Szolnok Megyei Néplap, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-10 / 59. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP M 1989. MÁRCIUS 10. 1989. MÁRCIUS 10., PÉNTEK ILDIKÓ NAPJA' A Nap kél 6.08, — nyugszik 17.41 órakor. A Hold kél 6.59 — nyugszik 21.47 órakor. Néhány órás napsütés VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ÁZ ORSZÁG TERÜLETÉRE MA ESTIG: Változóan felhős lesz laz lég, : és legfeljebb északkeleten lehet jelentéktelen zápor. A többfelé erős, néhol viharos északi szél estére mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ' pénteken 7, 12 fok között alakul. Az ételmérgezés másnapján Már csak négyen a kórházban Szerda délután szirénázó mentőautók cikáztak Szolnok' belvárosában, s a szokatlan jelenség sejtetni engedte, valami rendkívüli esemény történhetett. Nos, hamarosan fény derült a találgatásokra: a Vízügy székházéba hívták a 04-es szolgálatot, ahol többen szinte egyiidőben lettek rosszul. Mint a tényeket lapunkban is közöltük, tömeges ételmérgezés keltette a riadalmat, amelynek szerencsére nagyobb volt a füstje, mint a lángja. De menjünk sorjában, összegezve tegnapi „nyomozásunk” eredményeit... Színház A Szigligeti Színház színház- termében no órakor A titok kapujában (Rátkay bérlet), 19.30-kor a szobaszínházban Sade márkiné. Mozi Szolnok Vörös Csillag: fél 5- kor, fél 7-kor és fél 9-kor Csillagember. Tallinn: fél 6-kor és fél 8-kor Silverado. Tisza A- terem: 5-kor Volt egyszer egy vadnyugat, 1—2. Tisza B-terem: 5-kor Ismeretlen ismerős, 7- kor Átverés (16). Jászapáti Táncsics: Lövöldözés. Jászberény Lehel: ifjúsági: Vidám ördög barátja, este Szörnyecs- kék. Kisújszállás Ady: ifjúsági: Élve vagy halva, este Vágyrajárók. Kunhegyes Szabadság: Kalózok. Kunmadaras Petőfi: ifjúsági: A tizenöt éves kapitány, este A velencei nő (16). kunszentmárton Körös: délután A ravasz varjú, este öt láda aranyrög. Mezőtúr Szabadság: A leghosszabb nap 1—2. Tiszaföldvár Táncsics: délután No, megállj csak! este Négy- balkezep. Tiszafüred Tisza: A hegylakó. Törökszentmiklós DóKi tud többet a Szovjetunióról? Országos elődöntő ma, Szolnokon Több mint másfél évtizede szinte a középiskolák egészét átfogó mozgalommá vált a Ki tud többet a Szovjetunióról? című vetélkedő- sorozat. Az elmúlt évben mintegy ezer iskola nyolcvanötezer hallgatója Indult a különböző szintű megméretéseken. és ez a szám az idén sem csökkent. Jelenleg pedig már ma délelőtt 11 órától Szolnokon a Helyőrségi Művelődési Klub az egyik országos elődöntő színhelye lesz. Itt öt megye tíz középiskolája verseng az első két helyért, azaz az országos döntőbe jutásért. Szőkébb hazánk színeit a Tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola, valamint a Törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnázium képviseli. Remélve, a korábbi hagyományokhoz hasonlóan szép sikerrel. MIépíap Az MSZMP Szolnok Megyei Bizottsága és a Szolnok Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Hajnal József Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály Kiadja: a Szolnok Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Nánai Tibor Szerkesztőség és lapkiadó vállalat: 5001 Szolnok, Pf. 105 I. sz. Irodaház Telefon: 42-211, telex: 23-357 Verseghy Nyomda Szolnok 5001 Szolnok, Vörös