lásd én is tudok idézni, ha mindjárt sok ezer éves közhelyet is. De ezek a legfontosabbak, mert örök, gyakorlati ■igazságok. S ezeket mindenkinek (újra és újra el kell mondani. Mert — sajnos — a legtöbben azzal kezdjük, hogy mohó tudásvággyal ímeg alkarjuk ismerni a világot, s akikben akarat és erő van, azok mindjárt meg akarják váltani is. A szerényebbek meg legalább változtatni szeretnének rajta. De a legkevesebb, s szinte mindnyájunknak első dolga, hogy az Igazságot, Szépséget, Szabadságot akarjuk kihámozni a fogalmi, gondolati zűrzavarból és fel akarjuk mutatni az embereknek: „itt van, lássátok, megtaláltam!” Azt pedig ami nekünk a legfontosabb, hogy v,nem más találta meg, hanem én” — elhallgatjuk. Elhallgatjuk, de úgy cselekszünk, hogy ezt mégis észrevegye a világ, sőt ki is kiabálja és nekünk természetesen szeretetet, bizalmat avagy éppen hatalmat adjon cserébe. A tudósfélének elsősorban bizalom, a művészfélének szeretet, de a poli- itikusfélének, különösen az igazi vezérnek, ezenfelül még hatalom is kell érte. Ö teljes, szintetikus egyéniség, tudós, művész, gondolkozó és harcos alkotó egy személyben, tehát neki teljes elismerés, mai divatos szóval „totális” odaadás kell. lyozni. És ládd, mégis sok ellenségem van. Nemcsak az ellenfeleim vannak, ami közéleti munkálkodásnál magától értetődő, hanem valódi, gyűlölködő ellenségeim is vannak. Miért? — Itt a magyarázat ebben a nagyigényűségben, ebben a „különb”ségre való törekvésben. Értsd meg: mindazok, akiknek a démona ugyanaz, mint az enyém, de erejük nincs hozzá, hogy ezt bevallják és önmagukat az emberek ítélete alá bocsássák, gyűlölnek engem, mert abban a bátor, őszinte önbírálatban vagyok erős, amiben ők gyengék, de erősek szeretnének lenni. Ne higgye azoknak, akik azt mondják, hogy ez az önmagunkkal való aprólékos foglalkozás, ez a gyökerekig hatoló önvizsgálat csak a mániákus individualisták bogara. Szerintük az igazi kollektivista ember nem beszél magáról, nem törődik magával, az csak a köznek él. Ilyen nincs. Az a tárgyilagosság, amely csak a rajtunk kívülálló világot vizsgálja, s csak azt veszi tudomásul, de önmaga viszonyát a külvilággal nem meri vizsgálni, vagy nem szereti vizsgálni: áltárgyilagosság. Aki elrejti önmagát: oka van rá. Képességeiben, hajlamaiban, jellemében takargatnivalója van, ami ártana a közösségben eszével, bátorságával vagy egyéb hasznos tulajdonságával már megszerzett meg megszerzendő tekintélyének. Az elrejtőzés épp olyan beteg dolog, mint az exhibicionizmusnak nevezett, szí- nésziesen túlzott önleleplezés. A legelső kérdés, amit én az „Ismerd meg magadat” parancsa folytán felvetettem önmagámmal szemben, az volt, hogy mi hajt, mi mozgat engem. Azt hamar megállapítottam, amint még a Számadásban megírtam, hogy a becsvágy mozgat. Az én ösztönző démonomat úgy hívják, hogy „különb akarok lenni!” Igaz, hogy ennek az őszinte beismerése sok ellenséget, különösen sok ösztönös ellenséget szerzett nekem. Világéletemben sohase kötöttem bele senkibe, még a tudatos sértésektől is tartózkodtam. S ha mégis néha irodalmi vagy politikai vitámban éles, hencegő vagy elbizakodott hangot használtam, ezt hamar észrevettem és más helyen vagy más alkalommal igyekeztem szerény őszinteséggel kiegyensúLátod, ezzel a pár mondattal újra okot adtam az ellenem való tudatalatti gyűlölködésre. Éspedig éppen azért, mert a tudatban már megcáfolhatatlan, kínos igazságokat mondtam ki. De nem törődhetek vele, hogy az idősebbek, vagy a velem egykorúak támadnak-e vagy sem, mert most az a feladatom, hogy a te utadat egyengessem. Ehhez pedig nélkülözhetetlenek ezek a személyes tapasztalatok. De az igazi tárgyilagosság is. Személyi ügyeim csak annyiban érdeklik a közösséget, amennyiben tanulságot adnak más személyeknek hasonló esetben. Ne hagyjuk hát ki magunkat a játékból. A társadalmi küzdelmekben, a politikai harcokban és a gondolati vagy