Csillag út 28. Telefon: 35-433 Felelős vezető: Gombkötő Béla Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesító postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási „ Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A - 1900- közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 1260,- Ft, fél évre 630,- Ft, egy hónapra 105,- Ft. ISSN 0133-0758 zsa: este A 29-es ösvény, délután ifjúsági: Fiú nagy fekete kutyával. Túrkeve Vörös Csillag: délután Ivánkó és a varjúcár, este Túsztörténet. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ A galérián: 16.35 órakor Roque Frogosa nyugat-berlini festőművész kiállításának megnyitója. A fotógalérián: 17 órakor A. I. Bernath és G. Sessler svéd fotóművészek kiállítás megnyitója. Kiállítások : A gyermekgalérián: a Délibáb Üti Általános Iskola rajztagozatosainak bemutatója. A bal oldali vitrinekben: Budai Sándor bőrműves kiállítása. A jobb oldali vitrinekben: Ásványok és ősmaradványok. A csillagfény vallatása — ismeret- terjesztő bemutató. MN 10 Sz. Katonai Kollégiumának kiállítása. Repülőgép- hajó- és harc- jármümakettek. 10 éves a Lakóterületi Tömegsport Egyesület c. kiállítás. A germán Ildico névből származik. A germán névvel először Jordanes VI. századbeli gót történetíró latin nyelvű műveiben találkozhatunk Attila hun uralkodó második feleségének neveként. A Nibelung-ének néven ismert középfelnémet hősi eposzban Attila második feleségét Kri- emhilda néven emlegetik. Ez a név voltaképpen azonos az Ildico névvel, a Kriemhilda rövidült germán becézője ugyanis Hilda. Ennek II- da alakváltozatából származott kicsinyítő képzéssel az Ildico. Nálunk Arany János hun tárgyú eposza, a Buda halála tette ismertté Ildikó formában. Azt jelenti: harc. harcosnő. Becézése: Ildiiké), Ildácska, Ilda stb. Szolnokon szombaton a Fehérkereszt gyógyszertár 8-tól 14 óráig tart nyitva; ugyanott hétfő reggelig tartanak ügyeletet. Mezőtúron március 10-től 16- ig az Újváros VII. úti gyógyszertár tart nyitva munkanapokon 8-tól 16.45-ig; ügyeletkor szombaton 8-tól 12-ig. Karcagon a Horváth F. u. i-ben levő, Kisújszálláson a Széchenyi u. 1-ben levő, Tiszaföldváron az ószőlősi, Tiszafüreden a Baross u. 26-ban levő, Törökszentmiklóson a Felszabadulás u. 2-ben levő, Túrkevén a Széchenyi u. H-ben levő gyógyszertár tart ügyeletet szombaton és vasárnap. I----5'"", \ . ' .--------------1 Or vosi ügyelet Az ügyelet ideje: 1989. március 11-én (szombatan) 07 órától 1989. március 13-án (hétfőn) 07 óráig tart. Szolnokon szombaton 08— 12 óráig az alábbi szakrendelések fogadnak betegeket: belgyógyászat, nőgyógyászat, sebészet, fül-orr-gége, fizikothe- rápia, röntgen, laboratórium. Központi körzeti ügyelet: Hősök tere'2—4., tel.: 33-373. Gyermek- orvosi ügyelet: Móra F. u. 9., tel. 31-331. Fogorvosi ügyelet: Hubay úti rendelőben szombaton és vasárnap 08—17 óráig; 17 órától másnap reggel 08 óráig a kórház szájsebészeti osztályán (Vörös H. u. 39—41.) történik a betegek ellátása sürgős esetekben. Szolnoki terület: Martfű: Tisza Cipőgyár üzemorvosi rendelője, Lenin u. 1. Tiszaföldvár: dr. Jakab L.. Kossuth u. 46. Besenyszög: dr. El- bakour Afif, Damjanich u. 4/a. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Karácson J.. Nagykörű, Rákóczi u. 4. Üjszász: dr. Nemes J., Erkel F. u. 4. Jászberényben szombaton működő szakrendelések 07—13 Első utunk Dr. Hőgye Annához, a Szolnok Megyei Köjál igazgató-főorvosához vezetett, aki immár a legfrissebb információk birtokában teljes képet adott az esetről. — A Köjálnak szerdán 15.30-kor jelezték a Vízügy székházából tizenöt ott dolgozó rosszullétét, s szakembereink azonnal kiszálltak a helyszínre. Ezzel egyidőben értesítették a mentőket is, akik a betegeket kórházba szállították. Hamarosan kiderült, hogy a hányásra, hasi görcsre és ájulásszerű ro&szullétre panaszkodók valamennyien fogyasztottak az aznapi ebédből. így az étéire terelődött a gyanú. Az ebédet a Jász-Nagykun VendégA vártnál nagyobb érdeklődést vonzott a héten a megyeszékhelyen' az Inter Kémia és a megyei Fodrász Szövetkezetek közös nőnapi — vásárlással, szaktanács- adással és gyakorlati kezeléssel egybekötött — kozmetikai bemutatója. A szövetkezet Ságvári körúti Szivárvány illatszerboltjában a gyártó cég valamennyi fürj- tojás alapanyagú kozmetikumát, a jelenleg kilenc tagú Thetis családot ismerhették meg az érdeklődők. Körösi Anikó, az Inter Kémia cég kozmetikusa az arra vállalkozóknak díjtalan kezelést is nyújtott az alkalomra felsorakoztatott készítmények felhasználásával. Kérdésünkre, hogy mit tapasztalt Szolnokon ezen a délutánon, a következőket mondta el: — Nem is gondoltam, hogy a hölgyek ennyire nem ismerik önmagukat. Nincsenek tisztában azzal, hogy milyen típusú a bőrük, így aztán szakember tanácsa nélkül, ha csak spontán válogatnak az arc- és testápoóráig a kórház rendelőintézetében : sebészet, fogászat, röntgen, laboratórium. Központi körzeti ügyelet: Thököly u. 13., tel.: 12-226. Gyermekgyógyászati ügyelet: szombaton és vasárnap 09—12, valamint 15—18 óráig. Jászberényi terület: János- hida: Központi ügyelet: Fő u. 41. Jászapáti: Központi körzeti ügyelet: Beloiannisz u. 6., tel.: 57. Karcagon szombaton 08—13 óráig műkölő szakrendelés a rendelőintézetben: belgyógyászat. Körzeti ügyelet: Vörös H. u. 27., tel.: 222. Kisújszállás: Központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 105. Mezőtúron szombaton működő szakrendelések: Fogászat 08—11 óráig (Kossuth u. 7—11.) Gyermekgyógyászat: 08—10 óráig (Dózsa Gy. u. 19.). Központi körzeti ügyelet: Kossuth u. 7— 11. Mezőtúri terület: Mezőhék, Mesterszállás: Központi ügyelet: Mezőtúr. Törökszentmiklós: Központi körzeti ügyelet:. Kossuth u. 126. Fegyvernek: Központi körzeti ügyelet: Felszabadulás u. 128/a. Törökszentmiklósi terület: Kengyel:' dr. Vezsenyi K., Rákóczi u. 26 a. Kunszentmárton Központi körzeti ügyelet: Mátyás kir. u. 21 fa. Kunszentmár- toni terület: Cibakházai dr. Macz- kó P., Szabadság u. 23/a. Tiszafüred: Központi körzeti ügyelet: Nefelejcs u. 4., tel.: n-244. Kunhegyes: Központi körzeti ügyelet: Dózsa Gy. u. 4. Túrkeve: Központi rendelő: Kálvin tér 4. Állatorvosi ügyelet Jászberényi kerület: Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászbol- dogháza, Jászalsószentgyörgy: dr. Szedő J. Jászboldogháza, Deák F. u. 43. Jászapáti, Jász- ivány, Jászszentandrás: dr, Czif- ra Gy., Jászapáti, Beloiannisz u. Jászárokszállás, Jászágó, Jászdózsa: dr. Rada L, Jászdó- zsa, Bercsényi 1. Jászkisér, Jászladány, Üjszász; dr. Cseh G., Újszász. Jászberény, Jászlátó