művészi alkotásban ott vagyunk mindnyájan testestől-lelkes- től, s csak akkor vagyunk jó helyen ha tisztáztuk önmagunkban, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, mit érünk másokhoz viszonyítva és mire vagyunk alkalmasak. Ha az ember késztény vagy szocialista, avagy ha író, művész, tudós vagy politikus, tudnia kell, hogy miért az és miért nem más. Az a közönséges magyarázat, amit te is ismersz, hogy az ember azért szocialista, mert osztályhelyzete parancsolja, a vezetőkre alig vonatkozik, s még a tömegekre is csak félig. Nem kell, hogy a számtalan példát felsoroljam, elég ha Marx, Engels, Lenin, Kropotkin, Bakunin neveit említem, akik felülről lefelé fordultak, míg viszont Mussolini, Hitler, Mac Donald meg alulról felfelé törekedtek. Később majd beszélek erről részletesebben, most csak azért említem fel, hogy óvakodj a közönséges magyarázatoktól. Nagyobb dologról van itt szó, mint puszta véletlenekről. A nagy ember, a vezető, azért lesz az egyik ilyen, a másik amolyan párti, mert egyéniségének ez felel meg, ő csak ebben a pártközösségben, ennek az eszmének a vonalán tud alkotó lenni. Nevet, karriert, hatalmat, tekintélyt, becsületet mindenki csak azon az elven szerezhet, ami az ő egyéniségének legjobban megfelel. Assisi Szent Ferencből nem lehetett Machiavelli, mert ő csak Szent Ferencnek, az állatok és növények barátjának volt alkalmas, s abban a korban az ilyen ember csak így érvényesíthette önmagát. Machiavelli viszont a hatalmas emberek barátjának volt alkalmas, mert az akkori hatalmasoknak olyan elvek kellettek, amilyeneket Machiavelli hirdetni tudott. Aki ezt felismerte magában, abból nagy ember lesz. Nagy alkotó vagy nagy romboló, de mindenképpen helyet teremt magának a világban. Hogy az egyik egy osztályhoz, a másik egy dinasztiához fűzd-e hatalmi vágyát, az nem változtat azon a tényen, hogy önmagát akarja érvényesíteni. Persze, önmaga érvényesítéséhez közösség kell, osztály kell, párt kell, hadsereg kell, ezeknek pedig eszme kell, hogy meghódítsa vele őket, mert különben a hatalmi vágy meddő sóhajtozás marad. De azt értsd meg: mindenki azt a pártot, urat, eszmét választja, amelyik az ő egyéniségének, szellemének, jellemének megfelel. Mindenki csak az lehet, amire alkalmas. Ez magyarázza meg, hogy miért lett a herceg Kropotkinból forradalmár, tudós Kropotkin, és miért lett a kőmíves Mussoliniból duce Mussolini. Ne feledd: egyikük sem utasította el az erőszakot. Csakhogy mindegyik más-más párt és eszme erőszakát fogadta el. Megesik ugyan, s a kisebb tehetségeknél gyakori eset, hogy valaki nem találja meg az egyéniségének megfelelő pártot vagy eszmét, ez azonban nem a fenti törvényt cáfolja meg, hanem az ő alkalmatlanságukat bizonyítja. Az igazi nagy embert éppen az teszi naggyá, hogy megérzi, valami csodálatos belső szimattal megtalálja, hogy az ő képességei hol is vezethetnek sikerre, milyen pártnak, milyen eszmei vagy osztály- közösségnek van rá szüksége. Így találkoznak az igazi nagy emberek a nekik megfelelő történelmi korszakokban a nekik megfelelő pártközösséggel és eszmével. Ha az eszme és a párt esetleg hiányzik, majd megcsinálják ők maguk. Világos példa erre megint Mussolini, aki előbb jutott hatalomra, mintsem az eszmét megfogalmazta volna. Éspedig azért, mert a fasizmus történelmileg időszerű volt. A világháborúban megbukott vérszegény olasz liberalizmust nem lehetett feltámasztani: vagy szocializmusnak kellett jönni, vagy fasizmusnak. Mussolini az utóbbit választotta. * * * Amikor én ezt így felismertem, akkor már nem volt többé zavara magatartásomban. Az a beképzeltségnek látszó biztonság, amellyel az életben és az irodalomban mozgok, s amely olyan sok titkos ellenséget szerzett nekem, ebből ered. Tudom, hogy mire vagyok alkalmas és azt csinálom. A Néplap galériája Fazekas Magda rajzai Ketten (tollrajz) Alvó férfi (ceruzarajz) Piacon (ceruzavázlat)