Vállalat Gyermek- és Munkahelyi-étkeztetési Leányvállalata üzemeltetésében lévő Zagyva-parti óvodai főzőkonyhán ' készítették. A menü kétfogásos volt; csontleves cérnametélttel, párolt sertéscomb tejföllel és reszelt sajttal, hozzá burgonyapüré. A 319 adagból 152 adagot szállítottak a székház tálalókonyhájára, a többit egyéni előfizetők hordták el ételhordóban. Mi előírás szerint laboratóriumi elemzésre összegyűjtöttük az ételmintákat, a főző- és tálaló- konyhán úgynevezett tisztasági keneteket vettünk, és megkezdtük mindkét helyen a dolgozók egészségügyi szűrését. Jelenleg itt tartunk ... No és mi történt a déli ló krémek közül az illatszerboltokban. akár mellé is foghatnak. Ahhoz, hogy eredményes legyen a házi önkezelésük, bizony előtte ajánlatos kikérni a kozmetikus véleményét arról, hogy milyen a bőrtípusuk és arra felsöszentgyörgy, Pusztamonostor, Jászjákóhalma, Jászfény- szaru: dr. Fenyvesi M., Jászberény, Lehel v. tér 16. Jászsági Állami Gazdaság, Jászberény: dr. Szabari G., Jászberény, Jókai 29/a. Karcagi kerület: I. körzet: Tiszafüred, Tiszaszőlős: dr. Koska G., Tiszafüred, Úttörő u. 2. II. körzet: Abádszalók, Tiszabura, Tiszaderzs, Tiszaroff: dr. Rénes I., Tiszabura, Széchényi 15. III. körzet: Kunhegyes, Kenderes, Tiszagyenda: dr. Erdélyi I., Kunhegyes, Kossuth 49/a. IV. körzet: Tisza- szentimre, Tomajmonostora, Kunmadaras, Tiszaörs, Tisza- igar, Nagyiván: dr. Pintér A., Tiszaszentimre, Mikes K. 1. Karcag város: nagyüzemben: dr. Godó , Z., Kátai G. u. 45/a. városi körzpt: dr. Jenei L., Varró u. 23. Szolnoki kerület: Besenyszög, Nagykörű, Kötelek, Tiszasüly: dr. Böhmer L., Tiszasüly, Béke 1/2. Kengyel, Ti- szatenyő: dr. Rucz I., Kengyel, Kossuth 137. Fegyvernek, Kuncsorba, örményes, Tiszabő: dr. Kerekes E., Fegyvernek, Felszabadulás 150. Zagyvarékas, Béke Tsz: dr. Harka ö., Zagyvarékas, Fekete L. 58. Szolnok város: Szolnok: dr. Kis F., Szolnok, Vörösmezö 73. Szajol: dr. Major A., Szajol, Zalka M. u. 24. Rákóczifalva. Rákócziúi- falu: dr. Vissi F., Szolnok, Vörösmező 223. Tószeg, Tiszavár- kony, Tiszajenő, Vezseny: dr. Boné L., Szolnok. Dózsa Gy. 18. Törökszentmiklós, Tiszapüs- pöki városi körzet: dr. Körösi G., Törökszentmiklós, Kazinczy u. 6.; üzemi körzet: dr. Tóth B„ November 7. u. 37. 3. lh. 1/6. Kunszentmártoni kerület: I. körzet: Cibakháza. Tiszaföldvár, Martfű: dr. Soós P., Tiszaföldvár, Kossuth 129/a., tel.: 155. II. körzet: Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszaug, Tiszasas, Csépa. Szelevénv. Cserkeszőlő, Kungyalu: dr. Duró J-, Csépa, Béke 54/a. III. körzet: Kunszentmárton. Öcsöd, Mesterszállás, Mezőhék; dr. Farkas E.. Kunszentmárton. Killián lto. O ép. 13., tel.: 534. Kisújszállás: dr. Bern/ith I.. Kisújszállás. Lenin u. 18. Túrkeve: dr. Szabó Z., Kenyérmezei u. 2. Mezőtúr, Kétpó: dr. Scmidt J., Mezőtúr, Szabadság tér 29. IV. em. menüt gyanútlanul elfo- gyasztókkal ? Dr. Bényei Magdolna, a Hetényi Géza Kórház fertőző osztálya főorvosától kapott tájékoztatás szerint szerda estig öez- szesen hetvenhat beteget szállítottak a Hetényi, illetve a MÁV Kórházba. Közülük negyvennyolcat vizsgálat után még aznap elengedtek, s huszonnyolcat vettek fel ápolásra. Ez a szám csütörtök délelőttre tovább csökkent, huszonnégyen térhettek haza. így mindössze négyen maradtak teljes tü- írvetmentességig a kórházak kényszerű lakói. Mindez jelzi, a betegség gyors lefolyású volt. amely toxikus eredetet feltételez. S mikor lesznek a feltételezésekből tények? A Köjálvizsgálatokhoz két-három nap szükségeltetik, ameny- nyiben bakteriális okozóról van szó. Ha nem, újabb laboratóriumi elemzések kellenek, így a munkába bevonják az Országos Élelmezési és Táplálkozástudományi Intézetet. Lazányi József miket javasol házi használatra a szakember. Nos, ezzel a lehetőséggel számosán éltek is ez alkalommal, s a fürjtojásos szerekből bőven vásároltak a tavaszi szépségápoláshoz. — rónai — A múzoumból Költözik a gyermekkönyvtár A múzeum épületének felújítási munkálatai miatt a gyerekkönyvtárat bezárják és átköltöztetik a Tisza Antal u. 2. sz. épületbe. Az új helyen március 28-ától vehetők igénybe a gyermek- könyvtár szolgáltatásai. 1 Hírek I Lottózók figyelem! Mivel a közelmúltban március 15-e piros béfűs ünnep, azaz munkaszüneti nap lett, ezért a jövő héire módosul a lottószelvények feladási ideje. Szerdánj tizenötödikén a megye valameny. nyi totó-lottó kirendeltsége zárva tart, ezért a tizenegyedik játékhét lottószelvényen legkésőbb március 14-én mindenhonnan továbbítják Aki tehát nyerni szeretne kedden mindenképpen adja fel a jövő heti, esedékes szelvényét. Mindez vonatkozik a népszerű ,,6 a 45-ből" játszóira is, akik legkésőbb szintén 14- én adják fel szelvényeiket mert csak ebben az esetber, vehetnek részt a március 19- ei, vasárnapi sorsoláson. — TAVASZVÁRÓ címmel gálaműsort tartottak a közelmúltban a Papírgyárban. A vidám, zenés műsorban felléptek a Szigligeti Színház művészei, a Ságvári Művelődési Központ dalénekeseinek, baráti körének a tagjai, a Bartók Béla Zeneiskola tanárai, továbbá Fejes István és zenekara. A bevételt, harmincezer forintot, e szervezőik és közreműködői A rák ellen az emberért, í holnajpért című alapítván;) megyei csoportjának ajánlották fel. » — KISÚJSZÁLLÁSON az idén két intézmény is alaposan megszépül. Befejeződik a Móricz Zsigmond Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola teljes felújítása, valamint a központbán lévő Ády filmszínház külső és belső tatarozása, mintegy tízmillió forintos költséggel. fl letté- nyerőszámai 20,43,47,57,87 — A TIT Szolnok város és városkörnyéki szervezet hatvanórás gépíró-tanfolya mot szervez érettségizettek nek a Vásárhelyi Pál Köz gazdasági Szakközépiskola ban heti kétszer két órábar keddenként és csütörtökön ként fél öttől. A tanfolyar március közepétől júniu közepéig tart, amely végez tével a hallgatók látogatás bizonyítványt kapnak. Ér deklődni lehet a TIT szolno ki, Jubileum tér 5. alatt városkörnyéki szervezetétő Telefonszám: 37-501. f --------------> A Szolnok Megyei Adófelügyelőség értesíti a lakosságot, hogy ügyfélszolgálata március hónapban az alábbi napokon 8-12 óráig az ügyfelek rendelkezésére áll: március 4. március 11. március 18. Az ügyfélszolgálat címe: Szolnok, Ságvári krt. 6. szám. ^10, 13,16 18 sz. irodahelyiségek, j Hétvégi ügyeletek Gyógyszertárak Thetis-siker Szolnokon A fürjtojás titkai A bemutatóra saját kozmetikusát küldte el a gyártó cég, Körösi Anikó Thetis-habbal készít arcpakolást. Képünkön a jótékony masszázs pillanatát örökítettük meg. Fotó: Nagy Zsolt